2018. jan 26.

TŰZ

írta: Eszter 777
TŰZ

Tűz

 

Minden nap belehalunk

a végtelen tűzbe, amit felemel,

csak a test, csak az anyag választ el.

 

A kietlen űrbe nem zuhanhatunk,

többé nem, emlékszel ugye,

amikor a kezem a kezedből kicsúszott,

és a mélységben, a sötétségben,

a hideg űrben eltűntem tőled,

ezer és ezer évre.

 

Minden nap újjászületünk,

emészt a vágy, emészt a kétség,

az istentelen mátrix,

a látszat, a falak, a nagy semmi

ami kézzel fogható,

nélküled az egész egy megátkozott

színjáték.

 

Nem akarok többé játszani,

sakktáblán bábuként,

tehetetlen királynőként várni,

vajon megnyered-e a meccset,

itt nem veszíthetünk, többé már nem.

 

Már akkor megnyertük a játékot,

amikor találkoztunk,

már akkor eldőlt minden,

amikor először megcsókoltál.

 

A többi csak körítés,

értem én, mire vársz,

de az ego kegyetlen ördöge még

lesben áll, és figyel,

szelíditsük meg.

 

Az oltáron fekszem kiterítve,

szívem a mellkasomban lüktet,

nem áldozat vagyok, hanem ajándék,

fölém hajolsz, tombol a vágy benned,

érints meg, nem vagyok illúzió,

érted és benned létezem.

 

Eméssze el a tűz a sötétséget,

űzze el a látszat ördögét,

megadnám magam abban a percben,

amint az anyagban megjelennél.

 

Ha előttem állnál most,

remegne a lábam, a szívem mint

őrült száguldó vulkán, kitörne,

a szemed beszéljen, a tested a testemben,

a lelkem a lelkedben,

már nem tudom elválasztani,

mikor vagyok te

és mikor vagyok én.

 

Emelj fel az oltárról,

szoríts magadhoz,

nyugtass meg, mint egy gyermeket,

ringass el a karodban minden éjjel,

suttogok majd neked, szeretlek,

szeretlek, szeretlek.

 

Az arcodról lecsókolom a könnyeket,

amiket én okoztam, begyógyítom a sebeket,

ahogy te az enyémeket gyógyítod,

évek óta, ezer és ezer évet kárpótolva,

a tűz legyen fénnyé, melegítsen,

ne égessen meg minket többé.

 

Itt vagyok neked.

 

Eszter

 

2018. január 25.

 

Szólj hozzá

versek ikerlángok egylélek