Sötét oldal…. a kerülendő dolog, amitől annyira félnek az emberek, hogy annak ellenére, hogy a részük, kivetik magukból, ami mind mentálisan, mind lelki, mind fizikai szinten komoly negatív következményekkel jár. Nem elismerni sötét részünket, nem azonosulni azokkal a részeinkkel, amelyek a személyiségünk, és A LELKÜNK fontos alkotóelemei, végzetes hiba. Olyannyira az, hogy az emberből előbb-utóbb kiveszik az erő, kiveszik a motiváció, kiveszik a hit - pusztán a csillogó, mindent hangzatosan ígérő hamis fényoldalban élni az elkerülhetetlen bukáshoz vezet.

Elmesélem Nektek az én szemszögemből Hádész és Perszhephoné történetét. 

Volt egyszer egy leány, akinek egyetlen csillogó pompával, díszkísérettel, hangzatos ígéretekkel érkező kérő sem felelt meg. Az istenek csarnokában élt, de gyakran ment le a Földre, mert szerette a Földet - mindez a vérében volt, hiszen az édesanyja Démeter volt, a természet mindenek felett álló istennője. Szeretette a fényes napfelkeltét, szerette a csobogó patakokat, az állatok közelségét, az embereket azonban megvetetette, mondván, állatiasak és alacsonyrendűek, és erre nevelték istenség szülei is. 

Megvetette és kinevette a hozzá érkező kérők sokaságát is, és a szülők, habár elképzelték neki jövendőbelijét, és a legdaliásabb ifjak álltak hosszú sorokban, az istenek csarnoka előtt - a leány főisten atyja mindegyiket felkalauzolta oda, hogy próbára tegye őket, vajon melyik elég erős ahhoz, hogy elnyerje gyönyörű leánya szívét. A leány neve KÓRÉ volt, /névtelen leány, búzaszem/, és Démeter leányaként kellő isteni gőggel rendelkezett ahhoz, hogy jól tudja, akárki nem felel meg neki. Valami különleges kell, valami, valaki, aki több, mint ezek a pojácák, nézett végig oly sokszor a kérők során, és már akkor pontosan tudta előre, hogy azon a napon is nemet mond mindegyiküknek, amikor még csak várakoztak a kapu előtt, bebocsátásra várva, hogy a csillogó VILÁGI kincseikkel, ANYAGI javaikkal elkápráztassák őt.

Kóré végül nem választott egyet sem, és úgy döntött, talán férjhez sem megy. Oly szép így az élet.. bár valami hiányzik, kétségkívül, na de mégis… kell az a szikra, hogy mégis azt mondja valakinek, hogy igen. 

Egy csillagos éjjelen, amikor ismét a Földön járt a leány, és az éjszakai táj szépségében gyönyörködött, ellazulva a csillagos eget kémlelve úgy, hogy jobban ismerte a csillagok mindegyikét, mint azok titkát kutató emberek bármelyike, hirtelen zajra lett figyelmes. Meditatív, mély alfa állapotban volt, így nem volt ínyére a hirtelen lódobogás, és az azt kísérő különös sötétség, mely elfedte előle a csillagos eget. Felnézett, és egy hatalmas FEKETE LÓ állt előtte. /Fekete Ló - a mi sötét részünk, melyet minél jobban ki akarunk vetni magunkból, annál inkább letarol minket/. A fekete lovon egy jóképű, szikrázó szemű, magas, sötét herceg ült. Herceg, egészen biztosan, gondolta a leány, de amit érzett a találkozás pillanatában, azt leírni sem tudta magában. Félelmet, izgalmat, meglepődést, egész testét átható erős bizsergést, ahogy az adrenalin az egekbe szökött benne, és a lelke szó szerint lüktetve kezdett a testéből áramolva köré óriási fényt generálni. A sötét herceg leszállt lováról, és a kezét nyújtva segítette fel a leányt a fűről. Mélyen a szemébe nézve ejtette a leány szívét örök időkre rabul. 

Hosszú, fekete, csigavonalas haja a vállát verdeste. Nemesi ruhába öltözötten, módos ifjúnak tűnt, csillogó, vörösen izzó kard volt a bal oldalára tűzve. A leány elbűvölten mérte végig.

• Hádész vagyok. Baál fia, Lucifer testvére, a Pluto ura, az alvilág fejedelme, Nimród fiának, Ménrótnak az ikertestvére. - mutatkozott be hosszadalmasan az ifjú.

• Sokat hallottam már rólad. - válaszolta Kóré, a névtelen leány, aki arra várt mélyen legbelül, hogy valaki ÖNmagává tegye. Önazonossá. - Az anyám mondta, hogy érkezel majd, és utasítsalak el, mert mindennél jobban retteg attól, hogy lelkemet megérinti a setét. - tette hozzá, mosolyogva, és érezte, ez a setét mindennél jobban vonzza őt.

• Mivel tiltva vagyok, és tagadva, egészen bizonyosan az enyém leszel, hiszen arra vágysz, hogy a részemmé válj. - mondta Hádész, titokzatosan. Tudta jól, hogy mennyire vonzó egy ifjú leány számára a misztikum, a rejtély, az okkult, a rejtett és a tiltott. 

• Azt majd meglátjuk. - nevetett fel a gyönyörű leány, és szemei tűzként lobbantak az éjszakában, bevilágítva még a setétet is, amit Hádész, Baál fia magával hozott. - Küzdj meg értem.  - jelentette ki. 

• Magaddal kell megküzdened, és magadért. Nem nekem érted. Én már nyertem, mert minden csillogást, minden fényŰZÉST visszautasítottál. Tehát belül éreztél engem. Mindig. - mondta Hádész, és a leányhoz hajolt. Forró csókot adott neki, és a leány nem tiltakozott. Szívében emésztő tűz, szenvedély lobbant az iránt, ami tiltott. Ami ISMERETLEN. AMI CSAK AZÉRT FÉLELMETES, MERT NEM MER SZEMBENÉZNI VELE.  Meghökkenve nézett Hádészra.

• Hogy merészeled…? - pihegte. - Engem még senki sem csókolt meg! 

• Hát akkor éppen itt az ideje. - mosolygott a jóképű sötét herceg. 

Kóré csak későn kapcsolt, mire az ifjú újra magához ölelte, és újabb csókokkal borította el. Teljes testében remegett, és tele volt vággyal, egyszersmind félelemmel. Amint visszanyerte az önuralmát, arcon csapta Hádészt. 

• Tűnj el! - kiáltotta. - Vissza se gyere többé! Engem senki nem kaphat meg! Főleg nem a SÖTÉTSÉG! A lelkem elkárhozik miattad!!!

• Oh gyönyörűségem, hát oly borzasztó volt az a csók? - kérdezte Hádész halálos nyugalommal. - Az enyém vagy. Mindig is az voltál.

Mielőtt a meglepődött Kóré bármint felelhetett volna erre, a sötét herceg eltűnt ott, ahol jött. Egy sötét dimenziókapun át távozott a Plútóra, és pontosan tudta, hogy a leány utána fog menni, mert KÍVÁNCSI, és mert hajtja a vágy azután, amit a karjában átélt. A tiltott, a szenvedélyes, a forró, emésztő tűz, mely nem kárhozat, hanem megváltás a gőgben és magányban senyvedő léleknek és szellemnek. 

A leány azután próbálta elfelejteni ami aznap éjjel megesett, de atyja, Zeusz, ahogy visszatért az istenek csarnokába, a következő szavakkal fogadta:

• Szép leányom, találkoztál a setéttel. Mostantól az övé vagy. 

Kóré szólni sem bírt, majd nagy nehezen, levegő után kapkodva, dühösen így kiáltott:

• Nem ilyen férjet képzeltem el magamnak! Nem vagyok az övé! Nem adom magamat! Soha! Soha! Soha! - dühödten toporzékolt, hajába belekapott a szél, isteni lényét tépázni kezdte a Labirintusok trükkös urának és kiagyalójának, Poseidonnak a szele, aki minden embert és istenséget a Labirintus próbájának vet alá - mersz-e szembenézni a Minotauruszoddal? 

• Már választottál és választásod Hádészra esett. Megérintette a lelked. - felelt bölcsen Zeusz. - Aki egyszer eggyé válik a setéttel, többé nem menekülhet előle. 

• De ő… ő aljasul nekem támadt! Minden bizonnyal erőszakkal tesz majd magáévá! - kiáltott Kóré. 

• Ahogy mi, istenek, idefentről láttuk, az nem igazán mondható támadásnak. - nevetett fel Zeusz. Harsány kacaja betöltötte az istenek tágas, gigantikus csarnokát. 

• Ti, ti, ti! Az istenek mindig másképp látják! De tudod jól, atyám, amikor a Földre lépek, ÉN IS CSAK EMBER VAGYOK!! Én csak keresem a boldogságomat, de ez egy aljas, az érzékeim, a testem, a vágyaim, a lelkem ellen intézett támadás volt! Megérintett úgy, hogy NEM ADTAM RÁ ENGEDÉLYT! - hisztizett tovább Kóré, a névtelen leány, akinek legmélyebb, eltemetett oldalát érintette meg Hádész. A sötét herceg, Lucifer testvére, Baál Napisten egyik fia. Mivel Hádész Baál fia volt, így Jahve legnagyobb ellenségének fia is volt egyúttal. /Baál – Wikipédia (wikipedia.org)/

• Ugyan már lányom. - csillapította Zeusz a dühében magán kívül lévő legkisebb, egyben legkedvesebb leányát, akiről tudta mindig is, hogy a sors különleges utat szánt neki. - Hiszen most mondtad ki: a VÁGYAIM. Arra vágysz, hogy EGYSÉGRE lépj valakivel, nemdebár? 

• Nem!! - csapott egy súlyos márványoszlopra Kóré, melyen ősi jelek voltak, amik beleremegtek az ökölcsapásba. Rég nem látott az istenek csarnoka ekkora kiengedett, szilaj, vad dühöt, mely úgy száguldott végig a termein, mint a kiszabadult táltoscsikó, amely most ízleli meg az ÉLETET. - TI akartátok, hogy férjhez menjek! Nem én!

Zeusz ismét idegesítően bölcsen, és még mindig halálos nyugalommal mosolygott a lányára. - MI anyáddal azt akarjuk, hogy boldog légy. Nem azt, hogy férjhez menj. Elképzeltük számodra a legalkalmasabb kérőt, és meg is tettünk mindent, de megmondom neked őszintén leányom, hogy csupán anyád kívánságainak tettem eleget, én magam nem ezeket a kérőket választottam volna, anyád azonban nem akarta, hogy a legenda, ami születésedtől fogva körüllengi az életedet, a sorsodat, teljesüljék. 

Kóré döbbenetében leült egy kőoltárra, és úgy hallgatja atyját.

• Milyen legenda… atyám… én nem tudok erről….

Zeusz imádott lányára nézve kezdett bele a legendába, mely legkisebb leányát övezi, születése óta.

• Már akkor megjelent Hádész, amikor megszülettél. Gyönyörű baba voltál, égszínkék szemeid oly csodálkozva kémlelték az istenek egét, hogy anyád, Démeter elhatározta, a természet és az égbolt úrnőjévé tesz majd, és erre igyekszik téged nevelni. 

• Ez így is van. - vetette közbe Kóré. - Anyám a természet úrnőjeként nevelt fel. Ezért járok a Földön mindig a természetben, és csak aki igazán figyelmes rám, vesz észre és fogad magába. Ezt tudom. Amikor valaki befogad, emberré válok. 

• Hádész a bölcsőd mellett jelentette ki, hogy az övé vagy. Örök élettel bír, és örök vagyonnal. Akkora vagyonnal, mely az istenek között páratlan, és akkora hatalommal és befolyással, hogy ha nem lehetsz az övé, elpusztít téged is, és a birodalmunkat is. Majd valamikor a távoli jövőben be is váltja ezt a fenyegetését, mert te nem leszel neki elég. Atlantis jövőbeli birodalma kell majd neki, és ha az ottani istenek, a mi leszármazottaink nem adják meg magukat neki, és nem osztják meg vele birodalmukat úgy, ahogyan az az Egység értelmében járna - setét és fény mind.egy. -, lerombolja majd Atlantist, és később az emberiség minden civilizációját úgyszintén, ha nem lépnek vele újra egységre, hiszen nincs fény setét nélkül, semmi nem áll meg egymagában, mindennek van másik fele. 

• Hádész… a másik felem????? - kérdi Kóré, reszketve. Tudta! Annyira tudta!

• Ha úgy vesszük, nos, igen. - feleli Zeusz. 

• De ki vagyok én, Kóré, hogy a sötét herceg az egész istenségbirodalom elpusztításával fenyeget, ha nem kap meg engem? - kérdi a lány.

• Hádész, a sötétség hercegének másik fele. Az ő sötétjének fény oldala. Így ketten vagytok ti egyek. Mint az éjszaka, és a nappal. - feleli Zeusz.

• Én nem leszek szerelmes belé! - jelenti ki egy tinilány dacosságával Kóré. 

• Oh leányom. - simítja meg Zeusz leánya homlokát, mellélépve, és átöleli a vállát. - Ez NEM A SZERELEMRŐL SZÓL. A szerelem csak félrevezethet ebben a történetben, mert az akaratossággal, daccal, hiúsággal és gőggel jár. Mindazon tulajdonságokkal, melyeket a múlt éjjelen mind Hádésznak, mind pedig most nekem is megmutattál magadban. Anyád mindig azt akarta látni benned, hogy tökéletes vagy, hiába mondtam neki, hogy nem vagy az, sőt, még ő sem. A tökéletlenség a teremtés tökéletessége. 

• Ne filozofálj nekem már megint atyám! Ha nem leszek szerelmes, hogyan lennék boldog??????!!!! És különben is, Hádész biztosan szerelmes belém, ha már olyannyira igényt tart rám, hogy bármeddig képes elmenni értem! - a leány arcán a düh és az izgatott kíváncsiság pírja vegyült el. Keble hevesen hullámzott, a Hádésszal való egyesülés gondolata is feltornázta a szívverését… 

• Hádész és te egyek vagytok, és ez a SZER-ELEM. Ezen nem másíthat még anyád sem, aki jól tudja a legenda második felét. 

• Éspedig…?

• Éspedig: amint eléred leányságod virágát, Hádész, aki bölcsődnél fogadalmat tetetett velünk, hogy neki adunk, eljön érted, és elvisz az alvilágba. A sötétség birodalmába. A sötétség úrnőjévé tesz téged, és szerelembe esel a szó legmagasabb értelmében véve a setéttel - majd legendád elmeséli az utánunk jövő leszármazottainknak és az embereknek, hogy mit jelent a setét és a fény egysége. Hádész öröktől fogva szeret, és örökké szeretni fog, hogy ne szeretné lelkének másik oldalát. Minden vágya az egység veled. 

• Oh atyám… akkor nem is igazán tudom, mit érezzek most. Félek is tőle, de vágyok is rá.

• Csak úgy leányom, ahogyan majd az emberek fognak a sötéttel szemben érezni. Te leszel nekik a MINTA. 

• Akkor hát, kezdettől fogva Hádész jegyese voltam. - sóhajtott fel Kóré. - A sorsomat TI előre megírtátok. TI hárman. Te, Démeter és Hádész! Anélkül, hogy beleegyeztem volna!

• Oh, hát nagyon is beleegyeztél. Lelked mindig is hordozta magában a setétet, ahogyan mindenkié és mindené a Világegyetemben, azonban különlegességed éppen abban rejlik, hogy lelked fele a Plutó. A világ, ahova nem léphet be akárki. 

• Tanácsot kell kérnem Lucifertől! - pattan el a lány. - Lucifer minden titkok tudója. Bizonyosan meg tudja válaszolni ezt a dilemmát. Nem érzem, hogy ezt akarnám, mégis a lelkem előre megírta volna?

• Úgy van lányom. A lélek hordozza magában a setét és fény örök esszenciáját. 

Kóré kiszalad az istenek csarnoka elé, a nagy fényességbe, amit az istenek annyira szeretnek. 

• Lucifer! Lucifer! Lucifer! - kiáltja. Szél támad, és arany lángoló szárnyakkal a Fényhozó megjelenik.

• Hívtál úrnőm. - mosolyog, de jó előre tudja, mi fog történni. 

A lány odaszalad hozzá, és hevesen átöleli. 

• Lucifer! Annyira hiányoztál!

• Ritkán hívsz szép kedvesem. - feleli a Fényhozó. A leány szemébe néz, melyben a kétség és a félelem könnyei vegyülnek a sorsa feletti elrendeltség miatti haraggal, és az értetlenséggel. - Mi bánt szép leány? - kérdi kedvesen, megsimogatva Kóré bájos arcát. Leültek egy szikrázóan fényesre csiszolt kristálypadra.

• Nem akarok Hádész felesége lenni. - jelenti ki Kóré. - Kérlek Lucifer, neked közbenjárásod van a sötétség összes birodalmában. Te vagy a látható világ sötét ura, testvéred Hádész a láthatatlané. Kérlek Lucifer járj közben a nevemben. Mondd el neki, hogy nem leszek a felesége, és keresse meg hű, méltó hitvesét, én nem vagyok alkalmas arra, hogy az alvilág úrnője legyek. 

• Kedvesem - mondja Lucifer atyáskodóan a szép leánynak. - Az alvilág űrnője vagy EREDENDŐEN IS. És leszármazottaid a Földön, sok anya és leány lesz az. Léptükre szétrebbennek majd a holt lelkek. Hangjukra letérdelnek a démonok. Varázskörükben összegyűlnek a vének. 

• Lucifer! Beszélj világosan! Én nem akarok démonok és szellemek között élni! 

• Nem erről szól a dolog. - magyarázza a Fényhozó. - Te viszed a fényt a setétbe, te adsz neki ezzel életet, te adsz az értelemnek érzelmet, te teremted meg a létezését a női energiával, és mivel nő vagy, eredendően benned él a képessége annak, hogyan teremts életet a setéttel egyesülve. 

• De mások a fénnyel válnak eggyé! - kiált csalódottan fel Kóré. Tudja, hogy a Fényhozó mindig igazat mond, és szavait nem érdemes kétségbe vonni. 

• Másoknak a másik felük a fény. Ők pedig a setétek. 

• Oh dehogy! - mondja méltatlankodva a lány. - Hiszen a fényességes istenek mind fényben válnak eggyé! Fény a fényben!

• Kedvesem, az CSAK A LÁTSZAT.  -mondja Lucifer. - Az egyik sötét, a másik fény, és amikor eggyéválnak, az fényrobbanással jár. De amíg nem egyek, nem teljesek, és addig a dualitás és a két-ség őrli a lelküket, és nem szerelemben válnak eggyé, hanem isteni teremtő folyamat részeként. 

• Akkor hát nem is fontos a szerelem? - kérdi kétkedve Kóré. - Én eddig azt hittem, nekem a földi szerelem sorsára kell jutnom. Abban a nehéz sorsban tengődnöm, amit a földi emberek házasságában látok.

• Szép Kóré, leányom. Nem kerülheted el a fény és setét egységében sem a házasság mindennapjait, és a házasság kötelességeit, mert amióta világ a világ, a férfi és a nő a fizikai síkon is úgy boldogulnak, hogy a szeretet lendíti őket át a nehézségeken. Az égben, idefenn pedig, élik istenség mivoltukat. Egységben, egyként. Mivel odalent tudják ezt, könnyen haladnak előre. Idefenn pedig élvezik, amit odalenn kapnak ezért cserébe. 

• Lucifer, válaszolj hát! Akkor nem fontos a szerelem? - kérdi a lány kétségbe esve.

• De igen, az. - válaszolja bölcsen a Fényhozó. - Fontosabb mindennél, a szerelem adja meg a szeretet alapját, az segíti elfogadni mindent annak, amilyen. A szerelmet nem kívül kell keresni, hanem belül. Hádész a te eltagadott, elhallgattatott részed. 

• Lucifer, te vagy a szabad akarat istene. - próbálkozik tovább a lány. - Másítsd meg amit én nem akarok! Nem leszek Hádész felesége! Nem fogok az alvilágban élni! Soha!

• Kedvesem, az alvilág nagyobb hatalom mindennél, és ha te irányítod, az azt is jelenti saját egyéni életed szempontjából, hogy te irányítod végre magadat és az életedet. NEMHOGY A SORSOD LETERÍT TÉGED, ELLENKEZŐLEG. TE VAGY A SORSOD KEREKE, TE MAGAD. Ha kezedben van a setét, erősebb leszel mindennél, és még az istenek sem parancsolhatnak neked. Meglátod majd odalenn, lelked legmélyén, az alvilágban, mily nagy hatalmat is jelent uralni magadat, és setét részeidet. A világegyetem szempontjából pedig meglátod majd, mit jelent az embereknek megmutatni az utat a saját félelmeikből és kétségeikből kifelé. 

• De én nem akarom az embereket szolgálni. - jelenti ki nagyon magabiztosan Kóré.

• Nem fogod őket szolgálni. Egyszerűen csak áradni fog belőled az Erő, amit Hádész ad neked, magából, és belőle az, amit te adsz neki magadból. 

• Ez azt jelenti, hogy elvesztem egy részemet miatta?

• Nem. Azt jelenti, hogy több leszel általa, mert amit adsz, az a túlcsorduló szer.elem. Nem pedig a hiány. Ha hiányt adnál, hiány lenne benned. Azaz, ha a hiányát éreznéd annak, amit átadsz neki, akkor az azt is jelentené, hogy az ő hiányát is éreznéd, és a hiánya érzése szülné azt magából, hogy hiányt adsz át és űrt hagy maga után. A szerelem sosem hagy űrt maga után, hanem megsokszorozódik. 

• Ez jól hangzik. - konstatálja Kóré. - Na de Lucifer, és ha én mégsem akarom? Ha mégis nemet mondok neki?

• Nem tudsz. - mosolyog a Fényhozó. - Mert már igent mondtál. Azzal, hogy megszülettél.

• Nem értem. Amikor megszülettem, nem tudtam felelős döntéseket hozni. 

• Nem az elméddel döntöttél, hanem a lelked a dualitásba érkezett. Akár istenségként születik le valaki, akár emberként, a dualitásba születik, azaz a lelkében a fény és a setét természetszerűleg kettészakad. Mások által tartott tükrökben, valakikben, emberekben, entitásokban, démonokban, holt lelkekben, a szeretteiben, a családtagjaiban és azokban, akiket ellenségként tekint is, ott a setét által elé tartott tükör, és amikor keresni kezdi lelkében a hiányt, mivel fele része hiányzik, és szükségét érzi annak, hogy megtalálja azt, még nem tudja, hogy a setétet keresi. Mivel a setétről azt gondolják az emberek, hogy veszélyes, és kerülendő, ezért harcolni kezd ellene, és nem meri befogadni. Ezzel pedig nagy hibát követ el, mert minél jobban harcol ellene, annál boldogtalanabb lesz. Makacsul ragaszkodik a saját tökéletességéhez és ahhoz, hogy benne csak fény van. Sok emberben éppen a sötétség az, ami eredendően benne marad, és fény része szakad ki. Ezért az, amit sötétnek látnak maguk körül, valójában a fény részük, és amit fénynek magukban, az a sötét részük. Megint másokból a sötét rész szakad ki, mint belőled is. Keresni kezdik azt, ami fura, ami izgalmas, ami ismeretlen, ami rejtélyes, és meg is találják, de rendre elmenekülnek tőle, mert tartanak attól, ami eredendően igaz: attól, hogy a setét erősebb náluk. Mindig erősebb lesz náluk, mert ez a dolgok eredeti rendje. A sötét oldal a része mindennek, ami létezik, él, aminek magja van. Lélekmagja, tudatmagja, szakrális magja. Nem lehet elkerülni. A te részed Hádész, aki megtestesülése annak, ami belőled hiányzik, te pedig annak, ami belőle hiányzik. Hádész és te egy istenségpáros vagytok, akiknek az a feladata, hogy az alvilágot - az emberek tudatalattiját, mely a sötétről alkotott hibás elképzelések miatt félelemmel és kétséggel fertőzött, - a felszínre emeljétek. Hádész nem csak a holtak birodalmát irányítja, hanem az élők lelkének legmélyén rejtező titkok felfedője is. 

• De Lucifer, ha te vagy a fizikai világ sötétjének a feje, azaz az emberek által észlelt setété, és tanítod őket az egységre és a dualitás elvetésére, akkor miért nem tudsz segíteni nekem abban, hogy a fizikai világban ne legyek Hádészé?

• A fizikai világban ti ketten nem fogtok létezni. Amikor a Földre léptek, újra és újra kettészakadtok. - válaszolja a Fényhozó.

• De akkor a földi szerelem nem is valódi.- jelenti ki Kóré.

• Nagyon is az. A földi embereknek mindenképpen. Próba számukra az önzés, az ego, a harag, a féltékenység és egyebek elengedésére, hogy meg tudják-e különböztetni, hogy valódi szerelmet, azaz elfogadást, egységet, odaadást éreznek-e, vagy csupán egy szerelemnek hitt kapcsolatban saját egójuk rabjai. Szeretik az értelmetlen drámát, a hazugságokat, a játszmát. Sokszor számukra a kapcsolat egyenlő a birtoklással és a másik ugráltatásával. Gyakran vetik be a manipuláció eszközeit, hogy a másikat maguk mellett tartsák, mint egy rabot. Sokan nem riadnak vissza a fekete mágia fegyvereitől sem, ezzel akarván megkerülni az elkerülhetetlen sorsot. Bármit képesek bevetni két dologban: vagy megkapni valakit, vagy elkerülni valakit. 

A lány elgondolkodva hallgatta Lucifert. Majd hirtelen felpattant. 

• Értelek már drága Luciferem! Nekem kell meghoznom ezt a döntést! Ezt jelenti a szabad akarat. Hát persze! Ha végül pedig sorsom mégis beteljesedik, mert minden próbálkozásom ellenére is erősebb sötét részem, mint én magam, akkor lelkem megsemmisül a fényben, mert nem élhetek a sötétben, mint minden démoni lélek… vagy mint az emberek, akik a tudatlanság sötétjére vannak kárhoztatva. Mert az emberek lealacsonyodnak a földi szerelem bugyraiba - és ezáltal csak ösztöneiknek tesznek eleget. Én nem ember vagyok, és ezért nem is kell követni az alantas földi szerelem útját. Megmutatom magamnak és mindenkinek, főleg Hádésznak, hogy én ennél több vagyok! Leküzdöm a sorsot, az átkot,amit rám tettek a bölcsőm felett!

Azzal elrohant. Lucifer összehúzott szemekkel nézett utána. Tudta, hogy a lány rálépett a tévutak és tévhitek útvesztőjére, és ez is az útja része. 

Nem telt el egy óra se, és Hádész megjelent az istenek csarnoka előtt, a kapunál. Ott. ahol a kérők minden nap tömött sorokban várakoztak az áhított boldogságra az istenek legifjabb és legszebb leányával, tudván tudva, hogy nem csak örökké tartó szépséget kapnak a leány személyében, hanem a fény hatalmát is, mellyel jó termésben, bőségben, kegyes időjárásban, bőséges gyermekáldásban reménykedtek. Hádész nagy csinnadrattával érkezett, Lucifernek nincs ennyire hangsúlyos belépője, amikor valahova váratlanul toppan be. Sötét felhők, villámokkal vegyítve takarták el a Napot, mennydörgés, záporeső ezüstösen csillogó zuhatagként kísérte Hádész jöttét, fekete lovának súlyos patái úgy dobbantak a csarnok előtti tér kristálykövein, mint a földrengés, három fekete kutya kísérte, és tengernyi démoni lény áramlott körülötte, akik a saját védelmező hadserege voltak. Magabiztos volt, pimasz, szilaj és végtelenül vonzó. Szemei élesen fürkészték a kaput, vajon ki lép elő elsőnek. Zeusz érkezett meg jöttére, és üdvözletére, és egyáltalán nem volt meglepve.

• Már vártalak Hádész, Baál fia. Nagy szükség van a frigyre, mit megkötni szándékozunk a mai napon, midőn a Nap a látóhatár alá bukik, és ellepi a Földet a sötétség.

• Kedvelem az éjszakát, és örvendek azon, hogy teljesíted kérésemet: éjjeli menyegzőt tartunk.

• Tudod jól Hádész, miért teljesítem. Mert a fény nem világíthatja hamisan be a sötét érkezésének egyetlen szegletét sem. Aki sötétben áll, előbb-utóbb LÁTNI kezd, fényhez szokott szeme ALKALMAZKODIK, és MÁSKÉNT ÉRZÉKELI A VALÓSÁGOT. Igazabban. - feleli a főisten. 

• Hívd hát leányodat. 

Kórét hívni sem kellett, kirohant, felháborodva, és azonnal Hádésznak esett, gondolkodás nélkül. Ütötte, vágta  a mellkasát, az arcát, a fejét, a karját, még a lovát is, amely a lányos, gyermeki ütésektől meg se rezzent, ahogyan Hádész sem. A lány könnyek között, magánkívül volt, és megpróbálta elüldözni vőlegényét. Miután látta, hogy az ütések hasztalanok, megpróbált hátat fordítva elsétálni, magára nyugalmat erőltetve, de fekete fal állta útját, még mielőtt atyját, Zeuszt elérhette volna. 

Zeusz karbafont kézzel állt, és bölcsen, de leánya számára érthetetlen módon nem segített neki. Démeter azonban igen - a nagy zajra és kiabálásra kiszaladt a kapu elé, és lányához hasonlóan azonnal Hádésznak esett, azonban nem puszta kézzel. Alkalmazta a képességeit. Tűzzel és jéggel ment neki Hádésznak, aki rezzenéstelenül állva fogadta a támadást. Majd ezután elementárokat küldött rá, majd sárkányokat, és angyalokat is. Hádész néha letérdelve hárította a támadást, máskor visszatámadt, és a csata órákon át zajlott, végül Hádész megelégelte, és Démeterre támadt. Démeter meghökkent a pimaszságon. Nem számított erre. Hádész a démonait vetette be, és Démeter félelmeire, gőgjére, hiúságára játszott.  Mindenki tudta, hogy Démeter híres arról, hogy úgy hiszi, mindenek felett áll azzal, hogy a természetet ő irányítja, mindazt, amivel az embereket odalenn el lehet kápráztatni. /MÁTRIX.../. A szépen zöldellő lombokkal, lágyan susogó szellővel, az édes zamatos almával… Poseidon rendre odacsapott Démeternek és az embereknek is, hogy érzékeljék a VALÓSÁGOT, de Démeter sosem adta fel makacs ragaszkodását ahhoz, hogy  a természet VÁLTOZATLAN, akárcsak az emberi természet…..

Démeter küzdött, de félelmei elborították. Félelmei attól, hogy mindezt, és főképp a hatalmát a fény felett, mindörökre elveszíti. A többi istenség és az arkangyalok is beszálltak a csatába, és véres küzdelem zajlott… de csak az istenek és az arkangyalok kaptak sebeket, kikből már Mihael árulása után régóta hiányzott démoni oldaluk, és a démonok, melyek visszatérni akartak hozzájuk, ahogyan a sötét lények is az istenekhez, hogy egységgé tegyék őket, és minden hatalom fenn és lenn, kinn és benn végre stabil legyen, végül a fény veszített. Ahogy idővel mindig a fény veszít, mert ez a világ és az egyensúly törvénye. Az egység törvénye. Sötétség borult az istenek országára, és a sötétség oly sötétté vált, hogy odalenn a Földön az emberek azt látták, a setét eltakarja a napkorongot, és a világ is sötétbe borult. Vihar támadt a Földön, Poseidon dühe nyilvánult meg, és Démeter vesztesen, elgyengülve SEMMIT SEM LÁTOTT A SÖTÉTBEN, míg férje, Zeusz pontosan látta mi történik, és odalépett a még mindig hetykén álló Hádészhoz. Legyengült, a félelemtől és a szépség pusztulásától reszkető, ájult lányát a karjában adta át a sötétség hercegének. 

• Egyezségünk értelmében, ő a tiéd. - mondta Zeusz, és szép, férfias arcán könnyek csordultak alá. - Vigyázz rá fiam, és tedd azzá, akivé válnia kell. 

Hádész átvette az ájult lányt, és a lóra tette, majd kantárszáron vezette el, a sötétség pedig elnyelte az egész kompániát, a démonokat, a három kutyát, a lovat, és a szerelmespárt, akik közül az egyik NEM VOLT MAGÁNÁL. 

Hádész magával vitte az istenek birodalmának felét is. A fél birodalom a sötétségbe veszett, így teljesedett be a jóslat végül. A leány nem akart önszántából a sötétségbe lépni, és megtanulni megtalálni elveszett önmagát, így odafenn az istenek birodalmában is a sötétség kora köszöntött be. Minden istenség szédülten járkált a hitehagyott, kietlen helyen, az arkangyalok sérülten, térdelve pihegtek a kemény csata után. Az emberek birodalmában a Földön a vaskor köszöntött be, az első vaskor, melyet még sok másik követett. 

A lány sötét, hideg padlót érzett maga alatt. Felriadt, és a szemének kellett pár perc, míg a sötétséget megszokja. Az első percekben vakon tapogatózott, majd lassan felállt, és a sötétség a szemei előtt oszlani kezdett. Fekete falak vették körbe, melyek furcsán hullámzottak, hol enyhébben, amikor megérintette őket, erősebben. Mintha élnének. 

Nem volt kijárat, legalábbis látszólag, és a lány magára maradva bolyongott a teljes sötétben úgy, hogy még mindig nem tudta felfogni, hol van. Csak akkor, amikor az egyik fal hirtelen cseppfolyóssá vált, és Hádész lépett ki belőle. Teljes pompájában, ijesztően, eredeti, nem emberi alakját öltve állt a lány előtt, aki reszketett tőle félelmében.  Sejtette, hogy végzetesen makacs jövendőbelije nem olyan, amilyennek elsőre látszott, de ez a látvány ledöbbentette. Magas, hat méter körüli, csontos sziluett állt előtte, messze fölé magasodva, szemei vörösen izzottak, ahogyan lenézett rá. Sehol nem volt az a daliás ifjú, aki tőrbe csalta, és most csapdába ejtette. Nem tudta akkor még, hogy ez a hely a saját elméje csapdája. Csak azt tudta, hogy vissza akarja kapni a régi életét… de ezt is tudta, hogy nem lehet. Az istenek és az emberek birodalma is félig összeomlott. 

• Felismersz?  - kérdi a mély, dörgedelmes, ijesztő hang. Hideg fuvallatok kísérték a szavait. A lány szívébe jeges félelem költözött, mely úgy markolta a lelkét, mintha sosem akarná elengedni. 

• Igen…. - mondta csendesen. Nem volt már harcias. Távolról sem. Megszeppent emberihez hasonló lélek volt a sötétség markában. Már nem tartotta magát istennek, és gőgje, kivagyisága, egója sehol sem volt. 

• No akkor ki is vagyok én?  - kérdezte a hang veszélyesen felfelé ívelve.

• Hádész… az Alvilág Ura…. Baál fia… Lucifer testvére… Nimród fiának, Ménrótnak szakasztott mása. 

• Helyes. Na és ki vagy te? - kérdi az alak. 

• Kóré vagyok… a lány akinek se neve, se birodalma, se hatalma, se múltja, se jelene, se jövője… egy lány, akitől mindent elvettél. - szedte össze magát kicsit Kóré. A búzaszem, ami majd a jövőben nagy bőséget hoz maga után, de ahhoz először meg kell érnie. 

• Nem! - kiált fel az alak. - Nem! Te nem vagy névtelen senki! Sem hatalmától fosztott idő és tér nélküli jövevény! Te az én asszonyom vagy! A neved pedig Perszephoné! Az Alvilág Úrnője, méltó hitvesem, másik felem vagy, a démonok anyja, a szellemek bölcs nagyanyja, a testetlenek védelmezője. 

• Perszephoné… - a lánynak tetszett az igazi neve. A valódi, amit mi is itt a Földön, mindannyian keresünk. 

• Vedd hát át a jogodat mindehhez! -utasítja az alak. 

• Hogyan… ? 

• Egyesülni fogunk. - néz mélyen a lány szemébe a félelmetes sziluett, majd karjába kapva hirtelen átviszi a falon. 

Éjkék és csillogó fekete váltakozik azon a helyen, ahol most vannak. Hádész ismét daliás ifjúvá változva teszi magáévá Perszephonét, akiben heves, szenvedélyes, forró csókjaival felgyújtja a tüzet, amit a réten már egyszer lángra lobbantott. A lány megadja magát neki, a szerelem földi és égi érzésének, mely egyszerre támadt rá, nem tud ellenállni. Az egyesülésük egyszerre isteni és emberi. Fenn és lenn, kinn és benn. Amikor a lány magába fogadja a setétet, végre azzá válik, aki valójában eddig is volt, csak mindezt nem tudta magáról. 

Visszakapja képességeit.

Visszakapja hatalmát.

Visszakapja erejét.

Visszakapja mágikus eszközeit.

Visszakapja a valódi múltját, aki mindig is volt, az idők kezdete óta.

Visszakapja valódi jelenét, aki most is, és aki akkor is volt, amikor még azt hitte magáról, ő csak egy névtelen leány. Egy búzaszem. Egy a sok közül. 

Visszakapja jövőjét, és látja már, hogy mi vár rá. Egy tiszta és előre megírt közös kiküldetés a Földre. Az embereknek megmutatni mindazt, amit a Fényhozó elmondott neki. 

Perszephoné és Hádész kéz a kézben sétálnak az alvilágban és mindeközben minden hatalmukat mozgósítják. A Földre fognak lépni, hogy felszabadítsák az ott rabul ejtett holt lelkeket, démonokat, isteneket, angyalokat és testetleneket, és ebben Lucifer és Lucifera lesz a társuk, akik kéz a kézben a Földön szoktak sétálni, és mindenhová elviszik a szabadságot magukkal, felszabadítván az emberek tudatát arra, kik voltak, kik most és kik lesznek, valójában. 

Az istenek köztünk járnak most is, miként a démonok, az angyalok, az őrzők, a védelmezők, és az apostolok. Rajtunk áll, hogy van-e rá látásunk, szívünk, és meghalljuk -e lelkünk hangját.

Perszephoné évezredek alatt tanulta ki, mit is jelent az Alvilág Úrnőjének lenni. Elsajátította azokat a képességeket, amiknek korábban a létezéséről sem tudott, és lassacskánt megértette, hogy a tudatalatti és a lélek egy és ugyanaz az energia, csak amikor tudatalattiról beszélünk, a gondolataink száműzött részét értjük ezalatt, amivel nem akarunk szembenézni, és ez az energia akkor, amikor évezredek alatt eggyé válik a lélekkel, visszanyeri végre erejét. A tudatalattit érezzük sokszor oly sötétnek, hogy a sötét oldallal azonosítjuk, és rettegünk tőle, pedig nem szabadna. Ami odalent, az alvilágban évezredeknek tűnik, idefenn csupán éveknek, mert az idő másként telik itt, mint ott. Perszephoné visszanyerte teljes hatalmát a saját sorsa felett, amikor megértette, hogy csak LÁTSZÓLAG írta meg magának azt a csillogást, amit harcos, akaratos és önző anyja kijelölt neki, aki önmagát akarta lányában megvalósítani. Valójában mindig is arra vágyott, és vágyai sorsával egyeznek, ahogy az emberek esetében is, MÁRMINT A VALÓS VÁGYAKRA ÉRTVE, hogy az legyen, aki mindig is volt. Emlékeznie kellett csupán, és amikor Hádész a karjába zárta, minden emléke újra visszatért. Már tudta ki ő, és alig várta, hogy a setét feletti hatalmat az embereknek is megmutassa. Mostanáig kellett várnia. Sok-sok évmilliárdot odalenn, ami idefenn két évezred volt. 

Ámde hitehagyott, vesztes anyja, Démeter mindezt nem hagyta annyiban. Tennie kellett valamit, mert nem viselte el szeretett leánya elvesztését, akiben saját magát akarta megtestesíteni. Úgy képzelte, a gyermek a szüleit viszi tovább- és amit a szülők nem tudnak megvalósítani, majd a gyermek megvalósítja. Úgy hitte, a gyermekek ugyanazok, mint szüleik, csak kicsiben. Nagyot tévedett. Sokáig kerestette leányát a felvilágban, várva, hogy amikor Perszephoné a Földre lép, elfogja, és erőszakkal vigye vissza az istenek birodalmába, arra az útra, melyet ő választott neki, szabad akaratát megerőszakolva, amit a lány valójában sosem választott magának. 

Sosem sikerült időben elkapnia a szerelmeseket, amikor a Földre lépve éppen emberré váltak. Ezért keserűségében Zeuszhoz fordult, aki nem hallgatta meg. Elutasította azon kérését, hogy hozza fel lányát az alvilágból. Lucifernek is könyörgött, süket fülekre talált. Lucifer elegánsan elsétált, és vissza se nézett az átkozódó istennőre. Végül, hosszas kutakodás után rálelt egy ősi szövetségre, ami a Földért köttetett olyan zsarnokok kezében, akik pontosan ugyanúgy gondolkodnak mint ő. Valahogy megúszni azt, amiért létezünk. A sorsot, amit magunknak írtunk meg a Világyetem törvényei által.   Rátalált a YHWH szövetségre, és megkereste Jahvét. Az ocsmány, undorító, hazug félistent, aki csak nagy áldozatok árán tud mindig megtestesülni, és kinek hatalma fenntartása érdekében több ezer évente irtózatos pusztítást végez az emberek között. Kiirtja majd a felüket, és ezt aratásnak hívja, ami Démetertől, és az ő kicsinyességétől nem áll messze. /női hamis arhetípusként jelenik itt meg az istennő alakja/. Felkereste hát Jahvét, aki éppen egy Aratás után, dicsőségesen megtestesülve ült az istenek trónján úgy, hogy már a többi istenség hatalmának nagy részét is magáénak tudhatta, így az istenek egyre gyengültek. Nem csoda hát, ha Démeter nem látott más utat, mint a Földet első ízben Jahve kezére játszani. Sorban követték még őt többen is, ezután, többek között az áruló istennő, Eva, aki a szabad akarat almájára pályázott, és nem is Démeter volt az első, aki Jahvéval alkut kötött céljai elérése érdekében. Más istenek is beleestek ugyanebbe a csapdába. Megúszni valahogy azt, amit meg kellene élned - kikerülni alkukkal azt, amit neked szánt a sors - szembenézni az elkerülhetetlennel, vagy éppen a döntéseid következményeivel fájdalmas dolog. Nem csak az emberek, hanem az istenek is elkövették nem egyszer már ezt a hibát.

• Jahve - mondja Démeter. - Hatalmat adok neked a természet felett. Tedd vele, amit jónak látsz. Azért, hogy lányomat kimentsem a sötétségből, feláldozom a Földet és kezeidre adom, tudván, hogy tönkre fogod tenni, mert otromba kezeid nem tudnak bánni eme nemes kinccsel, ámde legyen így… - sóhajt az istennő. - Cserébe azt kérem, hogy leányom, Perszhephoné élete egyharmadát tölthesse velem a Földön, mert mivel megérintette a sötét, az istenek országában többé nem élhet, a lábát sem teheti be oda. - mondja a szomorú, megtört anya. 

Nem kellett sokat győzködnie Jahvét, hogy belemenjen az alkuba. Jahve jól ismerte az emberek és az istenek lelkét, és tudta jól, Démeter nem fogja annyiban hagyni, hogy lánya az alvilágban van, ő pedig a felvilágban, és szó szerint egy teljes világ, a Föld, választja el őket egymástól, és ami még rosszabb, többé lányát nem láthatja. Az más kérdés, hogy Jahve is tisztában volt azzal, Démeter miért nem láthatja lányát - azért nem, mert nem lát mást, csak a fényt… a sötétet nem a hajlandó észrevenni, sem pedig szembenézni vele. 

Az alku megszületett hát, és Jahve oly hirtelen és traumatikusan rántotta ki Perszephonét az alvilágból, Hádész mellől, hogy Perszephoné számára a gyors ébredés Jahve mátrixában, a Földön, olyan volt, mintha egy csodálatos álom véget ért volna. Tavasztól nyárig szólt az egyezség. Perszephoné egy csodálatos tavaszi kertben tért magához. Hádész tudott az egyezségről, és nem tudott tenni ellene, Jahve hatalma akkoriban a Földön csak nőttőn-nőtt. A gyönyörű kert, a madárcsicsergés, az illatozó buja virágok nem tudták megvigasztalni a hevesen zokogó lányt. Körül sem nézett. Nem érdekelte az egész. Nem látta szépnek a teremtett mátrixot, mely éppen abban a korban az emberiség számára édenkertet imitált. Patakzottak a könnyei és azonnal tudta, hogy emögött csakis zsarnok anyja állhat. Démeter meg is jelent, és leült a lánya mellé.

• Végre itt vagy leányom. Szép Kórém. - simítgatta a lány haját, arcát.

• Ne hívj így! Nem ez a nevem! Az a névtelen senki nem én vagyok! Tönkretettél! Hiába hívom démonaimat, hogy vigyenek vissza a valódi életembe! Nem tudnak ide jönni, mert te és Jahve lezártátok ezt a helyet az alvilág elől, hogy az embereket és magatokat is édes álomba, illúzióba ringassátok, és mindenki irányítható legyen! Úgy táncoljanak, ahogy ti fütyültök! Én nem maradok itt! - pattant fel Perszephoné.

• Pedig itt maradsz, és többé nem térsz vissza oda, ahhoz a ficsúrhoz. - jelentette ki diadalittasan Démeter. - Jahve ugyan úgy alkudott velem, hogy csak három hónapot maradsz fenn és a többit odalenn töltöd, de én nem engedlek vissza. 

• Ezt hogy érted?.... Mégis hogy teheted ezt velem? Ez az én életem! Az én döntésem! SZABAD AKARAT!!! - Perszheponé kikelt magából, dühében előhívta magából a sötétséget. A sötétség a lelkéből áradt ki, csillogó fekete és bársonyos éjkék színekben, és körbevette őt egy burokkal. A lány átalakult. Aki a Földön volt, most, hogy Jahve erőszakkal felrángatta ide, eltűnt, és egy olyan lény állt Démeter előtt, akit Démeter nem akart látni. Egy erős, önálló, szabad Létező. Szemében szikrázott a harag, és az erő. Megragadta Démeter karját. 

• Soha nem engedelmeskedek többé neked! - hangja mélyebb volt, már-már ijesztő, mégis akkora erőt sugárzott, hogy Démeter nem tudta eldönteni, féljen-e, vagy dühös legyen. 

• Te nem vagy a lányom! - kiáltotta végül. - Hol van Kóré???

• Én vagyok a lányod. PERSZHEPONÉ. Az Alvilág Úrnője. - mosolygott cinikusan a lény. - Nem ismersz fel? Oh, hát hogy ismernél fel, amikor magadban sem ismered fel a sötétet. Azt hiszed, te aljas, beképzelt, egomán zsarnok, hogy te csak fényből vagy? És az önzésed? A gusztustalan alkukötésed? Feláldoztál egy egész emberiséget azért cserébe, hogy az legyen, amit te akarsz? Azért adtad a mocskos Jahve kezébe a Földet és a természetet, amit tönkre fog tenni, hogy akaratod a lányodéval szemben teljesüljön? TÉGED NEM ÉRDEKEL MÁS DÖNTÉSE? MÁS SZABAD AKARATÁT NEM TUDOD TISZTELETBEN TARTANI? NEKED CSAK AZ SZÁMÍT, AMIT TE AKARSZ? NEM ÉRDEKEL AZ, HOGY MÁS NEM AKARJA AZT, AMIT TE? RÁ AKAROD ERŐLTETNI AZ ELKÉPZELÉSEIDET? AZ AKARATODAT? AZ EGÓDAT????? Te nem anya vagy, hanem egy agresszor! Azt hiszed tán, hogy a lányod ezt díjazza? Azt hitted, itt tudod tartani erőszakkal? Te vagy fényből? …?????? EZ NEM FÉNY! EZ HAMIS ÁTKOZOTT CSILLOGÁS, EGY KIRAKAT VAGY, EGY ÁTKOZOTT KIRAKAT! A LEGALJASABB EMBER SEM ÉR FEL VELED, DE CSAK AZÉRT NEM, MERT EKKORA HATALMAT NEM KAPOTT! DE PERSZE ŐK IS, A MAGUK SZINTJÉN UGYANOLYANOK, MINT TE! UGYANÚGY VISSZAÉLNEK MINDENNEL, AMIT KAPTAK ÉS UGYANÚGY MEGERŐSZAKOLJÁK A MÁSIK EMBER SZABAD AKARATÁT! Az emberek és te is, anyám, végtelenül önző, aljas senkik vagytok! 

• Én szeretem az embereket… - nyögi ki Démeter. 

• Igazán??? - kérdi Perszephoné, még mindig a lény alakját öltve. - Olyannyira szereted őket, hogy puszta önzésből átjátszottad a világukat egy véreskezű, mocskos, pszichopata zsarnok kezére, akit mostantól ISTENNEK kell nevezniük?????? Neked ez a szeretet???? Ez a fény???????

• Én nem… 

• De igen!!!! Ne tagadj többé!!!! ELBUKTÁL!!!

A lény üvöltött, és haragjában a földre csapott. A föld megremegett, kettévált. Démonok törtek elő, akik körbevették Démetert. Keringtek körülötte, nem tágítottak, gúnyos kacajuk egyre jobban fájt az istennőnek. 

• Válaszolj hát!! Én vagyok a sötétség és te a fény? Mert ha ez így van, akkor a fény nem más, mint egy illúzió! - Perszephoné kacagott. Jól tudta, valójában mi a fény. A felemelkedett értelem fénye, a világot és a Világegyetemet beragyogó feltétel nélküli szeretetbe  emelkedett értelem fénye, a világok világossága, ahogy Lucifer mondaná. Nem a hamis fényoldal, a csillogó, önző, aljas, öntagadó, ostoba illúzió, amely úgy gyakorolja az önzést és a szabad akarat módosítást, olyan gátlástalanul, hogy az emberek maguknak is megmagyarázzák vele a tetteik létjogosultságát. 

• Nem… nem tudom… - Démeter bizonytalanul állt, a démonok tépték-szaggatták a lelkét, könnyei az arcát, ruháját áztatták. Remegett. - Kérlek lányom… küld el ezeket a démonokat innen…..

• Oh, én nem küldöm el őket, ők ugyanis a tieid! A Te démonaid anyám! Nézz velük szembe!

Azzal Perszephoné a mély hasadékba ereszkedve alá, eltűnt az alvilágban. Minden évben három hónapja feljött, csakhogy anyját leckéztesse, és a hiú, egomán, önző, hamis fényt kergető embereket. Majd azután, miután leckéit elhelyezte itt, eltűnt, és várta a következő alkalmat, azonban odalenn, az alvilágban is volt teendő bőven. Tucatnyi, ezernyi démont kellett még felhozni, hogy az emberek végre tudatban és lélekben szabadok legyenek. 

Évmilliárdok teltek el a másik világokban, és évezredek a Földön. Hádész és Perszephoné a Plútó tengelyén ülve csodálták a Világegyetemet. 

• A Sárkányok Tengelye. - mutat a Kuiper - övre Hádész. - Ők védelmezik a Jupiter-rendszert és a Naprendszert a külső zsarnokoktól. Nézd, mennyi, tengernyi kisbolygó, akik még az aszteroidákat is felfogják a külső sávban. Mi vagyunk az utolsó mentsvára az ismeretlenbe lépésnek. A Plútó. Mielőtt átlépsz a felfedezetlen, izgalmas, óriási világűrbe, a Plútó az utolsó állomás. 

• Mielőtt az emberi elme áthágja határait… - mosolyog Perszephoné. - Mielőtt az istenek elhagyják a biztonsági zónát, mert nekik is a Sárkányok Tengelye a végső határa az itteni világnak. A Sárkányok Tengelyében pedig ezer és ezer kisbolygó kering, ahol annyiféle élet, faj, megtestesülés létezik, amit az emberek elképzelni sem tudnak. Ahogyan azt sem, hogy az általuk SÖTÉT OLDALNAK HITT ISMERETLEN mekkora erőkkel védi a világukat. Itt a bizonyítékok sokasága az orruk előtt, mégsem látják. Az emberek, és az istenek, amikor elérik végső lehetőségeik határait, tudniuk kell, hogy egy új világ veszi ott a kezdetét. Az embereknek változniuk kell és az isteneknek is. Mindennek, mert a változás az élet hajtóereje. Ha nem merik kiárasztani a lelküket, ha nem merik megismerni az ismeretlent, ha a komfortzóna elhagyását és a korábbi hitük feletti kételkedést sötét oldalnak látják, megrekednek.

• De mernek.- szögezi le Hádész, bizakodóan. - Változnak, mert a Sárkányok Tengelyén belüli világunkban elindult a változás. Rá vannak kényszerítve arra, hogy másképp lássák végre a világukat. Keresik, kutatják az ismeretlent. Vágynak arra, hogy megtudják, mit rejt a setét. 

• Gondoskodunk arról, hogy többé ne féljenek tőle. - mosolyog Perszheponé, és Hádész karjába bújik.

Minden éjjelen, amikor a csillagos égre nézel, tudd, ők ott vannak, és látnak téged. Segítik az utadat, hogy megismerd önmagad, mert ők már végigjárták az utat, és most megmutatják, te merre indulj. 

Megjegyzés: Kóré - Core - MAG.  :)

A Plútót lefokozták. Ledegradálták, csak azért, mert sok hasonlót is találtak mellette, mint ő maga, pl az Eris kisbolygót, és amikor a kutatók látták, hogy még több ezer ugyanilyen kisbolygó van a Kuiper-övben, úgy gondolták, nem fogják egyesével elnevezni őket. Inkább leminősítik az egészet. Az ismeretlen határát, azt, ahol kezdődik a végtelen Világegyetem, a védelmi zóna után, amit a Sárkányok tengelye, a Kuiper-öv jelent. Ugyanúgy ledegradálták, mint a sötét oldalt.

Pedig.. plutoni, azt jelenti, GAZDAGNAK LENNI, bőségben élni. A setét oldal ereje, hatalma, a képességek helyes használata, a tudás helyes használata, tisztában lenni az erővel, a tudással, belső erős hanggal bírni, belső erővel bírni, mágikus erővel élni, a jó szolgálatába állítani azt, ami sosem volt gonosz, csak az emberek tették azzá… az tényleg gazdagság. 

Plutoid az amerikai köznyelvben mostanság azt jelenti, lefokozva. Lekicsinyítve. Pedig a sötét oldalt nem lehet lekicsinyíteni, mint lelkünknek pontosan felét, nem lehet elfedni, elfeledni a létezését. 

TILTOTT TUDÁS TRÉNING 2021

PLUTO

A SÖTÉT OLDAL

Hádész

A sötét herceg 

2021. július 10. szombat

15.30-19.00

Skype

részvétel: 8.000 Ft/fő

hanganyag: 4.000 Ft

jelentkezés: hajnalcsillagterranova@gmail.com

Nagyon izgalmas, mély tréning lesz a szombati. 

Ne hagyjátok ki:)

Hádész és Perszephoné történetében pedig értsétek a metaforák sokaságát. 

Eszter

Fényhozó