2023. máj 11.

SZABADKŐMŰVESEK

írta: Eszter 777
SZABADKŐMŰVESEK

ÉS AZ AVATAR PROJEKT

SZABADKŐMŰVESEK

ÉS AZ AVATAR PROJEKT

 

A szabadkőművesség sokkal ősibb, mint a háttérhatalom. Ősibb, mint maga a Föld. Mindez el van titkolva, és egy 1700-as évekbeli Illuminati csoportosulásra van ráhúzva az egész, amikor is a háttérhatalom nagy titokban megalapította azt a rendszert, amit most élünk: a HITELPÉNZRENDSZERT. 

 

De a szabadkőművességnek ehhez pusztán annyi köze van, hogy a háttérhatalom ÚJRA ÉS ÚJRA /és nem az 1700-as években először, ez ismételten óriási félretájékoztatás/ célt érjen, olyan mágikus szupereszközöket és szimbólumokat kellett bevetnie, amit a Földön kívülről, az ősi időkben hoztak ide a titánok, az istenek és az annunakik… tehát sokkal ősibb, mint a jelenlegi háttérhatalom, és ezen szimbólumok és tanítás, amitől annyira féltek /EZ A CÉL, HOGY FÉLJETEK TŐLE, ÉS ERRE IS A DUALITÁSHOZ HASONLÓAN AZÉRT SÜSSÉTEK RÁ, HOGY CSAKIS GONOSZ LEHET, MERT JELENLEG GONOSZ EMBEREK GONOSZ CÉLOKRA HASZNÁLJÁK, DE EGY SZIMBÓLUM, EGY JEL, EGY TANÖSVÉNY, EGY TANÍTÁS TÖBB MÓDON IS FELHASZNÁLHATÓ!/a Tiltott Tudás el lett véve az emberiségtől, és a mindenkori, ismétlem MINDENKORI, azaz az ókori, középkori, újkori, stb vezető elitnek lett adva, MERT EZZEL TUDNAK TEREMTENI A FIZIKAI SÍKON. 

Csak éppen ők olyan dolgokat teremtenek, ami alaphangon nem lehetne az övék. 

Ami az emberiségé, azt elveszik tőlük. 

 

A VALÓDI SZABADKŐMŰVESSÉG, AMI ISMÉTLEM, NEM A HÁTTÉRHATALOM, AZ CSAK HASZNÁLJA A TUDÁST, EFFEKTÍVE ELLENÜNK, A VALÓDI SZABADKŐMŰVESSÉG ŐSI TUDÁS, EGY ÖSVÉNY, AMIN ÁT KI TUDSZ JUTNI A BÖRTÖNBOLYGÓ TUDATI SZORÍTÁSÁBÓL, ÉLVE, FIZIKAI TESTBEN, ahogyan az elit is igyekszik kívül maradni. 

 

Ez persze egy csapda, mert amíg a Földön vagy, nem tudsz kívül maradni, sehogyan sem. Pusztán a tudatoddal tudsz operálni, hogy tudod, hogy hol vagy és tudod, hogy ki vagy. 

Azonban erről a dologról az emberek ismételten rengeteg félretájékoztatást, kamut és átverést kapnak. Szíriuszi vagy, meg a tökömtudja mi vagy, meg angyal vagy, meg előző életedben ez voltál és az voltál, maga Leia hercegnő is lehetsz, akár, a Star Warsból, röhejes, de tényleg elhiszik ezt a tengernyi maszlagot. 

 

Az, hogy előző életedben hercegnő voltál, vagy éppen koldus, vagy hadvezér, vagy maga Nero, vagy éppen Constantin császár, sőt, maga Jézus /na ez a leggyakoribb, esetleg Mária Magdolna/, tehát az, hogy ki voltál ténylegesen, abban a több, mint hatvanezer földi reinkarnációdban /a számot helyesen olvastad, egy ciklus 26.000 év, számolj/, igen nagyot nyom ugyan a latban a tekintetben, hogy most ki vagy, de nem ebből fogod megállapítani azt, hogy ki vagy. 

 

A nem földi inkarnációk is számítanak a nagy JÁTSZMÁBAN, a szíriuszi voltál, plejádi voltál, orioni herceg voltál, annunaki voltál, de ezek mind pusztán AVATAR MEGTESTESÜLÉSEK, amik a lényeget NEM TARTALMAZZÁK, pusztán az AVATAR PROJEKTBEN ELJÁTSZOTT AKTUÁLIS SZEREPEDET. 

Nem ez a lényeg. 

Az, amit hordozol magadban, az egy lény, egy Létező, egy entitás. Amit nem akarsz, nem tudsz, nem mersz beengedni, és aminek pusztán annyi köze van a földi és nem földi fizikai reinkarnációidhoz, hogy avatarként őt kellett /vagy kellett volna/ megtestesítened, ilyen és olyan, kihívásokkal teli létformában és világokban. 

 

A háttérhatalmi elit is megtestesít lényeket, és most kapaszkodj meg, nem csak úgymond “rossz lényeket”, ugyanis nincsenek rossz és jó lények, már írtam korábban, ha tetszik, ha nem, LÉNYEK VANNAK. 

A lények energiáinak a felhasználásán van a hangsúly inkább, mint magukon a lényeken. 

 

Hitler is befogadta Lucifert, és enyhén szólva is végül mást hozott ki belőle, mint én. 

Jézus /Jezuel/ energiáit is lehet rosszra használni, kézrátételes gyógyítással milliókat kaszálni per nap, és megválogatni, kit gyógyítasz meg, ugyebár “hozzájárulás” fejében, az ilyen ember, ezekkel az energiákkal nem a falusi nénit fogja meggyógyítani, hanem a Porschéval érkező üzletembert. 

 

Egy igazán kemény reptilt is lehet jóra használni, méghozzá úgy, hogy azokat a kiválóan teljesítő szuperképességeket használod gyógyításra és kapcsolódásra, segítésre belőle, amelyeket Marduk fejlesztett ki egy genetikai kísérlettel. 

Nem beszélve arról, hogy az emberi genomban - ami egy kisfiú szavaival élve “szeméttelep” -, minden benne van, a reptilekből fakadó géncsoport is. Benned is. A reptil pl egy fizikailag is létező faj, olyan, mint az emberi faj. 

Lucifer nem fizikailag létező faj, hanem a Létezők, /istenek, titánok/ közül az egyik. Azért ez igen nagy különbség, ugyanis Lucifert, Jezuelt, Anubist, Hekatét, stb nem hordozod a genetikádban. 

Inkább beengedned kell, és nem a genomba, mert oda ugyan kapcsolódik, de nem az a lényege, hanem a tudatodba, a lelkedbe és a testedbe, az életedbe, egyaránt. 

 

A háttérhatalom egy bizonyos csoportja beenged egy-egy nagyobb lényt, amit amúgy avatarként képvisel, de az energiáikat ezeknek a lényeknek öncélúan használja fel. 

 

A MÁGIA ÉS A SPIRITUALITÁS VILÁGA TELIS-TELE VAN SZABADKŐMŰVES SZIMBÓLUMOKKAL, MÉG OTT IS, AHOL NEM IS GONDOLNÁD, HOGY VAN, MERT EZEKET A SZIMBÓLUMOKAT HASZNÁLJA AZ EGÉSZ VILÁG, CSAK ÉPPEN MÁSRA, MINT A VEZETŐ ELIT. 

Az emberiség egy olyan dolgot utasít el, és retteg tőle a rossz propaganda és félretájékoztatás miatt, amit amúgy minden egyes napon használ. 

Mondok egy tényleg nagyon hétköznapi példát. Az egydolláros bankjegyet, amin ott virít a NOVUS ORDO SECLORUM - IN GOD WE TRUST - felirat, a piramissal és a mindent látó szemmel együtt. 

Namármost én nem is tudom hány billiónyi egydolláros bankjegy forog kézen -közön világszerte. 

Ez persze csak egy általános dolog, ami rá van erőltetve mindenkire, nem szabad akaratból használják. Vannak azonban más dolgok is. Tengernyi épületen, tengernyi híd alkotóelemein, De maga a piramis forma, a koncentrikus körök, A ZODIÁKUS JELEI, A BOLYGÓK JELEI, A MÁGIÁBAN ISMERT NÉGY ELEM JELE, A PENTAGRAMM ÉS SOK MINDEN MÁS, AMI KÉZEN-KÖZÖN VAN HASZNÁLVA, úgyszintén EREDETI SZABADKŐMŰVES SZIMBÓLUM. 

Mint mondtam, a háttérhatalom pusztán átvette őket, és használja. 

DE A HÁTTÉRHATALOM NEM EGYENLŐ SZABADKŐMŰVESSÉG. 

 

A szabadkőműves út egy beavatási út, amit be kell járni ahhoz, hogy tudatilag kijuss ebből a börtönből. Vagy bármilyen másik börtönből, bármely bolygón. ŐSI, UNIVERZÁLIS SZIMBÓLUMOK ÉS BEAVATÁSI ÚT, AMI SZINTÉN UNIVERZÁLIS. 

Semmi köze Rothschildhez, Rockefellerhez, Bidenhez vagy Trumphoz. 

Ők pusztán használják, a köreikben szokásos beavatási úthoz, aminek a végén más a cél, mint az átlagembernek, aki ugyanezekkel a szimbólumokkal teljesen mást csinál. 

A spirituális világ is használja ezeket, anélkül, hogy tudná, miről van szó, és ennek nincs is jelentősége, pusztán annyiban, hogy EGYBEN KELLENE LÁTNIUK AZ UTAT ÉS AZ EGÉSZET. 

NEM RÉSZLETEKBEN, AMELYBŐL SOK RÉSZT KIHAGYNAK, MERT FÉLNEK TŐLE, ÉS BIZONYOS SZINTEN TÚL NEM MERNEK MENNI, MONDVÁN, AZ TILTOTT… IGEN A TILTOTT TUDÁS, AMI KISZABADÍTJA A TUDATODAT ÉS A KÉPESSÉGEIDET INNEN. 

Ott vannak azok a blokkok, amiket a dualitással tettek be a kollektív tudatba, ami pontosan azt tiltja, amivel a tudatod valódi áttöréseket ér el, a képességeiddel pedig valódi teremtést tudsz megvalósítani. 

 

A valódi teremtés kulcsai ugyanis a teljes szabadkőműves, 99 fokos beavatási útban vannak. Az alatt az út alatt teljesen felébresz a mátrixból, és a lépcsőfokok pontosan a lesokkolás elkerülése végett vannak, mert lehetne úgy is, mint Morpheus a Mátrixban Neoval. Beadja a piros tablettát, átviszi a tükrön és kész. 

A szabadkőművesség mindig is úgynevezett Kerekasztalokba tömörült, és a Kerekasztalok alkották a Páholyokat. Ez egy nagyon ősi gyakorlat, ami az annunakiknál is fellelhető volt, olyan körökbe, szövetségekbe tömörültek, amelyek azonos érdekeket képviseltek. 

Ez a mintázat a mai politikában éppúgy benne van, ahogyan benne volt az ókori Rómában és az ókori Görögországban is, és a mai parlamentekben is. 

Mondhatni, ez az uralkodás mintája, a vezetésé. Egy szindikátus, egy tizenhárom tagból álló bizottság, amely a komoly döntéseket hozza. A mintázat ugyan ma már nehezen azonosítható, de ott van, rejtetten, háttérhatalmi elitként, ahol a fekete nemesség nem véletlenül 13 vérvonal. 

12 ami szavaz, egy, amelyik pártatlanul kimondja a végső döntést, a 12 szavazatot figyelembe véve. 

Ez nincsen nyíltan felvállalva, ahogyan a szabadkőművesség is titokban működik, és még az is titkolva van, hogy ki szabadkőműves és ki nem. 

Az elit ezt magának tartogatja, és nem adja a ki a tudást, csak bizonyos alkukért, esetleg vaskos összegekért cserébe. Bárki felkeresheti a szabadkőműveseket, és csatlakozhat hozzájuk, éppen most is, világszerte tagokat toboroznak. 

 

Íme, egy magyar, budai szabadkőműves páholy weblapja: 

https://www.szabadkomuves.hu/

és egy másik: 

https://szabadkomuvesseg.hu/page/nyitolap

ha rákattintasz arra, hogy hol is vannak ők helyileg, ez utóbbi, a Martinovics Páholy pusztán koordinátákat ad meg, amelyek egy virágos rétre vezetnek egy parkban….

Az előző, a Reguláris Szabadkőművesek pusztán postafiókot jelölnek meg címként. 

Ez van a weben, de a valóság persze az, hogy ami valóban erőteles páholy, az nincs a weben, a weben pusztán a kirakat van. Ezek a páholyok - és úgy általában a többi is - csak férfiakat fogad be, nőket nem. Ősi, patriarchális intézmény, amely az emberiség korai előtt, pl az annunakiknál vegyes volt, és nem csak férfiak voltak benne. Az emberiség már másként vette át, és másként alkalmazza, mint magát az ősi rendszert alkalmaznia kellene. 

 

Az Illuminati már más tészta. 

Az Illuminati világszerte nőket is befogad maga közé, lazább, és kevésbé kötöttebb rendszer, mint a szabadkőművesség, a NEW WORLD ORDER és az AGENDA 2030 is az Illuminatihoz kötődik, akik a Felvilágosodást is maguknak tartogatják. 

Az Illuminati és a szabadkőművesség mai napig TITKOS KEREKASZTALOKBAN, A HÁTTÉRHATALMI ELITBEN, SZUPERTITKOS GYŰLÉSEKEN MEGJELENVE, ÖSSZEFONÓDIK ÚGY, HOGY A NEVEKET SENKI SEM ISMERI, SENKI SEM TUD RÓLA, KIK ŐK, a kirakatba olyan emberek vannak kitéve, akik ezt bevállalták, vagy éppen kényszerítették őket rá. 

Az Illuminati felhígitott egy verziója: 

https://www.illuminatiofficial.org/the-official-website-for-the-illuminati/

 

Az Illuminati és a Szabadkőművesség valójában egyazon tudás, egyazon ösvény lépéseit követi, csak a mi világunkban, a háttérhatalmi elit szemszögéből nézve a szabadkőművesség az elmélet, az Illuminati a gyakorlat. 

 

Emlékeztetnélek téged arra, hogy az ILLUMINATI azt jelenti, felvilágosodás. 

Megvilágosodás. 

A Fényhozó volt ennek a vezetője, még jóval az emberiség előtt, ezért választotta az eredeti ősi, és az emberek által többször is újraalkotott földalatti titkos társaság, a mai emberiség által ismert középkori Illuminati Lucifert vezető entitásként, és így avanzsálódtak ők luciferánusokká. 

Az ő köreikben nincsen titkolva, hogy Lucifer nem az ördög, a Sátán és egyéb csacskaságok, hanem egyértelműen a szabadság, a szabad akarat és a szabad szellem jelképe. 

A középkor utolsó harmada felé érintve és magába olvasztva a templomosok tudását, miután kiirtották őket, az egyik újonnan alakult Illuminati titkos társaság a kor legnagyobb géniuszait tömörítette magába, olyanokt, mint maga Da Vinci, de Tesla, Kopernikusz, Galilei, Nostradamus és Arisztotelész úgyszintén ennek az ősi társaságnak a tagjai voltak. 

Amikor a középkor vége felé az felvilágosodás korának kapujában a véres francia forradalom mögé rejtették az akkor működő Illuminati felszámolását, és a tagok java részét kivégezték, akkor olvasztották bele az akkorra már régóta korrupt, politikai hatalmat gyakorló, igen vagyonos szabadkőművességbe az illuminatit, és akkor jött a Rothschild féle hitelpénzrendszer terve, az 1700-as évek végén. Akkor írták le a NOVUS ORDO SECLORUM tervét, és alkották meg a bankrendszert. Amint azt láthatod, a mai szabadkőművességnek sokkal több köze van a politikához, mint az ősi tudáshoz, na és még több köze van a pénzhez és a hatalomhoz. 

Az Illuminatinak pedig van egy közönség kiszolgáló, csillivilli, sztárokkal és celebekkel megtűzdelt felülete, ami elbátyasztja a jónépet, a valódi Illuminati - szabadkőműves tagok pedig titokban döntenek a világ sorsa felett, és mindent a végletekig eltitkolnak. 

A politikai rendszerben a java része szabadkőműves, és néhány Illuminati tag is fellelhető, de ők már az a kategória, akik ezt a részt gondosan titkolják és meg is tehetik. 

Az az Illuminati,amit a világ ismer, az emberiség ellen dolgozik, és a szabadkőműves páholyokkal, a világ vagyonának 99 százalékát birtokolva, kormányozzák a börtönbolygónkat. 

 

Az ősi Illuminati és szabadkőműves tudást jómagam is hozom, a régmúltból, a térből és időből, az ősit, a tisztát, a Tiltott Tudást magát,ami mentes a politikától, a hatalomtól és az emberiség mellett van. 

Ehhez azonban kitartás és következetesség kell, követni a vonalat, az utat, és végigmenni rajta, mert ez az út valóban előre le van írva, de ez az út nem a Sors útja, hanem egy sorstól és időtől, tértől független beavatási út, amit a tréningjeim is követnek. 

A jupiteri istenek által megalkotott tökéletes ébredési útvonal, ami elvezeti az avatart hozzájuk. 

Ez a mély, titokzatos és erős tréning, amire nagy szükség van, ismét azért, hogy helyre tegyük a dolgokat, erről fog szólni. 

A mai szabadkőművesség éppúgy elkorcsosult, mint minden ősi érték ezen a Földön, részben az eltelt sok évmillió miatt, részben azért, mert a Földet csakis emberek irányítják, legalábbis látszólag. 

Nincsen a Földön jelen olyan hatalom, legalábbis a fizikai síkon, szemmel láthatólag nem, ami valóban több lenne, mint az ember. Az, hogy beszélnek istenről, beszélünk istenekről, a fizikai síkunkon, a mi dimenziónkban nincsenek jelen. 

Az ember látszólag teljesen magára maradt, és a Földet nem jól irányítja. 

A Földet egy maroknyi elit irányítja, és ők is emberek, végső soron, még ha hatalmas lényeket képviselnek is, de mi is hatalmas lényeket képviselünk, csak éppen az emberiség erről le van tiltva, pontosabban elhitetik veletek, hogy nem szabad. 

A félretájékoztatásnak és emberi szűklátókörűségnek köszönhetően az emberiség távoli, láthatatlan, fényes és messzi angyalikonokat imád, elképzelt szenteket és felruházott bálványokat, celebeket, és klónokat. Nem valóságos dolgokat. 

Azokat a népeket, akiknek bármi közük van a bolygónkkal való egységhez, azokat kiirtottuk. Fogalmunk sincs róla, hogyan értsük meg a Föld nyelvét. 

A szabadkőművesség pedig, amely egy út az irányítás visszavételéhez, nem az emberiség kezében van. Azonban mivel ez egy tudás, ami nem a Földhöz kötődik, valójában bárki számára hozzáférhető. 

Ez vezéreljen, és fedezd fel a tudást, félelem és babonák helyett. 

A VASÁRNAPI TRÉNINGEN AZ EDDIG TANULTAKAT BEEMELJÜK AZ AVATAR PROJEKTBE, A 2019-ES TUDÁST IS, AMI A TILTOTT TUDÁS ELSŐ LÉPÉSEI VOLTAK. /MA.Y.A NAPTÁR ÉS TÁRSAI/.

 

A TRÉNING TÉMÁI: 

  • ELSŐ RÉSZ: SZABADKŐMŰVESSÉG ÉS AVATAR PROJEKT

  • MÁSODIK RÉSZ: ILLUMINATI ÉS AVATAR PROJEKT

  • HARMADIK RÉSZ: DOMAIN M.I., SZABADKŐMŰVESEK ÉS ILLUMINATI, MÁGIKUS SZUPERESZKÖZÖK

  • NEGYEDIK RÉSZ: A PÁRKAPCSOLAT ÉS A TÁRS MINTÁJA A FÖLDÖN - A 22-ES CSAPDÁJA



TILTOTT TUDÁS TRÉNING 2023

MÁGUSKÉPZÉS

SZABADKŐMŰVESEK ÉS AZ AVATAR PROJEKT

 

2023. május 14. vasárnap

Skype

16.00-20.00

 

jelentkezés: hajnalcsillagterranova@gmail.com

részvétel: 10.000 Ft/fő

hanganyag: 5.000 Ft

 

Áldás

Eszter

Fényhozó



Szólj hozzá