2018. már 17.

EGYLÉLEK A KÉK KEHELY SZERTARTÁS

írta: Eszter 777
EGYLÉLEK A KÉK KEHELY SZERTARTÁS

2018. MÁRCIUS 21. SZERDA 20.00-22.00, AZ EMPATÁK FELEMELKEDÉSE

Egylélek A Kék Kehely Szertartás

Az Empaták Felemelkedése

FÜGGÉS OLDÁSA

Szertartás Skypon

2018. március 21. szerda

20.00-22.00

 

A hét szertartásai a KIEGYENLÍTŐDÉS mentén fognak zajlani. Kiegyenlítjük az energiákat.

Három emelkedett szertartás, három olyan, ahol már szárnyalhatunk is :)

Mindháromnál láncokat dobunk le.

Az elsőnél a függés láncait.

A másodiknál a jelenünk láncait.

A harmadiknál a harag és keserűség láncait.

Haladunk, és a Fényünk egyre nagyobb, de csak azért, hogy másoknak minél többet adhassunk.

 

A hét első szertartásánál máris használjuk a Kék Kelyhet, amit tegnap Jézustól kaptunk az Egylélek Angyallá válunk Szer alatt, a Szeretet Kútjából. AZ EMPATÁK FELEMELKEDÉSE A FÜGGÉSBŐL.  Úgy engedjük el a veszélyes személyiségeket az életünkből - megerősítve a múlt heti sötét karma oldását és lélekszerződések oldását -, HOGY SZERETETTEL TESSZÜK MINDEZT. Még én sem látom a hogyant, de az a fajta függés,

  • hogy meg akarsz mindenkit menteni

  • hogy mindenkinek segíteni akarsz

  • hogy mindenki életébe változást akarsz hozni

  • hogy mindenkinek meg akarsz felelni azzal, hogy te jó vagy és jó maradsz, de közben elfelejtesz néha nem tökéletesen emelkedett lenni, és magadat okolod, ha éppen nem tudsz megbocsátani, vagy alázatot gyakorolni

  • hogy arra akarod rávenni a nárcisztikusokat, ragadozókat, labilisokat, hogy szeressenek és lássák meg magukban is a Fényt, még akkor is, ha ők ezt nem akarják

  • hogy a világ sorsa olyannyira aggaszt, hogy félsz, elfogy az idő

  • hogy félted a társadat, hogy elveszik a mátrixban

  • hogy a sérült személyiségű, sérült lelkű embereket akaratuk ellenére emelni és gyógyítani akarod

  • hogy belefáradtál a segítő munkába

  • hogy úgy érzed, nem bírod tovább a mátrixban, de függsz tőle, függsz az anyagiaktól, függsz az anyagtól

  • hogy mindenki körül el akarod a mátrixot pusztítani

AKKOR IS, HA ŐK EZT NEM AKARJÁK, CSAK TE AKAROD, nem hagyva ezzel nekik SZABAD VÁLASZTÁST.

Elengedjük ezeket. Elengedjük azokat is, akiket eddig minden áron meg akartunk menteni, ők pedig nem akarták ezt, és ez egy energiakülönbséget és számunkra energiaveszteséget okozott.

KIEMELKEDÜNK ÉLETÜNK JELENLEGI HELYZETEIBŐL, MELYEK NEM SZOLGÁLJÁK A FEJLŐDÉSÜNKET. FELEMELKEDÜNK AZ ÁLDOZAT SZEREPÉBŐL.

Mindegy, minek voltál az áldozata, egy párkapcsolatnak, egy megmentendő embernek, aki nem szeretettel reagált rád, egy hosszú szükségnek bőség helyett, egy bántalmazó empata-ragadozó viszonynak, egy családi függésnek, egy anyagi függésnek.

TE TETTED MAGAD ÁLDOZATTÁ, MERT MEGENGEDTED. Lélekszerződésed volt ugye… amit oldottunk, ezért most a függést is elengedjük, mert a FÜGGÉS MÉG MARADT, ott, ahol már nincs szerződés, nincs karma, nincs ok és nincs okozat, ott már nincs más, CSAK A FÜGGÉS ILLÚZIÓJA.

A függés oldása után felemelkedünk arra a rezgésszintre, ami nekünk empatáknak a legjobb. Nem arra, ami másoknak a legjobb. Mert mi is fontosak vagyunk.

Az Empaták Felemelkedését Jézus és a Fényhozó vezeti. Alig várják, hogy levágják az összes láncukat, és ha majd befejezték, megmutatják, merre van az Új Világ bejárata :) A szívünkben.

 

Heti hármas egység

  1. Egylélek A Kék Kehely Szertartás - Az Empaták Felemelkedése - A FÜGGÉS OLDÁSA Szertartás Skypon 2018. március 21. szerda 20.00-22.00

  2. Egylélek Igazság Kardja, Szabadság Kardja - I. BEVETÉS ANGYALOK:) A VISSZAÁRAMOLTATÁS Szertartás Skypon 2018. március 22. csütörtök 20.00-22.00

  3. Egylélek Megbocsátás Szertartás - Szeretet Fénye - Skypon 2018. március 23. péntek 20.00-22.00



Minden szertartásról hangfelvétel készül, a heti hármas egységet, és az ezt megelőző sok-sok szertartás hanganyagát itt kérheted: esztermagegyseg@gmail.com Itt jelentkezhetsz a szereken való részvételért is. A feltételek a hanganyagok megkapására és a részvételre továbbra is kedvező és az is marad :)

A korábbi szertartások leírásait ezen a blogomon találod, ha lejjebb lapozol.

 

ÁLDÁS

EGYSÉGBE HÍVÁS

 

Eszter

 

Szólj hozzá

FELEMELKEDÉS EMPATÁK