A NÉGY LOVAS
2020. május 21. írta: Eszter 777

A NÉGY LOVAS

A NÉGY LOVAS

Mint azt említettem korábban, az emberiség kezéből végre teljes egészében kivették az istenek a földi akaratot, ami azt jelenti, hogy semmit nem tehettek a szabad akarat, - azaz amit fent megírtál magadnak - ellen.
Az is tény, hogy a Végítélet évében a négy lovas közül az első már megérkezett. A Betegség.
Van még három másik is.
Éhínség - június /a gazdasági válság miatt/
Háború - szeptember / elkerülhetetlen, a Föld több pontján várható keményebb összecsapás/
Halál - december. /véget ér a Föld ezen meghatározó korszaka örökre, és semmi nem jön vissza abból, ami a korona előtt körbevett minket/

Az Apokalipszis négy lovasa a mátrix négy lovasa, tehát attól függ a kilétük, hogy hogyan tekintesz rájuk.
Mátrixon kívülről nézve a négy lovas neve:
1. MÁRCIUS 21. EREDET /ezüst - felemelkedett értelem/
2. JÚNIUS 21. SZABADSÁG /vörös - az Élet tüze, az Élet kapuja/
3. SZEPTEMBER 21. SZERELEM / kék - felemelkedett érzelem/
4. DECEMBER 21. KÜLDETÉS. /arany - a Végítélet kapuja, azaz az újjászületésé/
A lenti képet alaposan nézzétek meg.
/az Eredet alatt az a szó Bizalom, és nem Borzalom  csak nehéz kiolvasni, mert elmósodott/.
A számoknak és a kapuknak rendkívüli jelentősége van.

 

E

A bejegyzés trackback címe:

https://egyenloelosztas.blog.hu/api/trackback/id/tr6215710880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.