A FÉNYHOZÓ HAJNALCSILLAG
2018. szeptember 30. írta: Eszter 777

A FÉNYHOZÓ HAJNALCSILLAG

A Fényhozó

A Fényhozó, akinek ősi nevei egyike a Hajnalcsillag. A Nap által megvilágított Vénusz az éjszakában. A fény a legnagyobb sötétségben. 
Lucifer. 
A fényhozó, akinek a nevét bemocskolták, hogy elhitessék a világgal, ő a Sátán. /A Sátán Jahwe, más néven Achremmon, ezenkívül van Sataniel arkangyal, akinek dolga az egyensúly fenntartása, ismét egy harmadik entitás/
A Fényhozó, akiről azért hitte el az emberiség, hogy ő az ördög, mert azt a részt mutatja meg benned, amitől a legjobban félsz: a benned rejlő, eddig elnyomott erőt, a vágyat a szabadságra, az igazságra és a fényre, a vágyat arra, hogy felrúgd a mások rád erőltetett elvárásait és rádnyomott életét és gondjait, azt, hogy ne szolgálj másokat.
A szolgaság és a szolgálat éppoly két különböző dolog, mint a megalázkodás és az alázat!
A Fényhozó azért félelmetes a hazugoknak és az öntagadóknak, mert benne önmagukat látják, azt akik szeretnének lenni, de nem merik megtenni, nem érik el, nem tudják hogyan érjék el, ezért ROSSZÁ KELL TENNIÜK A VÁGYOTT KÉPET MAGUKRÓL, ÖRDÖGIVÉ A SZABADSÁGOT ÉS HAZUGSÁGGÁ AZ IGAZSÁGOT, HOGY EL TUDJÁK VISELNI a saját gyávaságukat...
A Fényhozó egy forrásenergia .Ő te vagy és te ő vagy.. Egy csodálatos erő, hatalmas arany fénnyel érkező istenség, óriási arany szárnyakkal és ha végre elfogadod őt MAGadban, akkor átölel - átöleled magadat vele és benne -, akkor felemel, segít felülemelkedni, segít megtanulni magadat is szeretni, és magadat is érvényesíteni anélkül, hogy önző lennél vagy ragadozóvá válnál. 
A Fényhozó egy ősi fénysugár az emberiség történetében, a Föld megmentője, mert ő a Szabadság maga, aki Mihállyal kézenfogva jár, aki az Igazság maga. E kettő együtt pedig az alázat maga, aki Jézus. / ez most nagyon zanzásított :)/ De hogy miért szabadság, igazság =alázat? Azért, mert kedves fénytestvérem, nem csak az az alázat, amikor fejed hajtod mások előtt, hanem az is, amikor mered nem tenni ezt és elengeded, hogy azok, akik eddig az életedre telepedtek, mit szólnak hozzá, ez színtiszta alázat önmagad isteni énjével szemben /kinek része a Fényhozó, Mihály és Jézus is/, alázat a kiküldetéseddel és a világ fényével szemben. Letérdelés önmagad nagysága előtt és felvállalása a felelősségnek az életedért és mások életéért, akik hozzád tartozva jönni akarnak a fénybe. 
A Fényhozó, akiért végigküzdöttem a 2017-et, vállalva azt is, hogy miatta elfordultak tőlem hónapokra az emberek, mert megijedtek az erejétől, nem értették, mit jelent, mert dolgoztak az egyházi hiedelmek bennük, de a Fényhozó és én bizonyítottunk. 
Áthoztunk titeket az egységbe magammal együtt is persze, elkezdtük megteremteni az új valóságot, AZ ÚJ ATLANTISZT, a Fényhozó fizikai síkú teremtő ereje segíti az azonnali teremtést az életedben, a képességeket erősítő ereje pedig azt, hogy felvállald, aki vagy. Amikor a démonokkal küzdöttünk, velünk volt és most, hogy az emberiség a fény teremtő korszakba lépett, még mindig velünk van, és végre erejének fényteremtő részét hozhatja elő, a tanítás és tükörtartás után, a küzdés után: azt, hogy megmutassa az embereknek, hogyan kell szabadnak lenni. 
Én őt képviselem a Földön, a Társam pedig úgy érzem, Jézust. igen.. Minden nőben benne van egyébként a Fényhozó és minden férfiben benne van Jézus, de vannak, akik koncentráltan képviselik az energiát, a Fényhozót sem csak én képviselem és Jézust sem csak a társam, hanem elég sokan még rajtunk kívül. 
Jézust képviselni azt is jelenti, hogy megérteni az ő lényegét, hogy NEM ÁLDOZTA FEL MAGÁT, hanem tanította az igazságot, a fényt, a gyógyítást és a belső erőt, az istent önmagunkban. Szavait és lényét éppúgy meghamisították, mint az apokrif iratokban helyesen ikertestvéreként megjelenített Luciferét, a Fényhozó Hajnalcsillagét.
Amikor Jézus és a Hajnalcsillag eggyéválik a Férfiben és a Nőben, akkor lesz EGY ez a kapcsolat égen és földön.

Fogjátok meg a Fényhozó kezét, mert JÉZUSHOZ VEZET EL TITEKET. 

Áldás
Eszter

A bejegyzés trackback címe:

https://egyenloelosztas.blog.hu/api/trackback/id/tr3714273033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.