EGYLÉLEK ÁLARCOK NÉLKÜL SZERTARTÁS SKYPON
2018. január 06. írta: Eszter 777

EGYLÉLEK ÁLARCOK NÉLKÜL SZERTARTÁS SKYPON

2018. JANUÁR 11. CSÜTÖRTÖK 20.00-22.00

Egylélek Álarcok Nélkül

Tisztaság - Ő-szinte-s-ég

Ő SZINTE OLYAN MINT ÉN

Szertartás

Skypon

2018. január 11. csütörtök

20.00-22.00

1.11:)

 

Álarcban jár a szerelem, és a szeretet, az áldás is, és a fény is ezen a bolygón. A MÁTRIXBAN SEMMI NEM AZ, AMINEK LÁTSZIK, MINDENNEK AZ ELLENKEZŐJE AZ IGAZ.

Az Egylélek párok sorsát nehezíti, HOGY EGÉSZ EDDIG ÉLETÜKBEN AZT SZOKTÁK MEG, HOGY ÁLARCBAN KELL JÁRNIUK, MERT HA ŐSZINTÉK, KOMOLY SEBEKET KAPNAK.

Kapnak is- másoktól, és miután találkoztak, sajnos egymástól is. Harcolnak egymással, egymásért, egymás mellett és ellen. Az álarcaik mögül azonban előbukkan a valódi énjük, mely tele van szeretettel, feltétel nélküliséggel, és a szemükben van az igazság, és ami igaz, gyönyörű..

Levesszük az álarcokat. Végleg. Mert az Egylélek párok túllépnek a játszmákon, hiszen összetartoznak, nincs szükség játszmákra, sakktáblára, önmagukat adják egymásnak.

A hét második Szertartása az őszinteségről, a tisztaságról szól, amikor a Társak pőrén, tisztán, a félelmeiket és a gátlásaikat, görcseiket, blokkjaikat levetkőzve állnak egymás előtt.

Ő Szinte Olyan Mint Te.

ŐSZINTESÉG, TISZTASÁG.

Éppen 1.11-én :)

A Fényhozó fogja kísérni a Szertartást.

Hajnalcsillagunk felettünk ragyog és utat mutat a Hold évében.

 

Ismét három különleges, nagy erejű szertartás a héten.

Mindhárom építő-emelő jellegű lesz, és pontosan azokat a részeinket mozgatja meg elmében és lélekben, amelyre épp a legnagyobb szükségünk van.

Az egylélek szerek mindig követik az aktuális energiákat, a hullámzást és az áramlást. Ahogy változik a világ, úgy fejlődünk és változunk mi is, de mi már tudatosan.

A heti hármas egység:

  1. Egylélek A Jel, A Szív Győzelme Szertartás Skypon 2018. január 10. szerda 20.00-22.00

  2. Egylélek Álarcok Nélkül, Ő-szinte-s-ég, Tisztaság Szertartás Skypon, 2018. január 11. csütörtök 20.00-22.00

  3. Egylélek A Megváltás, Újjászülettünk, kezünkben a Lélek Szertartás Skypon 2018. január 12. péntek 20.00-22.00

 

Minden szertartásról hangfelvétel készül, melyet utólag is elkérhetsz, ha nem érsz rá a megadott időpontokban, a részvétel a szereken továbbra is kedvező, a hangfelvétel kérése úgyszintén, igyekszek minden lehetőséget megadni mindenkinek, hogy senki ne maradjon le a fejlődésről.

jelentkezés és részletek: esztermagegyseg@gmail.com

 

sms 06 07 77 22 134

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egyenloelosztas.blog.hu/api/trackback/id/tr8613554349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.