2017. nov 06.

EGY LÉLEK EGY TUDAT SKYPE SZER

írta: Eszter 777
EGY LÉLEK EGY TUDAT SKYPE SZER

2017. NOVEMBER 9. CSÜTÖRTÖK 20.00.-22.00.

EGY LÉLEK - EGY TUDAT

MENTÁLIS ÖSSZEHANGOLÁS

EGY GONDOLAT

Szíriuszi

SKYPE SZER

2017. NOVEMBER 9. CSÜTÖRTÖK

20.00-22.00

 

Amikor megismered őt, még nem tudod, hogy egy ismeretlen világot mutat neked. Egy olyan világot, ami a sötét mátrix és a lebutított emberiség határain túl van. Valamit, amiért erre a bolygóra jöttél.

Az elején már elkezd beszélni hozzád.

Érzed és hallod, de eleinte azt hiszed, megbolondultál. Majd idővel rájössz, főként, ha ő is hall téged, hogy mindez valóság.

Suttogtok egymásnak, éjjel és nappal. Mindent megbeszéltek, amit szavakkal a fizikai síkon egymásnak elmondani nem mertek, vagy nem tudtok. A tudatotok egy és össze is kapcsolódik.

Azonban ha csak te vagy kettőtök közül az, aki tudatosan hallja a másikat, akkor benne egy idő után zavarodottság lesz, mert a tudatának egy része összhangba kerül a tiéddel, egy másik része azonban éppen ellened és ezáltal önmaga ellen harcol.

A telepátia az emberiség olyan képessége, mely ősidők óta adott, csupán elfeledtették velünk.

A szíriuszi energiák lesznek segítségünkre a mentális kapu kinyitásában, hogy a tudat minkét félben tudatosan is egy legyen.

Onnantól, hogy a gondolatotok egy lesz, a teremtésetek is egy irányba megy és ez sokmindent megkönnyít majd.

Ezt megelőzi persze a telepatikus meccsezés :)

“Vitatkoztok.”

Végül feladjátok és elkezdtek egy irányba gondolkodni, teremteni és érezni.

Ennek a szernek a mentális összhang megteremtése lesz a célja a társad és közted. Az együtt gondolás. Az egy tudat. A közös teremtés.

Ha még nem ismered őt, akkor is érdemes részt venned rajta, mert a teremtésed el fogja érni őt, bárhol is van és bárki is az.

Ha pedig már vele vagy, sokat javít a kapcsolaton.

Az egy lélek egy tudat szert a Szíriuszon végezzük.

 

November 9-10-11. Három nap, három éjszaka.

Három lépés egymás felé.

ENGEDD EL MAGAD, ÉS NE IRÁNYÍTS.

ENGEDD, HOGY A REZGÉSED EMELKEDJEN, ÉS EGYSÉGBE KERÜLJÖN BENNED A FÉRFI ÉS A NŐ.

ERRŐL SZÓL A HÁROM EGYLÉLEK SZER EGYMÁS UTÁN, NEM A TÁRS MINDENÁRON TÖRTÉNŐ BEVONZÁSÁRÓL.



Látlak, hallak, érezlek

 

Hallak téged a tavaszi szélben,

Hallom minden gondolatodat,

Ahogyan suttogsz nekem,

Simogatnak a szavaid,

és hiszem, tudom, érzem,

Te is hallasz engem.

 

Érezlek téged a reggeli fényben,

Érzem szíved minden dobbanását,

Mert a csoda nem múlt el bennem,

A Csoda, ami te voltál és vagy,

és érzem, látom, tudom,

Te is érzel engem.

 

Látlak téged minden éjjel,

Látom, ami következik,

Ahogyan elindulsz és megérkezel,

Lelkem kertjébe, szívem virágába,

Belesimul a tenyered,

és bizonyos vagyok benne,

Te is látsz engem.

 

Arany fények között állsz most,

Eléd lépek, sokáig vártál,

Elérkezett az idő, szemedbe nézek,

Nem kellenek szavak,

Elég ha hozzád simulok,

Hogy tudjam, Te vagy az,

Nem tévedtem.

 

Eszter

 

jelentkezés és részletek /mivel három szer lesz három egymást követő napon, kicsit másképp lesz, mint eddig a részvétel lehetősége kedvezőbb/: esztermagegyseg@gmail.com

sms 06 70 77 22 134




Szólj hozzá

egylélek skype szer egy lélek egy tudat mentális összehangolás