2019. jan 13.

SEMMI NEM AZ, AMINEK LÁTSZIK. MINDENNEK AZ ELLENKEZŐJE AZ IGAZ.

írta: Eszter 777
SEMMI NEM AZ, AMINEK LÁTSZIK. MINDENNEK AZ ELLENKEZŐJE AZ IGAZ.

Az entitás, akit képviselsz, a meghatározó energiád. Ahhoz, hogy tisztában legyél azzal, egyáltalán ki az, és általánosan elterjedt nevekbe kapaszkodnál, először is, meg kell tudnod az igazságot a Földön elterjedt angyalokról, arkangyalokról és istenekről, felemelkedett mesterekről. El kell vonatkoztatnod az egyház tanításaitól, amelyek mind azon alapszanak, hogy saját malmuk felé hajtva a vizet, pontosan azokat az entitásokat feketítették be az emberiség előtt, akik a szabadságot, igazságot, fényt képviselik.
Nem lehet mindenki Mihály, Ízisz, Jézus és Mária Magdolna
A legnagyobb tisztelettel mondom, hogy a "felhozatal" ennél sokkal vegyesebb.
A Fényhozót sem egyedül én képviselem a Földön, és a többi bemocskolt névből is vannak körülöttem páran, akikről tanúsíthatom, hogy ahogy én nem vagyok az ördög, úgy ők sem
Példának okáért Poszeidon, Sataniel, Azrael.
Poszeidon a Föld legnagyobb védelmezője.
Sataniel az egyensúlytartó arkangyal fény és sötétség között, és semmi köze a SÁTÁN néven ismeretes Jahvéhoz, az egyház hamis istenéhez. Azrael nem a halál, hanem az újjászületés angyala.
Lucifer a fényhozó hajnalcsillag. A szabad akarat képviselője, és nem köti a fekete mágiákat, és démoni alkukat, hanem csírájában irtja ki. Nem hozza a démonokat, hanem elűzi őket.
Ez csak négy név. MINDEN FORDÍTVA VAN, MINT AHOGY LÁTSZIK, MINDENNEK AZ ELLENKEZŐJE AZ IGAZ.
Ebből induljatok ki és vessétek el a mátrix sémákat a fejetekből, ebben és minden másban is, készüljetek fel, hogy A VALÓSÁG GYÖKERESEN MÁS, MINT AMIT EDDIG A VILÁGRÓL HITTETEK.
Semmi nem az, amit mondtak róla. Nem csak a fent említett entitások, akik ráadásul az Esemény kulcsfigurái között vannak, ahogyan Baál Napistenünk is.
Ugyanígy semmi nem az, amit mondanak róla. Sem a politika, sem a hírek, sem az oktatás, sem az egészségügy, sem a hadügy, külügy-belügy, pénzügy, sem az egész világ.
MINDEN MEG VAN FORDÍTVA.
Amire azt hittétek, a Fény, az a sötétség, amire azt hittétek, a Sötétség, az a Fény.
Ez az ébredésetek ELSŐ KULCSA.
Most, hogy ilyen sokan olvastok engem, mivel hosszú idő óta először újra közzétehetek információkat, előrebocsátom, hogy sokszor fogtok meglepődni még
Amit fentebb leírtam, a legtöbbeteknek nem új. Akinek az azt ÜDVÖZLÖM A MÁTRIXON KÍVÜLI TERRA NOVÁN
Áldás
E

Szólj hozzá