2018. júl 01.

RESTART SZER - AZ ISTENEK VEZETÉSÉVEL - SKYPE. 07.07.

írta: Eszter 777
RESTART SZER - AZ ISTENEK VEZETÉSÉVEL - SKYPE. 07.07.

2018. JÚLIUS 7. SZOMBAT 20.00-22.00

RESTART SZER

Újraindítjuk

AZ ÉLETÜNKET

A VALÓSÁGUNKAT

AZ EGYLÉLEK KAPCSOLATOT

2018.07.07.

20.00-22.00

AZ ISTENEK VEZETÉSÉVEL

FIZIKAI SÍK NÉGYESFOGAT IV.

Az Esemény előkészületei a 3D-ben

 

RESTART. 07.07. Már egy hónappal ezelőtt megsúgták nekem, hogy ezt az - amúgy az én szívemnek is kedves napot, mivel pontosan két évvel ezelőtt aznap kezdődött az életemben az újjáépítés korszaka a Radnótiban /ahol már nem lakom/ - nem hagyhatjuk ki, erősen mágikus volta miatt két szempontból sem. Egyrészt, mert MI TEREMTÜNK FÉNNYEL, A FÉNY TEREMT VELÜNK, A SÖTÉTSÉG PEDIG TEREMT EZEN A NAPON SÖTÉTSÉGGEL, mivel ők sem akarják kihagyni.

Azonban mi ismét a kezünkbe vesszük az irányítást.

RESTART.

Úgy, mint 2017. január 13-án, de nem abban az aspektusban.

Kicsit másképp.

MEGHATÁROZÓ SZER LESZ.

EZÉRT MINDENKIT ARRA KÉREK, HA TUD, LEGYEN JELEN.

ELŐSZÖR IS: ÚJRAINDÍTJUK AZ EGYLÉLEK PÁROK SORSÁT.

MINDEN ZAVARÓ, KÁROS, AKADÁLYOZÓ TÉNYEZŐT ELVÉVE AZ ÚTBÓL.

MÁSODSZOR: ÚJRAINDÍTJUK A FÖLDANYÁT - MÁR AMENNYIRE MI ERRE KÉPESEK VAGYUNK, JAVÍTVA AZ ARÁNYOKON, MINT ERŐS FÉNYMAG, TERMÉSZETESEN ASZTRÁLIS-MENTÁLIS ÉRTELEMBEN, DE MÉGIS A FIZIKAI SÍKON.

HARMADSZOR: ÚJRAINDÍTJUK AZ ÉLETÜNKET. MINDEN TERÜLETÉT. KÜLDETÉS. BŐSÉG. PÁRKAPCSOLAT.

NEGYEDSZER: ÚJRAINDÍTJUK AZ EMBERISÉG KOLLEKTÍV TUDATÁT - ÚGYSZINTÉN OLYAN ÉRTELEMBEN, AMENNYIRE MI KÉPESEK VAGYUNK, ÉS TERMÉSZETESEN A SZABAD AKARAT MAXIMÁLIS TISZTELETBEN TARTÁSÁVAL.

Hatalmas szer lesz.

Ledöbbenve csatornázom le.

De tudom, hogy mi képesek vagyunk rá.

Tartsatok velem fénytestvérek.

 

A július méltó nyitányaként

négy szertartásunk van

mindegyik a 3D-ben

mert a 4-es a FIZIKAI SÍK

SZERELEM SZERETET TEREMTÉS. ELŐREHALADÁS, FIZIKAI AKADÁLYOK ELHÁRÍTÁSA. EGYLÉLEK PÁROK A FIZIKAI VALÓSÁGBAN. RESTART.

MINDEGYIK  A FIZIKAI SÍKON

NÉGYESFOGAT

MINDEN SZERTARTÁS A 3D-T TÁMOGATJA

Mindenkit várok :)

Ne hagyjátok ki :)

 

A heti NÉGYES egységünk határozottan a fizikai síkon zajlik. Elég volt a lebegésből, a tettek mezejére lépünk. Az utóbbi egy hét nagyon nehéz volt. Szembesültünk, megoldottunk, elengedtünk és átalakultunk.

Olyan kihívások kerültek előtérbe, melyek a félelem-gombokat nyomkodták meg bennünk oly módon, hogy olyan dolgokkal kellett szembenéznünk, amitől eddig a legjobban féltünk, majd elhagyva a komfortzónát, megléptük.

A 3D szerek azért fontosak, mert MEGTANÍTALAK TITEKET A JÖVŐ HÉTEN AZ ÉLET MINDEN ASPEKTUSÁBAN A FIZIKAI SÍKRA HOZNI MINDEN ÉRZÉST ÉS GONDOLATOT ÚGY, HOGY AZOK AZ ÉRZÉSEK ÉS GONDOLATOK TITEKET SZOLGÁLJANAK, valamint arra, hogy lehet tenni a teremtés erejével, és áttörni minden akadályt. Nincs lehetetlen. Én magam, napi szinten gyakorlom azokat a fontos teremtő technikákat, melyeket most nektek átadok majd csodálatos entitások segítségével, akiket ismertek már jól, és szerettek.

Nagyon-nagyon ütős négy szertartással nyitjuk a júliust :)

A július a MEGOLDÁS ÉS A KEZDET hónapja.

Tartsatok velem :)

 

A heti NÉGYESFOGATUNK

  1. Érz-elem Szeretet Teremtés Szertartás BAÁL ÉS BALORA SZERELEM SZERE  2018. július 4. szerda 20.00-22.00 Skypon - FIZIKAI NÉGYESFOGAT I - AZ ESEMÉNY ELŐKÉSZÜLETEI 3D-BEN

  2. Fizikai Akadályok Elhárítása - Csak így egyszerűen :) CSAPJUNK A LOVAK KÖZÉ :) - A Fényhozó Szertartása 2018. július 5. csütörtök 20.00-22.00 Skypon - FIZIKAI NÉGYESFOGAT II - AZ ESEMÉNY ELŐKÉSZÜLETEI A 3D-BEN

  3. Egylélek Párok a 3d-ben - A LEGEGYSZERŰBB MINTA A FIZIKAI SÍKON :) - Jézus és Mária Magdolna FIZIKAI Szertartása - Csodálatos ajándékuk Nekünk :) 2018. július 6. péntek 20.00-22.00 Sykpon - FIZIKAI NÉGYESFOGAT III. - AZ ESEMÉNY ELŐKÉSZÜLETEI A 3D-BEN

  4. RESTART SZER - ÚJRAINDÍTJUK AZ ÉLETÜNKET - A VALÓSÁGOT - A VILÁGOT - AZ ISTENEK VEZETÉSÉVEL 2018. 07.07. szombat 20.00-22.00 - FIZIKAI NÉGYESFOGAT IV. - AZ ESEMÉNY ELŐKÉSZÜLETEI A 3D-BEN



A szertartások mindegyikéről hanganyag készül azért, hogy vissza tudjátok hallgatni, mert minden szertartás teremtés és oldás is egyben, a legtöbbjük napi szintű meghallgatásra ajánlott. A hangfelvételekért illetve a szertartásokra jelentkezni itt tudsz:

eszter888fenyhozo999@gmail.com

 

A hanganyagokhoz jutás feltételei és a szertartásokon való részvétel feltételei kedvezőek és azok is maradnak :)

Haladás, áttörés, igazság, megnyugvás

Eszter




Szólj hozzá

VILÁG ÚJRA VALÓSÁG RESTART EGYLÉLEK ÉLETÜNK AZ ŐSI ISTENEK