BELSŐ BOLDOGSÁG
2018. február 08. írta: Eszter 777

BELSŐ BOLDOGSÁG

AZ IGAZSÁG SZABADDÁ TESZ

A Belső Boldogság

 

FIGYELEM

AZ ALÁBBI ÍRÁS KEMÉNY TÜKRÖT TART ELÉD,

SARKÍTOTT PÉLDÁVAL, AZONBAN SAJNOS ÉPPEN A TI LEVELEITEKBŐL SZEDTEM ÖSSZE, MINDENHONNAN EGY KICSIT.

EZÉRT TARTOK TÜKRÖT ELÉTEK

Az igazság szabaddá tesz.  - mondta Jézus, és mint mindenben, ebben is igaza volt.

 

Úgy érzed, soha nem érheted el. Mindenki erről beszél állandóan és neked már eleged van. Honnan veszik, hogy a SZINGLISÉG, AZ EGYEDÜLLÉT, A MAGÁNYOSSÁG, A HÉTKÖZNAPOK ÖRÖKÖS KÍNJA EGYEDÜL, AZ JÓ??? Ugyan már. Mekkora spiri baromság, és mindenki állandóan ezzel jön, mintha ők aztán tudnák. Lefogadod, hogy ugyanúgy magányosan zokognak esténként, mint te, vagy még rosszabb, gyakran váltogatják a partnereiket, megmagyarázva maguknak, hogy az nem kapcsolat úgyse. Álszentek. Nah. Te meg vedd be a dumájukat. És különben is. Nehogy már neked anélkül kelljen lenned, akit szeretsz, csak azért, mert “egyedül kell fejlődni”, meg mert “tanulj meg egyedül lenni”, badarság .Ki akar egyedül lefeküdni este az ágyba és reggel egyedül kelni, unalmas már mindig magadat nézegetni a tükörben. Már unod magadat és nem tudsz magaddal mit kezdeni. Bezzeg, ha ő itt lenne…. az milyen jó  lenne…

Nézegeted a telefont.

Miért nem hív már fel? Hogy lehet valaki ennyire kegyetlen???? Ha állítása szerint szeret, akkor hogy nem jut eszébe, hogy neked milyen rossz??? Jöjjön már és akkor minden rendben lesz.

Hogyan lehetne addig minden jó és szép, amíg ő nincs itt???

Meg hogy te csak meditálj, meg foglalkozz magaddal.

Majd te megmondod, mivel foglalkozol, ne mondja meg már neked senki. TE VELE AKARSZ FOGLALKOZNI ÉS PUNKTUM. Mert érdekel Ő. De főleg az, hogy  hol is van, kivel van, jah meg miért aktív a viberen, és ki aktív még, sebaj, majd te kinyomozod, veled nem szórakozik senki. Majd te megfogod, rajtakapod, és hozzávágod, hogy te annyit vártál rá ő meg sz@rik a fejedre, mekkora bunkóság ez, meg milyen kisebbségi komplexusos, hogy ezt csinálja, ahelyett, hogy veled lenne. Majd te jól megmondod neki, jól megtérdel, és minden rendben lesz, mert tudod, hogy ez kell. Térdeljen meg, hogy felnézhess rá, most az mellékes, hogy ez még a 3D-ben is kivitelezhetetlen, hacsak nem magasabb nálad a szentem, és persze TE IS LETÉRDELSZ, de ki térdel le, te nem alázkodsz meg, hagyjuk már ezt a női energiás hülyeséget, állandóan alázkodj meg, menj a pasi alá, aztán meg egy jó kis nárcisztikus-empata kapcsolatban találod magadat, na nem, azt többet soha. Kifosztott már a volt férjed mindenből, még a gyerekeket is el akarta venni, és olyan szépen manipulált, hogy tizenöt éven át nem vetted észre, hogy csal. Nem. Te ezt a nyálas alázat dumát még egyszer nem veszed be.

Inkább tartod magad, és majd ha rájön, mennyit jelentesz neki, ír.

De miért nem ír??

Eszébe sem jutsz? Majd ha jól eltűnsz, akkor eszébe fogsz jutni, az tuti. Sőt, érezni fogja a hiányodat és rájön, hogy te vagy neki a legfontosabb.

Akkor majd rájön, mit veszített, amikor többé nem leszel. Ugyebár. Na akkor most jól leosztod. Kőkeményen, márcsakazértis, tanulja meg, hogy téged tisztelni kell. Pont.

És meg is teszed. Kiosztod a lapokat és minden adu Ászt a közös asztalra teszel, mondván, te megtettél mindent, ennél többet nem tehetsz, de te nem fogsz még egyszer besérülni senki miatt.

Na lássuk, mit kezd ezzel.

Úgyis könyörögni fog.

Annyira jó lenne, ha könyörögne. Akarod, hogy könyörögjön, hogy ez egyszer az életben te érezd magad győztesnek, mert az fontos. Győzni kell, ki akar veszíteni. Senki.

A sok spiri meg az alázatos marhaságaival, meg tisztelet, meg szeretet, meg Teremtő Anya, Forrás meg mindenféle kitalált cucc, elmehetnek a fenébe. Te boldog leszel és kész. DE LEGYEN MÁR ITT, MERT ADDIG NEM. Hogy lehetnél már boldog egyedül. Ezt felejtse el mindenki.

 

Kiosztod az emberedet, és kielégült egóval hátradőlve vársz.

Nem történik semmi.

Sőt. Napok, hetek múlva sem. Nem jön válasz.

Biztos gondolkodik. Agyal. Lelki folyamatokon megy keresztül. Majd ha már nagyon hiányzol, fel fog hívni.

Eltelik egy hónap.

Az egyik barátnőd bejelenti, hogy babát vár.

Úristen, ilyen nincs. Világéletében egy önző nő volt, és felületes, most meg babát vár. Már az esküvőn is kényszeredetten mosolyogtál, és akkor még úgy gondoltad, jövőre - azaz már idén, úristen kifutsz az időből -, majd ő jön a tiédre és neked igazi esküvőd lesz, nem egy ilyen kirakat semmi.

De akkor miért vár babát?

Mit csinál jobban, mint te?

Nah, mindegy.

Eltelik még egy hónap. A barátnődnek nem veszed fel a telefont, mert nem akarod a terhességi trimeszterről, a babavitaminokról és a reggeli hányásokról szóló beszámolókat hallgatni, azt meg főleg nem, hogy tőled kérdezi meg, lehet-e terhesen szexelni. Ez már tényleg dühítő, te már azt sem tudod, milyen, ez meg ezekkel traktál. Gáz, nagyon. Most is önző, soha nem változik meg

Aztán még egy hónap, és az embered nem jelentkezik.

Ekkor kezdesz leszállni a magas lóról.

Jó esetben.

Vagy leesel róla.

Jobb, ha magadtól szállsz le, hidd el. Ha leesel, az jobban fog fájni.

Azzal kezdődik, hogy úgy érzed, elveszítetted. Kezdesz megrémülni. Ne már. Már biztos mással van. Téged meg elfelejtett. Ennyit jelentettél neki.

A telefonodban a számát nézegeted. Nem akarod felhívni, dehogy. Kizárt. De jönnek azok a jelek. A közös zenétek szólal meg a rádióban. A facebookon feldobja a törölt ismerősök között. Hiszen törölted, mert te meg akartad mutatni.

Kinek is?

Már nem tudod.

Semmit sem tudsz, csak azt, hiányzik. De nagyon .

Az tény, hogy a leosztásnak meg kellett lenni, ebben egyetértek, persze, helyzetfüggő, de egy nőnek bizonyos helyzetekben VISSZA KELL NYERNIE A NŐI MÉLTÓSÁGÁT.

Aztán jön még több jel. Egy másik barátnőd zokogva ül veled szemben egy kávézóban, és éppen azt meséli, hogy kidobta a pasiját pár hónapja, és most mennyire bánja, mert a pasi kinyomta, amikor felhívta, majd kapott egy smst, hogy a pasi továbblépett. Még jobban megrémülsz.

Majd jön idegesítően sok számsor. 777, 888, 555, 11.11, 33.33.

Ekkor már megfordul a fejedben, hogy az a sok spiri baromság talán mégis ér valamit. Mert rákeresel a neten, és kidobja, hogy ANGYALI SZÁMOK, ANGYALI JELEK. Az meg már kiváltképp idegesít, hogy hófehér tollpihéken sétálsz végig amikor munkába mész. Meg az óriásplakátok. “Fáj, nagyon fáj? Meddig hagyod még?” “Át kell élned, hogy elhidd.” “Életed Szerelme.” stb stb stb.

Aztán az álmok. Álmodban meglátogat az embered. Idegesítően sokszor, és azzal nyugtatod magad nappal, hogy akkor mégsincs itt semmi veszve, hiszen KAPCSOLÓDTOK. Még egy spiri gól. Egy null ide.

Azzal is nyugtatod magad, hogy nem írt nemet, akkor talán tényleg van még remény. Nem küldött el a fenébe, igaz, semmit nem reagált.

Majd jön a fájdalom.

Elviselhetetlen hiányérzet, függés, kín.

Már nem érdekelne, hogy mit ír, hogy mennyire bunkó, csak írn már valamit. De nem. Ő nem ír.

Megint azon kattogsz, vajon merre jár.

És akkor feldobja a net az egyik spiri cikket. Elolvasod, és mintha rólad szólna. Benne van persze az a dühítő tény, hogy amíg magaddal nem vagy boldog, mással sem leszel.

DE MI A FENÉT JELENT EZ???

Kutatni kezdesz. Magadban.

Mit rontottál el?

És akkor rájössz.

 

Kezd világossá válni, hogy először is, minden róla szólt, és amikor nem az volt, amit te akartál, akkor elküldted, most meg hiába várod vissza. Az is, hogy a régi kapcsolataid sémáit húztad rá. Az is, hogy a függője vagy, és mindenáron vissza akarod kapni. Az is, hogy elrontottad. De nagyon. Mert az ego beszélt belőled, és CSAK LÁTSZÓLAG SZÓLT MINDEN RÓLA. VALÓJÁBAN MINDEN RÓLAD SZÓLT. HOGY TE MIT AKARSZ. ARRÓL SEMMI NEM SZÓLT, HOGY Ő MIT AKAR.

Az is tiszta már, hogy változtatnod kell. Érzed, hogy visszajön még, bár magad sem tudod, hogyan. De érzed.

Jól érzed.

Visszajön, de akkor fog visszajönni, ha te eljutsz odáig, hogy egyáltalán érdekeljen, ő mit akar, és ne csak azt hajtsd, hogy neked mi lenne a jó, valamint ha megtanulsz térdre ereszkedni és nem őelőtte, ő UGYANIS EZT NEM VÁRJA EL, ANNAK ELLENÉRE, HOGY TE ELVÁRTAD TŐLE.  Ő nem vár el semmit, azért ment el, mert benned csak elvárások voltak, irányításmánia, görcsös kapaszkodás. Szinte megfojtottad. Ő meg elmenekült, mert az embernek van egy teljesen jogos belső hajtóereje: szereti, ha szabad.

Te ebben az egészben eddig CSAK MAGADAT LÁTTAD. ŐT NEM. ÉS MAGADAT VETÍTETTED RÁ.

ELVÁRTAD, HOGY AZ ÁLTALAD RÁVETÍTETT KÉPNEK MEGFELELJEN, AZAZ NEKED.

 

Van egy jó hírem.

Ha szeret téged, te pedig őt, és ráébredsz, hogy igazából a szeretetet nem tudtad befogadni, hanem a sérülések elkerülése végett irányítani akartál, valamint van közös dolgotok és utatok, akkor most már csak: MEG KELL TANULNI AZ ALÁZAT LECKÉIT, ELSŐSORBAN ÖNMAGADDAL SZEMBEN, ÉS MÁSOKKAL SZEMBEN. Magaddal alázatos? Igen.

MEGENGEDNI MAGADNAK, HOGY BOLDOG LÉGY.

NEM MÁSOKHOZ KÖTNI MAGAD, MÁSOKTÓL FÜGGENI.

ALÁZATTAL, SZERETETTEL, ÖNMAGAD BELSŐ ÖNVALÓJÁT TISZTELVE ÉS SZERETVE, MEGENGEDNI MAGADNAK, HOGY MEGISMERD MAGADAT, KI IS VAGY TE. SZEMBESÜLNI, JAVÍTANI, TOVÁBB HALADNI ÉS FEJLŐDNI.

MAGADAT FELÉPÍTENI, MERT AMÍG TE FÉL EMBER VAGY, CSAK FÉL EMBEREK TUDNAK HOZZÁD KAPCSOLÓDNI.

Két félből lesz egy egész?

Igen, de függési viszonyban.

Két teljesből lesz egy egység.

Szabadon.

Megengedni magadnak, hogy magaddal foglalkozz, ne másokra helyezd ki a fókuszt.

 

Amikor mi spirik azt szajkózzuk neked, hogy szeresd magad, az nem azt jelenti ám, hogy csak magadat szeresd. Hanem mindenkit merj szeretni. És másokat úgy elfogadni, másoktól a szeretetet olyan formán befogadni, ahogyan AZT ŐK ADNI TUDJÁK. Nem úgy, ahogyan te akarod.

A belső gyönyörű, örökké létező lelkedet szeresd és mindenek előtt TISZTELD. Mert benned is ott van az a Teremtő Anya, meg Forrás . Onnan származunk és oda fogunk visszatérni majd.

Addig pedig be kell járni a fejlődés útját.

 

Amikor eljutsz oda, hogy a napok már nem róla szólnak, hanem arról, hogy keresed azokat a tevékenységeket, amik boldoggá tesznek, amikor a kávézóban nem csak a barátnőd panaszát hallgatod, hanem megfogod a kezét és segítesz neki kijutni a lélek poklából, elmondod neki, TE HOGYAN CSINÁLOD, amikor elmész a másik barátnődhöz, és felveszed a babáját, aki édesen rád mosolyog és könnyekig hatódva ÖRÜLNI TUDSZ MÁS ÖRÖMÉNEK, amikor esténként magányos zokogás helyett, vagy dühöngés helyett meditálsz, olvasol, sétálsz, és jól érzed magad, AMIKOR ÉRTÉKELED MINDAZT, AMI KÖRÜLVESZ, AMIKOR HÁLÁS VAGY MÁR A PUSZTA LÉTEZÉSÉRT IS, amikor ELKEZDENEK FOGLALKOZTATNI A VILÁG IGAZSÁGAI, AMIKOR ÖNTUDATRA KEZDESZ ÉBREDNI, amikor a másik kergetése és irányítása helyett A SAJÁT ÉLETED IRÁNYÍTÁSÁT VESZED A KEZEDBE - NOS, ITT KEZDŐDIK A BOLDOGSÁG.

A BELSŐ BOLDOGSÁG, AMIHEZ NEM KELL SENKI MÁS, CSAK TE MAGAD .

 

És van még egy jó hírem.

Amikor már tényleg, de tényleg jól vagy, és ÉSZRE SEM VESZED, HOGY VOLTAKÉPPEN TE BOLDOG VAGY ÉS TELJES ÉLETET ÉLSZ, és a szingli, egyedülálló és hasonló mátrix kifejezéseket kipaterolod az agyadból,  hanem MINDEN NAP TALÁLSZ VALAMI ÉRTELMET A LÉTEDNEK, és tudod, hogy Ő létezik, és majd egyszer bekopogtat, de MÁR NEM VÁROD, hanem jól vagy,  igazán és teljesen jól, ragyogva, kisimulva, EGYedül, EGYségben MAGaddal, és független, szabad, teremtő, fejlődő ember vagy, aki mondjuk épp azon gondolkozik, hogyan valósítsa meg önmagát, akkor egyszer csak megszólal az a telefon.

És az ő száma lesz rajta.

Mert már nem várod.

Már nem ő van a fókuszban.

Ez nem jelenti azt, hogy nem akarod őt.

Dehogynem.

De már elvárások nélkül.

Akaratosság nélkül .

 

Mikor?? Na ezt a kifejezést felejtsd el. A mikor, az arra van, hogy mikor megy a busz :) Az fontos :)))

Majd akkor, ha itt az ideje. Ha mindketten arra az idő-tér-fény-fejlődés pontra érkeztek, ahol készek vagytok egymásra. Akkor már mindkettőtökben megszületett az alázat, tisztelet, feltétel nélküli elfogadás egymás felé, már nem lesznek ilyenek, hogy “csak akkor, ha..” “ de addig nem”, “mert te is.” és hasonlók.

 

“A szalmakalapot sem télen hordják:))”

Könnyebb nem akarni, mint akarni.

 

A belső boldogságod olyan, mint egy hajó az élet tengerén. Mindig megtartja az egyensúlyt, bármekkorák is a hullámok. Egyensúlyban marad. Ez a te hajód, és rajtad múlik, hogy többé ne boruljon fel.

Mert a belső boldogság belülről fakad. Nem befolyásolják a viharok, meg a hullámok.

Amikor boldog vagy, akkor nem azt nézed, ki van ott éppen, hanem hogy TE MIT ÉRZEL. Ugye, milyen igaz?

Amikor a kutyával játszol a réten, akkor is boldog vagy, és Ő nincs ott.

Amikor egy jó filmet nézel, akkor is boldog vagy.

Amikor a gyereked ötöst hoz a suliból, akkor is.

Akkor is boldog leszel, ha Ő ott lesz veled, de hidd el nekem, eszedbe se fog jutni, hogy boldog vagy, csak egyszerűen érezni fogod, AMIT ADDIG IS ÉREZTÉL. ELÉGEDETTSÉGET, TELJESSÉGET, KÖNNYŰSÉGET, ÉS AZ FOG ÉRDEKELNI, HOGY Ő JÓL ÉRZI-E MAGÁT, MEG AZ, AMIT MOND, végre meghallod, amit mond, nem csak úgy beszél, te meg az egódon kattogsz közben. Hanem úgy igazán figyelsz rá. Talán azért is történt a szakadás, mert nem rá figyeltél, hanem magadra, de nem a benned lévő fényre, hanem a benned lévő sötétségre.

Benne is volt sötétség, ó, hogyne. Ezért is szakadtatok el.

A lényeg éppen az, hogy két fény válik eggyé, és nem két sötétség .

 

Addig pedig: LÉGY BOLDOG. ITT ÉS MOST.

 

Áldás

Szeretet

Eszter

elérhetőség és időpontfoglalás: /tanácsadás, meditáció, mag mágia, fejlesztés, teremtés, fekete mágiák oldása, oldások, tisztítások, bolygóközi reinkarnációs utaztatás és minden, amire éppen szükséged van, nincs lehetetlen/ esztermagegyseg@gmail.com

sms 06 70 77 22 134

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egyenloelosztas.blog.hu/api/trackback/id/tr3013646356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.