2025-ÖS PRÓFÉCIÁK
ÉGI VÉRBŐL A FÖLDRE II. ABZU ÉRKEZÉSE
ÉGI VÉRBŐL A FÖLDRE II.
ABZU
2025-ös próféciák
Elindult az év, és több történés is van már most. Látszik, hogy nem fogunk idén unatkozni..
Lássuk a 2025-ös próféciákat részletesen kibontva, az év elején:
LA SMART CITY 2028
Azzal indult az év, hogy Los Angeles lángba borult. Már mindenki erről cikkezik, én is írtam erről egy rövid bejegyzést, ezért csak röviden: LA-ban a tűz gyújtogatások eredménye volt, több irányból, tűzszakértők gyújtották megbízásra, és ez olyannyira nem konteo, hogy erről túl sokan nyilatkoznak egyértelműen. A tüzet a háttérhatalom megbízására gyújtották, mert a cél következő: elértékteleníteni LA ingatlanjait és földjét, porig égetni, egy időre élhetetlenné tenni - kosz, hamu, bűz, füst, korom, mérgezett levegő, és persze elhasználták a vízkészletet az oltáshoz. Olvastam ma, hogy az otthon nélkül marad los angelesiek számára az élhető ingatlanok tulajdonosai 30 százalékkal megemelt albérleti díjat számolnak fel… ahelyett, hogy segítő kezet nyújtanának, még beléjük is rúgnak… hát szép. És ehhez nem kell hh. Simán, maguktól ekkora mocskok.
Amikor LA területe élhetetlen, és felvásárolják bagóért a leégett otthonokat, a károsultak pedig zsebre vágják a biztosítási pénzt - már akinek fizetnek, mert egy hónappal a tűz előtt a biztosítók java része arrafelé kivette a repetroárból a tűzkárt -, természetesen nem random befektetők fogják felvásárolni az azelőtt méregdrága helyeket, hanem a hh emberei. Majd az egész városból fel akarják építeni az első okosvárost. Még búrát is csinálni fognak rá, hogy kívül tartsák a további szennyeződést. A Csendes-óceán vizét is fel fogják erre valamilyen módon használni, és egyébként nehéz lenne elképzelni LA-nél eszményibb első okosvárost.
Hollywoodot is átalakítják, és affelé hajaznak, hogy a filmeket és sorozatokat ott mostantól AI készítse a korábbi színészek teljes átmásolásával…. hidegrázós. Ezenkívül nagy mennyiségű lítium van LA földjének felszíne alatt, ami ugye mindenhez kell manapság a technológiában, és ehhez is hozzá akartak férni.
Elpusztították az álomgyárat, és ne tessék kárörvendeni, vagy valamiféle isteni igazságszolgáltatást látni benne, mert ez nem az! Ez egy aljasul kivitelezett undorító terv volt, egy nagyobb terv, a Szép Új Világ vagy ismertebb nevén az Új Világrend része.
Nekem az egy nagyon fontos bizonyíték lesz Trump felől, hogy vajon tényleg jó-e, avagy sem, hogy megállítja-e az LA okosváros építését. Úgy sejtem, hogy nem, de bele fog szólni, és ha van esze, nem hagyja, hogy az átellenes háttérhatalmi elit szája ízére épüljön fel, mivel bejelentette a gáz- és kőolajkitermelés megreformálását, ami új területeken való kitermelést jelent egyébként, és még többre van szüksége, ami a hagyományos építkezési módokat engedi sejtetni, mivel a kőolaj mindenben benne van, amit napi szinten használsz. Tévedés ne essék, enélkül jelenleg nem működne a világ.
OPEN AI STARGATE PROJECT
Elon Muskos project, de benne van a Microsoft és az Nvidia is. A fősodratú szerint Trump a mesterséges intelligencia fejlesztése miatt tele akarja szórni Amerikát AI hálózati rendszerekkel, és ezek központjaival, de a project neve mást éreztet. Egy csillagkaput, amit igazából nem is megépíteni akarnak, mert már készen van és náluk van, hanem beindítani. A mesterséges intelligencia, ami ehhez kell, NEM FÖLDI, ÉS AZ IS MEGVAN, megkapták egy földönkívüli fajtól. A Csillagkapu arra kell, hogy átjárjanak. Ahhoz kell saccper hatszázmilliárd dollár, hogy a Csillagkapu üzemelni tudjon, és az ehhez szükséges energiát ki tudja Amerika termelni… Hát ez a legérdekesebb hír. Az biztos. Trump saját mesterséges intelligenciát fejleszt, de mint mondtam, ez nem földi fejlesztés, és már kész van, így nem is fejleszti, hanem terjeszteni fogja. Felülírva ezzel a HH által kifejlesztett de még nem élesített AGI-t /általános mesterséges intelligencia/, és ASI-t, /univerzális tudatú mesterséges intelligencia, ez utóbbi a legveszélyesebb/. Természetesen nem fognak minket tájékoztatni arról, hogy átjárkálnak a Csillagkapun, mint mindenre, erre is nekünk kell rájönni majd magunktól.
Hová akarnak menni? A Nibirura? Más bolygókra? Át az aszteroidaövön, ahogyan Abzu csinálta, csak visszafelé? Megelőzni az annunakik nyílt ideérkezését? Új technológiákat kutati? Netán ez a Csillagkapu képes a múltba avagy a jövőbe átrepíteni? Semmi sem elképzelhetetlen.
Ez a vállalkozás távolról sem veszélytelen. A HH már régen meg akarta ezt lépni, csak nem tudta megvalósítani, mert nem volt hozzá meg a szükséges földönkívüli eszköztár és tudás. Hogy miért pont Trumpéknak adták oda, úgy sejtem azért, mert Trump családjában van jópár zseni, akik tudnak is mit kezdeni ezzel, és a szándék nem olyan gyilkos, mintha a HH kezében lenne a technológia.
AZ LA tűz hátterében Trump ellen ment a szervezkedés, hogy a január 20-ai beiktatást megakdályozzák. Nem sikerült, “a jövő elkezdődött”, hogy Vityát idézzem, és Trump elég sok sokkoló és mindent felborzoló, átváltoztató intézkedést fog meghozni, szó szerint átalakítja a világot. Ahogy már a korábbi cikkemben is írtam /Égi vérből a Földre I - előrejelzés 2025-re/, Európa is nagy változásoknak néz elébe.
Amerika úgyszintén. A híreket ti is olvassátok, milyen intézkedéseket hozott eddig, bár hozzánk csak az jut el, amit Vitya megenged nekünk.. ellenoldalt nem láthatunk, de nem biztos, hogy szükségünk van arra a bizonyos ellenoldalra, amit a háttérhatalom pénzel..
Ebben az évben Trump azzal kezdi az elnökségét, hogy Putyinnal karöltve befejezik az orosz-ukrán háborút. Ehhez sem kell jóstehetség, maga Trump is megmondta ezt, Vitya és Putyin is. Putyin kőkemény békefeltételeket fog diktálni, és szét fogja darabolni Ukrajnát. Zselét leváltják a posztjáról, és orosz hű bábot ültetnek a helyére, ami egyébként nem lesz annyira rossz.
Sokan azért tartanak Trumptól, főleg a nyugat-európai oldalon, mert Ukrajna feldarabolása után igen kemény folyamatok fognak elindulni - még nem teljesen tiszta, hogy pontosan mik - amelyek elvezetnek az EU széteséséhez, a NATO egy részének felbomlásához, az euro tönkremenéséhez, és a gazdasági-politikai-pénzügyi rendszer világszintű összeomlásához. Több államban is lesz puccs, le fogják váltani a nem Trump/Putyin hű miniszterelnököket, a puccsokat a hh fogja pénzelni, és itt álljunk meg egy pillanatra.
Két részre szakadt a hh már egy ideje. Az orosz-amerikai-kínai-japán-magyar tengelyre - mint mondtam, mi szerintem egyszerűen kelet és nyugat határa vagyunk, és a szerepünk egyfajta közvetítő szerep, de lehet ennél több is. A másik rész maga a Deep State, a mélyállam, a szabadkőműves Bilderberg féle háttérhatalom, amelyik őskövület Trumpékhoz képest, és még mindig az Enlil-Jahve-Sion féle elveket követi. Az előbbi hamarosan egészen nyílt lesz, és együttes erővel vezetik majd a világot. Írtam a korábbi cikkemben, hogy ketté fogják választani Európát, még a vasfüggönyt is fel fogják húzni, és bár nem jön vissza a kommunizmus, de hasonlóan tervezhető élet lesz itt.
A kommunizmusról a mai fiatalság és a nyugat-európaiak erős tévképzeteket táplálnak, mert nekik ezt tanították az iskolában. Azt hiszik, hogy végig terror volt, és az élet beszűkült és rossz volt.
Amire én emlékszem, olyan egyszerű, mint a bot: amíg szocialista rendszer volt, élhető volt az élet, mindenünk megvolt, amint gengszterváltás lett, hát nem lett az. Azóta pedig csak kínlódik itt mindenki, ha tetszik, ha nem. Lehet papolni a kapitalista fogyasztói társadalom szabadságáról, és a szocializmus zártságáról, amiben azért tényleg van valami, a közgondolkodást lightosabb korában is elég jól lekorlátozta, de az a rendszer soha nem is jön vissza. Helyette ismét a legvidámabb keleti barak leszünk, a nagy Keleti Blokkban, amely a Brics országokba olvasztja bele Magyarországot és akár tíz év leforgása alatt a keleti szomszédainkat is.
Idővel Magyarországon visszavonják a négyévenkénti választásokat, erről tisztán voltak látomásaim, és NEM LESZNEK kormányciklusok, Viktor marad, nagyon sokáig, amíg ki nem öregszik, és fel nem neveli az utódját. Ez a terv. Ezen is sokan fel fognak háborodni, és ezt lehetne rágni külön témaként ötszáz oldalban. Én nem vagyok Viktorpárti de ellene sem vagyok. Amiket ide leírok, nem politizálás, hanem prófécia. Ezt vedd figyelembe.
Viktor tervei szerint ha minden jól megy, idén indul Kárpátalja visszacsatolása az országhoz, és valamikor tíz éven belül várható Erdély, majd Székelyföld visszacsatolása is. Nem kizárt, hogy Romániát is fel fogják darabolni, és minden országot, aki nem hajt fejet az új központi nagyhatalomnak, mint említettem, orosz-amerikai-kínai-japán, és mint közvetítő /csatlós, de nem járunk olyan rosszul/ a magyar.
Nyugat-Európában mérheteten muszlim/migráns és egyéb káosz várható, óriási gazdasági összeomlás és válság, aminek riasztó jelei idén jelentkezni fognak.
Trump a pénzügyi rendszeren már idén erős vágásokat fog ejteni, de mint tudjuk, a régi, ősi hh tervei alapján a pénzügyi rendszer váltása 2030. /Agenda 2030/. A bankrendszer is nagy csapásokat fog elszenvedni ezzel együtt, és a Trump féle hh, nevezzük TE-nek /Trump elit/, a másikat pedig simán hh-nak, tehát a TE és a HH egymással szemben evez. A bankrendszer betámadása mellett a világot irányító öt cég is nagy károkat fog elszenvedni a gazdasági-pénzügyi ellenforradalom miatt, ami megreformálja a tőzsdét, a monetáris rendszert ,a pénz áramlását, a kereskedelmet, és az iparágakat is átalakítja.
Szó szerint abban fogunk élni mostantól igen sokáig, hogy vajon TE vagy HH nyer..
Ha a hh, akkor jönnek az okosvárosok, a klímamenekültek, a mindenek felett uralkodó AI, a tömeges elszegényedés, a járványok sokasága, az emberiség módszeres tizedelése, de már durvábban, mint eddig, élemiszerhiány, vízhiány, szélsőséges éghajlati körülmények, bizonyos területek elsivatagodása, mesterséges intelligenciás robotok, azaz androidok térhódítása, a kevés, feltörekvő, gazdag felső tízezer mindennel való kiszolgálása, a DNS-műtétek, ezzel együtt a FIATALÍTÁS INTÉZMÉNYE, a cél persze az Örök Élet elérése.
Csak gazdagok számára fenntartott mindent is meggyógyító szuperluxusklinikák, és az okosvárosokba belépni pedig csak az engedelmes /digitális/ állampolgárok léphetnek be majd…
A többiek kinn éheznek és fáznak majd, szomjaznak és egymást öldöklik, fosztogatnak az elsivatagosodott /szándékosan idézik elő / területeken, míg az okosvárosokban bőséges, boldog főleg virtuális alapokon nyugvó digitális életet fognak élni a kiválasztott szupergazdagok, és néhány évtizeden belül már űrjáratok lesznek űrturistáknak a Jupiter holdjaira…
Ha a TE nyer, /Trump elit/, akkor kemény reformálások lesznek, egy máshogyan központosított, és másfajta központi hatalom. Trump azzal, hogy kilépteti az USA-t a WHO-ból és a párizsi klímaegyezményből, elég nagy huszárvágást ejt a hh szerkezetén, mert az USA a legnagyobb és legerősebb hh központ - volt eddig.
A párizsiból azért lépteti ki az USA-t, mert a klímaegyezmény pusztán karbonlábnyom biznisz, a nagy - és kis - cégek adják-veszik egymás között a pontokat. Nincs mögötte valóságos alap. Minden csak a pénzről szól. Itt is.
A WHO-ból pedig talán meg sem kell magyarázni, hogy miért lépteti ki az országát, és mindez nálunk is meg fog történni. Mi is ki fogunk szállni, nem csak az EU-ból és a NATO-ból, hanem a WHO-ból is.
Érzésre, mint látó, nekem ez egy új világrendet sejtet, hárompólusú irányítással: amerikai, orosz és kínai hármas nagyhatalom, központosított rendszerrel.
Ez eléggé annunaki kormányzási forma, a Nibirun vezettek be hasonlót nemrég a négy király megválasztásával. /Marduk, Inanna, Nabu és Enki kormányozzák négyen jelenleg az X bolygót/. Ott is négyfelé osztották a bolygó területeit, és négy pólusú világrenddel központosított irányítással fejlesztik az eléggé elhanyagolt, rossz kormányzás alatt lepusztult, gazdaságilag és hadászatilag jelenleg nem elég erős Nibirut.
A Föld is hasonlóképpen van, itt is van mit feljavítani, és itt elérkeztünk egy másik vonulathoz.
Abzuhoz.
Abzu az az annunaki - tavalyi cikkeimben írtam már róla -, aki annak idején először jött át az aszteroidaövön a Jupiter és a Mars között, hogy a Földre lépjen. Ő az, aki megalapította a Kígyó Testvériségét, /amit a mai HH már ellopott és másra használja, mint mindent/, mert az első élőlény, amit meglátott valószínűleg a Tigris vagy az Eufrátesz környékén landolva az űrhajójával, az egy kígyó volt, amiről úgy gondolta, hogy minden bizonnyal ez az állat ennek a bolygónak a védnöke.
A Kígyó Testvérisége eredetileg az ő vérvonalához tartozó annunakik, ilyen Marduk és Inanna is, sőt Enki is, és az általuk összegyűjtött tudás.
Abzu megírta az ABZU KÖNYVÉT, ami minden olyan tudásnak az alapja, ami arról szól, hogy hogyan kell megteremteni az embert a saját DNS-ükből, és hogyan kell egy annunaki-emberi társadalmat létrehozni.
Abzu Könyve tartalmazza mindazt az utasítást és találmányokat, amelyek ehhez kellettek Enkinek és Marduknak az ember megalkotásához.
Abzut Enlil kivégezte a Marson, és állított neki egy emlékművet, ez az ARC A MARSON, amit a NASA oly hevesen tagad. Ez az ARC Abzu arca..
Ő egy kivételes személyiség volt, amíg élt. Rajta múlhatott volna az annunakik hosszú távú sikere, miszerint a Földön tudnak maradni velünk, és Enlil sosem veszi át a hatalmat.
Amikor a Loki tréningeket csináltuk, Loki FELTÁMASZTOTTA ABZUT. Ez egy kivételes eset volt, mert ez áltlalában nem engedélyezett, de most szükséges volt. Abzu tehát mostantól életben van, és jelenleg ugyan a Nibirun rehabilitálódik, de hamarosan színre lép…
Mégpedig a Földön.
Hogy ez pontosan mit is jelent nekünk, még nem tudom, de valószínűleg genetikai frissítést. Nekik és nekünk is….
Átalakított társadalmat és komoly beavatkozást a részükről a mi életünkbe, ami lássuk be, igencsak szükséges, mivel a HH olyan játékszerrel játszik, amivel nem szabadna… és ez a gerjesztett klímaváltozás, amit az időjárásmanipulálással és a Föld természetes áramlatainak manipulálásával érnek el. Gerjesztik a hurrikánokat, a viharokat, a földrengéseket és a cunamikat, hogy a jövőben minél több terület váljon lakhatatlanná, hiszen az okosvárosoknak kell a hely… akár lakhatatlan területeken is, mint most LA, hogy a letarolt vidéket okosvárosként építhessék újjá.
A HH által megálmodott szép új világ olyannyira borzalmas, hogy azzal az ember megszűnne többé ember lenni.
Így is készen vannak már igen okos androidok, járnak, beszélnek, finommozgásra és önálló gondolkodásra képesek, de még nem olyan szinten, mint az AGI vagy az ASI lenne. Viszont ezek gyártóinak a célja az, nyíltan kimondva, hogy a jövőben ne lehessen megkülönböztetni az androidokat az embertől.
Hátborzongató.
Én nem akarok ilyen világot, és gondolom te sem.
Az annunakik már itt vannak, de egyelőre lőtávolságon kívül mutatkoznak az égen. Azok nem fake videók, amiket erről találsz, pl New York felett.
Abzu visszahozza azt, amiért Enlil annak idején megölette. Aminek Enlil az útjában állt. Egy vegyes, felvilágosult társadalmat álmodott meg. Vegyes, mert az annunakik és az emberek tudnának együtt élni. Az annunakik olyannyira hasonlítanak ránk, hogy pusztán onnan tudnád, ha szembejönne egy az utcán, hogy nem földi, mert a ruházata és a felszerelése teljesen más, valamint kb húsz centitől fél méterig kiterjedően magasabbak nálunk. Amúgy megszólalásig hasonlítanak hozzánk, olyanok a tökéletes genomjuk miatt, mint nálunk a legszebb emberek.
A dolgok összefüggésben vannak egymással, Trump győzelme és a világ változásai, amiket úgy hajt végre, részben ő, mintha parancsra cselekedne, az annunakik megjelenése, az új világrend.. ami különbözik a Novus Ordo Seclorumtól. De azért mi rajta tartjuk a szemünket Trumpon, Putyinon és Vityán, és főleg az AI modelleken, amelyek olyanok, mint a gaz. Kiirtunk egyet, jön helyette a másik…
Ahogy Dean Winchester mondta: sok dolgunk van még :)
UI. Már elérhető a Galilea, gyönyörű lett, a visszajelzések is nagyon jók. Érdeklődni: nálam.
Áldás
Lucifer - Lucifer Szövetség - Mátrix - Föld Szimuláció