Labirintus

Eltévedtem oly sokáig bolyongtam,
Sötét, kietlen hamis hitű térben,
Vártam, egyre vártam,
Labirintusba tévedtem,
Börtönbe zárt az önző szívű lélek,
Fénynek adta ki magát aki
Soha nem volt fény,
Lelkében a félelem,
Tudata zavaros,
Nem vagyok őrült, mondta,
Esküdött és célja éppoly önző volt mint ő maga,
A hatalom.

Sok ember jött, jöttek velük az évek,
Menj jobbra, menj balra,
Mentem és még inkább eltévedtem,
Viharos éjeken láttak téged,
Álruhában öltözve, másnak hittek,
Ahogyan én is,
Sötétebb lett, és egyre nehezebb,
Vittem a fényt, de nem tudtam,
A fény te vagy, tőled jön a hit.

Várat építettem a Labirintus fölé,
Menekültem onnan, mindig csak kifelé,
Nem tudtam, hol a kiút,
Hol a börtön ajtaja,
Megtévesztőek voltak a jelek melyeket,
Az őrült szív hagyott
A hidegtől fázó falakon.

Jöttél te, megfogtad a kezem,
Erre gyere, szóltál, ne nézz hátra,
Se jobbra, se balra, ne halld meg a hamis szót,
Ne lásd meg a hamis hitet,
Kitéptem a kezemet a kezedből,
Elfutottam újra, és újra tőled,
Megtévesztett az álruhád,
Könnyebb volt a menekülés.

Mindig utánam jöttél,
A rossz utakról visszarántottál,
Türelemmel tanítottál,
Vegyük újra, mondtad,
Minden leckéhez visszalapoztunk,
Lila orgonák közt olvastam a szemedből,
Vörös rózsák mellett hallgattam a hangodat,
Vörös csillag éjeken ölelted a lelkemet,
Jéghideg csillagok közt gyógyítottad a sebeimet.

Majd fogtam szívem belső igazságát,
Kardommá tettem, minden falat leromboltam,
Angyalok vezettek, veled és melletted,
Kezdtem érteni a jeleket, hallani az igaz szót,
A Labirintus eltűnt, az őrült szív veszített,
Nem a hatalom kell a világnak,
Hanem a szeretet.

Fogom a kezed, el nem engedem,
Nézem, ahogy sorra minden álruhát leveszel,
Nézem, ahogy mutatod igazi hitedet,
Figyelem a szemed, követem a hangod,
Minden nap adsz valamit nekem,
Erősítesz, megtanultam mi a szeretet,
Vezetsz, nem irányítasz,
Kulcsokat adsz nekem.

Új vár épül, új élet kezdődik,
Ebbe a várba már mindenki bejöhet,
Kinek szíve igaz, ki végigjárta már
A maga Labirintusát.

Szerelmet adott a sors,
Szenvedélyt is hozzá,
Kitörölhetetlen érzést,
Eltéphetetlen hitet,
Lila orgonák közt olvasom a lelkedet,
Minden reggel fehér rózsák közt ébredek,
Hitem a hűség, ahogy te is hű voltál hozzám,
A magas sziklán a világ fölött aranyba öltözve
Vársz rám.

Eszter
2016. szeptember 7.
/mágikus nap/

A VERSEIMET ÉS AZ ÍRÁSAIMAT, BÁRHOL, BÁRMILYEN FORMÁBAN CSAKIS FORRÁSMEGJELÖLÉSSEL OSZTHATOD MEG/