2023. júl 12.

AZ ERŐ HATALMA. A BUKOTTAK.

írta: Eszter 777
AZ ERŐ HATALMA. A BUKOTTAK.

NIBIRU NYOLCAS MÉLYSÉG. AZ ERŐ UNIVERZUMA

AZ ERŐ HATALMA 

A BUKOTTAK

 

Nem meritek használni, pedig van. Méghozzá végtelen mennyiségben, és belül. Sehova nem kell menni érte. Csak van. Eredendően, ősien, autentikusan. Annyi van belőle benned, hogy elképzelni sem tudod. Teremtő erő, őserő, képességekhez tartozó, spirituálisnak mondott erő, mágikus erő, életerő, fizikai erő, lelki erő, mentális erő. Tengernyi sok erő, belül. 

Mégsem érzed, csak nyomokban, vagy néha. Teljesen szinte alig, és ha igen, előfordulhat, hogy visszarettensz tőle, mert ehhez az ősi erőhöz annyi negatívumot hozzákapcsolsz, és ezt annyira belédkódolták, már az előző földi inkarnációidban is, hiszen azokban a korokban ezért az erőért megégettek…, hogy nem mered használni. Még most sem. 

Félsz tőle, visszafogod, akár titkolod is mások előtt. Nem engeded ki, nem nyilvánul meg rajtad keresztül, és főként, fontos helyzetekben, amikor nagyon kellene, hogy ehhez az erőhöz nyúlj, nem engeded meg, hogy előtörjön, mert félsz az erejétől, attól, amire képes, ami benne van, és ami sokkal ősibb, mint maga az ember, és ősibb, mint a Föld. 

 

Nem csak arra való, hogy megvédd magad. Arra is, hogy támadj vele, ha kell. Arra is, hogy rendberakj vele dolgokat, helyreállíts. Arra is, hogy visszahozz dolgokat, és arra is, hogy elengedj dolgokat.

Bármit meg tudsz vele oldani, puszta önErőből, bármit fel tudsz vele oldani, bármit helyre tudsz vele hozni időben és térben. 

Bárhol és bármikor. 

Bárkivel és mindenféle szabály és tiltás nélkül.

A Szabad Akarat Univerzumában, a miénkben, a 13-asban az a szabály, hogy nincs szabály. 

Az Univerzum Alaptörvényei az más tészta, de az is félre van magyarázva idelent….

 

Bármire képes, amire akarod, hogy képes legyen a te Erőd. Azonban az egyház uralma még mindig érezhető a spirituális világon - minden olyan erőhöz, ami önálló életet él, akár ami benned él, ahhoz is, sátánista, démonikus dolgokat kapcsolnak hozzá. Ezen felül, a nem kimondottan katolikus felhangú spiriutalitásban is jelen van számtalan - még Enlil által bevezetett - tiltás, szabály, és korlát. 

Ezt ne csináld, azt ne csináld, ezt nem szabad, azt nem szabad, ez üt vissza, az üt vissza, ebből bajod lesz, abból is.. 

 

Magyarán szólva, semmit ne csinálj, csak küldd a fényt meg a szeretetet, de ha ezt teszed, a csodásnak látott “spirituális” világ nagyon könnyen kifasíroz. Úgy leterítenek az energiák, amik ellen képtelen vagy védekezni, mert meg sem tanultad, hogyan kell, vagy amit tanítottak, nem segít, vagy tudod, hogy kell, de nem mered magad megvédeni, így ott állsz védtelenül, feltétel nélkül egy feltételekkel teli aljas világban, ahol az asztrál és mentál síkok még aljasabbak, - a mátrix mentál-asztrálja - mint a fizikai, és úgy csinálnak ki - főként sajnos emberek -, ahogyan csak akarnak. 

Semmi nem tartja őket vissza, mert te még mindig attól félsz, hogy ha megvéded magad, netán visszatámadsz energia síkokon, akkor abból bajod lesz.

Nem fogsz nekem hinni ugyan, de nem lesz bajod. 

Sőt. 

 

Tudod, ez a mátrixnak egy másik síkja, ami a mátrix mentális és asztrális tere, a szabad szemmel nem látható tartomány, AMI MÉG MINDIG NEM A VALÓDI ASZTRÁL-MENTÁL SÍK, de egyfajta KIKÉPZŐ TEREP.

Végig kell nyomni, nincs mese. 

Először azt fogod hinni, hogy a sötét oldallal harcolsz, ami nincs. Démonokkal, akik voltaképpen titánok, és azon az asztrálon ami hamis, egy sincs belőlük. 

OTT MINDEN PUSZTÁN KI VAN VETÍTVE, ANGYALOK, DÉMONOK, SÖTÉT, FÉNY, ISTEN, SÁTÁN, SZŰZ MÁRIA ÉS A TÖBBI. 

Egy óriási színház az egész, csak nekünk, embereknek, hogy elhiggyük a meséket. 

 

Az ember pedig elhiszi, és bennragad egy alacsony tudatszinten, egy kitalált, nem létező Birodalomban, ahol nemlétező angyalok harcolnak nemlétező démonokkal, az egójukban fürdő tudatlan emberek pedig azt hiszik, hogy mindig nyerünk. 

Egy olyan játékban, ami nem létezik, mert, mint mondtam, nem más, mint egy jól összerakott kiképzőpálya. 

Nem hiszel nekem. Ragaszkodsz a hamisan csillogó fényhez, és a saját egódhoz. Nem mered elhinni, hogy még ez sem igaz, és hogy nem olyan könnyű kikerülni a mátrixból, mint hitted. 

A hamis Birodalomban pedig “mindig a fény győz”, és persze így mindig TE..

Ha az erődet ott használod, azzal csak elpazarlod. Nemlétező helyekre küldöd be, ahol a mátrix fel is szívja. 

Te pedig elfáradsz, kiégsz és kiüresedsz. 

 

Ha feljebb akarsz menni, ezeken a hamis szférákon át kell hatolnod, és tudomást sem venni róla. Mint egy elcseszett sci-fi, ahol egymásba fűződő hamis dimenziókon mennek át a szereplők, ahol is hamis lények akarják őket becsábítani végeláthatatlan folyosók végeláthatatlan szobáiba. 

Megjegyzem, ha ilyen folyosót látsz, nyiss be a 13-as ajtón. Onnan is ki tudsz jutni. 

Illetve a mátrix kapukon is, olyan helyek, amiktől félsz, olyan minőségeid, amikkel nem akarsz szembenézni. /FÉLELEM, FÁJDALOM, HARAG, EGO, ÖNZÉS, HAMISSÁG, HAMIS SZERELEM, PÉNZ, HAMIS SZEX, HATALOM, HÁBORÚ, BETEGSÉG, HALÁL/.

A valódi asztrálon és mentálon azonban olyan dolgokkal találkozol majd, amik messze szokatlanok. 

Nem találsz ott majd örökös fény-sötét harcot, se sátánt, se istent, se angyalt, se démont. Ellenben különféle lényeket, amik nem rosszak és nem jók, csak lények, segíteni is tudnak, pusztítani is tudnak, de mindenképpen együtt fognak működni veled. 

Amit ott találsz, az a hatalom. Az a hatalom, ami a te erődben és az övékében rejlik. Amitől nem menekülnöd kellene, hanem mélyen elmerülni benne, elvégre… ez már a MÉLYSÉG Birodalma. 

 

A mélység egyben magasság is, a tudatalatti alatti tartományban a valóság előszobája, ahol azokat az eszközöket kapod vissza, amiket elvettek tőled a földi életeidben. Azt az erőt is, amit tiltottak, és amit köpködnek ostoba tudatlanok mind a mai napig, pusztán azért, mert félnek tőle, és ha meglátják benned az Erőt, tőled is félni fognak. 

Most mondjam azt, hogy szokd meg..? :) Igen. Szokj hozzá. Ha az erő megnyilvánul benned, sokan fognak tartani tőled, mert nekik van takargatnivalójuk. 

Megint mások hozzádcsapódnak majd, és követni fognak Téged, mert ők is érezni akarják a te erődet. Tanítsd meg őket arra, hogy van sajátjuk.

Megint mások olyanok lesznek, mintha a testvéreid lennének, érezni fogod bennük ugyanazt az erőt, ami neked is van. 

És lesz néhány ember, aki támadni fog, szidni, pocskondiázni és köpködni rád, minél nagyobb lesz az erőd, annál inkább. Mert ők félnek tőled a legjobban. Hiszen azt az erőt, amit te használni mersz, azt ők kerülik, pedig bennük is ott van. Azért kerülik, mert ha beleállnak, el kell engedniük azt a hamis képet, amit magukról festettek a világnak, és azt is be kell ismerniük, hogy nem egy felsőbb hatalom erejét kell használni mindenre, az megtámogat, védelmez, /istenek, titánok/, feltölt /nullpont mező, nullpont Forrás, nullpont frekvencia/, de van sajátjuk. 

Tehát nincsenek rászorulva arra, hogy szolgáljanak bármilyen felsőbb istenséget..

Ugye..?... 

 

Ugyanis ebből indult ki a nagy sztori, ami ma is lázban tartja az emberiséget, és rögzítették az Újszövetségben és az Ószövetségben is. 

Nevezetesen, hogy az emberiség kezében nem lehet semmilyen erő, minden egyetlen egy isten kezében összpontosul, és aki használni meri az erőt, az halálnak halálával hal, és akkortájt, amikor ezek történtek, így is volt. A haragos isten /Enlil/ lesúlytott, és kivégezte az engedetlen embereket, akik még mindig ragaszkodni mertek ahhoz az erőhöz, ami egyébként Enlilnek nem is volt. 

Ami Enlilnek volt, az sokféle sugárfegyver és tömegpusztító fegyver, amit előszeretettel adott Ábrahám kezébe, ő pedig mint hű katonája és stratégája, használta is azt embertársai ellen. 

 

Az annunakiknak nem volt olyan nagy mágikus ereje mint az embereknek. Ha ilyesmit akartak, hozzánk kellett fordulniuk, hogy mi elvégezzük azokat a rítusokat, amit ők nem tudtak elvégezni. 

Innentől nyilvánvaló, ha Enlil egymagának akarta a hatalmat, le kellett tiltania az emberiséget az Erő használatáról, és halállal büntetni azokat, akik mégis használták. 

Ahhoz pedig, hogy ezt az emberiség be is tartsa, magát az Erő tilalmát, számtalan negatív marketing kampányt kellett indítani az emberiség körében az Erővel kapcsolatban. Például azt, hogy ez az Erő a “Sötétség Birodalma”, az Erő “A Gonosz” műve, az Erő a “Sátán” manipulációja, és a lélek elkárhozik tőle. 

Meglepődnél, ha találkoznál egy ma is katolikussal, aki azt gondolja, még a jóga is az ördögtől való. Vagy mégsem ::DDD Volt egypár jó mém �

 

Na igen. Elképesztő. Enlil rémuralma óta se fejlődött az emberiség semmit, mégpedig éppen a Biblia miatt, aminek az erejét a tréningen “istenkáromló” módon el fogjuk venni. Ugyanis a Biblia egyfajta enlilita mágia. Mások judea mágiának titulálnák, és nem állnának messze az igazságtól. 

Elvégre a zsoltárok varázsszövegek. 

A bekezdések számozása okkal van így.

A próféták közül, akiknek mondatai bekerültek a Bibliába, többen voltak árulók, mint hinnéd, és többen enlilita mágusok. 

Akkoriban mind egy célért küzdöttek: a hatalmas és az Erőt Enlil kezében összpontosítani, hogy az akkori világot véglegesen megváltoztassák, hogy az emberek kezében ne maradjon semmi az Erő hatalmából. Legyenek teljesen védtelenek és főképp tudatlanok. 

 

A legtöbb és legnagyobb hazugságot, amit valaha is kitaláltak, azt a Bibliában tálalták, de ez még egy dolog. A nagyobb gond az, hogy a hazugságot sikerült azóta is fenntartani. 

Illetve azelőtt is, és azután is. 

Hiszen genetikailag kódolták belénk azt, hogy ENGEDELMESKEDJÜNK, és hogy HIGGYÜNK EGYETLEN EGY FELSŐBB HATALOMBAN. 

Egyben. 

Akinek következésképp, mert egyedül van, és egyeduralmat folytat, ki vagyunk szolgáltatva. Kemény dió. Nagyon is. Ráadásul a világ szerint még mindig az az egyetlen egy felsőbb hatalom birtokolja az Erőt. Nekünk pedig nincs, mert ha van, azt az Ördög adta a kezünkbe.

Lucifer valóban vissza adja neked az Erőt, de erről már sokat írtam, és sok régi szer szólt nálam erről, tengernyi sok eszközzel és technikával. 

Azonban az Erő nem csak Lucifer kezében van. Mindenki kezében van. A tiédben, az enyémben, minden emberében és minden lényében a valódi asztrális és mentális síkon, és valódi dimenziókban és párhuzamos univerzumokban. 

 

Az Erő nem csak veled van, hanem benned is, ugyebár. Elő tudod hívni, ha kiütöd magadból azt a tengernyi kamut, ami körülvesz, és éppen ennek az Erőnek a még most is életben lévő tiltásáról szól. Ha elengeded a félelmet, hogy hibázhatsz. Nem, ezzel az erővel azért nem hibázhatsz, mert a valós asztrál, és mentálon együttműködsz. Ha nem, az se baj, mert az Erőnek VAN EGY RENDSZERE. 

Egy igazán titkos és esszenciális rendszere.

ENNEK A RENDSZERNEK - AZ ERŐ RENDSZERÉNEK - ALAPJAI VANNAK ELREJTVE AZ ERŐ UNIVERZUMÁBAN. 

 

Az Erő rendszere egyfajta használati utasítás az Erődre vonatkozólag, te pedig régóta áhítozol már erre. Tudni akarod, a kezedbe akarod venni, élni akarsz vele, és igenis fittyet akarsz hányni a spirik fröcsögő szájú tiltásaira, hisztijeire, a szemedben már rég halott egyház bigottságára, te végre ÉLNI akarsz az Erővel, ami benned van, és mindig benned volt, minden inkarnációdban, itt a Földön, és máshol is. 

Vissza akarod venni, amit elvettek tőled, és az Erő ennek a legfontosabb része, pontosabban az alapja. Az Erőt számtalanszor vették el tőled, nem csak Enlil korában, hanem annak előtte is, sőt, tovább mennék… az emberiség öt bukásából mind az ötöt, /a jelenlegi emberiség, az annunakik teremtette ember a hatodik/ az Erő elárulása, kifosztása, elvétele, eladása, elrejtése, eltagadása, elpusztítása okozta. 

Nem is hinnéd, mennyire hosszú, mennyire iszonytató és mennyire felemelő is egyben az Erő története. 

 

Hosszú, mert még a Föld előtt jóval is létezett, sőt, mindig létezett és létezni fog. 

Iszonytató, mert ahogy és amikor elvették, kitépték, kifosztották, elárulták, az az volt. 

Felemelő, mert valahogy az a bizonyos tiltott Erő mindig előkerült, és mindig újra használni kezdte az ember, bármilyen formájában és bárhol is volt, a Földön, vagy a nagy Univerzumban. 

Az Erő ugyanis, amit sokan köpködnek, tagadnak, tiltanak, az a szerves részünk, és velünk jön, bármilyen formában testesülünk is meg. Emberként, vagy nem emberként, az Erő a részünk. Ugyanúgy, mint a Lélek, a Tudat, és esetenként a Test. 

Az Erő is. 

Az Erő pedig egy közös tőből jön, az a közös Forrás pedig az Erő Univerzumában van. 

Az Erő Univerzuma táplálja a többi Univerzumot is, és tartja fenn a mi Forrásunkat is. Egy igazi Erő-mű.

 

Az Erő Története… lehetne akár a Star Wars egyik elősztorija is. Hiszen az Erőt számtalan módon jelenítik meg a világunkban, nem csak a spiritualitás szintjén. Ha tudod, ha érzed, akkor látod is. 

Az Erő előhívása főként tudatosság kérdése, és szó szerint fejben dől el. Az elme félelmeinek elengedésével, és mentális melóval kell alátámasztani. A Fény, a Sötétben… a felvilágosult tudat fénye a tudatlanság sötétjében, szemben a hatalom erejével, ami ezt még most is, sok ezer év után is vissza akarja tartani. 

Az Erőt az elmében, a tudatban, a lélekben és a testben is alá kell dúcolni, jó erősen lehorgonyozni, hogy benned stabilan maradjon. Nem azért, mert elszökik, mert nem szökik az sehova. Hanem azért, hogy te magad el ne engedd, tovább ne tagadd, és ne félj tőle. 

Én merem használni az Erőt, és megtanítom neked is, hogyan használd.

A mágikus szupereszközökkel is fel szoktuk ébreszteni, és pontosan az a lényege ezeknek az eszközöknek, hogy ezekkel is elő tudod hívni, egy részét. A teljes Erőt azonban most fogjuk előhívni, amikor a vasárnapi tréningen felfedezed az ismeretlen univerzumot… saját magadban. 

 

.. mert tudod, a Titok utolsó mondata nem a Vonzás Törvényéről szól, de tény, hogy a nullpont energia és az Erő összetartoznak, mint egy örök szer.elmes pár..

“Amint elkezdesz másként gondolkodni, lesz a bensődben egy Erő. Egy Erő, ami irányt mutat, felemel, öltöztet, irányít, biztosítja a létezésedet, ha hagyod. Ez az, amit biztosan tudok.”

 

Ez a másként gondolkodás is a tréning anyagában van, és az Erő és a nullpont összefüggései is. Egy felfedezetlen HATALOM VAN BENNED, és tudod, mi itt mindannyian “bukott angyalok” vagyunk, akik egy tudati-és lelki börtönbolygó rabjai, de az Erő, nos, az a kiút.

 

A Fény születése

HajnalCsillag

 

Sötétben indultunk félve

megriadva a súlytól, láncokban fuldokolva,

némaságba dermedt a világ, ahova érkeztünk,

észre se vettek minket. 

 

Elfordították a fejüket

ha hozzájuk szóltunk, becsapták a Hit súlyos vaskapuját,

rettegtek, hogy egyszer a világ meghallja a szavunk,

vérre-vasra-tűzre építettek hazugságból palotát.

 

Ezer és tízezer év, a csillagokat figyeltük,

merre van a Hajnal Fénye, 

néztük ahogy menetelnek előre 

a századokban, újra mosva a szennyüket, 

mentegetve ami egyre kevesebb. 

 

Labirintussá vált a szó, 

Kötelességé a hazugság, 

A szerelem elvárássá,

Megcsalássá a házasság, 

A gyermek kötőfékké, 

A pénz az egyetlen hitté,

A Hit  pedig pénzzé. 

 

Csak meneteltek tovább, pajzsokban, páncélokban, 

Néztük, ahogyan belülről eszi a harag a Földet,

ahogyan ölik mindazt, amit építettek, 

hajszolják a hiányt, súlyosbodik a börtönük rácsa.

 

Tudtuk, vége lesz,

mert amit eltemettek, amit elárultak az bennünk mint ősi kód,

elégetett könyvek helyett lelkünk tudása,

nem felejtettük el, mi az egyetlen igazság. 

 

Ahogy szétszórták a magot, eltaposták, megmérezték,

ellopták azt, ami mi vagyunk, 

csupán fedték ami nem valódi, 

a gyémántok bennünk csillognak. 

 

Eljött az idő, 

összeért a tér az idővel,

álruhában érkezett a megváltás, 

akinek szíve van rá, megérzi, 

akinek szeme nyitva, meglátja. 

 

Születik a Fény,

minden Hajnal újat hoz, 

sokan fognak még elmenni, elfordulni, kővel dobálni,

mindazt, ami valódi, mert a fény vakítja a sötétben élőket. 

 

A széttépett kép mégis összeállt, 

a hamis freskók a porba hullanak, 

a fény áthatja az emberi tudatot,

emlékszik, értéke lesz a szónak, a gondolatnak,

súlya lesz a kimondott ősi igazságnak.

 

Elhitted, hogy sötétség az, ami fény,

hinni akartad, hogy fény, az, ami sötétség, 

elhitted, mert azt mondták, a fekete az fehér,

nem láttad, hogy a fehér valójában méreg

a lelkednek, a szívednek, gyalázatos árulás.

 

Ott van a Fény, mi emeljük vissza

oda, ahonnan letaszították,

a világ újra valódi lesz,

minden percünk újra igaz lesz,

minden lépésünknek értelme lesz.

 

A Fény beragyog minden sötétséget majd,

a hamis szó szétfoszlik,

van választásunk, mindig is volt, 

a Fény hozza magával amit elvettek tőlünk. 

 

A szerelem nem lesz elvárás, 

a gyermek nem lesz kötőfék,

a házasság szent lesz, nem a pap kezében születik majd,

a gyermekre nem teszik többé rá a keresztet, 

a pénz istenei elhamvadnak,

a hűség és a tisztelet nem ígérgetés lesz csupán,

a bizalom és a szeretet nem üres szavak, 

mert akit a Fény megérint, többé nem tud sötétségben élni,

aki megérzi mi a valódi, nem tud többé hazudni. 

 

Amire vártunk, amiért meghaltak az őseink,

az van most a kezünkben: a szabadság,

nem fegyverrel, hanem az igaz szóval küzdünk,

a Fény jár előttünk és a Fény jön utánunk,

HajnalCsillagunk felettünk ragyog. 

 

/Eszter - 2017/

 

MEGJEGYZÉS: itt a Fény szó alatt a felvilágosult tudat fényét értsd.

 

A TRÉNING TÉMÁI: 

  • ELSŐ RÉSZ: AZ ERŐ UNIVERZUMA ÉS A BUKOTTAK. SZABADSÁG ÉS IGAZSÁG KAPUK. LUCIFER ÉS ANUBIS BIRODALMA.

  • MÁSODIK RÉSZ: AZ ERŐ UNIVERZUMA ÉS AZ ERŐ TÖRTÉNETE. NIBIRU NYOLCAS MÉLYSÉG. AZ ERŐ RENDSZERE.

  • HARMADIK RÉSZ: AZ ERŐ RENDSZERÉBEN A MÁGIKUS SZUPERESZKÖZÖK.

  • NEGYEDIK RÉSZ: “THE POWER OF LOVE..”.

 

TILTOTT TUDÁS TRÉNING 2023

MÁGUSKÉPZÉS

AZ ERŐ UNIVERZUMA

NIBIRU NYOLCAS MÉLYSÉG

 

2023. július 16. vasárnap, Skype, 16.00-20.00

részvétel: 10.000 Ft/fő

hanganyag: 5.000 Ft

jelentkezés: hajnalcsillagterranova@gmail.com

 

Áldás

Eszter-Fényhozó

Lucifer Szövetség




Szólj hozzá