2017. okt 30.

A VÁLASZTÁS - VÁLTOZÁS OKTÓBER 30-TÓL

írta: Eszter 777
A VÁLASZTÁS - VÁLTOZÁS OKTÓBER 30-TÓL

AZ INGYENES VÁLASZADÁS ÉS AZ INGYENES KÉPZÉSEK MEGSZŰNÉSE 2017. OKTÓBER 30-TÓL

AZ INGYENES VÁLASZADÁS ÉS AZ INGYENES KÉPZÉSEK MEGSZŰNÉSE

2017. OKTÓBER 30-TÓL

 

A VÁLASZTÁS

 

Az utóbbi időben rengeteget segítettünk Nektek. Rengeteg levélre, több százra válaszoltunk. Nyújtottuk a kezünket a fénytestvéreknek, ébresztettünk, sokszor egy nagyon elfajult ragadozó-empata kapcsolatból ingyenes válaszokkal húztunk ki nőket.

Az ingyenes képzéseken olyan tudást adtam át, amiért mások súlyos pénzeket elkérnek. Évek óta vagyok ott, ahol vagyok, és mindig hittem az emberekben. Most is hiszek, azonban az ingyenes képzéseken, ahol egy igazi, őszinte, feltétel nélküliségen alapuló Mag Piramis közösséget szerettem volna kiépíteni, azt tapasztaltam, hogy az önzetlenség helyett irigység, rosszindulat és kétszínűség mellett konkrét érdekek voltak velem szemben, aki őszintén szeretett volna adni. Nem mindenkire vonatkozik ez, aki ott volt, sőt, elég sokatokra nem, de van néhány ember, akiben hatalmasat csalódtam. Ez nekem fáj.

Mindig fáj, ha én őszintén szeretnék adni és cserébe ezt kapom. Az élet minden területén, nem csak a küldetésben.

Ezzel szerintem mindannyian így vagytok.

Ezért megértést kérnék a mostani döntésben tőletek.

MÁTÓL BESZÜNTETEK MINDENFAJTA INGYENES VÁLASZADÁST ÉS INGYENES KÉPZÉST. Azért teszem mindezt, mert habár bennem ott volt a mátrixon kívüli feltétel nélküliség, és adni akarás, és naivan azt hittem, visszafele is azt fogom kapni, amit adok, nem azt kaptam.

Ennyi tükör és tanulási folyamat elég volt ahhoz, hogy feljebb értékeljem mindazt, amit nektek adok, mert amit adok, az nagyon sok munkán alapszik. Aki irigy, az nyugodtan beülhet a székembe, egy napra, és megnézheti, hogy vajon tudja-e csinálni.

A Mag Piramis fennmaradásában is rengeteg munkám volt. és van minden egyes nap. A valóság a világról elég élesen mutatkozik most már meg, rengeteget segítettem és adtam éveken át, és azt tapasztaltam, hogy a fejlődés csak akkor következik be, ha az emberek értékelik azt, amit kapnak, és tisztelik azt, akitől kapják. Mellettetek vagyunk Nórival, és segítünk az emelkedésben, de ez egy nagy lecke volt nekünk. Közösséget szerettünk volna felépíteni, és néhány ember, aki szándékosan beépült, elvitte a többit, olyasmiket ígérve, amit nem fognak tudni betartani, mert aki úgy akar a küldetés útjára lépni, hogy egy másik ember hátán kapaszkodik fel és nem a maga erejéből, az el fog bukni.

Megmondta a Fényhozó év elején, hogy elválik az igaz a hamistól, és a hamis próféták, a nem őszinte segítők el fognak bukni. Ez a folyamat már zajlik, én év elején ezt spirituális forradalomnak neveztem el. Azóta nagyon sok mindent láttam, a dolgok nagyon gyorsan történtek. Megadtam a lehetőséget a felzárkózásra, ezután is megadom, csak kicsit másképp, és ugyanazért zárom be az egyik kaput, az ingyenes segítségnyújtást, amiért tavaly augusztusban is bezártam. Mert az emberek abból nem fognak fejlődni, ha mindent megoldok helyettük, ráadásul most már két megoldójuk lett, Nóri is ugyanígy önzetlenül segített és az emberek szájába rágtuk a megoldásokat.

Mostantól az egyéni életekben is növekednek a tétek, az én döntésemtől függetlenül, az a folyamat, amiről most írok, tükörként megmutatja magát, tőlem függetlenül is,  a nehéz út az egyetlen igaz út, és a felelősséget vállalni kell a döntésekért, a fejlődésért tenni kell, a változásokért úgyszintén. Aki fejlődni akar, az megkeres, aki tenni akar magáért és érti, érzi, itt nem babra megy a játék, az komolyan veszi azt, amit mi is.

Kuti Nórival az emberek segítésében tettük le a voksot, és szedtük le a fekete mágiákat, ingyenesen az emberekről a leveleik alapján. Ők jobban lettek, mi pedig azt tapasztaltuk, hogy mocskoskodás, fekete mágiázás megy a háttérben. Nórit még annyira se becsüli senki, hogy megnézze, mi az a Fény Hadserege képzés, holott nagyon jó, én is csinálom, minden nap tanulok tőle. Ő lelkileg ugyanúgy a padlóra került ezért, mint én.

Felállunk és tanulunk ebből az egészből.

Nem célunk senkit megbántani. Akinek nem inge, úgysem veszi magára.

Tehát mostantól:

HA BÁRMIT TUDNI SZERETNÉTEK, BÁRMI KÉRDÉSETEK VAN, MIUTÁN MÁR NÓRI IS MEGMUTATTA A TUDÁSÁT, A LEVELEKRE AZ esztermagegyseg@gmail.com on ugyanis együtt válaszoltunk, én pedig már hosszú utat jártam be veletek:

TANÁCSADÁSRA,

OLDÁSRA,

FEKETE MÁGIA OLDÁSÁRA

SZERELMI KÖTÉSEK OLDÁSÁRA

SZERELEM MÁGIÁRA /ahol a szerelem érzését hívjuk be és nem konkrét személyt/

BŐSÉG MÁGIÁRA

BŐSÉG TEREMTÉSRE

MÁGUS KÉPZÉSEKRE

EGYLÉLEK MÉLYMEDITÁCIÓKRA

FÉNY HADSEREGE KÉPZÉSRE

FÉNYHADSEREG ÖNFEJLESZTŐ TRÉNINGRE

SZEMÉLYISÉGFEJELSZTÉSRE NÁLAM

RAGADOZÓ-OLDÁSRA

BÁRMIRE, AMIRE SZÜKSÉGED VAN

IDŐPONTOT LEHET KÉRNI AZ EMAILCÍMEINKEN.

Nóri: naphajnalsugar@gmail.com

Eszter: esztermagegyseg@gmail.com



Eszter

2017. október 30.

Áldás. Békesség. Egyensúly.

Arany középút.

 

Szólj hozzá

változások Végh Eszter Kuti Nóri