PŐRE KÍN -MEZTELEN SZÍV
2018. július 29. írta: Eszter 777

PŐRE KÍN -MEZTELEN SZÍV

Pőre kín
Meztelen szív

Korbáccsal ütik a lelkedet,
szavak korbácsaival,
amikor éjjelente a csillagokat nézve
magadat ölöd, nevetnek,
nevetnek, mert nem alszol,
nevetnek, mert ők nyertek,
nevetnek, mert nem vagy szabad,
mert a félelem rabja vagy.

Ne engedd, hogy szívedben a harag,
felülkerekedjen, maradj józan,
legalább te, tiszta szívű vándor,
magányos farkas, 
ó ha tudnád, hogy nem vagy egyedül,
ó ha tudnád, hogy mögötted áll
egy egész fényhadsereg.

Önmagaddal fogod őket legyőzni,
a fénytől félnek a legjobban,
a fénytől, mely az igazságot kegyetlenül,
megvilágítja nekik - mondd ki végre már!
Ettől félnek: hogy jézusi ajkadon a szavakat
semmi nem állítja meg,
ne feszítsd magadat keresztre,
nem éri meg.

Azzal zsarolnak, hogy bántják,
akit a legjobban szeretsz?
Bízz abban, akinek szívedet adtad,
ő is bejárta a félelem országútját,
felelőtlen, tüzes, meglehet,
visszafogni is nehéz szenvedélye
lángoló kitöréseit, 
gyermeki türelmetlenségét,
vágyakozó szerelmét mely sóhajok öblét
tölti meg.

Mégis, azt mondom neked,
tiszta szívű édes vándorom,
bízz bennem - ha azt mondod,
hallgatok,
ha azt mondod, várok,
de láncokba ver a pőre kín,
hogy miért nem látod,
a sötét oldal terve azon nyugszik,
sajnos még mindig szilárd lábakon,
ha külön vagyunk, megsebezhetnek,
ha együtt, többé nem látnak,
nem hallanak, 
nem éreznek,
a szavaik a végtelen keserűség óceánjában,
egy éjjeli viharban örökre elvesznek.

Összefonódó jin és jang,
nem kell közéjük választóvonal,
hamis ábra az, 
egységben az erő,
Csillagom és Napom,
együtt ragyoghatnak.

Asszony vagyok, akinek az élet
a várakozás rossz szerepét adta,
tennék, rohannék, kitörnék,
látom a látomást, 
hogy te meg én, 
amikor összefonódunk,
nem tudnak bántani többé.

Ez a fényoldal terve,
egységben az erő, 
csak hinni kell a másik erejében,
és látni, a terveket nem egyedül
visszük véghez, ahhoz az ember kevés,
tudom, nem tehetek semmit,
támogatlak a szavaimmal,
a szívem meztelen, takargatás nélkül,
egótól fosztva állok, 
de ha rád gondolok, sírok,
mert sírva jössz majd, 
poklot bejárt vándor.

Én sem alszom éjjelente,
a csillagok üzennek nekem rólad,
látlak, hallak, érezlek,
a nyári reggelben kábán,
szívemben a szavaiddal
túlélek minden egyes napot,
amíg meg nem tanulsz bízni kettőnkben.

Eszter
2018. július 26.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyenloelosztas.blog.hu/api/trackback/id/tr414149321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.