VIHAR BENT ÉS VIHAR KINT
2017. október 11. írta: Eszter 777

VIHAR BENT ÉS VIHAR KINT

A SZERETET AZ ÚJ TÖRVÉNY - oszd meg, add tovább a Fényt

VIHAR BENT ÉS VIHAR KINT

2017. október 11.

tűr-elem

szer-elem

Ahol a félelem, ott az út

A hetedik dimenzió és az Erő

 

Átmentünk a lélek poklán. Mindannyian.

Mindenkinek van egy története de vannak közös vonások, több ezrünknél.

Mert egy lélekcsalád vagyunk, mert EGYEK vagyunk.

Mert jeleket hagytunk egymásnak, hogy felismerjük egymást.

Mert így találunk egymásban megértésre.

 

Két év lopott idő. Előtte két év elhazudott idő. Tengernyi elpazarolt óra és perc, amit a csodával is lehetett volna tölteni, a csodával, ami bennünk él. Elforduló arcok, hideg távolságok, meg nem élt érintések, meg nem hallgatott vallomások, el nem mondott szavak milliónyi könnycseppje.

Égbekiáltó igazságtalanság, ahol az érdekek mentén élők nyertek, mocskos hazugságokkal csepegtettek mérget a szívekbe és a lelkekbe, az elmékbe és a gondolatokba.

Két év hazugság, két év átvetítés, mintha megfognál egy papírlapot, ami tele van firkálva megtévesztéssel és rátennéd egy másikra, ami tiszta…

Hát így.

A szívedben  őrzött igazság az egyetlen igazság. Ide most lelkierő kell. Legyőzzük önmagunkat, ez történik most, és tudom, hogy nem könnyű.

Ide most hit kell, és legfőképp önmagadban, mert jön a VIHAR, és MA FOG JÖNNI, pusztító örvényt támasztva lesöpri, ami nem oda való az életünkben.

Jönnek azok, akik a gyengeségünket kihasználni akarják, ál-vigaszt akarva nyújtani, MONDJ NEMET. Én is azt teszem.

Jönnek azok, akik a félelmet akarják előcsikarni, zsarolni, táncot járni a lelkünk megtépázott rongyain. LÉGY ERŐS, FORDÍTS HÁTAT.

Ide most türelem kell, hogy kibírd és megértsd, ha a másik oldalon meg is született a megértés és érti, érzi már, hogy minden hazugság volt, egy nem volt az, a szerelem, akkor is idő kell.

Mert egy megtépázott szívnek nagy csapás, ha rájön, a másikat és magát büntette úgy, hogy nem kérdezte, igazak-e a hazugságok, és még nehezebb elhinnie, itt feltétel nélküli szeretet van, és ha nem tér vissza a szerelem, akkor is legalább tisztán látunk. Ha visszatér, akkor tárt karokkal fogadjuk, mert tudjuk, hogy mi történt, és nem az a lényeg, hanem az, hogy most meddig jut el a másik.

Ide szerelem kell, ami betölt kívül és belül, és nem okkal és várakozással teli, hanem ön magáért való, elvárások nélkül.

Jön a vihar, és tombolva rohan végig az életed útján, kapaszkodj önnön erődbe és tarts ki, közel már a Fény.

Ha a sötétben jársz is, én ott vagyok, nyújtom a kezem neked, kihozlak a sötétből, én vagyok a fény az éjszakában, a Csillag, ami mutatja az utat az eltévedt vándornak, és a Fényhozó erőt képviselem, mellyel elhozom a fényt a legnagyobb sötétségbe is.

Együtt fájunk több tízezren, együtt ébredünk, együtt járjuk a hetedik dimenzióban az Új Utat, ahol a SZERETET AZ ÚJ TÖRVÉNY.

Minden Viharnak értelme van, a káoszt söpri szét és habár a vihar után fájdalmas számba venni a veszteségeket, csak az veszik el, ami nem kell, és ami pedig még a kezedben van, a valódi érték, a csoda, a kincs, amit elloptak és elhazudtak, az most visszatér, és valódi gyémántokként nem csak a kezedben hanem a szívedben is ott ragyog.

 

A HETEDIK DIMENZIÓBAN A SZERETET A VEZÉRFONÁL, SZAVAK NÉLKÜL BESZÉLNI, ELENGEDNI AZ ELVÁRÁST, AZ AKARATOT, A KÉTSÉGET.

A SZERETET AZ ÚJ TÖRVÉNY, A HIT ÉS AZ ERŐ A FEGYVER, AZ ÖNMAGUNK FELETTI HARCBAN.

AZ IGAZSÁG A FÉNY, MELY MENTÉN HALADUNK TOVÁBB, A SZERELEM PEDIG AZ ÉLTETŐ ERŐ, MELYNEK NINCS OKA SEM CÉLJA, MERT A SZERELEM A LEGERŐSEBB ELEM, EZ AD ERŐT AZ EMBERNEK, HOGY EMBER TUDJON MARADNI. ÉRZÉSEK NÉLKÜL, SZERETET ÉS SZERELEM NÉLKÜL AZ ÉLETÜNK MARAD SZÜRKE ÉS HIDEG, MINT AKKOR, AMIKOR A SÖTÉT MÁTRIXBAN ÉLTÜNK.

NEM KELL TÖBB SÖTÉTSÉG, NEM KELL TÖBB HAZUGSÁG, EZEKET A HATODIK DIMENZIÓBAN NYÁRON, AMIKOR ÁTMENTÜNK A LÉLEK POKLÁN, MAGUNK MÖGÖTT HAGYTUK.

EZ MÁR A FÉNY IDŐSZAKA, MELY ÉV ELEJÉN SZÜLETETT A CSILLAG ÉVÉBEN, ÉS MOST ÉRKEZÜNK BE A FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET REZGÉSÉBE, KEZÜNKBEN A SZABADSÁG FÁKLYÁJÁVAL.

 

Vihar Benned

 

Tombol a vihar benned,

magad tüzében égsz el,

így döntöd le az összes korlátodat,

rombolod le a falaidat,

saját lángolásod formál át téged.

 

Most szabad vagy újra,

kiterjeszted a szárnyaidat,

beragyogod az eget,

te győztél, és élvezed,

mert így érzed, hogy erősebb vagy.

 

Gyönyörű, ahogy újjászületsz,

várod, hogy végre hazatalálj,

beleolvadj a Nőbe, megnyugodj végre,

kisimuljon az arcod és elcsendesedj,

van hová menned, van menedéked.

 

Vihar kint és vihar bent,

most változik az életed,

semmi nem marad, ami nem kell,

a te Tornyod most omlik le,

és a romokon ülve jössz majd rá,

hogy a küzdelmed magadért volt.

 

Alászállsz az éjszakába,

a hold világítja utadat,

csak kapaszkodj erősen önnön erődbe,

tarts ki, ez a te harcod,

közel már a hajnal.

 

Kitárt kapuk mögött vár az új élet,

vágyod az egyensúlyt, a szerelmet,

a beléd olvadó másik lelket,

a boldogság lassan ébred benned,

ahogy megérzed, megtaláltad, amit kerestél.

 

Eszter

/2015.09.23./

A vers a papírlap, mely tiszta volt, az idő ami közben eltelt, a megtévesztés, melyet erre helyeztek. Ami most történik, az időben behozza a két évet.



elérhetőség, ingyenes tanácsadás: esztermagegyseg@gmail.com

itt engem értek el

ragadozó-probléma az életedben:

naphajnalsugar@gmail.com

itt Nórit éritek el.

 

Áldás, SZERETET, feltétel nélküliség

Az Új Dimenzió neve

SZERETET

 

Végh Eszter

2017. október 11.



A bejegyzés trackback címe:

http://egyenloelosztas.blog.hu/api/trackback/id/tr612949889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.