2023. máj 03.

KI VISZI ÁT A SZERELMET...

írta: Eszter 777
KI VISZI ÁT A SZERELMET...

KI VISZI ÁT A SZERELMET?....

SZÍVEDBE REJTVE 

Egy kivételesen extra Egylélek Tréning és felvezetője

 

“A szerelembe - mondják -

belehal, aki él.

De úgy kell a boldogság,

mint egy falat kenyér.” /József Attila - Amit szívedbe rejtesz/

 

A szerelem témája már nagyon sok teóriát látott. Sok ideológiát is. Látott már MINDENT. Háborúztak miatta, öltek miatta, csaltak, loptak, hazudtak. Eladták, ellopták, eltemették, máglyán égették, pellengérre állították, elhazudták, érdekké tették, pornóvá formálták, degradálták, bagatellizálták, tagadták, beismerték, elhagyták, kapaszkodtak belé, verseket írtak róla, drámákat és tragédiákat, novellákat és ezernyi és milliónyi könyvet, történetet. Filmeket rendeztek róla, sorozatokba szőtték bele, festményeken és szobrokon jelenítették meg. Városokat építettek rá, birodalmakat, királyságokat és császárságokat, megtiltották és megengedték, belehaltak és újjászülettek benne, keresték és a síron túl is magukkal vitték. 

 

Minden de minden - mindez a káosz és harmónia sajátos elegye - Edinben kezdődött a jelenlegi emberiség számára az “eredendő bűn”, a DNS felturbózása után, amikor Enki úgy döntött, hogy a “szex-szaporodás-szerelem” genetikai elegyét nem blokkolja tovább az emberben. 

Emellett ez csak az általuk teremtett, klónozott /mert már akkor is volt ilyen/ emberi egyedekre vonatkozott, számtalan más emberi faj élt akkor a Földön, elvégre nem véletlenül olyan sokszínű az emberiség. 

 

A mai társadalom éppen úgy küzd a szerelemmel, ahogyan küzdöttek annak előtte, éppúgy el van árulva, el van adva, érdekből eljátszva, mint annak előtte, minden időben és a Föld minden történelmi korában. Ugyanúgy a szerelmi mágiák tárgya, és a szerelmi kötés több tízezer évre visszamenőleg visszakövethető lenne annak, aki veszi a fáradtságot. Bár van egy olyan teória, hogy a fekete Afrikából indult ki, ahol a gazdag földesurakat a fekete nők érdekből kötötték meg, hogy biztonságban legyenek. Szerelmet ébreszteni ott, ahol nincs, és elkerülni ott, ahol van - örök dilemma. 

De ne hidd, hogy a szerelem csak éppen most ennyire mocskos, ennyire aljas és ennyi érdek által övezett, mint most. 

Mindig is így volt, sőt, nem csak emberi testben, hanem anélkül is. Az istenek, a titánok és más lények ugyanúgy megtapasztalták, és háborúztak, öltek, elárultak és eladták, mint mi, avatarjai, az emberek. A Létezők is voltak manifesztált humanoid testben, pl a Jupiteren, még a Jupiter-rendszer idején. Már a Föld keletkezése előtt jóval gondok voltak a szerelemmel, és mindig gondok is lesznek vele. 

 

A mi középkorunkban egyszerűen oldották meg: megtiltották, és elkorcsosították, vagy éppen cölibátusba vonulva eljátszották, álszent módon, hogy nem létezik. 

De ez csak egy pár száz éves apró kis intermezzo a szerelem nagy történetében, ami megfejthetetlen, átláthatatlan, és hidd el, az ikerláng jelenség előtt más néven, de ugyanúgy foglalkoztatta a világot. 

 

Nem kell aggódni. Unom már az “ikerlángok tönkretevője” nemes címet, rám aggatva. Unalmas. Nem fogok ártani a hitrendszer követőinek, és a nagy ikerláng katarzist sem akadályozom meg. 

 

Azonban továbbra is azt mondom: “NEM AZ EMBEREK AZ EGYLÉLEK PÁROK, HANEM AZ ISTENEK”. 

A szerelemnek van földi megtestesülése, ezer és ezer arca és módja, szintjei és megjelenési formája. Számtalan címkét lehet rá aggatni, de elmondom neked: soha nem fogod tudni átlátni, ugyanis nem lehet. Se kategorizálva, se címkézve, se mindenféle áltudományos frázisokat ráaggatva. 

A szerelem nem egy könyvtár, amit betűrendben tudsz besorolni, sem pedig egy felépítmény, amin egyértelmű lépések vannak, csak végig kell járni. Ugyanis a szerelem az, ami a jó öreg Sorssal és annak minden módosításával és bekötésével kéz a kézben jár, és ami mindenáron a szintén jó öreg Determinációval is összejátszik, belekényszerítve téged olyan helyzetekbe, amiket esetenként nem akarsz. 

Más esetekben akarod, és az jó is úgy, ahogy van. 

De amikor toxikus, bántalmazó, méltatlan kapcsolat jön az életedbe, te pedig észre sem veszed, csak amikor már késő, nos az nem fog téged előrevinni, vagy ha igen, mert nyilván tanulsz belőle, méghozzá igen sokat, az ilyen kapcsolatok túl sok időt és teret fognak elvenni tőled, túl sokáig eszik a tudatot és a lelket benned, és elterelnek arról az útról, ami önmagad felé vezet. Egy ideig támogatják az utat, de ha túltolod, és még mindig ragaszkodsz a nagy katyvaszhoz, amit ez okoz benned, már akadályozni fognak. 

 

Hogy honnan jön a szerelem, meddig tart, miért és kinek mi dolga az életedben, PRÓBÁLD MEG EZT KICSIT OBJEKTÍVABB SZEMSZÖGBŐL NÉZNI, mintha életed egy előtted lejátszott meccs, egy JÁTSZMA LENNE A MÁTRIXBAN. 

Mert a szerelem földi megtestesülési formái anélkül, hogy lenne egyfajta magasabb kapcsolódási pontja is, mint a matéria, pusztán a JÁTSZMA része. 

 

Amint ez túlhaladja a földi anyagot, már nem a játszmáról, nem a Sorsról és haverjáról, a Determinációról beszélünk. Onnantól inkább TEREMTÉSRŐL beszélünk, semmint hagyományos értelemben vett szerelemről. Azaz inkább Szer.Elemről, ugyebár. Ez világos, mert mindenki agyba-főbe bújja az ikerláng videókat, ott jobban elmagyarázzák a dolog ezen részét, és jómagam is elmagyaráztam már, még 2013-as cikkeimben. Azóta én a szerelem témakörében igen hosszú utat jártam be, és nem csak én, hanem mindenki más is. Szóval nem nagy ügy. 

Ettől senki sem kivételes, hogy megtapasztalt ezt, meg azt. Aki beveszi azt a piros tablettát, eleve elkezd elszakadni a szerelem anyagbéli részétől, és ezt az egészet magasabb szférákban is át tudja élni. 

Az ébredés része. Azonban rátenni egy életet, és egyetlen emberbe tenni azt a tengernyi energiát, na az butaság. 

 

Ez az energia nem erről szól. 

Sosem erről szólt. És itt ismét előrebocsátanám: nem akarok ártani senkinek, sem az Ikerláng rajongótábornak, sem a tanítóiknak, pusztán elmondom, közvetítem azt, amit én tapasztalok és átélek ebben a témában. 

 

Az, hogy véleményem és tapasztalásaim nem egyeznek azokéval, akik ezt a szerelem dolgot pusztán fejben, és meditációban élik meg, az azt jelenti, hogy én nem akarom azt tapasztalni, hogy a szerelem pusztán egy címkékkel teleaggatott, jól feldíszített, jó sok pénzt kóstáló karácsonyfa. 

Számomra a szerelem minden szinten működik. Test, lélek és tudatszinten is. Egy szerelem az mentális, asztrális és fizikális összhang, és én szeretem a testet, és a fizikai síkot, szeretem ezt az energiát a fizikai síkon is megélni, nem csak elméletekben, aktuális bolygóállások irányította energiákban és egyéb flincfalncokban megélni. Jók azok is, meg király, ha jó irányba halad a  Mars, és szívás, ha nem jó irányba megy a Merkúr - bár a Mágikus bolygótan éppen azért van, hogy édesmindegy, milyen irányba mi megy, kihozzuk belőle a legjobbat. 

Én is megtapasztaltam az elméleti szerelmet, az ideologizált szerelmet, a nem létező szerelmet, és a létező szerelmet, a hazug szerelmet és a valósat is. Mindent. 

A testi szerelmet, az agyak közötti szerelmet és a lelkek közöttit is. 

A szerelem minden arcát is, a mélységes gyűlölettől a legnemesebb szeretetig. 

Ettől se leszek különleges, a legtöbben ezeket is átéltük. A bántalmazó kapcsolatokat is, válásokat is, ürességet és bőséget, teli szívet és széttört szívet egyaránt. Csalódást és reményt, távolságot és közelséget, mindent. Gyönyörű út, de magasabb szintre kell emelni AZ EGYÉNNÉL ÉS AZ INDIVIDUUMNÁL. 

És itt jön az én ütközésem az ikerláng hitrendszerrel, ugyanis ők egyetlen személybe integrálják az egészet, és ha az nem jön össze, vége mindennek, de azt is megmagyarázzák. 

Én ezzel nem tudok egyetérteni, MERT SZÁMOMRA A SZERELEM SZABAD. 

NEM AZ INDIVIDUUMTÓL FÜGG, NEM AZ EGYÉNTŐL, NEM X.Y.-TÓL, mert a szerelem egy ENERGIA, MÉGHOZZÁ A NULLPONT ENERGIA EGYIK LEGMAGASABB FREKVENCIÁJA. 

Amely minden előzetes figyelmeztetés nélkül Ámor nyilaként csap bele a szívbe, pontosabban a lélekbe. 

Szerelmet azonban nem csak egyszer és nem csak egy ember iránt érzel egész életed során, hanem több ember iránt is, ugyebár. 

Persze, amikor valami igazán különleges érkezik az életedbe, valakivel, egy igen különleges érzés, akkor hajlamos vagy az IGAZI címkét ráaggatni, mert kapaszkodni kell valamibe, és a NULLPONT ENERGIÁT, valamint az avatarok által képviselt lények /felsőbb ének/ közötti ELÉGGÉ ELTERJEDT ÉS ÁLTALÁNOS kapcsolódást, amiben van telepátia és asztrális, energia-kommunikáció is, rögtön fel kell hypoldnod arra a szintre, hogy ez ikerláng kapcsolat. 

 

Én azt tapasztaltam, hogy telepátia, asztrális és energia kapcsolódás, hihetetlen erejű szexuális energia nem csak egyetlen egy emberrel van, hanem többel is. Ez lelombozó lesz neked, ha már idáig jutottál az olvasással, és még nem léptél ki dühöngve :) 

Ugyanis nem az történik, hogy amikor a piros tablettás felvonásod után, minekutána ébredni kezdtél, majd ébredésed nagy erővel csap bele életed lecsójába, és mindent megváltoztat benned és körülötted, hirtelen megjelenik a Nagy Ő. Az történik, hogy TE elkezdtél energiában nyílni, és KAPCSOLÓDNI a világhoz, hiszen ráébredtél, hogy nem vagy a testedben egyedül. A kapcsolódás pedig azzal jár, hogy az EDDIGI NÉMASÁG, SÜKET CSEND ÉS KAPCSOLÓDÁS NÉLKÜLI MATERIÁLIS LÉTEZÉSED HIRTELEN ÁTÍRÓDIK EGY SOKKAL MAGASABB SZINTRE. 

 

Azaz… KAPCSOLÓDSZ AZ EMBEREKHEZ. Érezni kezded őket. Lesznek, akiket jobban, és ahol a titokzatos Ámor nyilai rátok leltek, elkezded érezni azt, akivel kapcsolódsz. Egy valakit, akivel kapcsolódsz, sokkal jobban, mint másokkal. Azok az Ámor nyilak mindig itt vannak körülöttünk, a jó kis mocskos mátrix még irányítja is őket, hogy olyan embereket hozzanak össze a nullpont energiával, és előző életbeli karmikus bekötések és fogadalmak érvényesítésével, sőt, még a Tiamaton kötött lélekszerződésekkel is, akiknek kutya közük se lenne egymáshoz, illetve az Ámoros sztorit el is lehet ugyebár játszani. Azonban ha valakivel egy valós kapcsolódás jön létre, az nem szakad meg. Ha elindult egy telepátia, asztrális kapcsolat, energia-összekapcsolódás, az nem fog véget érni, mert nem tud véget érni. Ott olyan energiák játszanak közre két ember között, ami őket nem földi létezésüktől fogva összekapcsolta, és főleg inkább azt, akit avatarként idelent képviselnek, sőt, egész egyszerűen azt, akit képviselnek. 

 

Az, hogy egy kapcsolódás nem tud véget érni, az nem jelenti azt, hogy ez a kapcsolódás az egyetlen kapcsolódás, és minden mást kizárna. Még azt sem, hogy le kell cserélni. Több ilyen kapcsolódás is elfér benned. 

Ezért mondtam, a szerelem szabad. 

Ha hajlandó vagy az egy egyénhez kötött, várakozással teli szerelmet elengedni, és a szerelemre, mint energiára tekinteni, mert az, és annak számtalan formája van a földi síkon és azonkívül is, ha hajlandó vagy arra, hogy elengedd a pusztán fizikai síkon ismert szerelem fogalmát, vagy arra, hogy a pusztán fejben létező szerelmet elengedd, nos, rájössz arra, hogy a szerelem mint energia, az bizony vándorol, mint egy madár. 

Megmarad azokkal is, akikkel valaha érezted, és ha azzal küzdesz, hogy ne érezd, tévedésben és önkínzásban vagy. 

Azonban létrejöhet újonnan, ami nem jár a régiek “lecserélésével”. 

Ezt csak a kapcsolódásra értem, ami ellen küzdesz, vagy amiért küzdesz. 

Nem egy működő párkapcsolatra. Az nem ehhez a cikkhez tartozik. 

Ezt azért tegyük helyre. 

 

Tudom, hogy oltári nehéz elvonatkoztatni a szerelemmel kapcsolatosan az egyéntől. 

Attól, akit egy szeretett személy személyigazolványában látsz. 

A szerelem földi megtestesülése AZ AVATAR PROJEKTBEN KIVÁLÓAN JÓL VAN ELTERVEZVE, A JUPITERI ISTENEK ZSENIÁLIS TERVÉNEK RÉSZEKÉNT. Ők nagyon ki akarták küszöbölni az összes lehetséges hibát, de mint mondtam, a szerelemmel mindig gond volt és mindig is gond lesz vele. 

Lehetetlen kiküszöbölni az összes hibát. 

Talán, sőt biztos, hogy nem is kell. 

Mert akár matériában, akár anélkül, igazán szép játszma és nem játszma egyben. 

 

De visszatérve Ámor nyilaira, amelyek a Van Allen övekben is aktívan vannak gerjesztve, a mátrixban pedig irányítva, a szerelem még a mátrix számára is irányíthatatlan és kiszámíthatatlan. Ezt mindenki úgyszint tudja, aki bújja a számtalan ikerláng videót és cikket. Mátrixon kívüli a dolog, és mivel azonkívüli, nem lehet a mátrixban értelmezni sem. 

Az energia, ami becsapódik, mint a villámcsapás, két emberbe, sokszor messze nem a mátrixból jön, hanem azon túlról. “Odaátról”, a láthatatlan világokból, /nem a szellemvilágból, az jó vicc lenne :), bár el sem hiszed, de erre is van példa./.

Nem csak egy emberrel fogod érezni a magasabb rendű kapcsolódást, és minél érzékenyebb vagy és minél jobban működnek a képességeid, annál több emberrel fogod átélni. 

Az, hogy ennek testbe is le kell érkeznie és fizikai síkon is meg kell valósulnia, mert a folyamat úgy teljes, az azért van, legalábbis szerintem, mert egy ekkora erejű kapcsolódásnak minden síkon létre kell jönnie, hogy teljes legyen, kerek egész. 

Az istenek, titánok és más lények, tengernyi sok faj, és entitás, akiket mi a Földön avatarként képviselünk, keresik saját részeiket emberekben. Keresik a kompatibilis embereket, akiknek a Lelke a lényeg egyébként, mert a Lélek, a színtiszta energia tud kompatibilis lenni egy entitással, és ennek megvannak az okai. HOGY MIK, AZOKAT A TRÉNINGEN FOGJUK MEGFEJTENI. IGEN ÉRDEKES LESZ. 

 

Én magam több luciferi energiájú férfivel is találkoztam életem során. Mindegyik megtestesítette a Fényhozó energiájának és erejének egy-egy szegmensét. Onnantól, hogy én sok -sok évvel ezelőtt bevettem azt a piros tablettát, már a kapcsolódás titokzatos misztériuma is elindult. Szeretek élni és tapasztalni, és mindennél jobban utálom bezárni magamat, vagy várakozásra ítélni. A magánéletemet nem tárom a nagyérdemű elé, és nem véletlenül. Ez nem tartozik másra. Azonban a tapasztalásomat ebben a cikkben megosztottam veletek a szerelem terén, dióhéjban. 

 

A  szerelmet a földi síkra kötni nagy hiba. Csak a fenti szférákban átélni, úgyszintén nagy hiba. A szerelem az szabad és ott van mindenhol, bármikor jöhet, bármikor mehet, nem tudod sem lekötni - próbálhatod, de egy tapasztalt mágus, mint én, úgyis feloldja :) - sem bezárni, sem birtokolni. A szerelem szabad energia, és a nullpont energia része. 

 

Az, hogy két ember miért szeret egymásba és ez miért megmagyarázhatatlan, mindenféle címke ráaggatása nélkül, egészen egyszerű. 

VALAMIT MEGTESTESÍTENEK EGYMÁS SZÁMÁRA, AMI EGYMÁSSAL KOMPATIBILIS, EGYMÁST KIEGÉSZÍTI ÉS EGYMÁST VISZI ELŐRE. /jó esetben/. 

Valamit tudnak adni egymásnak, ami éppen akkor és ott, tökéletes. 

Azonban, hogy Anubist idézzem “A teremtés tökéletlensége teszi a teremtést tökéletessé”, azaz a szerelemben tökéletességet keresni, ismételten nagy hiba. A beteljesülést keresni is az, bármennyire is fájhat ez neked. Mert a szerelem egy energia, ami van, akkor is lenne, ha nem lenne egyetlen ember sem a Földön, ahogy volt is, amikor nem voltunk itt mi, emberek. Hogy kinek mi a beteljesülés, az egy másik dolog. Valójában azonban benned van a szerelem, ugyebár, és nem kívüled. Belőled áramlik, pontosabban abból, amit, akit képviselsz. Te pusztán hordozója vagy ennek a hatalmas erőnek, amit mi, emberek szerelemnek hívunk, és eképpen érdemes bánni a szerelemmel. 

Azonban kergetni, keresni, magányosan várakozni, bújva az aktuális energiákat, egy nagy hülyeség. Az újkori cölibátus intézménye, ahogyan én szoktam nevezni. 

A 21. században vagyunk. Megérdemel a test annyit, hogy szeressék, és a lélek megbetegíti a testet, ha a test megtagadja magától a szerelmet csak azért, mert egyvalaki nem tudja megadni neki azt. 

 

Még egy dolog. 

AZ EGYLÉLEK ENERGIA VÁNDOROL. Nincs egy helyben, és nem kötődik egyetlen avatarhoz, azonban számodra, a benned élő Létezőben kötődik saját elveszett részeihez, amiket emberekben rak össze. 

Nem biztos, hogy ezt így elsőre érteni fogod, ezért olvass el engem most többször is. Nem is kell értened. Elég, ha érzed. 

 

Nem ez a fő része a küldetésemnek, tudod jól, és nem is fektetek az Egylélek Projektbe sok energiát, csak annyit, amennyit a tréningek megkívánnak, a többit tapasztalni szeretem és átélni. 

Most mégis, kivételesen, egy teljes négyórás tréninget fogunk szentelni az AVATAR PROJEKT következő lépésének, az Egylélek Projektnek. A tréning sokkal mágikusabb és ütősebb lesz, mint azt elsőre gondolnád :) 

 

Igazán szép és érdekes tréning lesz, legyünk mi azok, akik “átviszik a szerelmet, a foguk között tartva, a túlsó partra…”

 

A TRÉNING TÉMÁI: 

  • ELSŐ RÉSZ - AVATAR PROJEKT - EGYLÉLEK TERV 

  • MÁSODIK RÉSZ - “KI VISZI ÁT A SZERELMET” - AZ EGYLÉLEK ENERGIA ÉS TITKAI - A SZERELEM KOMPATIBILITÁSA - BŐSÉGTEREMTŐ SZUPERESZKÖZÖK

  • HARMADIK RÉSZ - A SZERELEM ÉS A MÁTRIX, ÉS A SZERELEM ÉS A BŐSÉG - MÁGIKUS SZUPERESZKÖZÖK

  • NEGYEDIK RÉSZ - NEO TÜKRE HARMADIK FÁZIS

 

TILTOTT TUDÁS TRÉNING 2023

MÁGUSKÉPZÉS

“KI VISZI ÁT A SZERELMET”

Szívedbe rejtve

 

2023. május 7. vasárnap 

16.00-20.00

Skype

 

részvétel: 10.000 Ft/fő

hanganyag: 5.000 Ft

jelentkezés: hajnalcsillagterranova@gmail.com 

 

Áldás

Eszter

Fényhozó 




Szólj hozzá