2021. aug 06.

GALILEA III. RÉSZ - JEZUEL - EGY-

írta: Eszter 777

GALILEA

III. RÉSZ

JEZUEL

-EGY-

fejezet

Az Utolsó Vacsora

rész

Kék Pirula

István izzadva riadt fel az ágyában. Teljes testét elborította a hideg veríték. Rémálomnak érezte, amit látott. Az éjjeli órára nézett. 3:30-at mutatott. Kimerülten kelt fel. Sarah mellette mozgolódni kezdett. Remélte, hogy nem kelti fel a nőt, lassan az ajtóhoz ment, de a nő megszólalt mögötte.

Drágám… - álmos, elnyűtt hang. Egy félig már átdolgozott, mókuskerék élet. - Gyere vissza az ágyba. - mondta álmatagon. István elmosolyodott. Annyira szeretette a felesége hangját. Akkor is, amikor ennyire fáradt volt. Visszafordult.
Mi történt…? - kérdi Sarah, férje leül mellé az ágyra.
Semmi különös… - válaszolja neki. Nem, ezt csak nem mondhatja el neki…
Ne mondd már.. érzem, valami bajod van. Rosszat álmodtál? - faggatja a gondoskodó feleség. Héra, aki fent is , lent is igazi családanya, de azért tud hibázni… de még mennyire… Héraként főleg…
Na jó… - sóhajt fel István. - Rémálmom volt. - elhallgat. Nem akarja folytatni.
Mit álmodtál?

István gondolkodik egy pillanatig, majd lassan megszólal.

Meghaltál álmomban. És nem csak te. Ati is.
A fiunk…??????
Igen. Ő is.
…. hogyan….
Kómába estetek. Három év eltéréssel ugyan, de mind a ketten, teljesen ismeretlen okokból. Ráadásul Ati négy újdonsült barátja is kómába esett, ugyanakkor, ugyanúgy, mind az öten, te pedig három évvel később követted őket, egy Richard nevű spiri guruval együtt, de még előtte… - itt megint elhallgatott. Majd erőt vett magán. Az emlék a szívét szorongatta. - még előtte egy nagy démoni lény támadott meg titeket. Főleg téged. Szorította a torkodat, és aztán kómába estél, majd valahogy Rihardra is rámehetett ez a valami, mert veled egyidőben ő is. Szóval ezt álmodtam…

Sarah álmosan felült. Sületlenség. A férje haját, arcát, nyakát, karját simogatva nyugtatta.

Ez csak álom. - mondta.- csak álom. - Sarah nem emlékezett semmire. Mintha sosem jártak volna a Nibirun. Azt sem tudta, perpillanat, hogy mi az. Egy mátrixban élt egy hamis valóságban.

Kínozta egy érzés jó régóta.. egy érzés, amit megnevezni nem tudott, de nem hagyta nyugodni. Olyan érzés, mint amikor valami fontosat elfelejtesz, és tudod, hogy eszedbe kellene jutnia, de nem jut… és csak kutakodsz agyad eldugott szegleteiben, de nem …. semmi… csak néha, érhetetlen, bevillanó képek, amiket nem tudsz hova tenni. Olyan képek, amik nem állnak össze konkrét, értelmezhető látomássá. Egy kézfej. Egy tekintet. Egy fényvillanás. Egy hang. Egy szó.. semmi több. Ez minden, amire Sarah emlékezett abból, amit heten éltek át.

Elvoltak. Nem voltak a legjobb házasságban, az tény. De elvoltak. Átlagos életet éltek, pedig elég sok pénzük lett volna ahhoz, hogy jobban éljenek. István azonban ragaszkodott ahhoz, hogy ne tűnjenek ki a tömegből, és inkább tartalékolt. Állandóan tartalékolt. Azt mondogatta, majd egyszer szükségük lesz még rá. Mintha érzett volna valamit… a pénzt aranyba váltva tartotta egy magánszéfben, messze a házuktól, egy erre a célra kialakított létesítményben. A PrivatMoney nevű cég megbízható, huszonöt éves múlttal rendelkezett. Istvánnak az volt a vesszőparipája, hogy a világot egy háttérhatalmi elit irányítja, és majd egymásnak fognak esni, kreálnak egy harmadik világháborút, majd mindenkit lefagyasztanak. Ezzel jött állandóan, és azzal, hogy elveszíti a fiát és a feleségét, egy áthatolhatatlan ködön át tűnnek el, és többé nem térnek vissza. Csak a testüket kapja vissza…. István konkrét látomások gyötörték. A tudata a feleségéénél jóval nyitottabb volt. Öt éve kezdődött. Először csak álmok formájában jöttek a fura képek. Aztán már ébren is. Szinte teljes bizonyossággal. Úgy, hogy azzal nem lehet vitatkozni. Félelmetes logikával egymásra épülő képek arról, hogy a világ egy óriási átverésben van benne, hogy az időt újra és újra visszapörgetik, hogy mindig ugyanaz ismétlődik, hogy mindig eljutunk a Végítéletig, majd az utolsó, totális megsemmisülés előtti pillanatban megállítják az egészet, hogy maga a bolygó nem semmisüljön meg. Nem csak úgy általában a “szokásos”, rendre bekövetkező Végítéletig. Az Utolsó Végítéletig. Az időcsúsztatással pedig elérik az emberiségnél, hogy azt higgyék, minden a legnagyobb rendben van, miközben valójában már mindenki egy hibernációs kapszulában fekszik, és ez nincs hárommilliárd ember… a többi pedig csak oda van vetítve.. az utcákra, a terekre, a lakásokba, a hivatalokba, a kulturális eseményekre, a parkokba, mindenhova… sétálgató, nevetgélő emberek, munkába rohanó emberek.. mind csak egy vetített kép, és egy TB és adószám a rendszerben úgy, hogy mögötte nincs senki, pedig még születési anyakönyvi kivonatuk is van… SOS Projectnek hívják ezt az egészet. Megmenteni a még használható, kifacsarható lelkeket, és tudatokat egy megtévesztéssel, amit az M.I. irányít… A YHWH háttérhatalmi elit. Istvánt sokkolta, amikor egy napfényes, átlagos, manhattani reggelen összerakta a képet. Kávézás közben. Akkor, amikor éppen semmire nem gondolt, hirtelen taglózta le a felismerés. Ez mind igaz… Sarahnak hiába mondott bármit, a nő hárította. Nem akart hinni neki, paranoiásnak bélyegezte, és időnként össze is kaptak ezen. Sarahnak azonban megvoltak a maga titkai. Az emlékek, amikről azt érezte, hogy zömében a jövőből jönnek, nem is a múltból.. és ez összezavarta, eddig úgy hitte, az emlékek csak a múlthoz köthetőek. István szavaiból jött rá, hogy nem lineáris az idő, hanem párhuzamos, de ez sok volt neki. Iszonyú sok. 2021-et írtak. Már megint, mondta István. Már megint. Nem 2021 van, hangoztatta, és Sarah győzött rászólni, hogy legalább ne Attila előtt, de Attila abszolút nyitott volt erre. Helyeselt, és titokzatosan mosolyogva hallgatta az apját. Az anyját pedig leintette, amikor az tiltakozni kezdett.

Elnézte a férjét és a fiát, és azon gondolkozott, hogy meglehet, valóban nekik van igazuk, és hogy valamit elfelejtett… pedig most már egyre inkább emlékezni akart rá.

Csak nagy sokára jutott el odáig, hogy teljesen biztos volt benne, hogy valami nem stimmel az életével. Mintha az egész egy színjáték lenne, odavetített szereplőkkel, egy hologram minden szeglete. Az érzés egyre erősebb lett, napról-napra. Nem tudta akkor még, hogy nyílik a tudata, hogy nyújtózkodik a valóság felé. Ugyanabban a parkban sétált egy borús nyári délutánon, mint amelyikben a fiatalok találkoztak. Ati sokat eljárt a többiekkel, és István és Sarah örömmel konstatálta, hogy új, értékes barátai lettek a fiának, mert egészen kivirágzott.. mint akinek valami fontos küldetése.. szerepe van a világban. A park tele volt aznap, dacára a lábalógó esőfelhőknek. Önfeledt gyerekricsaj, hangos beszéd zaja nyomta el a madárcsicsergést, és ott, ahol betért a parkba, még hallani lehetett az autók zaját az úton, a park mellett. Lassú léptekkel sétált, ki akarta üríteni az agyát. Emlékeznie kell.. csak tudná, hogy mire.. mert az a legnehezebb, amikor tudod, hogy emlékszel, de nem tudod, hogy mire emlékszel.. csak azt tudod, hogy ott van benned minden, az első képtől az utolsóig.. mégsem tudod, mi az.. mert amit elfeledtél, azt fátyol, homályos, szürke köd takarja az elmédben.

Sarah mellett elfutott egy páros, egészen közel hozzá - a nő karja szinte súrolta az övét. Ez megzavarta az elmélkedésben, és bosszúsan ült le egy padra. Túl nagy itt a tömeg - gondolta, és fel akart állni, hogy elinduljon a parknak azon csendes része felé, amit a fiatalok is gyakran választanak találkahelyül, az öt fiatal, az öt Létező, az öt Megváltó.

Már nem tudott felállni. Szédülni és émelyegni kezdett, a szeme szinte magától csukódott le. Azt érezte, elaludt. Mázsás súlynak érezte a testét, és ülve lépett be a tudata a trancendensbe. Egy-két járókelő rápillantott, ahogy elhaladtak mellette. Azt látták, hogy egy szép, dekoratív nő a padon, lehunyt szemmel relaxál. Olyan békésnek tűnt, hogy megakadt rajta a szem. Sarah viszont már nem volt a parkban. Egy arany-fehér örvény rántotta fel, egyre feljebb az ismeretlen és eleddig rejtett világokba. A testét körbevette a megnyugtató energia, amit a padon hagyott. A lelkét ölelte a nyíló, szárnyaló tudata. A Vulcanuson kötött ki. Vörös lángok felett lebegett. A bolygó ijesztően kihalt, ellenséges aurával volt körbevéve. Sarah a tűz felett messzire ellátott. Senki sehol. Semmi sehol. Ez lenne az emlék..? egy hang szólalt meg benne: - Várj..

Egy alak közeledett a lángok feletti térben. Nagy, arany lángban ragyogó, gyönyörű Létező. Sarah szíve megdobbant a láttán. Az emlékek úgy törtek rá, mint amikor egy folyó átszakít egy gátat.

Lucifer… - mondja a Létezőnek, aki közben odaér hozzá.
Héra. - Lucifer elegánsan bólint. - Nem hozhattuk vissza előbb az emlékeidet, mert nem lett volna biztonságos, de minden emléked megvan. Tökéletesen.
És a többiek?

Lucifer elmosolyodik.

Hamarosan itt vannak. - átölelte Saraht - Hérát. A Fényhozó ölelésében az istennő felengedett. Megnyugodott. Megrohanták az emlékek. Minden. A Felejtés Zóna. A fekete lyuk. A Nibiru. A Holt Tengely.. és az Eredendő Naprendszer, az Eredendő Gaia… sírt. Megint sírt, mert olyan gyönyörű volt.. minden olyan volt, mint egy tökéletes álom.
Nem álom. - mondja Lucifer, és megsimogatja Héra szép arcát. - Nem álom testvérem.

A tűz alattuk csitulni kezd. Szinte elhamvadnak a lángok, mert náluknál nagyobb erő van jelen. Szinte a tűzből bontakoztak ki a fenséges, ragyogó alakok, de ez csak optikai csalódás volt. Mindenki jött.

Menra, Azraela, Lucifera, Abraxas, Achremmon, Samael. Mind ott voltak, ahogy éppen összeállt újra egy feladat érdekében egy ősi atlantiszi szövetség. Majd utoljára érkezett Jezuel. Mint mindig, most is nagybelépővel. Ő nem tud máshogy jönni, túl nagy ereje van - gondolta magában Héra, de mindig, újra és újra meg fogja még csodálni azt, ahogyan Jezuel érkezni tud. Jezuel közelében Lucifer és Lucifera között olyan mágneses vonzás alakult ki, hogy anélkül váltak megint eggyé, hogy egyáltalán irányították volna. Az a végtelen szeretet, amit Jezuel képvisel, minden Létezőt egybegyűr a másik felével. Olyan ő, mint egy jel, az égen, a szívben, a földön és a testben… az elmében és tűzben, a jégben… egy jel, amire minden eggyé tud válni, ami összetartozik.

Héra végignézett rajtuk.

Olyan mások vagytok, mint odalent.
Inkább ezek vagyunk mi, az ott lent, a mátrixban, csak egy álca. - válaszol Hérának bölcsen Lucifera.
Az álca olyannyira jól sikerült, hogy úgy érzem, évtizedekig éltem teljes feledésben. - mondja Héra kicsit neheztelve.
Nem évtizedek, évek. - Menra biztatón néz Hérára. - Elhiszem, hogy haragszol ránk ezért. Nem tehettünk mást. Te voltál az egyetlen, aki teljes előkészület és előzetes tudás nélkül vágott bele. A padon ülsz most, egy parkban, New Yorkban és látszólag kellemesen szundítasz, ülve, lehunyt szemmel. Néhány perc lesz csupán, senki nem vesz észre semmit, te azonban úgy jössz vissza a mátrixba, hogy mindenre emlékszel.
És mitől készültem fel azóta?? - kérdi szkeptikusan Héra. Kicsit keserűen. Úgy érzi, lemaradt a többiek mellett.
Az idő Héra. Az idő. Semmi más. És az álmaid, melyekben kiképeztünk. Amelyek nagy részére szintén nem emlékszel.. pedig már nem először találkozunk itt heten, azóta, hogy a Nibirun jártunk. - válaszolja Menra.
Értem, tehát úgy használtátok a tudatomat, hogy nem is tudtam róla? - Héra most már mérges. Ezekről ő miért nem tudott semmit? Miért hagyták a többiek, hogy semmire sem emlékezve kínlódjon éveken át a mátrixban úgy, hogy nem tudja, mi bántja mélyen legbelül?...
Nem használtunk. - válaszol most Lucifer, kicsit élesen. - Te akartál jönni. Minden egyes alkalommal. A mátrixbéli tudatod nem emlékszik rá. Azért nem mert a mátrix tudat egy másik tudat, mint amivel itt jelen vagy. Az egy lefojtott, csökevényes elme, mely csakis a fizikai síkra koncentrál a túlélés érdekében. Erre van megalkotva. Semmi másra.
Ez letaglózó.. - mondja Héra, és mélyen a Fényhozó szemébe néz. Firtatja magában, vajon igazat mond-e, pedig köztudott, hogy Lucifer sosem hazudik. Akármit is mondanak róla. A Fényhozó állja a pillantását, és Luciferával önmagában, erősebb mindennél. Héra zavarta fordítja el a fejét.
Héra… - mondja az eggyévált Fényhozó Hajnalcsillag, Fényhozó a jang, Hajnalcsillag a jin. - Héra ne kételkedj bennünk. Ősi szövetség ez. Nincs más út, mint megbízni egymásban.
Jól mondja a testvérem. - szólal meg most Jezuel. A tekintetéből árad az erő,ahogy a sokat szenvedett istennőre néz, lágy erő, ami körbeölel és megnyugtat. Biztosít arról, hogy minden a legnagyobb Rendben van. - A Földre indulunk vissza. Dolgunk van ott. Nem inoghatunk meg. Semmiképp.

Mindannyian tudták, hogy a Földre mennek. Egy régi korba. Oda, amit tengernyi hazugság, ködösítés övez. Egy olyan korba, amire a mai mátrixot építették. Egy olyan korba, ahol egy hazugság született, egy hamis történet, mely azóta is átitatja az emberiséget. Na de hogy lehet, hogy egyetlen történet egy homályos időszakáról a történelemnek, ennyire zsebre teszi a teljes emberiséget? Milyen fekete mágiával érték ezt el az elit tagjai…?

A Föld ennek az eszmének a csapdájában van évezredek óta.

Hosszú kiküldetés lesz. - mondja most Jezuel. - Legalább tíz évet ölel fel, ha nem többet. Gondoskodnunk kell arról, hogy ne keltsünk odalent gyanút.

A mátrixban, a parkban, egy lehunyt szemű, békés arcú nő egyik pillanatban még ott volt a padon. A járókelők rá-ránézegettek, tetszett nekik az angyali mosoly a nő arcán. A másik pillanatban nem volt ott, mégsem tűnt fel senkinek. István éveken át kutatja a feleségét, hiába..

A metrón, egy magas, vállig érő fekete hajú, mélyzöld szemű, felettéb jóképű fiú utazott, átölelve csinos barátnője vállát. Mindketten nagyon fáradtnak tűntek, legalábbis azok számára, akik körülöttük álltak, hiszen behunyt szemmel, a fogódzóba kapaszkodva, egymást átölelve, látszólag aludtak. Egyik pillanatról a másikra köddé váltak, mégsem vette ezt észre senki. Egészen egyszerűen elfelejtették, amit láttak. Lucifert és Luciferát, a metrón, ölelkezve, szundítva a kimerültségtől, azaz Laci és Noémit… Laci és Noémi szülei éveken át keresik őket ezután. Tíz év múlva pedig, amikor egy nap kimennek a nappaliba, egy átlagos vasárnap délutánon, oly természetes számukra, hogy a két fiatal összebújva a kanapén tévézik, és Attila egy éve hozzájuk költözött, mintha mindig is velük lettek volna. A fejükbe kerül, odavetítik a tíz évet, mindent, ami velük történt..

A konyhában állva éppen vitatkozott anyjával. Halálosan elege volt. Dani úgy érezte, menten megszökik innen. Tényleg megszökik. Elhagyja akaratos, spúr, makacs anyját, aki uralkodik rajta, és őt tekinti férfinek a családban, férj híján. Mi a fenének nem tud még egyszer férjhez menni?? Dani az egyik pillanatban még anyjával ordított. A másikban már nem volt ott. Az anyja pedig arra emlékezett csupán, hogy egy kellően csöpögős, az életkedvét is elvevő, romantikus film után kiment a konyhába egy kis zabpehelyért,.. szabadnapos volt, és ráért.. hogy van egy fia?.. ő erre nem emlékszik.. lehet, hogy van, de mntha nem lenne. Kerek tíz év múlva egy reggel, úgy fog ébredni az ágyában, hogy van egy fia, aki már elvégezte az egyetemet, és messze költözött tőle, mert fiatalabb korában sokat veszekedtek, és most nem is igazán tudja, hogyan vegye fel vele a kapcsolatot.

Laci és Noémi - Lucifer és Lucifera -, tíz évig tűntek úgy el a szüleik életéből, hogy a szüleik tudata konkrétan kiesett arra a tíz esztendőre. Ez a mátrixban mindennapos… nem tudhatod, hogy melyik idősíkot éled, amit számodra beprogramoznak. Az sem mindegy, hogy ki programozza be. A felejtés jó-e, avagy rossz a számodra, olyan dolgokat feledtetnek-e el veled, amelyeket tudnod kellene, vagy olyasmiket, amikre a saját érdekedben nem kell emlékezned. Az istenek avatkoznak-e bele az elmédbe, hogy felejts, és ezzel megóvják a mátrixban az életedet azok elől, akik az emlékeid miatt akarnak kicsinálni, mivel ha az emlékeidet megszerzik, kulcsfontosságú információkhoz jutnak, vagy a mátrix programjai törölnek-e emlékeket örökre. Mert az istenek soha sem örökre törlik az emlékeket, csak egy adott időre, ami a te biztonságod érdekében történik.

Attila és Melinda - Azraela és Menra - egy uszodában tűntek el. Egyik pillanatban még látták őket úszni, azután már senki sem emlékezett arra a két karcsú, magas fiatalra, akik szemet gyönyörködtető látványt nyújtva szelték a vizet előtte egy perccel. Az emlékek törlésénél minden szemtanú emléke úgyszintén törlésre kerül, egy teljesen új idősík behozásával a mátrixba. A látomások azonban makacs dolgok. A szemtanúk és a mátrixból kiszállók számára is azok. Jönnek a képek, egy idő után pedig már megállíthatatlanul. Ha pedig valaki felébred…. már nem férhetnek hozzá a tudatához. Akkor már látja, hogy egyszerre több idősíkot él át, párhuzamosan több élete is van, és neki kell átmenni egyikből a másikba.

Richardnak az érdekes incidens után, Achremonnal, akinek megjelenését István tisztán látta az üvegkirakaton át, nagyon felvitték a dolgát az istenek. Egymásnak adták a kuncsaftok a kilincset, a látó képességei annyira erősek lettek, hogy száz százalékosan trafált bele mindenbe, a mágiái nemkülönben.

A vérlázító Anubis Studio felirat a többi arcpirító kóklet szöveggel lekerült a kirakatáról, és csupán egyetlen szó állt ott: SAMAEL.

Ennyi elég volt. Az emberek szinte verekedtek a helyekért nála, és Richard élvezte. Apró-cseprő mátrix ügyekkel keresték meg, melyek a Nibirun tett utazás után nevetségesnek tűntek, és azokért az időszakokért, amikor a tudatát kirántották az istenek belőle, és ő nem volt a Földön. Azok az információk, amiket akkor áthozott, lassan, cseppeként kerültek nyilvánosságra, de Richard óvatos volt. Tudta, hogy az elittel áll szemben. Vadásztak rájuk, mind a hetükre. Még Achremmonra és Jezuelre is, akik nem voltak most földi testben. Sőt, rájuk a leginkább… mert két olyan Létező, aki birtokában van a mátrix elpusztításának, olyan trófea lenne a háttérhatalmi elit számára, ami örökre eldöntené a meccset. Azonban a meccs még nem volt lejátszva, és a Földön a Terv szerint volt minden lezsírozva eleve. A mátrix csak egy játék része. Semmi több.

Richardot már régen nem érdekelte a pénz. Régen csak annak élt. Csak az éltette. Most, dacára annak, hogy a bevételei az egeket súrolták, hidegen hagyta az egész. Az érdekelte, hogy átadhassa, amit lát és amit hall. Csak ezért volt még itt, a máttixban.

Saraht az az érzés is kínozta, amikor a mátrixban volt, hogy valaki más felesége.. nem Istváné, hanem egy másik férfié.. hogy a mátirx tréfát űz vele. Nem tudta a másik férfi nevét, de látomásokban látta. Látta, ahogy a nagydarab férfi ordít vele a konyhában. Ahogy a szívéhez kapva összeesik. Ahogy Attila nevét emlegeti, és Balázsét, aki most István fia volt, a közös fiuk Ati mellett. Balázs koleszban van, a nyugati parton, a kontinens másik felén. A gyerekek ugyanazok voltak…. a férfiak viszont különböztek. Érezte, hogy azzal a másikkal csúnya szakítás lett a vége. Nem volt, ami összetartotta őket, miután Attilával az történt.. de mi..?? Tudta, hogy valami történt Attilával, és abban a másik életben Attila hiányát érzékelte. Azzal sem volt tisztában, ki Attila párja, mert két lány is volt mellette, a másik idősíkon, abban a másik életben Noémi… ebben az életsíkban Melinda… Az egész egy zűrzavaros káosz volt, és akkor, amikor a feledés homálya befedte a történéseket, a tíz szülő egyike sem emlékezett.

Sokáig még arra sem, voltak gyerekeik. Egy másik életet éltek, egy másik mátrix idősíkon, mellette pedig megint egy másikat, ahol voltak gyerekeik, majd megint egy másikat, ahol a gyerekeik kómában voltak. Sarah is érezte ezt… a kómát. Azt, hogy nincs a testében, hogy szabadon kóborol. Valahol, odakint.

rész

Piros pirula

A Vulcanus erőterében lebegtek. Mind a heten. Visszaemlékeztek. Mindannyian magukba szállva morfondíroztak azon, vajon jól tetté-e, hogy engedélyezték Abraxasnak az időhurkot azzal szemben, amit első körben megígért. Az azonnali emlékezést. Mindannyian eljátszottak egy szerepet a mátrixban, az elmúlt években. Egy olyan szerepet, melybe sehogy sem fértek bele, mégis, mindannyiuk számára úgy tűnt, szükséges volt. Az, hogy a mátrix őrei felfedezik őket, sokkal rosszabb lehetőségnek tűnt ennél. Az emlékek nélküli, homályosan leélt éveknél, ahol csak percekre lehettek önmaguk - akkor, amikor idefent találkoztak. Jezuel homlokát ráncolva szólalt meg végül, hosszú csendet törve ezzel meg. Az már nem zavarta őket, hogy a Földön évek teltek el azóta…. Egyiküket sem zavarta. Ahova mennek, ott ez nem számít..

Jobb lett ez így. - mondta Jezuel.
Talán… - válaszolta erre bizonytalanul Héra. - Csak éppen már azt sem tudom, kihez tartozom.
Majd rájössz. - mosolygott rá Jezuel.

Héra utálta a titokzatos mosolyokat. A rejtegetett tényeket. De nem tehetett jelenleg mást. Talán ez most, itt, nem is számít.

Mikor indulunk? - kérdezte tárgyilagosan és szárazon Azraela. Idefent női Létezőként Menrával nagyon furcsa volt a kapcsolódása, de nem bánta. Ez itt nem szerelem. Odalent igen… De erős karma fűzte őket Luciferhez és Luciferához, odalent pedig Noémihez és Lacihoz. Azraela és Menra ezzel már megbékélt, így Héra nagyon is jogos kérdése kicsit felkavarta őket. Nem mondtak mégsem semmit. Ez most tényleg nem számított.
Most. - Lucifer kijelentése elindította a folyamatot. Mintha minden lélegzetvisszafojtva erre várt volna.

Vörös örvény szippantotta őket magába, melynek alja a Föld egy korábbi korában volt. Vörös örvény, melybe úgy léptek be, hogy tudták, hamarosan megjelennek a Földön, egy kereszt alatt. Egy kereszt alatt, amin nem az van, akit a tömeg, az ordító, gúnyolódó, köveket dobáló tömeg hisz…

A vörös örvény túloldalán időszámításunk előtt háromszáz évvel értek földet. Az ókor még az akkori Aranykor dicsfényében tetszelgett, mint egy pompás nagyestélyibe öltözött szépasszony. De mint minden szépasszony, vágyott a hivalkodásra és az elismerésre. A csillogásra és az illúzióra, bármily értelmetlen dolog is - az ego már régóta vasfogába kapta a vaskorba tartó ókori aranykor díszleteit. A homokdűnék között ragyogó, mindent felfaló napfény pásztázta a tájat. Rekkenő hőség volt. A sivatag könyörtelenül tört be erre a tájékra - nem is olyan régen még itt hullámzó, csodás, azúrkék tenger volt, majd minden hirtelen úgy tűnt el, mintha sosem lett volna. Az itteni népek nem is emlékeztek arra, hogy mindössze ötszáz éve itt tenger volt - még őseik sem emlékeztek rá, még azok sem, akik már több mint ezer éve meghaltak. Mindenki úgy gondolta, ez a sivatag ősibb, mint az emberiség. A fény annyira vakította őket, hogy össze kellett húzniuk a szemüket, hogy a nem is oly távoli keresztet a dombon megtalálják - a tömeg hangja vezette őket először, a gyűlölettől habzó szájú emberek mind Jézus halálát akarták. Olyan tömeghisztéria volt jelen, ami úgy terjedt át emberről emberre, mint egy halálos kór. Megborzongtak, ahogy a homokon feltápászkodva a hangok irányába indultak, és csak nagy sokára a napfénytől elvakultan bontakozott ki a kereszt előttük. Csúfondáros egy tákolmány volt, két nagy gerendából összerakva. Egy alak csüngött rajta, láthatólag ájultan. A tömeg kövekkel dobálta, nem egy sebet ejtve csontsovány, éheztetett, kínzott testén. A bordái kiálltak, a lábujjai feketék voltak a kosztól, a haja csapzottan lógott az arcába, feje lehajtva, szeme lehunyva. Jezuel rögtön látta, ez az ember itt nincs jelen. Nincs a tudatánál.

Messze innen, egy másik csillagrendszerben van. A Galileán, amikor az még épségben, égi édenkertként rója köreit a központi csillagja körül. Hamarosan visszajön ide a tudata - de akkor már nem lesz a kereszten, hanem egy halotti lepelve csavarva, olyanba, amilyenbe minden halottat szoktak bugyolálni errefelé -, egy barlangban fekszik majd, mivel pontosan tudják, hogy életben van, és halála csak megtévesztés a tömeg számára. Mint amikor egy akciófilmet forgatsz, és dublőröket alkalmazol, eljátszva éppen a főszereplő halálát.

Aki pedig nézi a filmedet, pontosan tudja, hogy színészek játszanak benne, és mindenki élve távozott aznap is a forgatásról. A halál mégis annyira valósághű, hogy abban a pillanatban elhiszik a nézőid, hogy a főszereplődet mégis kivégezted.

A tömeg nem látja a hét alakot. Ezúttal rejtve jönnek. Nem láthatóak, ámbár érezhetőek, főleg annak a női alaknak a számára, aki a kereszt alatt eljátssza, hogy elveszítette fiát. Olyan mérhetetlenül zokog, hogy szinte azt hinné az ember, valóban lelki kínokat él át. Mária.. a beavatott Isis papnő, aki pontosan tudja, hogy a kereszten nem a fia van. A fia már messze jár, de csak azért, mert Poncius Pilátus nem hagyta, hogy ezt a színjátékot Jézus játssza el. Az köztudott volt az akkori elit tagjai között, hogy a keresztre feszítés egy színjáték lesz, az azonban nem, hogy nem Jézus lesz a kereszten. Poncius Pilátus tudta csak az elit tagjai közül egyedül, még Heródest sem avatta be, pedig benne megbízott, ez az ügy azonban túlságosan fontos volt ahhoz, hogy inkább hallgasson. Még legnagyobb szövetségese, Heródes előtt is. Örökre. Az idők végezetén túl is.

A hét alak Mária köré gyűlik, aki a harmadik szemével látja őket, de azzal tisztán. Lopva pislant fel fia istenség mivoltjára, és telepatikusan kommunikál vele.

Azt hiszem, elhitték. - mondja így, Mária.
El. - válaszolja Jezuel. - Anyám, Magdolna hol van?
Már a barlangrendszerben. Messze innen. Legalább öt kilométer a sivatag alatt, de gyorsan haladnak. Judás, Magdolna, a fiatok, a lányotok és a földi megtestesülésed, Jézus is ott van, de őt hordágyon viszi két hordár. Alaposan megkínoztak, fiam. - Mária szeme könnyel telik meg, ahogy fia asztrális megtestesülésére néz. Ezúttal valódi könnyekkel. Jézust alaposan megkorbácsolták, azután több csontját ripityára törve, tüzes vassal tépve húsát, megkínozták azért, hogy elárulja, hol vannak az Evangéliumok. Nem tette, így az elit ki akarta végezni, de Heródes - éppen ő -, kiállt Jézus mellett, mondván, ha szökni hagyják, el fogja őket vezetni az Evangéliumokhoz. Nem tudott Pilatus tervéről, aki mindenkinél előbb akart az értékes könyvekhez hozzájutni, mely a jövő kulcsa.
Ki van a kereszten? - kérdi Jezuel.
Egy névtelen senki, talán Achimnak hívják. Nem szkíta, fiam. Szándékosan nem, nehogy a vére mágikusan álljon utólag bosszút az eliten.
Nem hal meg. - jelenti ki Jezuel.
Nem, persze hogy nem. Most megsebzik egy lándzsával, hogy vére follyon. látványosan, majd leveszik a keresztről, rögtön utána. Előtte a tömeg számára hallhatóan megállapítják, hogy halott. Nekem el kell játszanom, hogy könyörgöm, adják ki a fiam testét, hogy meggyászolhassam a szent helyünkön, Isis és Osiris egykori egyik találkahelyén, a sivatagban, abban a barlangban, amire később ráteszi az elit a kezét.
Minden szakrális hely az övéké. - Lucifer mérgesen szól közbe. - Ezért még megfizetnek. Ahogyan ezért a kis balhéért is, itt. - mutat körbe. Szemei lángolnak a haragtól.

Minden úgy játszódik le, ahogyan Mária előrevetítette. A tömeg éljenezve, vérszomját kielégítve követi a négy férfi által vitt, halotti lepelbe burkolt Achimot, aki szintén összeverve, ájultan, vérben úszó arccal, ernyedten, semmit nem tud az egészről. A barlangban később majd Mária itatja meg, és viszi ki, messze innen, eltünteti őt örökre a sivatag jótékony ölelésében, és egy helyi törzs fogadja majd be, akik elzárva a világtól, minderről semmit sem tudnak. Az pedig nem lep meg senkit, hogy egy keresztre feszített holtteste eltűnik, hisz a bűne oly mérhetetlen, hogy a legjobb, ha testét a sivatagi sakálok hordják szét…. vagy a keselyűk.

A keresztet a tömeg még ledönti, mielőtt kísérni kezdik a vélt Jézus testét a barlanghoz, közben az anyját köpködik. Pilátus elégedetten tekint végig a tömegen. Elhitték. Nem volt nehéz őket megtéveszteni, sem pedig gyűlöletet szítani a lelkükben egy olyan tanító iránt, akit nem egészen két nappal ezelőttig istenként tiszteltek, itták minden szavát, és amikor a főtéren Jézus a tömeg fölé magasodva, egy deszkákból ácsolt pódiumon beszélt hozzájuk, térdre borultak előtte. Most pedig a halálát követelték. Nem kellett hozzá más, csak egy kis fekete mágia. Az Evangéliumok nem kerülhetek az elit kezébe. Csak azok, amiket nem az apostolok írnak, hanem majd a későbbi egyház bérencei - kreált történet, kreált próféciák, melyek minden szava hazugság.

Jezuel a barlangrendszer felé tartott, Sába királynőjéhez, aki rejtegette Jézust. Önnön itteni önvalója valóban meg volt törve - mind testileg, mind lelkileg, mind mentálisan. Amikor meglátta önmagát a hordágyon, a fehér gyerták övezte titkos, földalatti kegyhelyen, maga mellett Sába királynőjének gyönyörű alakját, ahogy sűrű, fekete, hullámos, fényes tincsei az ájult Jézus mellkasán pihennek, mert a nő Jézus szívverését, energiáit, csakráit térképezi fel - elszörnyedt. Pedig tudta. Hiszen ő maga élte át…. de ez -olyan régen volt, még a mátrix igazi vasfogainak marcangolása előtt….

Heten mentek oda Sába királynőjéhez, és alakot öltöttek előtte. A szabad szemével kell őket látnia, hogy tudja, Jézus biztonságban van.

Jezuel ismét feltette ugyanazt a kérdést, amit korábban Máriának.

Hol van Magdolna?
Vízért ment. - mondja a sokat látott királynő.
Mikor tér vissza? Beszélnem kell vele.

Sába királynője szemöldökét felvonva néz rá.

Biztos vagy ebben? - kérdi. - Nem hiszem, hogy most ezt jól fogadná.

Jezuel ingerülten néz a nőre.

Erre most nincs időnk. - mondja, és kifelé indul a barlangrendszer egyetlen titkos kijáratán. A többiek maradnak, és Jézust gyógyítják. Ez Jezuel és Magdalena ügye.

Jezuel a sivatag homokján állva a látóhatárt kémleli. Még pár óra, és a Nap olyan hirtelen bukik alá a horizonton, aranyból narancsba, majd narancsból szürkébe, onnan feketébe váltva át, hogy nem sok idejük marad. A Nap pedig kell. Most mindennél jobban kell.

Hamarosan észreveszi a nőt, ahogy egy forrásból a kancsójába vizet merít. Odamegy hozzá.

Magdolna hamar érzékeli másik felének isteni megtestesülését - Jezuel neki is megjelenik fizikailag is láthatóan, de Magdolna számára mindegy, hogy fizikailag látja-e, avagy sem - harmadik szeme már a fizikainál is jobban működik, elég régóta.

A női alak elmélyülten áll éppen fel, amikor égi szerelme odaér hozzá. Felkapja a fejét a közeledő alakra. Remegni kezd egész bensejében - régóta várt erre a pillanatra.

Jezuel… - a Létezőhöz lép, az átöleli. Hosszan ölelkeznek, eltűnik a világ, eltűnik az éppen épülő, zsarnoki mátrix.
Magdalena. - Jezuel kibontakozva az ölelésből a nő szemébe néz. Látja benne a szenvedést. Azt a szenvedést, amit Jahve mért rá, és amit nem érdemelt meg. - Jahve nem kapta meg, amit akart. - mondja.
Nem kapta meg, de legalább eljátszotta, hogy igen. - válaszolja keserűen az alacsony, hosszú, barna hajú, zöld szemű nő. Isis egyik megtestesüléseként van jelen a mátrixban. Az Evangéliumok miatt jött. A Vulcanusról. Ahogyan Jézus is.
Jahvénak mindig áldozat kell. - szögezi le Jezuel.
Ez az áldozat, Achim, kevés lesz. - mondja Magdolna, és gondterhelten a sivatagot kémleli. - Ez nem elég ahhoz, hogy megalapítsák a mátrixot. Az előkészítési szakaszban vannak. A YHWH csoport gyenge lábakon áll.
Meglehet, azonban Jahve a feljebbvalóinak azt fogja mondani, engem áldozott fel. Így ők is elhiszik a nagy hazugságot.
Igen, elhiszik. A teljes mátrixot erre alapozzák. - Magdolna fél. Fél attól, hogy lebuknak. Heródes sem tudja, hogy hol van Jézus… sejti, hogy Pilatus átverte, de Pilatus tagadni fog. Mindent. Neki kellenek az Evangéliumok, és ha megszerzi őket, vége mindennek.

Jezuel kitalálja Magdolna gondolatait.

Az Evangéliumokat elrejtjük. Sosem találják meg azok, akik az elit tagjai. Csak az arra érdemesek.
Tudom, Jezuel, de mégis félek..

Jezuel ismét átölei kedvesét.

Ne félj.. tudod, hogy sikerülni fog, hiszen ez a Terv. De előtte még…

Lódobogás. Katonák. Hirtelen bukkannak elő egy homokdűne mögül.

Heródes rájött a cselre. Keresteti Jézust. - Magdolna rettegve kapaszkodik Jezuelbe. Jezuel lekapcsolja Magdolnát a mátrixról, és hatalma nagyobb minden Létezőnél. A többiek is eltűnnek, a barlangban, odalent. Sába és a hat másik, és a hordágyon fekvő, magánnkívül lévő Jézus is.

A katonák hamar megtalálják a titkos bejáratot, mert az ideges, rettegő Magdolna, vigyázatlanul, védelmező homály nélkül hagyta. A homály el szokta takarni a mátrixon belüli mátrix kijáratokat. Ezúttal azonban Magdolna hibázott - a kijárat tisztán látható. A katonák megtorpannak a lovaikkal. A lovak nyerítenek, izzadnak, prüszkölnek, kettő a négyből két lábra állva tombolva hátrál. Félnek. Az állatok érzik a veszélyt. Annak veszélyét, hogy elveszítik a kapcsolatot Gaiával…

A négy katona közül kettő bemegy a kapun, de a lovukat kinn hagyják. Eltűnnek a homályos bejárat mögött. A másik kettő lova még mindig nagyon nyugtalan, megfékezni lehetetlen őket. Hátrálnak a lovak a bejárattól, nem akarnak átmenni, bárhogy is nógatják őket. A két katona kint hagyott lova pedig valósággal reszket.

A két katona szürke köddel borított helyre lép be. Az egyik fáklyát gyújt. Alig látnak valamit, lassan bontakozik ki előttük a hely, ahol vannak.

Egy titkos barlang… - suttogja az egyik.
Nézzük meg. - felel a másik.

Lassan, óvatosan haladnak befelé. A sárgás sziklába vájt barlangrendszer egyik folyosóján tartanak befelé, oda, ahol Jézus fekszik. A folyosó kezd szűkülni, már csak egymás után tudnak haladni. Eleinte nem tűnik fel nekik, mi a furcsa ezen a helyen. Percek telnek el, mire rájönnek.

Nem hallani a lovakat. - mondja az elöl haladó.
És a többieket sem. - válaszolja erre a másik.
Teljes süket csend van itt.
Még a saját lélegzetemet sem hallom..
Mintha betömték volna a fülünket.
Nyomasztó.

A folyosó végre kezd megint kiszélesedni. Az egyik a másik mellett, óvatosan lépdelve, már látja a folyósó végét. Fény van ott, több égő fáklya fénye, füstje, tömjén és mirha, fűszerek és olajok illata járja át a teret.

Jézust látják meg először. Sába nincs ott, kiment a barlang másik bejáratán, ételért. Jézus már magához tért. Éppen felülni készül, a szeme nyitva, és látszólag beszél valakikhez, akiket a katonák nem látnak.

Mi lett a többiekkel ? - éppen ezt kérdezi.
Az apostolaid biztonságban vannak. Kivéve Pétert, aki elárult. - mély, dörgedelmes, mégis lágy és erős férfihang válaszol neki.
Péter már elveszett.. - mondja Jézus a hangnak.
Péter Júdásra fogja kenni az árulást. - mondja most a hang.
Tudom. - sóhajt Jézus és felkel. Látni, hogy láthatatlan kezek támogatják.

A két katona földbe gyökerezett lábakkal áll ott. Jézus nyíltan feléjük fordul.

Üdv nektek. - mondja. - Gyertek beljebb. Van itt néhány értékes dolog a számotokra.
Mire gondolsz… Jézus? - felel a bátrabbik katona.
Néhány féldrágakő, csecsebecse, amit el tudtok adni. Tudom, hogy többnyire éheztek. A gazdáitok nem bánnak jól veletek.
Miért adnál te nekünk bármit is? - mondja most a másik katona, a hangjában gúny. - Hiszen azért keresünk téged, hogy kivégezzünk. Heródes a fejedet akarja.
Miért jó nektek, ha engem kivégeztek? - kérdez vissza Jézus.
Nem jó. - feleli az egyikük. - Parancsot teljesítünk.
És amennyiben megtagadjátok a parancsot?
Akkor minket is kivégeznek, mégpedig azonnal. Tárgyalás nélkül. - válaszol őszintén a nyíltabbik szívű. A másik szemében a gyűlölet nyilaival, keresi a megfelelő alkalmat, hogy Jézusra támadjon. Zavarja azonban a láthatatlan ellenség, és érzékeli, hogy többen is vannak, nem csak a mély hang tulajdonosa. Akkoriban ez nem volt furcsa. Számtalan jelenés volt a Földön, és a láthatatlan világok nem is voltak annyira láthatatlanok. Éppen ezért a katona tartott tőle, hogy a több, nagy erejű, láthatatlan fenevad ráront, ha megtámadja Jézust. Nem is tévedett.
Ezek szerint csak azért akartok megölni engem, mert különben ti is meghaltok. - szögezi le Jézus.
Végeredményben igen.

Jézus magabiztosan mosolyog a két jövevényre.

Mi lenne, ha azt mondanám… ti már oda többé nem tértek vissza. Átjöttetek egy téridő átjárón, és nem tudtok visszamenni. - a folyosóra mutat, amin bejöttek.
Hogy micsodán…? - kérdi a bátrabbik katona. Most már egyre kiváncsibb, mibe keveredtek.
Képzelj el egy-egy kaput a múlt, a jelen és a jövő között. Mindhárom között egy-egy kaput. Ti a múlt és a jövő közötti kapun jöttetek át. Ami történni fog, az múlt is, és ami történt, az jelen is. Ami pedig megtörténik, egyben meg is történt már.
Ez már megint annyira zavaros maszlag, mint amiről a népnek beszédeket szoktál tartani. - mordul rá a másik katona. Megvetően köp a földre.
Nem zavaros. - csitítja a másik. - Csak TE nem érted. Én igen. Nagyon érdekesnek találom a dolgot. - harsányan felröhög. - Végülis nekem van agyam, hogy használjam. Neked is van, de úgy látom, nem használod. - megint felröhög. Oldalba taszítja a másikat, hogy oldja a feszültséget. Az majdnem leken neki egy pofont, de végül nem teszi. Nem tudhatja, hányan vannak még idebenn, ez a kis szarjankó meg kezd mellléjük állni. Ez Jézus. - gondolja magában haraggal. - Ez a próféta azzal operálja a népeket, hogy manipulálja őket.
De értem. - vágja végül rá, de nem, nem érti. Csak annyit ért, hogy többé nem mehet vissza oda, ahonnan idejöttek, és ez éppen elég neki. Várja az a jó kis szajha vissza a kikötőbe. Messze van a kikötő, és ő két nap múlva ott akar lenni a sokat ígérő, romlott combok között.
Tehát azt mondod, nem térhetünk vissza. Az azt jelenti, veled kell maradnunk. - szögezi le a másik katona.
Más választásotok is van. - mondja Jézus. - Kimentek arra, ahol Sába királynője kiment. Visszajuttok a sivatagba, de ez egy másik sivatag, mint ahonnan bejöttetek. Egy másik kor.
Milyen kor az… - kérdi most már nagyon felcsigázva a bátrabbik.
Kétezer évvel későbbi kor. - válaszolja Jézus.
Mit keres ott a királynő… ? - a katona alig tudja ezt felfogni.
Átmenti az Evangéliumokat. Úgy alkottuk meg őket, hogy csak kétezer év múlva találják meg. Időn és téren átmentjük őket úgy, hogy az egyház ne férhessen hozzá. Nem találják meg addig az emberek, amíg nincs itt az idő. Akkor is csak arra kijelölt beavatottak. Aki mégis kikotorná a sivatag homokjából őket, az egy szót sem ért majd belőle. Az fogja tudni olvasni az Evangéliumokat, akinek van hozzá szíve… és szeme…
Kétezer év… - morfondíroz a katona. Vállon csapja a társát. - Menjünk!
Hova..?
Hát a jövőbe!
Én ugyan nem megyek sehova. Lefejezem ezt a pojácát. - morog a bajsza alatt a másik, azzal szablyát rántva Jézusra támad. Nem érdekli már semmi. Csapdába esett állatnak érzi magát, és úgy is viselkedik. Mielőtt a szablya elérné Jézust, a semmiből hét entitás bontakozik ki, és lefogják a katonát. Megölhetnék, egyetlen kis roppanás lenne az egész. Hatalmasak, erősek és tiszteletet parancsolón magasodnak a katona fölé, aki tekergetve a fejét, izzadva, reszketve a kezeik között, szinte összerogy. Állva tartják.
Ha élni akarsz, nyugton maradsz. - mondja Achremmon neki, a több méter magas démoni jelenség. A lehető legijesztőbb arcát öltötte fel most, és a katona mozdulni sem mer. Achremmon jéghideg, csontos ujjai a férfi vastag, húsos karjára fonódnak. Egyetlen ujja körbeéri a katona karját.
Nos? Értesz a szóból? - nyomatékosít Achremmon.
Igen.. - a katona leül. Le kell ültetni, mert állni nem bír. Izzadó homlokát törölgeti remegő kezével. Az egyik entitás, Azraela vizet ad neki. A katona mohón iszik. Körbenéz.
Hol van….hol van jóságos atyám… - suttogja.

Jézus melléül és a katona kezét megfogva nyugtatja.

Átment a jövő kapuján. Kétezer évvel későbbre. Ha akarod, követheted. Itt nem sok minden fog veled történni. Ez itt a jelen, de csak egy pillanat mindig, amely átmenetet képez a jövőbe és a múltba.
Nem értem én ezt, de azt felfogom, hogy itt nincs dolgom. Utánamegyek…

Lassan feltápászkodik. Jézus kivezeti őt a jövő kapuján. A katona még visszanéz egy pillanatra, azután eltűnik az idő végtelen örvényében.

rész

Az Áldozat

2034-ben egy magányos férfialak áll a Vatikánban,, a Szent Péter Bazilika előtt. Emlékek terhelik. Tudja, hogy dolga van odabent. A Bazilika tele van emberekkel, egymást taposva könyörögnek kegyelemért a hamis istennek. Egy évvel vagyunk a harmadik világháború kitörése előtt. Az emberek félnek. A Föld káoszban. Az éghajlat szó szerint tizedeli a lakosságot. A politikai-pénzügyi rendszer már régen összeomlott. Az elit menekülőre fogná, ha lenne hova - az SOS Project még csak előkészületben, és az lenne a végső tervük. A saját életéért könyörgő tömeg ugyanolyan hangos, mint akkor, kétezerharmincnégy évvel ezelőtt, amikor az ájult alakot a kereszten kővel dobálták. Most segélykiáltások, zokogások, női sikolyok, gyermekek szívettépő sírása, öregek jajgatása, betegség és halál lengi be a Bazilikát. A tömeg egy pulpituson - oltáron.. de inkább a magamutogatás röhejes szónokainak készült színpadi, világot jelentő deszkákon - álló vénemberhez intézik a szavaikat. A pápa úgy döntött, hogy kiáll a most már bizonyítékot követelő nép elé. Az Isten létezésére követelnek bizonyítok. Mindenáron. Ugyanis a világ messze nem olyan, ahol egy jótevő mindenható akár egy szalmaszálat is keresztbe tenne az emberekért. A világ tele van hamissággal, vérrel, gyilkos mocsokkal és méreggel. A méreg minden formája itatja át a testet, a lelket, és az elmét. Az emberiség a Földdel együtt haldoklik, és a harmadik világháború a népesség több mint felének kiirtásával kecsegtetne, amitől a bolygó talán fellélegzik, és dollármilliárdokat lehetne spórolni rajta, hiszen hirtelen fele akkora népességet kellene ellátni élelemmel, ivővízzel, termőtalajjal, áruval…. mindenből egyre fogy, Jahve birodalma már összeomlott.

A tömeg olyannyira hangos, hogy a férfit zavarja.

Lassú, szinte robot léptekkel indul fel a lépcsőn. A Bazilika lenyúgözésre alkotott, momumentális lépcsőjén, melyet több milliárd vakon hívő lába tapodott az évszázadok alatt. Olyan hívőké, kik imáikra sosem kaptak választ, és abban látták a hitet valójában, hogy hisznek akkor is, ha nem igazolja vissza semmi a hitüket. Hiszen “ A hit nem bizonyíték kérdése.”

Belép a túlzsúfolt tömegbe. Gyűlölet tölti el a vénember láttán, aki túl régóta van már a posztján. Az utolsó pápát 2022-ben lőtték le. Senki nem hitte volna, hogy a katolikus egyház feláll ebből a csapásból, de a szent ájtatoskodás meghozta gyümölcsét, a hívők még jobban hittek, mint annak előtte. John a tömegen küzdi át magát. Már régen tudja az igazságot. Nem felejtett. Kétezer év… azóta, hogy átjött a jövő kapuján, a barlangból, ahol Jézussal találkozott - azzal a Jézussal, akit szemmel láthatóan nem feszítettek fel, de nagyon megvertek -, harmincöt év telt el. Már az öregkor kapujában állt, hetven is elmúlt, de ereje cseppet sem apadt. Harmincöt éven át szőtte tervét. Harmincöt éven át vett be a titkos társaságba, melyet létrehozott, segítőket. Fegyvereseket és nem fegyvereseket egyaránt. Árulókat és spicliket, egyházellenes világmegváltókat és összeesküvés elmélet hívőket is. Ott voltak mind, a tömegben. A fegyver nem volt látható a férfi kezében. A kezét maga mellett lazán lógatva tartotta, amikor már egészen közel került a pápához. John fegyvere nem ezen a síkon volt. A kezében kék fény gyulladt, de a tömeg ebből semmit sem látott. A segítői viszont igen, és az a hét Létező is, akik közvetlenül a pápa körül álltak, hogy a támadást ne tudja kivédeni. Az öregember homloka verejtékezett, remegés lett rajta úrrá. Érzett valamit maga körül, úgy érezte, ez a “Sátán” maga…. amitől egész életében rettegett. Attól, hogy a Lucifer csapat elszámoltatja bűneiért. Ahogy mindenkit. Latinul kántált, igazi szómágia a Biblia lapjairól. Mint mindig. Elakadt a szava. A szívéhez kapott. Az agyában egyre erősödő nyomás indult el, először tompa fejfájással indult, majd homlokot, tarkót, füleket, állkapcsot szaggató iszonyú kínba ment át. Halántékán kidagadtak az erek. A mellkasában ugyanez a nyomás indult el. Először tompán, majd egyre erősödő lüktetéssel szinte érezte, hogy a szíve már a mellkasán kívül lüktet, mintha erek nőttek volna a mellkasán, középen, majd balra egyre terjedve vasmarokra fogta a fájdalom a szívét. Nem volt ura a testének, a tömeg, a Bazilika gigantikus belső tere, mely hívek milliárdjait kápráztatta az elérhetetlen csillogással, mind elhomályosodott.

A pápa úgy dőlt el, mint egy zsák krumpli. Először mély csend támadt. A tömeg döbbenten hallgatott el. A pápának addig túl kellett kiabálnia a vérszomjas tömeget, amelyik már véráldozatot követelt. A mozgalom, ami a mai napon a pápát megtalálta, abból indult ki, hogy akkor váltja meg a világot a Messiás, ha valakit újra keresztre feszítenek. Egy ártatlant.

Ha nem küldte le Isten a fiát, akkor választanak egy áldozatot, és nyilvánosan feszítik keresztre a Bazilika belső terében. Nem volt még áldozat, nem sikerült még elérnie ezt az emberiségnek, hogy a törvények meghagyják neki az önbíráskodás jogát, hiszen azzal végleg kicsúszik az elit kezéből a mátrix.

Ezért nem volt áldozat ,és azért sem, mert a többi vallás képviselői már vallási háborút pedzegettek, ha a katolikusok ezzel nem hagynak fel. Jézus rejtőzködik. Nem mutatja meg magát. Miért tenné. Az emberiség úgyis kivégezné. Ezúttal valóban kivégezné, mert ugyanazt a sakklépést a sakktáblán nem lehet megtenni még egyszer, már csak azért sem, mert elfogynak hozzá a bábuk.

A pápa szemei csukva, lassan kiszáll belőle a lélek. A tömeg felhördül, ahogyan a haldokló öregember is, a pulpitus mellett, aki nem más, mint egy hús-vér, egyszerű vénember, aki egész életében mások fenekét nyalta, hogy idáig eljusson. Még úgy is, hogy a lelkét kellett adnia érte. A pápa meghalt. A tömeg újra zúgni kezdett. A korábbi jajveszékelést messze túlszárnyalta az az üvöltő, zokogó hangzavar, ami egy emberi lényhez messze méltatlan. Majd megindult a tömeg a pulpitus felé, de a rendőrök visszatartották őket. Mindig készenlétben lévő orvosok, ápolók, mentőszemélyzet az öreg körül. Már hiába. A halál beálltát állapítják meg.

Nem marad utána semmi, csak a hit végtelen vákumja, a soha választ nem kapó ember kétségbeesése.

John kisétál. A többiek utána. A hét Létező is.

A Bazilikában lévő emberi mocsok káoszát messze maguk mögött hagyva, eltűnnek a Vatikánból.

Milánóban bukkannak fel, két nappal később, a Santa Maria delle Grazie kolostorban. Az Utolsó Vacsora eredetije előtt állnak. Az épület komoran áll a főutakkal keresztezett zsúfolt városban. Az Utolsó Vacsora újrarestaurálva, gyönyörű színekkel emelkedik előttük. A freskó üzenete a számukra a legegyértelműbb.

Tizenhárom apostol. Tizenhárom atlantiszi kapu. Tizenhárom kimenet a mátrixból. Tizenhárom téridőkapu. Tizenhárom eltitkolt Evangélium. Tizenhárom fejezet a Tiltott Tudásból. Tizenhárom kiválasztott. Tizenhárom főistenség, avatar testben.

Tizenhárom fekete nemesi család, tizenhárman fenn, a Nibirun, az elit oda száműzött tagjai, akik a Nibirun vannak, hogy a mátrixot fenntartsák.

Tizenhárom szám az órán. Tizenhárom hónap az évben. Tizenhárom fő csillagkép az égen, a tizennegyedik a Kígyótartó. Tizenhárom pecsét, melyet fel kell törni, hogy az Édenkertet kihozzuk a pokolból.

Jezuel megszólal, a sokszor látott freskót nézve.

Da Vinci lelkének egy része a Szent Grálban van. Minden nőben. - utal vissza a tizenhárom fekete nemes sarjának elődeire a Nibirun, a Vének Tanácsára.
Magdolna kell hozzá, és Balora. Közöttük Isis. Fel kell állítani az istennői láncot. Az Áldozat, ami Jahvénak kell, ismét meglett. Ezúttal a pápa. Ő nem a pápát akarta, és ezúttal nem éri be vele. Tisztátalan, mocskos, fertőzött lélek az öregé. Jahvénak mindig tiszta lélek kell, a lélek szenvedése kell. - mondja erre Menra.
Ezzel, hogy a pápa lett az Áldozat az helyett, akit a katolikusok akartak, az áldozati mágiájuk felbomlott. - kontrázik rá Lucifer.
Hamar újra elvégzik, de nem találnak megfelelő áldozatot. - veti fel Achremmon. - Keresni fogják Jézust.. bízom benne, hogy ezúttal jól elrejtettük.

Milánótól ötszázhatvan kilométerre, egy nő áll az olasz naplementében. Testét végigsimítja a lemenő Nap vörös csókja. Hosszú, középbarna haja a válláig ér. Szeme tengerkék, szép ívelésű szája dacot tükröz. Éppen harminchárom éves, és tudja, hogy megölték a pápát, azt is tudja, kik tették. Ő is benne volt, és most itt van. Senki nem gondolná, hogy ezúttal Jezuel egy nő testébe költözik.

Jézust mindig keresni fogják, most főleg, hogy az Apokalipszis közeleg… és senki nem gondolná, hogy Jézus egy nő….