A MÁGIA GYAKORLATA II

+

TAROT KIS ARKÁNUMOK

UDVARI KÁRTYÁK ÉS A TITKOS RENDSZER 

A LABIRINTUS

ELSŐ RÉSZ

Az alábbi cikkem ismét általános sztori. Persze, a múlt hetiben is magatokra ismertetek néhányan - ami nem meglepő, hiszen mindenkinek van egy ilyen, vagy hasonló sztorija, és mindenkinek szinte UGYANOLYAN szereplők jönnek az életébe, mintha csak egy globális forgatókönyv érvényesülne, és ez sajnos így is van. 

Nem véletlenül történik szinte mindenkivel kis eltérésekkel hasonló dolog. Pontosabban akár csoportokra lehetne osztani, hogy mondjuk A csoport nárcisztikussal találkozott, a B csoport bipolárissal, a C szociopatával, a D paranoiddal, az E-t megátkozták vagy megkötötték, az F-et pedig teljesen más sors útra tereltek, mint amit ő maga el akart érni. 

Persze, jogosan mondhatod: mert az A, a B, a C, a D, az E és az F csoport is tehet róla, mindenhez két ember kell, blablabla. Igen, csak éppen mégis hogy a viharba ismerj fel mondjuk egy nárcit, ezelőtt húsz évvel, akkor, amikor még hírből sem ismerték a fogalmat?.... de akár most, napjainkban is ugyanúgy találkozunk pl a nárcival - ez a leggyakoribb -, mindazok tudatában is, amit a net ont róluk, és számtalan könyv, blog, cikk és film. Nem csak találkozunk velük, hanem be is dőlünk nekik, újra és újra, mindaddig, amíg a mintázatot ki nem oldjuk magunkból. Azt a mintázatot, amiről az a hír járja, hogy csakis TE tehetsz róla, pontosabban az anyád és az apád tehet róla, de várj, nem ők sem, mert az ő szüleik is tehetnek róla, vagyis mindenki és senki, de a mátrix, ami biztosan csak egy film, na az biztosan nem tehet semmiről. Elvégre tökéletesen véletlen, hogy a,b,c,d,e,f,g,h személyiségű ember ugyanúgy belefut pl a nárciba, és ugyanúgy be is dől neki, valamint még a nárci is bedől saját magának, mert neki még csak esélye sincs felébredni abból a rémálomból, amit általában gyermekkora óta tol, görget maga elől. Tehát. Bármilyen emberről van is szó, mindenki hülye, naiv és túl empata? Mindenkit, de kivétel nélkül mindenkit majdnem ugyanazokkal a csapdákkal lehet megtéveszteni? Ugyan már. Te is tudod, hogy nem. 

Az emberek különbözőek, és a sorsuk is LÁTSZÓLAG különböző. Valójában, ha alaposan utánéznél - vagy te is emberekkel foglalkozol, így tudod, hogy miről beszélek -, az emberek sorsa nagyon is hasonló. Vannak nyomvonalak, amiket követnek, főleg, ha nem tudatosak. 

Ezek a nyomvonalak azok, amiket annak idején, 2019-ben, amikor már én magam is sok éve forgattam a Tarot kártyákat, a Crowley féle egészen egyedi és különleges Tarot mentén felfedeztem az udvari kártyák között, ahol is ugyanúgy, mint a másik Tarotban, vannak apródok, lovagok, királyok és királynők, a négy elemnek megfelelően, ami négy személyiségtípus, mert EGÉSZEN VÉLETLENÜL NÉGY SZEMÉLYISÉGTÍPUS VAN./kolerikus, szangvinikus, flegmatikus és melankolikus/. A négy mérgező személyiségtípust, mert “valahogy egggészenn véletlenül azokból is négyféle van, /nárcisztikus, labilis-bipoláris, paranoid és ragadozó, azaz szociopata/.

 Csapások, amiken mindenki halad, mert mindenki ugyanazokba a csapásokba vannak bele kényszerítve. Ha tetszik, ha nem. Az a dolgod, hogy ezt felismerd. Tudod, mint a rabok, akik évtizedeken át menetelnek ugyanazokon a vonatsíneken, mígnem egy napon az egyik le mer térni, vállalva a következményeket..

Na de akkor vágjunk is bele. A most következő történet szereplőinek megformálásakor nem gondoltam senkire konkrétan. Igyekeztem megjeleníteni egy sajnos nagyon általános esetet. Egy empata nőt és egy nárcisztikus férfit. /nemeket tekintve simán lehetne fordítva is, félreértés ne essék, sőt, a nárci nők ezereszer rosszabbak, mint a nárci férfiak, viszont a nárcizmus mindenkiben benne van, csak nem mindegy, hogy egészséges mértékben -e, avagy túlontúl átlövöd azt a bizonyos… piros vonalat… (border line - vörös vonal, az a pont, ahol a személyiségzavar kezdődik)/

Lisa Smith nem volt egy átlagon felüli csaj. Nem volt menő cége, nem volt modellalkata, de azért nem nézett ki rosszul, és még csak huszonöt éves volt. Előtte állt az egész élet, és ő jól akart élni, de legfőképpen boldogan. Már megalapozta a karrierjét, és úgy gondolta, ideje lenne megállapodni.

Ez abban az időben volt, amikor megismert egy nárcisztikust. Akkoriban már éppen eléggé vágyott egy párkapcsolatra, és kiélte magát. Arra vágyott, hogy valaki igazán szeresse, kényeztesse, a tenyerén hordozza, megadjon neki mindent, amire vágyik, és persze, arra is, hogy ő is szerethesse, kényeztethesse a partnerét. Valakit, aki igazán Férfi, talpraesett, megáll a lábán, önálló, bátor, erős és eléggé pasis ahhoz, hogy vonzó legyen. Lehessen rá számítani, legyen jó az ágyban, ne legyen egy ruppótlan lúzer, nem kell, hogy háza legyen, de legalább céljai legyenek, nem kell, hogy menő kocsival mászkáljon, de legalább legyen valami régi Toyotája, valami kis cuki autó, amibe beülnek, és hétvégén elmenek vele valahova.. ne legyen kötekedős, ne legyen hisztis, legyen Férfi a talpán, akire lehet támaszkodni… stb, stb, stb. Számtalan kritérium, de végülis ezek alapdolgok. 

Addigra már eljutott odáig, hogy lehet feltétel nélkül szeretni, de nem érdemes.. mert senkit nem lehet megmenteni önmagától, sem attól, hogy állandóan hibákat kövessen el, és nagyon de nagyon elege volt már a gyenge, jellemtelen, udvariatlan, hisztis, céltalan, motiválatlan, unott és kényeskedő pasikákból, akikkel nem lehet menni semmire, és minden döntést neki kell meghoznia. 

Elfáradt ebben már, a “nagy szerelmekben”, ahol a pasi édes, odaadó, de lusta, mint a dög, és habár kedves, romantikus és nyugis, jó vele a szex és hosszú beszélgetéseket folytatnak éjszakákba nyúlóan, a hétköznapok rideg valóságában valahogy mégsem lehet rá számítani. 

Ezért aztán úgy döntött egy szombat este, amikor a barátnői partyra hívták el, egy új helyre a városban, ami most nyílt meg, csupa ismeretlen arc, ismeretlen terep, szóval színtiszta izgalom, hogy ő ma este megtalálja a nagy Ő-t, azt akinél nem a feltétel nélküli nagy szerelem fogja vezetni, hanem egészen egyszerűen belefáradva az értelmetlen kapcsolatokba, csak a karjába omlik, és megpihen.

Azt az ultraszexi piros rucit vette fel, aminek olyan mély a kivágása, ezüst ékszerszettet, parfümöt, és kibontotta a hosszú, egyenes, fényes barna haját. Finoman kisminkelte magát, semmi túlzás, csak természetesen, vette a kis ezüst táskát és egy magassarkú szandit - nyár volt -, és bevágta magát egy taxiba.  A taxis megdicsérte. Tudta, hogy ma este bombaformában van, és ennek megfelelően is érezte magát. 

Odaért a helyre, és a csajok már várták. 

Nagy ováció fogadta, úgy érezte, ma este ő a legcsinosabb, pedig a szőke, bombázó alkatú Mona, az egyik barátnője olyan dögös volt, hogy mindig ő vitte el a legjobb pasikat. 

De ma este még Mona sem ragyogott olyan fényesen, mint Ő.

Beléptek a szórakozóhelyre, és körülnéztek. Nem voltak még sokan, de néhányan már táncoltak. A színes, főleg narancs és kék fények újra és újra végigfutottak a vörös bársonnyal bevont berendezésen.

• Ennyi? - kérdezte Mona, a száját húzva.  - Hát azt hittem, nagyobb ez a hely, annyira beharangozták. 

• Van még egy felső szint. - mosolygott rá Monára a másik barátnője, Betty, egy vörösre festett hajú, vékony, magas lány, akin fehér, flitteres ruha volt. Úgy nézett ki benne, mint egy tündérkirálynő. 

• Akkor menjünk fel, mondta Lisa, és meg sem várva a többieket, elindult felfelé a vörös bársony lépcsőn. Az egész hely annyira grandiózus volt, pedig tényleg nem ért fel nagyságban egy átlagos, belső két szintes lakással. 

A lányok mögötte caplattak, és utólag visszagondolva, évekkel később, sokat merengett azon, vajon mi lett volna ha nem ő megy elsőnek. Ha mondjuk a gyönyörű, magas, karcsú Betty, vagy a szőke, szexis Mona, vagy az erős erotikus kisugárzással rendelkező fekete hajú Susan lép be abba a terembe elsőnek… de nem így volt, és ezen már kár filózni. Megtörtént, de vajon így kellett történnie?...

A terembe lépve Lisa azonnal meglátta. Kiszúrta. Mondjuk nem volt nehéz, összesen öten lézengtek a teremben, ez egy nosztalgiabár volt, és a kilencvenes évek elejének retro popja szólt. George Michael egyik száma ment éppen, no nem a Last Christmas, nyár közepén, hanem a Careless Whisper - azt jelenti, meggondolatlan suttogás -, ami annyira illett ide, és persze ultraromantikus volt. A férfi háttal állt neki, és egy Moulin Rouge képet tanulmányozott a falon, egy pohár pezsgővel a kezében, a másik kezét lazán zsebre téve. 

Lisa mégis érzett egy fura, erős szívdobbanást, mintha egy olyan valaki állna ott, neki háttal, akit mindig is ismert.. A férfi megfordult, ahogy egy másodperc tört része alatt felismerte, hogy Lisa őt nézi. 

Magas volt, jó testfelépítésű, sportos és sármos. Ránézésre harminchat körül lehetett, de nehéz volt megállapítani. Igazán elegánsan volt öltözve - egy jóféle öltöny volt rajta, az a fajta, amiről még a laikus is megállapítja, hogy fél havi fizuja egy átlagembernek. A férfi rámosolygott. Lisa fura bizsergést érzett végig a testében, és meg sem tudott mozdulni. A lányok mögötte nézelődtek, fikázták a zenét - még javában ment a Careless Whisper -, hogy milyen uncsi, és hogy ők inkább lemennek a földszintre. El is indultak, elsőként Mona, és már lefelé tartott, amikor Betty visszarántotta. 

• Nézzzzd anyukám….aztamindenitnekibaszki - Lisára mutatott, akihez éppen odalépett a titokzatos idegen.

• Ezt a mázlistát.  - húzta el a száját Mona. 

• Hagyjuk őket, találkozunk velük az esküvőjükön. - röhögött fel Susan, és szinte elvonszolta a lányokat a helyszínről. 

Igen. A titokzatos idegen egyenesen Lisához tartott, és amikor odaért, a Careless Whisper éppen akkor ért véget, és felváltotta a Feel Robbie Williamstól.. mintha az égiek is megrendezték volna ezt a felettébb giccses jelenetet, és zenei aláfestést is biztosítottak hozzá. 

Lisa még akkor sem tudott sem megmozdulni, sem megszólalni, amikor az idegen megszólalt. 

• Robert vagyok. - nyújtotta a kezét. 

• Öö.. Lisa. - mutatkozott be, és érezte, hogy remeg a keze, ahogyan a férfi kezébe teszi azt. 

• Mit keres egy ilyen félreeső helyen egy ilyen gyönyörű nő? - kérdezte Robert. - Neked, Lisa, minimum egy bál járna, ahol mindenki téged csodál.

• Ugyan… - Lisa zavartan felnevetett. Borzasztó sekélyes az udvarlási stílus, állapította meg. - Minden lánynak ezt mondod? Elég béna szöveg… - hallgatott el zavartan. Nem akarta, hogy ez kicsússzon a száján, mintha máris fontos lett volna, hogy az idegen, Robert mit gondol róla. 

• Neemmm. - nevetett fel Robert, laza, felszabadult könnyedséggel. - A szomszéd Mary néninek nem ezt szoktam mondani. Neki azt, hogy az anyám lenne, örökké vele maradnék. 

Lisa felnevetett. Az idegennek nincsen humora, gondolta magában. Szánalmas poén, szánalmas udvarlás, felszínes stílus. No sebaj. Azért jól néz ki. Megbocsátható. 

• Nos? - kérdezte Robert. - Mihez kezdünk ezzel az estével? - és már bele is karolt Lisába, a bárpult felé kormányozva a lányt. Lisa hagyta magát. Legalább szórakozik egy jót, gondolta, és ahogy felnézett a férfire, mégsem gondolta olyan jóképűnek. Sármos, az igaz, de hozzá kissé öreg is talán, és túl merev, görcsös, fura fazon. Sebaj. Akkor mégsem ma találja meg a nagy Ő-t… 

Az az érzés, ami abban a pillanatban fogta el Lisát, amikor meglátta Robertet, már elszállt, egy pillanatnyi, fura varázslat volt, semmi több. Egy megérzés talán, mintha idő és tér fátylain át jött volna, száz és száz évekkel ezelőttről… olyan “Outlanderesen”... mintha mindig ismerték volna egymást, de úgy tűnik, mégsem lehetett annyira jó ismeretség, mert Lisa ahogy a bárszékre ült, a férfi mellé, fura szorítást érzett a gyomrában. Olyannyira, hogy már szinte fájt. Először azt hitte, talán elrontotta a gyomrát, de a nyomó, szorító érzés nem olyan volt. Más volt. Egyszerre volt bizsergés és kellemetlen nyomás, mintha a teste nem tudná eldönteni, hogy kell-e neki most itt ez az egész, vagy sem.

• Mesélj magadról Lisa. - tette fel a sablonos kérdést Robert. Majd elhallgatott, és egy pillanatnyi csend után Lisa beszélni kezdett….

…..és beszélt, beszélt megállás nélkül, ki sem fogyott a szóból. Mindent, de tényleg mindent elmondott magáról, mert Robert annyira jó hallgatóság volt.  Mosolygott, amikor kellett, együttérzett, amikor kellett, bólogatott, amikor kellett, ellent mondott, amikor kellett, de Lisának ez fel sem tűnt, sem a férfi kiváló emberismerete és megfigyelőképessége, amivel még a metakommunikációját is detektorozta /a metakommunikáció, a nonverbális jeleink a kommunikációnk hetven százalékát alkotják, és pusztán harminc százalék a verbális része/. Lisa úgy érezte, a férfi mindenben illik hozzá, ahogy beszélt, amiket hozzászólt, hogy kiderült, ugyanoda jártak iskolába, csak néhány év különbséggel, ugyanott érettségiztek, és ugyanazokat a dolgokat szeretik, filmekben, színekben, zenében és ételekben. Lisának az sem tűnt fel, hogy a férfi pusztán azt mondja, amit hallani akar, és az sem, hogy mindig ő mondta először, mit szeret, és a férfi azután rákontrázott, hogy ő is… semmi, de semmi nem tűnt fel, a kedvesnek tűnő, intelligens férfi közelségében, aki végül mégis elkezdett beszélni. 

No nem magáról, saját magáról pusztán felületes és lenyomozhatatlan információkat árult el, réges-régi sztorikat, főleg a felderíthetetlenül messze játszódó gyerekkorából, ami még csak nem is az USÁ-ban kezdődött, hanem valahol Közép-Európában, Magyarország talán, vagy Erdély, a lány nem tudta megjegyezni. Titokzatos gyermekkor, izgi szökés valami miniszterelnök lelövése után /nekünk ezek ismert infók, neki odaát sajnos nem…/, izgi menekülttábor, aztán tovább Amerikába, néhány évvel később. Számtalan izgalmas részlet, üldözés, szökés át a zöld határon, Európában, aztán hányattatások Budapesten, utána Amerikába is rendkívül izgalmas sztorival fűszerezve jutott el Robert családja ide, az USA-ba. Lisa lenyűgözve hallgatta, és eszébe sem jutott, hogy talán Robert túlszínezi a sztorit, és persze, még az is lehet, hogy igaz, hiszen akkoriban sokan jöttek így át. Robert neve is angolosítva lett, Róka Róbert helyett Robert Fox, a gyermekkora, a régi élete és mindaz, ami valójában történt vele, soha nem kideríthető egy olyan átlagember számára, mint Lisa Smith. 

Lisa el volt ájulva az idegentől. Mindenhez hozzá tudott szólni a férfi, jártas volt a művészetekben, a zenében, a versekben, az amerikai kultúrában is, és még spirituális is volt, részben már felébredett, ahogy azt Lisa megállapította, ő is hasonló szinten járt, mint Robert. Volt közös témájuk bőven, és észre sem vették, hogy eltelt az éjszaka, és hajnalodott, csak abból, hogy a bárból kirakták őket. Lisa barátnői is régen hazamentek már, ki tudja, hogy egyedül, vagy aznap éjjel melegítette -e valaki az ágyukat. Lisát nem is érdekelte, csak Robert kötötte le, akivel kézenfogva sétáltak a hajnalodó utcán, és a nap vörös fényei izzó palásttal borították be az épületeket. Lisa lakása elé értek, és nem volt kérdés…

Lisa az első csóktól szinte elolvadt. A többitől pedig a mennyekben járt. Ilyen volt a napjuk is, szeretkeztek, és a szex olyan volt, aminek eddig a létezéséről sem tudott. Egy megvalósult álomba csöppent, gondolta. Pedig kora délután, ahogy a mellette alvó Robert arcát nézte, nem találta annyira helyesnek, mint éjjel, a homályos megvilágítású bárban. Az öltönye sem volt olyan menő, mint amilyennek először látszott, pusztán egy silány koppintása az Armaninak. Mégis, annyira jó volt vele.

Az első hónapokban örömmámorban úszott, és összekapott Bettyvel, aki figyelmeztette, hogy vigyázzon Roberttel, mert nem az, akinek látszik. Majd Mona is eltávolodott, a szexis, gyönyörű Mona, aki eleinte bírta Robertet, majd hirtelen, Lisa számára érthetetlen módon Mona a telefont sem vette fel neki, és messze elkerülte őket. Susan első perctől átlátott Roberten, de elszórakoztatta a férfi műveltsége, így sokat beszélgettek, de egy házibuli után, amit Lisa és Robert szervezett, Susan is örökre eltűnt. 

Lisa ekkor már menyasszony volt, az említett házibuli több volt, mint házibuli - eljegyzési party volt, nagyszabású, giccses, pont olyan, amilyennek lennie kell. Robert szülei nem jelentek meg, mert Robert állítása szerint az apjával évek óta nem beszélt, az anyja pedig lelépett még tizenhat éves korában. Jól kijött azonban Lisa szüleivel és Lisa hugával is, eszményi családi idillt alkottak így, együtt. Csodás első karácsonyuk volt a szülők vidéki házában, ott aludtak, édes, csajos italokat ittak és degeszre ették magukat, éjjelente pedig nagyokat szeretkeztek, halkan, hogy senki ne hallja meg őket a ház csendjében. 

A szülők is el voltak ájulva és Lisa húga is, mindannyian támogatták az esküvőt, bár Lisa anyja megjegyezte, hogy jobb pasit is találhatott volna magának, de Lisa ekkor már nem látott mást a rózsaszín szemüvegen át, mint álmai hercegét. 

Valamikor március körül kezdődtek a gondok. Addig Lisa számára természetes volt, hogy Robert nála lakik, és nem fizet semmiért, hiszen Lisának saját lakása volt a városban, és a szülei is támogatták, ha kellett, de nem kellett, mert Lisának jó munkája volt, jó fizetésért. Igaz ugyan, hogy amióta Robert vele lakott, nem maradhatott ki munka után inni a többiekkel, még egy közös ebédet sem engedhetett meg magának, mert valahogy elment a pénz is, és Robert pedig kötekedett vele, ha munka után nem indult haza azonnal. A baj ott indult el, amikor elromlott a ház fütőrendszere, és nagy összegbe került megcsináltatni. Robert minden reggel elment dolgozni, és állítása szerint nagy pénzeket keresett, amelyeket “beforgatott a vállalkozásába” /tipikus duma/, Lisát pedig azzal etette, hogy majd egy év múlva óriási pénz jön ebből, amiből majd csodálatos családi házat vehetnek a tengerparthoz közel, és jöhetnek a gyerekek…. nyáron esküvő lesz, és télre már ott fognak karácsonyozni. Lisa a nagy pénzt hitte is, meg nem is, de nem számított. Robert számított, és az érzés, amit vele érzett, az a biztonság /hamis biztonság/, amit átélt mellette. Amikor azonban jöttek a szerelők és benyújtották a vaskos számlát, ami majdnem ezer dollárra rúgott, Lisa Roberttől kért pénzt. 

Nem kapott.....

A FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ CIKKBEN TALÁLHATÓ !

LINK:

https://egyenloelosztas.blog.hu/2023/11/08/a_labirintus_masodik_resz_lisa_es_robert_tortenete_ketto