Amikor egy szerelem elkezd megszületni, hamvaiból, mint a főnix, az olyan, mint egy vajúdás. Nehezen megy, lépésről-lépésre, főleg, ha van terhelő, nehéz múlt, sebek, hibák és tüskék, melyeket ki kell húzni a szívből, mert visszafogják a szabadságot, amit ez a szerelem jelenthet. Harag-kötések, fájdalom-kötések, így hívom ezeket.

A félelem is jelen van még, a "nem biztos, hogy sikerül" érzése, és az, hogy ha mégsem jön össze, belehaltok mindketten.
Egy valódi szerelemnél nincs olyan, hogy nem jön össze. Ha két ember összetartozik, történhetett bármi, léphettek közbe bárkik, tehettek, tehetnek bármit, nem tudják szétválasztani azokat, akik valódi, ilyen, mindent túlélő szerelemmel szeretik egymást. Fájhat az idő, melyet egymás nélkül töltöttetek, felesleges köröket futva. Fájhat a múlt, és félhettek attól, újra megtörténik. Mégis, a valódi szerelemnek sajátossága, hogy addig-addig csapódik be a szívbe, rezegeteti át a lelket, míg minden félelmeteket át tudjátok lépni. 
Az idő már megmutatta nektek, hogy erősebbek vagytok, mint a múlt. 
A szerelem és a szeretet között túl sok különség nincsen. A férfiak félnek a szerelemtől - de a szerelem azon formájától félnek, amely a világ számára ismert, önző, birtokló érzés. A valódi szer-elemnek, amelyről ez a kapcsolat szól, semmi köze a szerelemhez, sokkal inkább a mély, őszinte szeretethez.
A feltétel nélküléghez, melynek ékes bizonyítéka, hogy mindazok ellenére, amin eddig átmentetek, még mindig itt vagytok egymásnak. 
Egyetlen ilyen ember van csak az életedben, aki őszintén tud szeretni, és a te boldogságod is érdekli, aki nem csak magát látja, hanem téged is észrevesz. Aki nem birtokol, hanem szabadjára enged téged. Aki nem fél attól, hogy elveszít, hiszen ezt a szeretetet nem lehet elveszíteni. 
A valódi szeretet nem veszik el. A hamis mindig összeomlik, és előbb vagy utóbb, vége lesz, mert a hamis gyémántok nem bírják el az idő kopását, a valódiak megerősödnek tőle.