Állok odafent és lenézek rád,
karjaim hátracsavarva, alattam a füstölgő máglya,
a szememben gyűlölet és szerelem vív csatát,
végignézed, hogy elégetnek a hazugságaik lángjai,
a mi mocskos inkvizítorainknak?

A saját gyengeséged visz téged a tévútra,
ó de látom előre, mekkorát tévedsz,
önmagaddal állít szembe az élet,
bennem tart tükröt neked - ébredj fel!

Megráznám a vállad, szelíd dühvel,
Ébredj fel! - kiáltanám az arcodba,
az inkvizítorok veszte, hogy a látomások vezetnek,
látlak, hallak, érezlek - ó bár magamból kivethetnélek,
azt kívánom - de nem tehetem, nem én döntök a szívemben
felőled.

Elfuthatnék, ahogy te teszed,
nem vállalva a felelősséget,
másolva a te módszered...
választhatnék egy lovagot helyetted,
de ennél több vagyok, sokkal több.

Egyedül vagyok, a saját utam ez 
- téged pedig addig nem engednek hozzám közel,
míg engem el nem hiszel, míg nem bízol,
míg saját paranoiád kerget - és itt leszek,
pedig szívesen felállnék és elsétálnék,
és nem máshoz, hanem tőled örökre,
maradásra bír két nagy döntőbíró:
a szívem és az égiek.

Istenem, mintha egy ócska tárgyaláson ülnénk,
mennyi bizonyíték kell még neked? 
Már nem érdekel - megértettem én is,
saját tisztaságom az enyém,
saját félelmed a tiéd.

Fel fogsz ébredni a saját illúzióid
ősrégi sok életes mocsarából,
nem adom át a jóslatot neked,
ezúttal nem segítek - OLDD MEG 
magad a rejtélyt - a rejtély TE vagy,
és nem én.

Én a pellengéren is őszintén vágom az arcodba,
dühtől ökölbe szorított kézzel - szerelemtől lángoló
szenvedélyes női szívvel:
mindig te kellettél, de elüldöztél.

Mások karjába löktél, hidegen és némán, 
mert engem büntettél saját vakságod miatt,
én mindig vártalak, nem jöttél, 
nem kellettem és feladtam,
mindig zokogva mentem el.

A pellengéren állva, 
büszkén, egyenes háttal állva nézek rád,
mert te magad fogsz feljönni oda,
és saját magad velem együtt oldozod fel.

Én nem félek büszkén vállalni,
amit érzek, ami felől nem én döntök,
nem írhatok felül valamit, 
ami több mint szerelem, sokkal-sokkal több.

Ha te félsz, az a te bajod Királyom, 
ha menekülsz, magad elől futsz el,
én itt leszek, esélyt adok majd neked,
bármi is történik addig - tudod mit,
egy jóslat morzsát mégis csepegtetek:

A legnagyobb felismerések egyike lesz neked,
hogy soha nem hitted el, kellesz nekem igazán,
és megteremtetted, hogy nekem más legyen,
addig maradtál távol, míg biztosan továbblépek,
és elhiszem, közömbös vagyok neked,
a felejtés, a mágia, a hazugságok oka
a te bizalmatlanságod bennem és magadban,
a másik felismerés pedig az lesz,
mindazok ellenére, amit tettél
feltétel nélkül újra és újra megbocsátok neked,
de értem magaddal kell megküzdened.

Eszter 
2018. október 9.