2018. jún 03.

LEVEGŐ-FÉNY - A TUDÁS A MÁTRIXON KÍVÜL - MIHÁLY SZERTARTÁSA SKYPON

írta: Eszter 777
LEVEGŐ-FÉNY - A TUDÁS A MÁTRIXON KÍVÜL - MIHÁLY SZERTARTÁSA SKYPON

2018. JÚNIUS 8. PÉNTEK, 20.00-22.00

LEVEGŐ-FÉNY - A TUDÁS A MÁTRIXON KÍVÜL

AZ ELME MEGOLDÓ HATALMA

AZ ÚJ ÉLET MEGTEREMTÉSE

Mihály Szertartása

Skypon

2018. június 8. péntek

20.00-22.00

ESEMÉNYRE FELKÉSZÍTŐ SZAKASZ VII.

 

A hét harmadik szertartása Mihályé, a Szíriuszé, az Orioné és a tiszta tudatosságé.  Az új élet gondolati alapjait rakjuk le A MÁTRIXON KÍVÜL, és az állandósult, igen durva, mentális-asztrális-fekete mágiás támadások fölé rezgünk.

 

A heti négyes egység a négy elem köré fog rendeződni.

Erős, hangsúlyos, fontos szertartások, melyek úgy vezetnek át az új életünkbe, hogy azt vesszük észre a jövő hét végére, hogy MINDEN MEGVÁLTOZOTT.

A Tűzzel elindítunk valamit, amit részetekről a fizikai síkon tettek fognak kísérni. Akármit is kell megváltoztatni, a tettek mezejére fogtok lépni, de mindezt elfogadással fogjátok tenni. Tehát megbontjuk a tehetetlenséget mindörökre. Kitörünk a mátrixból újra, de ezúttal végérvényesen. Nem tudnak többé visszahúzni, és egy új élet kapuja tárul fel számunkra. Igazi fényhozó szer lesz - a fizikai síkra hozzuk az új életünket. Nincs visszaút a régibe, de már nem is bánjuk :) Ez a szertartás az Egylélek Párokra is hatni fog, a köztük lévő gátakat is felperzseljük :)

A Vízzel az eddig elfojtott érzések áradásában kimossuk a régit, beengedjük az újat. Akármit is kell elengedni, a víz gyógyító, jótékony ereje segíteni fog.  Tehát feloldjuk a fájdalom kötelékeit mindörökre. Letesszük az összes olyan negatív rezgést, mely eddig benne tartott minket ördögi körökben. Az új életünk érzelmi alapjait rakjuk le - elfogadás, befogadás, alázat, szeretet, egység, természetes önbizalom, nyugalom, béke, harmónia, áramlásban levés - az érzelmi alapok a párkapcsolati szintre és az Egylélek Társakra is hatnak. Feloldjuk a köztük lévő érzelmi blokkokat.

A Levegő-Fénnyel lehozzuk a tudást ahhoz, ami az új életetekhez kell, mindenfajta tudást - fizikait, mentálist, asztrálisat, és az elme megoldó hatalmával beindítjuk a problémamegoldást a mentális-asztrális síkon - mert ha valamit nem tudsz fizikai síkon megoldani, oldd meg máshogy.

Tehát fellélegzik az életünk minden síkon. Lerakjuk az új életünk gondolati alapjait  is - hogy a gondolataink ne rántsanak vissza a régibe, és hogy az újban a tisztán látás, az átlátás, a belátás, a gondolati befogadás, a gondolatok tisztán áramló teremtő ereje legyen a mindennapos, és ne legyen többé fárasztó odafigyelés a mentális-asztrális támadásokra, mert nem érnek el minket. Felülrezgünk rajtuk.

A Földdel lestabilizáljuk és szilárd alapokra helyezzük az új életünket.

Ez a négyes egység felismeréseket, lehetőségeket ad, évek-évtizedek óta nem megoldott problémákat rak helyre, segíti a régi sémák elengedését, a régi minták lerakását. Megremeg a lábunk alatt a föld :) Mert a fizikai síkon fog jönni a legnagyobb változás ezután, és nem asztrálon, vagy mentálsíkon, mint eddig. Tehát megváltoztatjuk az életünket a fizikai síkon is, mindörökre.

 

Mind a négy szer AZ ESEMÉNYRE FELKÉSZÍTŐ SZAKASZ RÉSZE.

TŰZ - ESEMÉNYRE FELKÉSZÍTŐ SZAKASZ V.

VÍZ - ESEMÉNYRE FELKÉSZÍTŐ SZAKASZ VI.

LEVEGŐ-FÉNY - ESEMÉNYRE FELKÉSZÍTŐ SZAKASZ VII.

FÖLD - ESEMÉNYRE FELKÉSZÍTŐ SZAKASZ VIII.

 

Négy szertartás, négy elem, négy oldala az Esemény előtti felkészülésnek. Az Esemény bekövetkezte rajtunk is áll. Addigra minden tökéletes harmóniába fog rendeződni.

Mint ahogyan az utóbbi időben mindig, most is a szertartások magvának jó ha felét adják át most, a többit a szereken tudjuk meg, és mindegyik szer nagyobb jelentőségű lesz, mint az elsőre látszik.

 

A heti négyes egység:

  1. Tűz - Kitörés a mátrixból - A tettek mezeje a mátrixon kívül - Az új élet fizikai felszabadítása a gátak, blokkok alól - Történjen meg, aminek meg kell történnie - Eseményre felkészítő szakasz V. Egylélek párokra is vonatkozó fizikai sík-oldás. A Fényhozó szertatása. Skypon, 2018. júniu 6. szerda, 20.00-22.00

  2. Víz - Kiegyenlítődés a mátrixon kívül - Az érzelmek áradása a megnyugvásig - A régi elengedése, az új befogadása - Eseményre felkészítő szakasz VI. Egylélek párokra is vonatkozó érzelmi sík-oldás. Balora szertartása. Skypon, 2018. június 7. csütörtök, 20.00-22.00

  3. Levegő-Fény - A tudás a mátrixon kívül - Az elme megoldó hatalma - Az új élet megteremtése - Eseményre felkészítő szakasz VII. Mihály szertartása. Skypon, 2018. június 8. péntek, 20.00-22.00

  4. Föld - A Stabilitás - Az új élet szilárd alapokon - Uriel szertartása - Eseményre felkészítő szakasz VIII. Skypon, 2018. június 9. szombat, 20.00-22.00

 

Jelentkezés a szertartásokra, valamint a hanganyagok kérése /minden szertartásról egy-egy hangfelvétel készül/: eszter888fenyhozo999@gmail.com

A szertartásokon való részvétel, valamint a hanganyagokhoz jutás feltételei kedvezőek és azok is maradnak :)

 

“Akkor perzsel meg a tűz...akkor suhan végig a szél… akkor lép ki az óceán a medréből...akkor remeg meg a föld…” :)

Legyen úgy, ahogy lennie kell,

legyen úgy, ahogy megírtuk MAGunknak.

/ne úgy, ahogy mások akarták megírni nekünk.../

 

Eszter





Szólj hozzá

LEVEGŐ FÉNY MIHÁLY