2017. júl 17.

RESTART II.

írta: Eszter 777
RESTART II.

Az emberiség utolsó felvonása - oszd meg, hogy mindenkihez eljusson

RESTART II.

/2017. JÚLIUS 13. 15.00 órakor újraindították a bolygónkat/

Az Utolsó Felvonás

 

A feszültség a robbanásponthoz érkezett a Földön. Hónapok óta gyülemlik az emberekben valami. Két csoportra szakadt az emberiség. Azokra, akikben a fény gyülemlik és azokra, akikben a sötétség.

A fény a szívcsakrákban ragyog és az, ahogyan a fény odakoncentrálódott, egy folyamat volt. Számtalan lélekpróbát álltunk ki, hol jól, hol rosszul, de az őszinte szeretet/szerelem volt mindig a MAG. A próbák lényege pedig mindig az volt, mennyire tudunk a fényre odabent hallgatni. Mennyire tudjuk megugrani  önmagunkat, hányszor vetjük le magunkat a szikláról a mélybe, hányszor születünk újjá és vajon meddig bírjuk még.

Szakadunk, törünk vagy meghajlunk, esetleg mindhárom.

A fény pedig egyre erősebb lett a sötétségnél, eltörölt minden nem odaillő sémát a fejünkből és a szívünkből. Minden gátló hiedelemrendszert, káros beidegződést, gyilkos sémát.

Mindent.

Mindent, ami minket a fénytől visszatartott.

Nem volt könnyű menet, az biztos és még nincs vége.

Az Utolsó Felvonás csak most jön.

A legnagyobb próba.

A legélesebb penge, ami belehasít az életünkbe, vajon mi vagyunk-e erősebbek, vagy az, ami a fizikai síkon mutatkozik. A fizikai sík csupán egy színház. Egy mátrix, amit azzal töltesz meg, ami belülről kifelé jön. Amikor te már belül valamit elrendeztél magadban, kívülről még csak fáziskéséssel akkor mutatkozik meg az, ami korábban benned belül volt.

A 3D mindig késésben van. Ezt soha ne feledd.

Belül te már teljesen máshol tartasz, mint ami kívül körülvesz, mégpedig azért, mert a 3D a korábbi döntéseidet mutatja, mint egy tükör.

A rossz és jó döntéseket úgy másolja le, mint egy program és hologramként fizikai anyagba sűrűsödve TE magad vagy.

A korábbi Te, nem a mostani Te.

Ez ugyanúgy van a többiekkel is.

A mostani fényedtől függ tehát, hogy most mi következik.

Vedd figyelembe a teremtés felgyorsulását is, azt, hogy már nincs akkora késleltetés, mint évekkel ezelőtt, éppen ezért gyorsultak fel az események is. Korábban ha valamit megteremtettél jól vagy rosszul, az hónapokkal, vagy évekkel később jelent meg a 3D-ben. Most napok alatt, de még mindig késleltetve, azonban ez a késleltetés teljesen el fog tűnni. Nem lesz késleltetés. Nem lesz átgondolási lehetőség. Nem lesz radír a kezedben. Az lesz azonnal, ott és akkor, amit belül érzel, és ez nincs messze. Éppen ez van most globálisan folyamatban, ami azért is nehéz azoknak, akikben még a sötétség tombol, mert számukra úgyszintén nem lesz késleltetés.

 

Az Utolsó Felvonás az emberiség számára elérkezett tehát. Bármi van belül, az azonnal kívül is ott lesz. Nem lehet többé álarcokat hordani, manipulálni a fekete illuminati piramis csúcsáról a “birkákat”, ahogy ők mondják. MINDEN TETTÜK A FELSZÍNRE FOG KERÜLNI, A VILÁG “VEZETŐI” NEM TUDJÁK TÖBBÉ VÉKA ALÁ REJTENI SEMMILYEN NAGYHATALMI JÁTSZMÁVAL, HOGY MI TÖRTÉNIK IGAZÁBÓL. Ahhoz túl sokan ébredtünk öntudatunkra, hogy ne lássuk a nyilvánvalót. Én a híreket is át tudom értelmezni, a Putyin-Trump G20-ról szóló cikkeket konkrétan ki kell kódolni, ha valakit érdekel az igazság, lásson át a sorok között.

Ők egy dolog odafent, amíg odafent vannak /érdekes, hogy a Marsról nem lehet jeleket fogni az amatőröknek július 22-tól augusztus elejéig…./.

Engem például csak annyiban érdekel, mit csinálnak ők, mert tudom, hogy a valóságunkra mindenáron hatással akarnak lenni. Ezt is kiveszik a kezükből majd azzal, hogy az emberek egyszerűen nem hisznek többé nekik.

HISZEN AZ VAN A VALÓSÁGODRA HATÁSSAL, AMIBEN HISZEL.

Mindig így volt és így lesz ezután is. Akiben hiszel, az tud a valóságod része lenni. Akiben nem, az egyszerűen úgy fest majd, mint aki egy üvegfalon át kiabál.

Ha két ember hisz egymásban, az már nagy dolog. Nem az a fontos, mit mutat most a fizikai valóság, hanem az, mit fog ezután mutatni. Milyen érzéseik vannak és hogyan veszik egymás lelki, érzelmi, gondolati jeleit. Az asztrál-mentálsík már nem fog különbözni a fizikaitól innentől. Mintha áttűnne a lélek, a gondolat a sötét mátrix maradványain a Földön, mind az összetartozó párok, mind az emberiség úgy összességében a tisztán fog úgy állni egymás előtt, ahogyan valójában éreznek, és amit valójában gondolnak. Nem tudnak álarcot húzni többé a hamisak, nem tudnak elbújni a tolvajok, nem tudnak bujkálni többé a szeretők, nem tudnak hazudni többé azok, akik a hazugságaikból éltek. Minden olyan hamisságra épült rendszer össze fog omlani, amely eddig látszólag szilárd lábakon állt. Gondold ezt végig, mit is jelent ez. A tőzsde, a bankrendszer, a politikai játszma-sakktábla tér, az egész globális beetetés úgy fog lelepleződni, mint amikor lehúznak valamiről egy leplet. Ez 2018 elejétől fog kezdődni, akkor döbben az emberiség igazán rá, mit is titkoltak el előlünk, de ezt megelőzően mintegy felkészítő szakaszként a párkapcsolatokban, családi és baráti kapcsolatokban tisztázódik le minden.

Nagyon erősen kell hinned a másikban, és ha eddig is hittél, higgy még jobban. Nagyon kell benne bíznod, eldobva az egész eddigi kétségeket és a múlt minden olyan fájdalmas aspektusát, ami aláásta a bizalmat és a hitet. Ha összetartoztok, most kell  összekapaszkodni, mert a világ örvényleni fog és habár igyekszünk majd nem foglalkozni a nagyjátékosokkal odafent, hogy mit művelnek, továbbra se fogjuk állandóan a tévét és a híreket bújni, tudatosan kizárva a globális megfélemlítő tömegmanipulációt, azért az energia és a legfontosabb hírek sajnos el fognak jutni hozzánk.

Ha szeretsz valakit, csak a szemébe nézz, ha teheted, ha ő is szeret, ott lesz, hogy a szemébe nézhess. Ha szereted akkor megbocsátod neki a tévedéseit és botlásait és ő is neked. Ha valódi a szerelem, a legnagyobb vihar se tud szétszakítani, és meglépitek még a lehetetlent is. Teljesen mindegy, most mi látszik kívül a 3D-ben. Az a fontos, mit éreztek belül, és a szemetekben ott lesz, abban pedig szintén, hogy mit tesztek meg egymásért. Lássatok át a mátrixon, ez csak a fizikai sík. Mindennek az ellenkezője az igaz, semmi nem az, aminek látszik. Az érzés a fontos, ami belül van. Azt az érzést érzed, és az a te fényed.

Az érzés vezessen benneteket egymás felé a világ utolsó felvonásában, az emberiség legnagyobb, mindent eldöntő, még évekig tartó viharában. Mert ha egymás kezét fogjátok az örvényben, nem vesztek el. Amíg vagytok egymásnak, valahol, valahogy, érzésben, gondolatban, fizikailag, bárhogy, amíg Érzitek Egymást, addig vagytok.

 

Az összetartozó párok és azok gyermekei a Föld Utolsó Felvonása után az Új Világ reményei, magja a mag népe, a magyarság. Ők azok, akik a tiszta szeretettel megteremtik az újat, felülírják a régit, meggyógyítják a Föld és az emberiség sebeit. Ezért ez a nagy harc egymásért, amit mások “ikerláng kapcsolatnak” hívnak. Én pedig egyléleknek. Azért egyléleknek, mert az Egységen alapszik. A világgal és egymással való egységen. Azért ilyen iszonyú nehéz, mert az új világ alapjait lerakni csak olyanok tudják, akik megtanultak őszinték lenni, feltétel nélkül szeretni, akik türelmet, kitartást, hűséget, alázatot tudnak gyakorolni, akik botladozva bár, de kitartanak egymás mellett és nem engednek a kísértésnek, ami amúgy most az összetartozó párok körül sűrűn megjelenik. Belépő könnyűnek, ígéretesnek tűnő hamis csillogással érkező harmadikak, akiket arról ismertek fel, hogy annak tűnnek, aminek látni akarjátok őket. Pontosan olyanok, ami látszólag pont most kell és milyen könnyű út. Ne válasszátok ezt, ha jót akartok magatoknak… mert ez vezet a sötétségbe, a fájdalomba és a jó nagy pofonokhoz is. Ami igazán értékes, az sosem fog könnyen jönni.

Az Utolsó Felvonás nem adja könnyen a végét jelző tapsot. Nem számít, eddig ki játszott jól, avagy rosszul, a főpróba után kilépünk a mindent elborító fénybe, és figyelni fognak ránk. Észre fognak venni minket, azokat, akiket most az utcán is sokszor úgy érzem, meg sem látnak. Nincs bennünk kivagyiság, vagy feltűnési kényszer. Egyszerűen a fénybe kilépésnél a fejek nem azért fognak felénk fordulni és a szívek, mert mi ezt akarjuk, hanem mert ők ezt akarják majd. Látni, érezni, megtudni, hogyan éljenek a fényben, amit elhoztunk már nekik, csupán átvenniük kell a fényt.

A fényt hozni és adni kell, és a fény , mint a világegyetemben minden, a szeretetből épül fel.

Ez mindennek a magva. Az alfa és az omega.

 

A világ a múlt héten csütörtökön, 13-án három óra magasságában esett át egy újabb Restarton. Ezt mások is érzékelték, a változásról cikkeztek többen. A Restart II. lényege:

  • a fizikai, az asztrális és a mentális sík között el fog tűnni a különbség, nem lesz többé “mást gondolok mint amit mondok” játék. Totális őszinteség kell, és ez  már érezhető volt az utóbbi időszakban, de ez sokak számára jelent majd megváltást, sokak számára azonban csapást, akik eddig hazudtak az embereknek, ez a globális lelepleződés a Hold évében, 2018-ban /Tarot Nagy Arkánumok 18-as lap a Hold/ fog történni, amikor a rejtett dolgok a felszínre kerülnek, és az emberiség eldöntheti, mit választ. Marad a régiben, ahol minden sötét de biztonságos /mátrix/, vagy az új útra lép, ahogy a tarot leírások fogalmaznak, a veszélyes, próbákkal teli visszaút az Egységbe /21-es lap, a Világ/. Az emberiség egy része a maradást fogja választani, egy része, akik már most is a fényben vannak, és akiket még a fénybe léptetünk majd a fényünkkel a világban, a sok tiszta fénymag, több millió embert magában foglaló kritikus tömeg, azok az újat fogják választani. A Tarot Hold lapján két oszlop jelzi a két utat, a kártya még a éjkártyák köréhez tartozik, ahol minden sötét, de csak látszólag az, azért sötét, mert a szembenézés, a legmélyebb félelmekkel való szembesülés szimbolikája, és egy RÁK van a kártya alján, amely jelzi, a Rák az, ami mindig kicsiket lép előre, majd vissza, megint előre, megint picit vissza, de egy idő után átlépi a maga határait, és kibújik a páncéljából, azonban ollóival megsebez. Az emberiség is így viselkedett évezredeken át, előre, hátra, a páncélból másokat megsebezve, de most a fényben élők kibújnak a páncélból, leteszik azt és az ollóikat visszahúzva elindulnak az új úton, az Új Világ felé, ahol szeretet van és fény. A Rider Waite Taroton a Nap is látszik az út végén a távolban, oda kell eljutni. A Nap a Hold után jön a Tarotban, 19-es kártya, a Nap éve. /egy másik, asztrológián alapuló értelmezés szerint ezt mondják a Nap évének, ahol semmi nem marad rejtve, illetve a világ 0. évének, ahol egy újrakezdés /Restart/ van, ez is megállja a helyét, én mint Tarot tanácsadó a Nagy Arkánumok mentén határozom meg az éveket/. A Nap évében már teljesen elválik a fény és a sötétség és az emberiség történetében totális szakadás fog beállni a két oldal között, a sötétség nem fogja elérni a fényt. A 20-as a Végítélet, amikor azok, akik a sötétségben maradnak, égi döntés alapján fognak tovább haladni, megítéltetnek, ez teljesen egyezik a bibliai történettel, ahol kódolva ugyan, de közölték ugyanezt. A “holt lelkek feltámadása” azt jelenti, a vegetáló emberiség fog életre kelni, amenyiben a fényt választották, és a választás már megkezdődött, jövőre döntetik el a fejekben és a szívekben, bevállalják e a nehézségeket, mert amit most a párkapcsolatokban csinálunk, - mint mondtam felkészítő szakasz -, és a barátságokban, a munkában, a küldetésben, a családban, azaz megmérettetünk, vajon a könnyű utakat keressük-e és választjuk-e, vagy kitartunk a nehéz út mellett, azt jövőre NEKÜNK IS GLOBÁLIS TÉMÁKAT ÉRINTVE KELL MEGCSINÁLNUNK. Ezért van ez a kemény felkészítő szakasz. Amit meg tudsz csinálni kicsiben, meg tudod-e csinálni nagyban.

  • A jövő immáron teljesen a mi kezünkben van. A Tarot kártyák, a cigánykártyák és mindenfajta jósló eszköz a jelent mutatja és azt, mennyi és milyen utad van, mik a könnyű utak, mik a nehéz utak, a kártyák hangsúlyozzák a hozzáértők kezében a szabad akaratot, azt, hogy senki és semmi nem írhatja meg a jövőnket helyettünk, mindenről mi döntünk.

  • TELJESEN KIHÚZTAK A KEZÜNKBŐL MINDEN KAPASZKODÓT, MINDEN MENTŐÖVET. NINCS RADÍR A KEZÜNKBEN, NINCS ÚJRAGONDOLÁS, ÉLESBEN MEGY A TÖRTÉNET, NINCS ELŐRE MEGÍRT JÖVŐ, NINCS MÚLT, AMI MENTÉN TOVÁBB TUDSZ MENNI AKÁR ROSSZ SÉMÁK MENTÉN, MERT A RÉGI BEVÁLT SÉMÁID NEM FOGNAK MŰKÖDNI MOSTANTÓL. A MÚLTBAN TURKÁLNI FELESLEG, A RÉGI KOROKBA VISSZAMENNI NEM SZABAD, MERT MINDAZ, AMIT TAPASZTALTÁL, AZ ROSSZ SÉMÁK MENTÉN VOLT, A FÖLD OLYAN KORSZAKAIBAN, AHOL SOKSZOR NEM VOLT SZABAD AKARATOD, DÖNTÉSI JOGOD. AZ ELŐZŐ ÉLETEKBE TETT UTAZÁSOK VESZÉLYESSÉ VÁLTAK, ÉS EZT NEM GYŐZÖM HANGSÚLYOZNI, NE MENJETEK VISSZA ODA, AHOL ROSSZ DOLGOK TÖRTÉNTEK VELETEK! MERT ÁTHOZZÁTOK A JELENBE A MÚLTAT!  A JÖVŐBE SE TUDUNK BEMENNI, A JELENBEN KELL ÖSSZHANGBA HOZNI A FIZIKAI SÍKOT A MÁSIK KETTŐVEL.

  • szolgálat és alázat. Szolgálatra és alázatra jöttünk ide, az emberiséget felemelni az Utolsó Felvonásban. Minél több fénytestvérünket megtalálni és felemelni a Földet vissza abba a dimenzióba, ahonnan letaszították még Atlantisz bukásának idején. A mi utunk azzal jár, hogy azok, akik a fizikai síkot körülöttünk élvezik, látszólag sokkal jobban vannak, és boldogabbak, mint mi, azonban amit annyira élveznek, azt nem tudják majd sokáig birtokolni, amit önzés és manipuláció útján szereztek meg, illetve akit, azt elveszítik. Közülük sokan ébredési folyamaton mennek keresztül, szeretettel, elfogadással és segíteni akarással kell hozzájuk állnunk, ha segítséget kérnek. Azonban mindazokat a leckéket, amiket mi is megkaptunk, ők sem kerülhetik el.

  • Nem lehet manipulálni a szabad akaratot, az emberek egyre ön-érz-etesebbek, már megszólalnak, nem tűrnek tovább. A szabad akarat az emberiség lázadásának lényeg. NEM TŰRJÜK TOVÁBB, HOGY MÁSOK MONDJÁK MEG, MIT ÉREZZÜNK, MIT GONDOLJUNK, HOGY MÁSOK HATÁROZZANAK MEG MINKET. Nézd meg a fiatalságot, azokat, akiről az Y-generáció kifejezés terjedt el. Ők már nem hajlandóak belesimulni a tömegbe, nem akarnak szürkék lenni, nem vállalják a mátrix-munkahelyeket, nem akarnak állást, ők haladást akarnak, nem lépnek bele a mátrixba, nem azt teszik, amit a szüleik elvárnak tőlük. Lázadnak ugyanúgy, azonban spirituálisan is tudatosan, ahogy 1848-ban és 1956-ban ugyanez a korosztály, az egyetemista fiatalság.

  • Magyarország felemelkedése. A magyarság öntudatára ébredt, és még a taxis, a zöldséges is tudja, mi folyik körülöttünk, és hogy az egész nagyhatalmi illuminati játszmának a célpontja mi vagyunk. Az, hogy a trinanonban megcsonkított országot teljesen szétdarabolják és a magyar mint olyan, el legyen törölve még a Föld színéről is. A magyarság lázadása, a magyar virtus azonban már érezhető. “Föltámadott a tenger, a népek tengere”. A magyarságban rejlő erő a kulcs és ehhez kaptuk a Magyarok Istenét, a Fényhozó Napistenünket. Csak a magyarok mondják, hogy Jóisten, mert tudják, hogy van rossz isten is. A hamis isten rémuralmának és mindannak, ami hozzá kapcsolódik, vége. A hamis jahve isten viszi magával amit idehozott. Az önzést, kapzsiságot, mocskosságot, manipulációt, tömegbutítást, a pusztító fegyvereit, és viszi magával az ősi alkuja tárgyát, mert az alku az alku. Az első pápa démoni alkuval lépett a ma katolikus egyházként ismert szervezet élére és a hamis isten viszi magával alkuja tárgyát. Ez az utolsó pápa, szól a jóslat és a jelek megmutatkoznak, hogy ez így van. A hamis isten viszi magával a férfiakba és nőkbe kódolt hamis mintáit is, az Ádám-Éva kódot, és az emberiség felszabadítása a magyarok kezében van, mert az igaz istent ők birtokolják. Te-is-ten-ő-is-ten-én-is-ten. Mi teremtjük meg a jövőt, nincs odafent az égben egy szakállas öregúr, aki meghatározhat minket. Ez a hamis isten nárcisztikus, büntetéseken és tiltásokon alapuló archetípusa, és nem létezik. AZ HAT A VALÓSÁGODRA, AMIBEN HISZEL. Higgy mag-adban, mert a mag népének szülötte vagy. A mag népének istene pedig a Jó-is-ten.

  • Csak a teljes őszinteség és alázat fog célravezető lenni a következő években, mostantól. A Restasrt II-nél az emberiség egy olyan újraindításon ment át, ahol egy tiszta lapot tettek elénk: írd és mondd, mit érzel, mire gondolsz, ki vagy te valójában. Amit erre a lapra írsz, az fog most veled megtörténni. Felelősségvállalás van, minden szinten, és éppen ezért légy tudatában a fel-elő-s-ég-ednek. Felküldöd a szabad akaratod mentén hozott döntéseidet, előkészítenek rá az égiek, majd bevállalod. Ez van és ez lesz. Nincs radír a kezedben, a lapot nem eshetőségekkel írod tele, hanem TÉNYEKKEL.

 

Az Egység pedig Tény.

A kereszténység is tény volt, de már nem az többé, mert az önérzetes, öntudatos, a szabad akarat felszabadító tényével tisztában lévő, felelősséget vállaló ember-is-ég már tudja: az Utolsó Felvonásban nem babra megy a játék. A sorsunk nem lehet reptilian illuminati sötét urak kezében. A sorsunk a mi kezünkben van és csinálhatnak bármit, a fény már győzött, a játszma már el van döntve, és most a fény érvényesülése van folyamatban.

NE CSAK HIGGY, HANEM TUDJ.

NEM MONDTAM, HOGY KÖNNYŰ LESZ, CSAK AZT, HOGY IGAZ.

MI VAGYUNK A SZÓ, AMELY CSELEKSZIK.

 

Áldás, béke, egység

a Magyarok Istenének nevében

 

Eszter

 

2017. 07. 17.

 

elérhetőségem: esztermagegyseg@gmail.com

sms 0670 77 22 134



elérhetőségeim:

esztermagegyseg@gmail.com

sms 0670 77 22 134

A VÁLTOZÁS ELŐSEGÍTÉSE

MÁTRIX MINTÁK, AZAZ RÉGI MINTÁK ELTÁVOLÍTÁSA

AZ ÚJ MINTA BEÉPÍTÉSE AZ ÉLETEDBE

EGYLÉLEK PÁROK BEAZONOSÍTÁSA A SZÍRIUSZI MINTA ALAPJÁN

Tudatosság- Teremtés- Jelen-valóság tanácsadás

Párkapcsolat-Társ-Egység tanácsadás és meditációk

Személyiség- tudatosság, terápiák és foglalkozások

Mag Mágia - tiszta Földanya-szíriuszi energia lelki--szellemi tisztaság és védelem kialakítása, negatív energiák és entitások eltávolítása, Mag Piramis - védelem, teremtés, erő

oktatás, személyiségfejlesztés, teremtő foglalkozások

blogjaim és honlapjaim, sok érdekességgel, cikkel, olvasnivalóval, versek, novellák, könyvrészletek, mátrix és fényhozó téma, egylélek téma, személyiségfejlődés, pszichológia, mag piramis.

http://egyenloelosztas.blog.hu/

http://necsalodjtobbet.blog.hu/

http://balora.blog.hu/

http://szerelemegyseg.iwk.hu/

http://szemelyiseged.iwk.hu/

http://egysegbehivas.iwk.hu/

http://magpiramis.iwk.hu/

https://spiritualisforradalom.blogspot.hu/

 



Szólj hozzá

változás magyarság erő nulladik év szabad akarat becsület újrakezdés 2020 alázat tisztesség 2017 illuminati magyarok istene 2018 2021 2019 fényhozó tiszta lap fény éve restart II mag népe