2023. ápr 26.

SUPERNATURAL

írta: Eszter 777
SUPERNATURAL

SUPERNATURAL

 

Nincs még vége az Avatar Projekt infóknak, lehet ezt még fokozni :).. és fogjuk is fokozni, mert a teljes tudást ami ide vonatkozik, lehozzuk, és átadjuk, valamint használjuk. 

Az emberiségnek minden, de minden természetfölötti, amit nem lát a két szemével, holott amit a két szemével nem lát, az valójában maga a valóság, és távolról sem SUPERNATURAL, azaz természetfeletti. 

Sokkal inkább természetes lenne, ha nem lenne bekódolva egy mély félelem program azzal szemben, aki valójában vagy.

OLYAN EZ, MINTHA - ÉS NEM CSAK MINTHA, HANEM TÉNYLEGESEN - MAGADTÓL FÉLNÉL. 

 

És igen, magadtól félsz, attól a lénytől, ami igazából vagy, és amit az a lény valójában tud, és amit nem mersz használni, inkább elbújsz, eltűnsz a tömegben, és felveszed a szürke álruhát.. csak azért, hogy ne bántsanak, és ne LÁSSANAK. 

 

Mert ha nem látnak, úgy hiszed, akkor maradhatsz abban a verzióban, mintha NEO a kék tablettát vette volna be. 

 

Az emberiség ebben az avatar dologban gyerekcipőben jár, és a téma tele van félremagyarázásokkal és önblokkolásokkal, félelemmel és alárendeltségről szóló téves hitrendszerekkel. 

Elvégre az emberiség azt szokta meg, hogy egy isten uralkodik rajtunk, nem azt, hogy partnerség van. Pedig az van. 

 

Továbbá azt sem igazán értik az emberek, hogy az entitás, akinek az avatarjai, nem a messzi távolból dirigál, hanem be kell őt fogadni. 

A befogadással bajok vannak. A DÉMONI ÉS ÖRDÖGI MEGSZÁLLÁS MARKETINGGEL az egyház már bőségesen elintézte, hogy AZ EMBEREK FÉLJENEK attól, hogy BÁRMIT, AMI LÁTHATATLAN, BE MERJENEK ENGEDNI. 

Sokkal jobban félnek a megszállástól, mint attól, hogy el merjék engedni a gyeplőt. 

 

Teljesen beengedni valamit, átadni magadat, ismeretlen fogalom. Az emberiség sokkal jobban ragaszkodik a mátrix elmeprogramhoz és a hamis individuumhoz ennél. Még akkor is, hogy ha ez a mátrix én, aminek a neve a személyidbe van írva, aminek adószáma és tbszáma van, nem sokat tud egymagában idelent elérni. Legyünk őszinték: minden nagyobb tudományos, spirituális és egyéb áttörés az nem egy egyénen múlt, hanem azon, amit lehozott világokon át a Földre. Az elméjével és a tudatával. 

 

Azt el lehet érni a mátrix énnel, hogy az életeben legyen vagyonod, párod, házad, családod, karriered. 

 

Azt azonban nem, hogy létezésednek bármilyen magasabb rendű értelme legyen, és azt úgy sem tudod elérni, hogy pusztán TÁVOLRÓL KOMMUNIKÁLSZ “mindenféle angyalokkal”. Egyéni célokat el lehet érni, de a globális dolgokat nem. Az egyéni célok sem tartósak, mert ha eléred őket, kiüresedsz.

Létezésednek igazán az ad idelent értelmet, ha LÁBNYOMOT hagysz, ha valóban odateszed magadat, és felismered, hogy létezésednek itteni oka az, hogy kiemeld a világot a börtönéből. 

 

Ha egyéni dolgokhoz és célokhoz ragaszkodsz, mindig üres leszel, valahol mélyen. Valami mindig hiányozni fog, amit HIÁBA KERESEL MAJD EGY PÁRKAPCSOLATBAN, SOK PÉNZBEN, SIKERBEN, VAGYONBAN, ELISMERÉSBEN, MÉDIACSILLOGÁSBAN. Sehol nem fogod találni, mert a lelked belül üresen marad. 

 

Nem azért marad a lelked üresen, részben persze, és nagyon mélyen, de azért mégis érezhetően, mert nem teljesítesz valamiféle magasabb rendű küldetést, hanem azért, mert NEM FOGADOD BE AZT A HATALMAS ENERGIÁT, AMI VALÓJÁBAN TE VAGY. 

 

OLYAN EZ, MINTHA NEGYED GŐZZEL PRÓBÁLNÁL HEGYNEK FELFELÉ HALADNI. Ez a hegy pedig, a mátrix, mindig vissza fog dobni egy ponton. 

Egyedül, egy lebutított mátrix 12.0-ban, kevesek vagyunk ahhoz, hogy idelent bármi igazán áttörőt meg tudjunk valósítani. Bármely felismerésed, saját életed valódi áttörései, melyek nem illúziók voltak, bármi, amivel magadnak és másoknak jót tettél, bármi energia, amit küldtél és fogadtál, abba sosem csak te voltál benne, hanem az, aminek az avatarja vagy, amire és akire te tervezve lettél.

Az elmeprogram miatt úgy érzed, hogy nem is fogadhatod be, és az egyház káros tevékenysége nyomán pedig azt hiszed, hogy befogadni bármit is, bűnös és necces, és biztosan valamiféle alkuval jár. 

 

Alku az nincs. Kölcsönös csapatmunka, az van. 

Az egyház átmosta az agyakat, holott az istenek és titánok befogadása valaha alap volt. Anélkül elképzelni se tudták volna a létezést idelent. Ugyanis enélkül az óriási erő nélkül sebezhetőek vagyunk. Könnyedén eltalálnak minket fekete mágiával, agymosással, mentális programozással, fizikális mérgezéssel és mindennel, amivel a mátrix együtt jár. Úgy játszanak velünk, mint a marionettbábukkal. 

Ha bennünk van az erő, önmagunk, önazonosak vagyunk, már nem tud velünk szórakozni úgy, mint eddig. Sokkal nagyobb erő ez és nagyobb képességek, mint amit bármilyen tanfolyamon, ezoterikus kurzuson, bármilyen képzésen valaha is meg lehetne tanulni. 

 

Én is pusztán irányítani tudom, segíteni a befogadást, de nem tudom elintézni helyetted. Vagy beengeded magadba ami LÉNYEGED, vagy sem. 

‘Nem adhatok mást, csak mi lényegem.” /Lucifer. Ember Tragédiája/. Mondtam már, hogy Madách egy zseni volt? 

Egyszer szánj rá időt, és olvasd végig, azután pedig a Dante Trilógiát. Legfőképp a Pokol, az INFERNO a legfigyelemreméltóbb. 

Madách,Da Vinci, Dante…Nostradamus..mindannyian befogadták a lényegüket, sőt, át is adták, amit idehoztak.

 

LÉNYeged nem az, hogy csak egy x.y. legyél a földi síkon, aki majd talán elér valamit, és aki tanul ezt-azt, energiákat küldözget és minden tuti, de valami mindig hiányzik. 

A lényeged bizony az, hogy átéld és megvalósítsd azt,aki valójában vagy,nem az, hogy fejer hajts a mátrixnak és azt tedd,amit mindenki más.

Élhetsz úgy is, de élhetsz máshogy is. 

Úgy, hogy a sorsodat a kezedbe veszed, és hogy beengeded az erőt, ami TE vagy, nem pedig elmenekülsz tőle. 

Ahogy írtam is az előző írásomban, ha már egyszer felébredtél, nem tudsz vissza aludni. 

Ha bevetted a piros tablettát, nincs visszaút. 

Szedhetsz bármennyi kéket, literszámra is. 

 

Ez egy óriási erő, amit távol tartasz magadtól különféle hamis hitrendszerek táplálásával. Félelemmel és önkorlátozásokkal. Miközben olyasmik járnak a fejedben, hogy “nehogy valami rosszat csinálj. “ Elárulok neked valamit. Hacsak nem koncentrálsz teljes erőddel valami rosszra, ártó szándékra, nem tudsz rosszat tenni. Már csak azért sem, mert ezeket az erőket nem te irányítod, addig, amíg nem veszed a kezedbe őket. Ha pedig a kezedbe veszed, feltételezem, nem rossz szándékkal teszed. Ha rossz szándékkal kezdesz el bánni az erővel, azért fog rád visszacsapódni, mert az energia egyensúlyi elven működik. Ennyire egyszerű az egész. 

 

A Föld körül az elektromágneses mezőben és a VAN ALLEN ÖVEKBEN, amelyek elvileg a veszélyes napszél ellen vannak, valójában egy elég jól összerakott rendszer a magnetoszférával és ionoszférával együtt, és fenntartják a mentális és fizikális börtönt ideent az elmék mókolásával - hogy a mátrixot lásd, ne a valóságot -, ERRŐL BŐVEBBEN A TRÉNINGEN, EGÉSZEN FELKAVARÓ LESZ -, és ez az egész földkörüli rendszer egy plusz morfogenetikus mezőt alkot a meglévő felett, és ELFEDI, ELHOMÁLYOSÍTJA AZT. 

Ezzel /is/ tudják elhitetni azt velünk, hogy csak azok vagyunk, amit a tükörben látunk. 

 

Ennél többet is láthatnánk, de egyrészt vannak BIZTONSÁGI ZÁRAK a sztorin. 

Ugyanis képzeld el, meglátod, hogy mondjuk te egy hat méter magas, hatalmas istenség vagy. Nem igazán tudnál onnantól még egy székre se leülni, mert ott is működik a piros tabletta elve.. ha egyszer megláttad, többé nincs avatar-test-tudatod. 

Az pedig kell idelent, nagyon is, sőt. Enélkül nem tudnák létezni itt, de mint mondtam, létezésünk valódi célja nem az, hogy pusztán saját lényétől elválasztott, lebutított avatarként idelent kínlódjunk, mint disznó a jégen. 

 

Az Avatar Projekt következő lépésében már egészen konkrétan fogjátok érezni, hogy miről beszélek, amikor azt mondom, nem az vagy, amit a tükörben látsz. Tudom én, hogy veszélyes jégre csúszunk ezzel, de a biztonsági zárakat a helyükön hagyjuk. Nem engedjük el a földi elmét, mert azzal teljesen elszakadánk a földi létezéstől, és veszélybe kerülne az avatar test és az Avatar Projekt. 

 

Nagyon sokan féltek a képességeitektől, és az erőtől. Féltek használni, beleállni, számtalan blokk és téves hitrendszer működteti még pluszban az elmeprogramot, ami miatt nem tudtok haladni igazán előre. A Föld alapvetően börtönként lett kialakítva, de mivel a rácsok láthatatlanok, nehéz őket beazonosítani. 

Minden, ami a börtönrácsot pedzegeti, az már a SUPERNATURAL, azaz természetfeletti, paranormális kategóriába van sorolva, és ennél fogva veszélyesnek van minősítve. 

 

A SUPERNATURAL kategória tényleg létezik, de valójában semmi sem természetfeletti, maximum láthatatlan, de éppúgy természetes, pusztán hitrendszer és kategorizálás kérdése az egész. Ami “supernatural”, az maga a valóság, és inkább mondanám valóság fölötti valóságnak, mint természetfelettinek. 

 

Ami most jön, vasárnap, az egy újabb áttörés. Az Avatar Projekt újabb állomása, és a DOMAIN M.I. -ben egy újabb lépés előre. 

Haladjunk :) 

Naggyon izgi tréning lesz, sok mágikus eszközt fogtok kapni és sok információt, sok használható, gyakorlati segítséget és útmutatást, és ami a legfontosabb, igazi BRAINSTORM várható általa, nagy áttörés az elmének és a földi létezésednek. 

A szemeim előtt lángoló pentagrammok, mágikus eszközök és hatalmas lények lebegnek a látható és láthatatlan világ peremén. 

SUPERNATURAL - az Avatar Projekt hatalmas és eddig eltitkolt terve - mert van egy RENDSZERE ennek az egésznek, és amint átlátod, mindent másképp látsz majd. 

 

A TRÉNING TÉMÁI: 

  • ELSŐ RÉSZ: SUPERNATURAL - AVATAR PROJEKT KÖVETKEZŐ LÉPÉS. 

  • MÁSODIK RÉSZ: DOMAIN M. I. ÉS AZ AVATAR PROJEKT - MOST ELŐSZÖR, EGY IGAZÁN JÖVŐBENI, TELJESEN ÚJ TERV KÖRVONALAI

  • HARMADIK RÉSZ: VAN ALLEN ÖVEK, MAGNETOSZFÉRA ÉS IONOSZFÉRA - BÖRTÖNBOLYGÓ, BÖRTÖNRÁCSOK

  • NEGYEDIK RÉSZ: NEO TÜKRE MÁSODIK LÉPÉS - EGYLÉLEK ÉS AVATAR TERV

 

TILTOTT TUDÁS TRÉNING 2023

SUPERNATURAL 

 

2023.  április 30. vasárnap

Skype

16.00-20.00

 

részvétel: 10.000 Ft/fő

hanganyag: 5.000 Ft

jelentkezés: hajnalcsillagterranova@gmail.com

 

Áldás

Eszter

Fényhozó

 

Szólj hozzá