A Férfi a Nő elé térdel. A derekát karolja át. 
- Nem hiszlek el. - suttogja. - Nem hiszem el, hogy az enyém vagy. 
- De hiszen itt állok előtted. - mondja a Nő és könnyek peregnek az arcán. - Nem látsz??? Mindig a tiéd voltam. Ami előtted volt, az mostantól nincs. Csak Te vagy és a Veled közös élet.
- De igen látlak, mégsem hiszlek el.... Ez nem lehet, ennyi év után.. ez nem létezik, ez nem igaz. Vagy csak múló szeszélye a szívednek. Pont erre jártam...
- Ez nem igaz! - csattan fel a Nő, és egy pillanatra megfordul a fejében, hogy a Férfit ellöki magától. A Férfi bizalmatlansága olyan a Nőnek, mintha kést döfne a szívébe. Újra és újra. - Ha múló szeszély volnál, nem álltam volna itt és vártam volna rád, míg ide nem érsz! - folytatja a Nő, sírva. - Mikor hiszed el végre, hogy én létezem és Neked és Benned??
- Engem senki nem szeretett még így... - mondja a Férfi, még mindig térdelve, lehajtva a fejét. - Évek óta nem láttál. Miért várnál pont rám?
- Mert az idő itt nem számít. - mondja a Nő. - Semmi nem számít, csak az, mikor veszed már észre, hogy én nem vagyok illúzió, sem tünékeny álom csupán. A szívemben a szerelem magva Veled eonokkal korábban lett elültetve és azóta pompázó virág, mely csak akkor mutatja meg magát a fénynek, ha meg mered tapasztalni a szépségét. 
- És ha elhagysz? Ha mégsem engem szeretsz? Ha nem leszek Neked elég jó?? - a Férfi arcát a Nőhöz simítja. Retteg a megsemmisüléstől, attól, hogy elveszíti azt, akire a legjobban vágyik, attól pedig főleg, hogy az egész csupán egy álom, és felébred a régi életére. A pokolra, melyben eddig járt.
A Nő ekkor a Férfi elé térdel.
- Te hagytál el engem. Én nem akartam menni és amikor rájöttem, vissza szeretnél jönni hozzám, megkerestem a közös helyünket és ott vártam rád eddig. Te és én egyek vagyunk. Hogy szeretlek-e? Jobban mindennél, jobban a régi életemnél, mert te vagy a folytatás, jobban magamnál, jobban az isteneknél, jobban az életemnél. Hogy nem leszel elég jó? Te vagy a Fény nekem, követtem a jeleket idáig. Azért vagyok itt, mert hívtál lélekben és gondolatban: gyere vissza... Azért vagyok itt, mert megjelentél előttem és a kezedet nyújtottad felém. Azért vagyok itt, mert álmomban átöleltél és azt mondtad: várj meg. Nekem te vagy a vezérfonál, te vagy a követendő út. Te mész elől, én követlek. Bárhová. 
A Férfi arcán is könnyek peregnek. 
A Nő lesimítja őket és oly gyengéden néz rá - egyszerre ő az Anya, a Feleség, a Szerető, a Nő, a Királynő, a Főpapnő és a Lány, a Nővér és a Húg, a Sámánasszony és a Szerelmes Nő. 
- Ha elém térdelsz, én is eléd térdelek. - folytatja a Nő csendesen. - Azért, hogy érezd, ahol te vagy, ott vagyok én is. 

Minden azon múlik, hogy a szíveddel látsz -e. Azonban a szív útjára Neked kell lépni először, hogy elérd azt, aki vár rád. Az Út végén és egy új Út kezdetén.

E