2017. okt 31.

EGYLÉLEK EGYSÉG ATLANTISZI SZER SKYPON

írta: Eszter 777
EGYLÉLEK EGYSÉG ATLANTISZI SZER SKYPON

2017. NOVEMBER 4. 20.00-22.00

EGYLÉLEK EGYSÉG

ATLANTISZI SZER SKYPON

2017. NOVEMBER 4. 20.00-22.00

 

Az egylélek kapcsolódások most válnak kapcsolattá, a kapcsolódások erősödnek és az energiák gyorsulnak. Az atlantiszi isteni ének lehozásával és a múlt hét pénteki egylélek szerrel óriási áttörést értünk el a Társak között. A fény beérkezett oda, ahol eddig hidegség volt, a kiüresedés érzés bennetek azt jelenti, hogy a semmibe fog töltődni a MINDEN ÉS AZ EGY. Megérkezett a fény és megmutatja az igazságot a jéghideg csillagok között. Ahol a csoda még nem múlt el.

Az ősi szövetség a Földért most nyeri el igazán értelmét, és az egyéni életutakban az összetartozó társak találkoznak.

Atlantiszba utazunk ismét, hogy azt a kapcsolódást erősítsük, aminek igazán értelme van, ami nem földi és nem hétköznapi és amit most a jelenbe hozunk majd. Minden harcunknak értelme van, a szeretet az egyetlen út.

 

Ahogy elveszítettük

Jéghideg Csillagok között

 

A NŐ:

Már nem találom a kezed,

Már nem találom a szemed,

Emlékezem a csókodra,

Emlékezem a szádra,

Emlékezem a két ölelő karodra.

 

Lebegek az idő és a tér nélküli helyen,

Olyan hideg van itt...

Nélküled nem találok vissza,

Nélküled nem találom magam,

Minden percem végtelen.

 

Jéghidegek a csillagok,

Az űrben nincsenek szavak,

Nincs ott a hangod,

Nincs ott a lelked,

Csak én vagyok,

Lenézek, látlak, hallak, érezlek.

 

Ott suttogsz nekem a tavaszi égen,

Ott állsz az úton, talán erre jössz,

Nézem az űrből a felkelő Napot,

Fénye visszahozza ami elveszett,

Arany és kék, vörös és fekete,

Hívlak téged, várlak téged, szeretlek.

 

Ha elveszett, csak a rossz veszett el,

Ha elmentél, okkal mentél el,

Ha visszajössz, én itt leszek,

Előtted jár majd a fény,

Beragyogja a szemed,

Beragyogja a csókod,

Eltölti majd a lelked, és én sírok,

Sírok a karodban, mint mindig.

 

Átölellek a lelkemmel most,

Érzem, hogy fáj neked,

Érzed, hogy fáj nekem,

Látlak, hallak, érezlek,

A napfényben reggel suttogni fogok neked,

Hiszek, bízok, most is,

Benned.

 

A FÉRFI:

 

Ott vagyok én is, de nem láthatsz,

Tudom, hogy rohannál hozzám,

Vágyok újra, arra a csókra,

Mert érzem, te vagy az,

Tudom, mi vagyunk.

 

Fázom itt, olyan üres minden...

Keresem a hangod,

Keresem az illatod,

Szeretem minden lépésedet,

Szeretem minden tettedet.

 

Fény vagy nekem,

Szeretettel táplálsz,

Nélküled elvesznék,

Nem mentem el örökre,

Csak leülök itt csendben,

a Jéghideg Csillagok között.

 

Kivárom, hogy mégis legyen veled remény,

Megvárom, hogy lelked ajtaja tárva legyen,

Addig hagyom, hogy lelkemet darabokra tépje

A kín és a hiányod, arcomat a könny szántja fel.

 

Tudom, ott vagy, látlak, hallak érezlek,

A tavaszi fényben reggelente hozzád beszélek,

Minden gondolatom te vagy,

Az őrülted lettem én, de nem bánom,

Csak te vagy, más meg sem érint,

Neked pedig én, szívemet felvértezte a hűség.

 

Nézek rád, ahogy téged ragyog be a fény,

Látlak, hallak, érezlek,

Amikor majd jövök, tudom, nem kell sietnem,

Beengedsz és fejedet a vállamra hajtod,

Akkor hazaérkezek.

 

Addig őrizlek kincsként, titokként,

Amit senki más nem érthet meg,

Nem veszett el, nem múlt el a Csoda,

Láng a lángban most is tombol,

Belül rejtem el, hogy ne tudd,

Csak azért, hogy ne fájjon,

Legalább Neked.

 

Érezni fogod, amikor visszatérek,

Megadom majd magam, eléd térdelek,

Remegve fogom meg a kezed,

Remegve érintem az ajkad,

Hiszek, bízok, szeretlek.

 

Sötét van, de ott a fény :) Beragyogja a szíveket, megszólítja a lelkeket, a szeretet arany fénye most megvilágítja a valódi szerelmeket.

jelentkezés és részletek: esztermagegyseg@gmail.com

 

sms 0670 77 22 134

 

Szólj hozzá

szer egység Eszter Atlantisz atlantiszi egylélek skype szer egylélek egység mélymeditáció csoportos szer