A SZÜLETÉS - A FÖLD ÖTÖDIK KORÁNAK FELEMELKEDÉSE - A NYITÁNY A SZERETET KORÁBA - AZ ESEMÉNY KAPUJA - ASTHAR VEZETÉSÉVEL - SZERTARTÁS SKYPON
2018. december 02. írta: Eszter 777

A SZÜLETÉS - A FÖLD ÖTÖDIK KORÁNAK FELEMELKEDÉSE - A NYITÁNY A SZERETET KORÁBA - AZ ESEMÉNY KAPUJA - ASTHAR VEZETÉSÉVEL - SZERTARTÁS SKYPON

2018. DECEMBER 7. PÉNTEK, 20.00 ÓRAI KEZDETTEL

A Születés

A FÖLD ÖTÖDIK KORÁNAK FELEMELKEDÉSE

A NYITÁNY

GLOBÁLIS FÉNYMUNKA

Asthar vezetésével

Skypon

2018. december 7. péntek

20.00 órai kezdettel

 

A Születés az emberiség nyitánya a szeretet korába. Nem is puffogtatom a frázisokat, tudjátok, hogy miről van szó :) Inkább azt méltatom, hogy ide eljutottunk.

Nem volt kis meló a Hold évében, 2018-ban mindazt a sok titokfelfejtést, rejtegetnivaló-leleplezést, feloldást, felszabadítást végigcsinálni a kis csapatommal, amit véghezvittünk.

A Földön minden fénymag ezt teszi, csak más és más módokon, hiszen minden fénymagnak más és más a feladata az egységben. A többi fénymag munkája is benne van ebben, hogy december 7-én pénteken kinyitjuk az ESEMÉNY KAPUJÁT, mert voltaképpen ez történik.

Arany szárnyai vannak, hatalmas, domborműves, szépen kimunkált, és arra vár, hogy kitárják a Föld fénymunkásai az emberiség számára azért, hogy TELJESEN FELÉBREDJENEK A SZERETETRE.

Ennél csodásabb feladatot még nem kaptunk, mint a péntekit :)

Várok mindenkit, aki szeretne ennek a csodának a részese lenni :)

Bevezetjük az emberiséget és ezzel együtt magunkat is a szeretetbe, ahol a jézusi energiákkal felemeljük az emberiséget az ötödik korban oda, ahol már be tudja fogadni azt a végtelen, feltétel nélküli szeretetet, melyet az arkhón módosítások miatt ezidáig nem tudott. Gyönyörű fényszer lesz.

Ne hagyjátok ki :)

 

3 szertartás, mely megmozgatja az időt és a teret

3 szertartás, melyben még jobban megismerheted önmagadat és a társat,

3 szertartás, melyből az első kettő rólad szól, a harmadik a világról,

3 szertartás, mely megmozgatja a világodat és átformálja a világot.

 

A heti hármasunk NEM egy átlagos családi minták oldása szertartás sorozat. Ez kicsit másról szól. A családi mintákat már mi is oldottuk, és a családállítók és kineziológusok kiválóan elbánnak ezekkel a blokkokkal :) Mi mélyebbre megyünk időben és térben is.

A Teremtéshez, szó szerint az Első Bolygóra, ahonnan elindítjuk a NEGATÍV FÉRFI - APA minta kioldását a lélekgyökerekből, a lélekmagból, tudatmagból és szakrális magból. “Negatív férfi”.. vajon mit takarhat ez?

Egy olyan energiaspirál, mely az önzésen, uraláson, túlzott kontrollon, nárcizmuson alapszik, és a nárcizmussal napjainkban oly mértékben fertőzi a bolygót a háttérhatalom, mindenféle módon és eszközökkel, melyet meg kell állítani és a folyamatot át kell fordítani a szeretet globális nyelvére.

A NEGATÍV NŐI - ANYA minta kioldása is ugyanígy fog történni, mivel a vírusként terjedő nárcizmus az egész emberiséget, mindkét nemet érinti, csak mindkettőben másként jelenik meg. Olyan falat képez a valódi párkapcsolatok közé, hogy sajnos egylélek párok között is megjelenhet nyomokban, közvetve vagy közvetlenül is az a MÓDOSÍTOTT TUDAT ÉRZÉSVILÁG, melyre azt mondják modern korunk pszichológusai, hogy nárcizmus. Egyre többen foglalkoznak ezzel a témával, mivel mindenkinek feltűnt, hogy a jelenség már túl erős, és minden szeretetet felülír, minden kibontakozó szerelmet befertőz, minden család életét megkeseríti, és a háttérhatalmi fekete piramisban fentről lefelé hierarchikusan, szándékosan terjesztik, mint JAHVE KÓDOT. A Jahve kód több aspektusban is oldva lesz a hét első két szertartásán, a hamis isten hitvilágára megyünk rá egy kicsit, hogy az emberiség könnyebben szabaduljon az eleve nárcisztikus istenkép szorításából.

Az Apát keresed minden Férfiben - és ha megtalálod, ragaszkodni kezdesz. Azonban míg az apamintád sérült, a kapcsolatotok is az lesz, mert ugyanazt a kört futjátok be újra és újra. Jellemzően olyan férfit vonzasz magadhoz, akinek az anyaminta sérült, így egymást kergetve, csiki-csukiban mennek a fájdalmas ördögi körök - ezeknek oldása is folyamatosan zajlik a családállítók és kineziológusok által, illetve én is számtalan oldást végzek e tárgyban, ahogyan számtalan fénymunkás is, mi azonban megkíséreljük megragadni ennek az alapját, a GYÖKERÉT ANNAK, HOGY MIÉRT SÉRÜLT SZINTE MINDENKINÉL AZ APA ÉS ANYAMINTA, ennélfogva A PÁRKAPCSOLATI KÖTŐDÉSI SÉMÁINK IS SÉRÜLTEK, ÉS EZ KIHAT ÉLETÜNK MINDEN TERÜLETÉRE, no de.. hol indult ez el?

A hol és mikorra fogunk rámenni és oldjuk a gyökerét ennek a globális problémának.

Ez sokkal korábbra nyúlik vissza, mint jelen társadalmunk, és misztikus háttérvonulatok is vannak benne, melyeket mitologikus történetekként olvashattok akár a Bibliában /ott elferdítve/, akár az pl. az apokrif iratokban, vagy még korábbról. Számtalan, ma már mítosznak tartott keresztény és nem keresztény történet számol be az apa-anya-gyermek ,és a férfi-nő kapcsolatban lévő viharokról és a tiszta útról való letérésről, minden történetben van igazság és minden történet tanulságos, azonban részben valóban meg is történtek. Azaz, nyomot hagytak az emberiség kollektív tudatában és lélekmagjában.

Azok a bizonyos misztikus háttérvonulatok azok, amelyekhez az istenek fognak segítséget nyújtani.

Nagyon komoly, szép oldás és emelés lesz a hét első két szere, többrétegű, multidimenzionális és látványos. Azt az ÉRZÉST oldjuk ki, összefoglalva belőled, ami mélyen rezgő fájdalomként mindig odaáll a boldogságod és közéd, melyet már rég magadban keresel, mégsem éred el…Mert ott áll a félelem: BÁNTANI FOGNAK. VAGY ÉN BÁNTOK MÁSOKAT.

Ismét nagyon komoly hatást fog kiváltani ez a két hangsúlyos szer, akárcsak a LEGVIDÁMABB BARAKK, melyben ezt a vonulatot egy más aspektusból oldottuk ki.

A hét harmadik szertartása egy IGAZI NYITÁNY AZ EMBERISÉG ÖTÖDIK KORÁNAK FELEMELKEDÉSÉHEZ. Az Esemény fizikai síkra lépését segítő csapatunkkal Az emberiség születéséhez asszisztálunk, az új aranykorban, és a Születés kicsit olyan lesz, mint a MESSIÁS MÁSODIK ELJÖVETELE - mert a Szeretet születik meg az emberekben, melyhez az elmúlt hónapok előkészítő globális, minden fénymag által megtett munkája adta a lépcsőfokokat, mert mindannyian egy irányba haladunk, a SZERETET-MAG-EGYSÉG felé. Jézusról tudjátok, hogy a szívetekben van, minden ember szívében, még azéban is, aki sok rosszat tett életében. Jézus energiái fogják a Földet áthatni, és valóban eljön, Benned, Bennem. Azt gondolom, a megváltó második eljövetele ÉPPEN MOST ZAJLIK a Földön, mert az emberek oly mértékben vannak megkeseredve ettől a világtól, hogy lassan, sorban és biztosan elfordulnak a fogyasztói társadalomtól, a közösségi média és mérhetetlenül ordító közöny világától, és ugyanúgy egymás felé fordulnak, mint ahogyan az az emberiség más korszakaiban is megtörtént már, rendre, mindig, ugyanúgy.

Mert az ember szeretetre született, kapcsolatra, kapcsolódásra, kötődésre, együttlétre, társadalmi egységre, és ha ez megbomlik, ha az emberek évtizedek alatt a globális háttérhatalom által irányított változások miatt elszigetelődnek, elfordulnak egymástól, előbb-utóbb elindul az egymásra találás folyamata, amelyet én is látok, tapasztalok, hogy az emberek most már nyitnak az utcán is egymás felé, vadidegenek is egymásra mernek mosolyogni, az emberek elkezdtek udvariasabbak, összefogottabbak lenni.

A megváltó bennünk van és a világot mi váltjuk meg. Nem kételkedem Jézus létezésében, számtalanszor láttuk őt asztrálon, a szerek alatt, ahogyan a Földön szinte minden segítő kommunikál vele, és abban sem kételkedem, hogy a felemelkedő emberiség, a szabadon ébredő kritikus tömeg Jézus előfutárai, akik megmutatják az emberiségnek, hogy mi a szeretet. A jézusi energiákat terjesztjük, adjuk át, mutatjuk a mintát, amit tőle tanulunk. Ahogy Jézus sem egyedül jött le akkor a Földre, hanem sokadmagával, úgy mi sem egyedül tevékenykedünk, hanem sokan vagyunk és az ő energiáit visszük tovább.

A hét harmadik szertartása egy gyönyörű fény-szer lesz, melyre mindenkit várok, aki velem együtt megtartja a kitáruló aranykor-kapu szárnyait az emberiségnek, aki a kapuban áll :)

Tartsatok velem fénytestvérek :)



Heti hármas egységünk:

  1. Az Apa Kioldása - A HÁTTÉRHATALMI JAHVE KÓD ELTÁVOLÍTÁSA A FÉRFIAKBÓL - Az istenek vezetésével - A NŐK FELEMELKEDÉSE - Szertartás Skypon, 2018. december 5. szerda, 20.00 órai kezdettel

  2. Az Anya Kioldása - A HÁTTÉRHATALMI JAHVE KÓD ELTÁVOLÍTÁSA A NŐKBŐL - Az istenek vezetésével - A FÉRFIAK FELEMELKEDÉSE - Szertartás Skypon, 2018. december 6. csütörtök, 20.00 órai kezdettel

  3. A Születés - AZ EMBERISÉG ÖTÖDIK KORÁNAK FELEMELKEDÉSE - A NYITÁNY - Asthar vezetésével - Szertartás Skypon, 2018. december 7. péntek, 20.00 órai kezdettel




A szertartások mindegyikéről hanganyag készül azért, hogy vissza tudjátok hallgatni, mert minden szertartás teremtés és oldás is egyben, a legtöbbjük napi szintű meghallgatásra ajánlott. A hangfelvételekért illetve a szertartásokra jelentkezni itt tudsz:

eszter888fenyhozo999@gmail.com

A hanganyagokhoz jutás feltételei és a szertartásokon való részvétel feltételei kedvezőek és azok is maradnak :)

Ébredés

Igazság

Szabadság

Szerelem

Küldetés

Eszter



A bejegyzés trackback címe:

https://egyenloelosztas.blog.hu/api/trackback/id/tr2214412558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.