EGYLÉLEK IGAZSÁG KARDJA, SZABADSÁG KARDJA
2018. MÁRCIUS 22. CSÜTÖRTÖK 20.00-22.00, A VISSZAÁRAMOLTATÁS
Egylélek Igazság Kardja
Szabadság Kardja
I.Bevetés Angyalok
A VISSZAÁRAMOLTATÁS
Szertartás Skypon
2018. március 22. csütörtök
20.00-22.00
Elvesztettél annyi mindent. Volt, amit a te hibádból, volt amit mások vettek el. Voltak, akik igazságtalanok voltak veled és voltak, akik megfosztottak a szabadságodtól. Volt, amikor te voltál igazságtalan másokkal, és volt, akit te fosztottál meg a szabadságától, mert benne tartottad évekig egy már rég halott párkapcsolatban. Volt, amikor úgy érezted, mindenről más tehet. Volt, amikor úgy érezted, mindenről te tehetsz. Majd eljött a megváltás, az arany középút, és már tudtad, minden éremnek két oldala van. Az egyensúlyt már megtaláltad, de oly nagyon VÁROD A VÁLTOZÁST.
Párkapcsolat.
Küldetés.
Bőség.
Lelki béke.
Boldogság.
Akkor elhozzuk a változást.
Bevetjük az Igazság Kardját, amit az Angyallá Váláson Mihálytól kaptunk, és helyrehozunk MINDEN IGAZSÁGTALANSÁGOT. Egyéni szintről indulunk, ÉRINTI A TÁRSADAT IS, és globális szinten lesz EGY FELADAT, AMIT MÉG NEM LÁTOK. MAJD MIHÁLY FOGJA MEGMUTATNI A SZER ALATT. A világon túl sok igazságtalanság van ahhoz, hogy mi képesek lennénk megoldani, helyre tenni, de ha egy picit is JAVÍTHATUNK AZ ESÉLYEKEN, akkor megtesszük.
Bevetjük a Szabadság Kardját, amit az Angyallá Váláson a Fényhozótól kaptunk, és helyrehozzuk azt, ami miatt börtönben érezzük magunkat, bármi is legyen az.
VISSZAÁRAMOLTATJUK, AMI ELÁRAMLOTT TŐLÜNK, MÁSOKHOZ. KÉT ÉVEN ÁT LOPTÁK AZ IDŐNKET, VAN, AKINEK TÖBB. LOPTÁK A BŐSÉGET, LOPTÁK A SZERELMET, LOPTÁK A BOLDOGSÁGOT, MEGMÁSÍTOTTÁK AZ IGAZSÁGOT.
Felvesszük a kesztyűt.
Megtanuljuk használni az eszközöket, az Igazság és a Szabadság Kardját, ahogy a hét első szertartásán a Kék Kehely Szeren a Kék Kelyhet.
VISSZAVESSZÜK A 3D-BEN AZT, AMI A MIÉNK.
MINDENT.
AMIT PEDIG MI VETTÜNK EL, AZT VISSZAADJUK.
ÍGY FAIR :)
Mostantól a kezetekbe veszitek az élet irányítását.
Ha egy rossz kapcsolatból, házasságból akartok szabadulni, megteremtjük a lehetőséget rád, DE DÖNTENI MAJD NEKED KELL ÉS LÉPNI IS.
Ha egy rossz szituációból, vagy munkahelyről, úgyszintén.
A szert Mihály és a Fényhozó vezeti.
A hét szertartásai a KIEGYENLÍTŐDÉS mentén fognak zajlani. Kiegyenlítjük az energiákat.
Három emelkedett szertartás, három olyan, ahol már szárnyalhatunk is :)
Mindháromnál láncokat dobunk le.
Az elsőnél a függés láncait.
A másodiknál a jelenünk láncait.
A harmadiknál a harag és keserűség láncait.
Haladunk, és a Fényünk egyre nagyobb, de csak azért, hogy másoknak minél többet adhassunk.
Heti hármas egység
-
Egylélek A Kék Kehely Szertartás - Az Empaták Felemelkedése - A FÜGGÉS OLDÁSA Szertartás Skypon 2018. március 21. szerda 20.00-22.00
-
Egylélek Igazság Kardja, Szabadság Kardja - I. BEVETÉS ANGYALOK:) A VISSZAÁRAMOLTATÁS Szertartás Skypon 2018. március 22. csütörtök 20.00-22.00
-
Egylélek Megbocsátás Szertartás - Szeretet Fénye - Skypon 2018. március 23. péntek 20.00-22.00
Minden szertartásról hangfelvétel készül, a heti hármas egységet, és az ezt megelőző sok-sok szertartás hanganyagát itt kérheted: esztermagegyseg@gmail.com Itt jelentkezhetsz a szereken való részvételért is. A feltételek a hanganyagok megkapására és a részvételre továbbra is kedvező és az is marad :)
A korábbi szertartások leírásait ezen a blogomon találod, ha lejjebb lapozol.
ÁLDÁS
EGYSÉGBE HÍVÁS
Eszter