2018. ápr 06.

A KIVÁLASZTÁS - BENNED ÖNMAGAMAT VÁLASZTOM

írta: Eszter 777
A KIVÁLASZTÁS - BENNED ÖNMAGAMAT VÁLASZTOM

HASONLÓ A HASONLÓT VONZZA - A TÁRS MINT ENERGIA

A Kiválasztás

Benned ÖnMAGamat választom

Az  Egylélek a Kiválasztás - HASONLÓ A HASONLÓT VONZZA Szer nyomán



Soha nem voltam híve a fókuszáljunk a Társra féle jelenségnek. Az, amit ikerlángosdinak hívok, sajnos sokszor pont erről szól. Minden Róla. Mindent azért csinálnak, azért meditálnak, azért járnak oldásokra, szertartásokra, azért fejlődnek, hogy Őt elérjék. Majd útközben ráébrednek: ez nem másról szól, hanem MAGukról. Sokatoknak telt évekbe, hogy elengedje a görcsös ragaszkodást valakihez, akit kineveztetek a Társatoknak.  Rávetítettétek minden álmotokat egyetlen emberre és a boldogságot tőle vártátok. Persze, hogy csalódás lett a vége.

MERT ENNEK AZ EGÉSZNEK NEM EZ A LÉNYEGE.

Meg fogsz kövezni, de MINDEGY, HOGY KI A TÁRS. Nem olyan értelemben persze, hogy BÁRKI LEHET, olyan is, aki teljesen más értékrend mentén él, és mondjuk csak kínlódnál vele. Olyan értelemben inkább, hogy az, akit a Társadnak gondolsz, az nem fontos, hogy tényleg az-e. Azért nem fontos, mert ez az egész FOLYAMAT, az Egylélek Szerek is, és minden, amin most keresztül mész, az  nem róla szól, hanem rólad.

Nem ő jön velem meditálni, nem ő jön hozzám, másokhoz oldásokra, hanem TE.

Az, hogy valamikor régen valakit kineveztél a Társadnak, arra nagyon jó volt, hogy ELINDULJ. Kellő inspirációt adott ahhoz, hogy elkezdd ezt az egészet. Útközben azonban rájöttél, hogy nem ő a cél, hanem TE.

A Társenergia a lényeg, ebből a szemszögből nézve.

Nem a Társ SZEMÉLYE.

A Társ személye MAJD AKKOR LESZ LÉNYEGES, HA AZ AJTÓDBAN ÁLL. Addig semmiképp. Ugyanis ha olyasmire fókuszálsz, ami majd a jövőben fog megtörténni, akkor elfelejtesz a jelenben élni, és folytonos VÁRAKOZÁSBAN töltöd az idődet.

Annyiszor írtam már, hogy nem várunk soha senkire, mert mindig magunkra várunk.

Aki majd megérkezik, az időben fog érkezni, és pontosan akkor, amikor te és ő is készen álltok erre. Addig időnként felbukkan, de SOSE MARAD TARTÓSAN.

Fájdalmas? Igen az. Azért fájdalmas, mert NEM KÖVETI A HAGYOMÁNYOS KAPCSOLAT SÉMÁIT. Soha nem is fogja. Ez Spirituális Kapcsolat és  Kapcsolódás, és az út hosszú.

A tegnapi Szer nem pontosan arról szólt, hogy MEGTUDD, KI A TÁRSAD, de ez is benne volt, hanem arról, hogy megtudd, a TÁRS ENERGIÁJA MÁR A KÖZELEDBEN VAN-E.

A szer alatt kaptunk néhány biztosítékot és beazonosítási pontot.

Olyan védelmet, mely mentén nem tudtunk csak úgy odaképzelni valakit, akit a Társunknak gondolunk, hanem annak az arcát láttuk, /HA MÁR ISMERJÜK ŐT/, ki valóban az. A kék kehely, az Igazság Kardja, a Szabadság Kardja, a Vörös Kristályok is benne voltak a csakráiban, utalva ezzel a korábbi szereinkre, melyeket a Társunkkal végeztünk, / A TÁRS ENERGIÁVAL /, és ezeket ő és mi is megkaptuk.

A Kiválasztás folyamatánál Gábriel, a mi trükkmesterünk fehér kendőkkel takarta el a szemünket, és a LEHETSÉGES TÁRSAKÉRT IS, akikkel tele volt a 11. dimenzióban egy kör alakú terem, melynek öt ajtaja volt, és az öt ajtón bejöttek a HAMIS TÁRSAK IS, olyan emberek, akiket korábban mi véltünk Társaknak és olyanok is, akiket a Társunk vélt korábban Társának.

Tehát tényleges kiválasztás volt.

A szemünket eltakarva PUSZTÁN AZ ENERGIA MENTÉN AZONOSÍTOTTUK BE A TÁRSAT.

Nem az mentén, hogy mi mit gondoltunk eddig.

Ez nagyon-nagyon fontos, mert ELKERÜLTÜK VELE A RÁVETÍTÉST.

A Fényhozó kemény szavai a végén, szintén sokat segítettek:

Nem lehet a Társad valaki, aki tőled eltérő spirituális fejlettségi szinten áll, /itt nem csak arra gondolok, hogy valaki spirituális-e, mert ez túl nagy elvárás lenne, hanem arra, hogy hogyan él, hogyan fogja fel a világot, hogyan viselkedik az emberekkel, van-e benne feltétel nélküliség, elvárásmentesség, egyensúly, harmónia, öntudatlanul is, de betartja-e az Univerzum Törvényeit/, akinek más a felfogása, más az érdeklődési köre, más a hozzáállása az emberekhez, akinek teljesen eltér a személyisége a tiédtől, aki mondjuk nagyon le van maradva tőled, vagy jóval előtted jár, aki túlságosan eltérő életmódot folytat, mint te, aki mondjuk egy ragadozó, nárci, labilis, te pedig empata /az egy MÁSIK KAPCSOLÓDÁS, AZ EGYSÉGBEHÍVÁS MENTÉN/, nem lehet a Társad az, AKI NEM OLYAN LEGALÁBB HATVAN SZÁZALÉKBAN, MINT TE.

 

A Társunk adott nekünk egy SZERELMI ZÁLOGOT, ÉS MI IS NEKI, arany energiák mentén a kezünkön keresztül összekapcsolódtunk, HOGY TÖBBÉ SENKI NEM TUDJON MINKET SZÉTVÁLASZTANI, és a szer első felében igen komoly párkapcsolati blokkoldás, és nem oda tartozó személyek leválasztása folyt.

 

A Társunk az energia mentén talált ránk, és mi is rá. Ha már ismered, akkor annak idején is így találtátok meg egymást, ez volt az útjelző. Az Energia és a Hasonlóság.

A TÁRSUNK MONDOTT NEKÜNK VALAMIT A SZER ALATT A KÖR ALAKÚ TEREMBEN, MIELŐTT A FEHÉR KENDŐT A SZEMÜNKRŐL LEVETTÜK VOLNA VALAMIT, AMIT CSAK Ő ÉS MI TUDUNK. EGY OLYAN KULCSMONDATOT, AMELY MENTÉN MINDEN REINKARNÁCIÓBAN MEGISMERTÜK EGYMÁST.

 

A Felismerés Kelyhe volt a terem közepén, és abból olyan energia áradt, hogy A TÁRSUNK FELISMERT MINKET, ÉS EZ A FIZIKAI SÍKRA IS HATNI FOG.

Mi is felismertük őt, és a felismerést sok-sok a meridiánokba beépített kristály is segítette, hogy a felismerés folyamatos és tartós legyen, mert a Társunk is megkapta ezeket és a sok-sok kristály mentén kapcsolódtunk össze.

Csodálatos szer volt, emelkedett, ünnepi és gyönyörű.

Mondtam, hogy nem fogtok sírni :)

 

Azonban a Társ jelenléte legyen nektek pusztán megerősítés, hogy jó irányba haladtok, mert AZ IS A FEJLŐDÉS RÉSZE, HOGY ELENGEDITEK, HOGY Ő A CÉL. Az út végén nem csak ő fog várni, hanem a küldetés együtt, család, szerelem, bőség, és nagyon sok új feladat, amit már együtt fogtok véghezvinni. Mindaddig, amíg nem álltok készen, NEM FOG FIZIKAILAG MEGÉRKEZNI. Mert ez így van jól. Ha most megérkezne és leülne, ott maradna, NEM FEJLŐDNÉTEK.

Nem meditálnátok, nem mélyednétek magatokba.

Sajnos még mindig csak akkor kerestek engem is, ha gond van. Ha minden jó, akkor nem vagytok rajta a fejlődésen, pedig éppen azt kell megtanulni, hogy a fejlődés legyen folyamatos. Jóban-rosszban…. :)

 

Mindenkinek ajánlani tudom a tegnapi szert, aki egyrészt szeretné megtudni, hogy

  1. A TÁRSÁT ISMERI-E MÁR

  2. A TÁRS MENNYIRE VAN KÖZEL HOZZÁ, VAGY MESSZE, MIND IDŐBEN, MIND TÉRBEN

  3. KIK AZOK, AKIK NEM A TÁRSAK, AKIKRE RÁVETÍTETTÉK MINDKETTEN, HOGY AZOK / A TEREMBEN LÁTTUK A HAMIS TÁRSAKAT, AKIK KIVONULTAK AZ AJTÓN UTÁNA/.

 

A Társ tehát most még ENERGIA. Ezért van az asztrálon. Nem azért, mert az égiek büntetnek téged valamiért. A Társ testet fog ölteni, amikor itt az idő.

 

Hangfelvételek kérése, időpontkérés és szerekre való jelentkezés: esztermagegyseg@gmail.com



Áldás

Eszter

2018. április 6.

 

Szólj hozzá

IKERLÁNGOK TÁRS ILLÚZIÓK