Nem kapott levegőt. Fuldoklott. A mellkasában olyan erős prés volt, hogy attól félt, megáll a szíve. Az orrában egy cső volt, és nem tudta kihúzni. A szájában is cső volt, ami lement a torkába, mélyen, áthaladva a garaton. Hányingere volt, a rekeszizom vadul rángott, szinte már fájdalmat okozva. A kezeit nem tudta rendesen felemelni, még annyira sem, hogy kirántsa a szájából és az orrából a csöveket, mert a kézfeje egy furcsa, kocsonyás anyagba ütközött. Mindkét kezét megpróbálta kiszabadítani, de akármi is volt az, amiben feküdt, nem tudta. Mint akit élve eltemettek. A szemei le voltak kötözve puha, gézszerű anyaggal, semmit sem látott. Fogalma sem volt róla, hogy vajon a föld alatt van –e. A mérhetetlen rettegés gombócként szorította a torkát, a feje lüktetve sajgott, a lábaival hiába rúgkapált... nem tudott szabadulni. Kiabált volna, de a csövektől nem tudott, és a teste hideg verítékben úszva csúszkált a fura kocsonyás anyagon. Soha nem félt még ennyire. A levegő híján a szíve eszeveszetten vert, arca lilás színt öltött, bár ő nem látta. Érezte, hogy közel van hozzá Halál, akit jól ismert ugyan, de nem ebben a kontextusban. Biztos volt benne, hogy most meghal, és valóban nagyon közel volt.

Az utolsó pillanatban, amikor már kezdte elveszíteni az eszméletét, valaki kirántotta a csöveket a szájából és az orrából. Ettől végre hörögve levegőhöz jutott. Letépték róla a szemtapaszt, egy hirtelen, határozott mozdulattal, és végre látott. Valaki éppen felhasította még jobban a kocsonyás anyagot, ami olyan volt, mint egy anyaméh, még folyadék is volt benne. Megfordult a fejében, hogy ez hibernációs kapszula, és a hibernáló folyadék folyik ki belőle, ahogy valaki az utolsó pillanatban megmentette az életét.

A kocsonyás anyag szétnyílt, és erős, hideg tapintású kezek ragadták meg. Négy kéz. Még homályosan látott, csak kontúrokat, de már rájött, hogy a szürkék azok. A Domain mentette meg a szinte biztos haláltól, mert felébredt a mélyhibernáció kellős közepén, ami elvileg nem lehetséges, mert a mesterséges intelligencia, ami felügyeli a kapszulákat, folyamatos mélyaltatásban tartja előre beprogramozott ideig. Lassan kezdett élesedni a látása, közben kivették a kapszulából, és egy vizsgálóasztalra fektették. Érezte a hideg fémet a bőre alatt, fázott, szomjúság és hirtelen támadt éhség gyötörte. A Domain szürkéi valóban négyen voltak, és gyengéden felültették. Kék plazmaszerű folyadékot itattak vele egy pohárból. Mohón ivott, tudta, hogy a kék folyadékban élet van, eletrolitok, vitaminok, ásványi anyagok és víz. Életmentő most. Az első kortyokat felköhögte, de azután megnyugodva megitta az egész pohárral. A kezeiben még nem volt elég erő ahhoz, hogy a poharat ő tartsa. Az egyik szürke tartotta a szájához, amíg ivott.

-          Hol vagyunk? - kérdezte körülnézve. Egy űrhajó belsejében voltak, amely szántotta a mélyűrt, azt a részt, ahol se bolygók, se élet nincsen.

-          Az Intergalaktikus Birodalom tizenharmadik űrhajójában. - felelte a szürke száraz, tárgyilagos hangon.

-          Tehát egy Régi Birodalmi űrhajó. - ha lett volna ereje, dühösen a fémasztalra csap, amin ült. - Hogyan történhetett ez??? - szegezte neki a kérdést a szürkének.

-          Nem értem a kérdést. - válaszolt a szürke szenvtelenül.

-          Ugyan már, ne játszd meg magad! - szinte tombolt benne a feszültség. - Pontosan tudod, hogy értem! Mit keresek én egy birodalmi űrhajón???

Most egy másik szürke szólalt meg, aki tőle baloldalt állt.

-          Úgy, hogy mindegyikőtök itt van. - ezzel a szürke a földre mutatott, tőlük jobbra.

Ott voltak mindannyian. Bioorganikus kapszulákba zárva. A családja, a szerettei, rokonok és nem rokonok, és a párja...a gyermekei...

Kirázta a hideg. Sót, egész testében reszketett. A gyomra felkavarodott, a hideg veríték kiült a bőrére. Egy megnevezhetetlen belső félelem kúszott fel a gyomrából a torkàba, és megragadta azt. Igen. Ott voltak. Mindannyian. Aludtak, és a hibernációs folyadék lágyan ölelte körbe a testüket. A szürke érzelmek nélkül figyelte, ahogyan a többi is.

-          Nem válaszoltál a kérdésemre. - mondta most, és próbált úrrá lenni a remegésen és a félelmen. Tudta, hogy ez a hibernációból való hirtelen, előre a hibernált álomban nem jelzett módon való sokkoló ébredés velejárója. Nem valós félelem. Csak az agy játéka, mert addig, amíg nem ébredt fel, egy másik valóságot érzett az agy valóságnak. Pedig nem volt az, csak egy álom....

A szürke továbbra sem fejezett ki semmilyen érzelmet. Nem zavarta a felháborodás, sem a számonkérés.

-          Úgy, hogy a Birodalom Enlilen keresztül tizenöt földi éve csapdába csalt és elaltatott. - felelte.

Marduk egész teste megfeszült.

-          Enlil??? - a hangja megint veszélyesen ívelt felfelé. - Az a kis mitugrász???? Hogy mit is csinált???

-          Volt egy nibirui naggyűlésetek tizenöt földi, azaz harminchat nibirui évvel ezelőtt. Enlil csapdába csalt titeket. A gyűlésen olyan frissítőt szolgáltak fel, amit mind megiittatok, akik ott voltatok. Elaludtatok tőle, és Enlil átadott titeket a Birodalomnak, amely azután ebbe az űrhajóba tette testeteket, hibernálva, és elindította az annunaki szimulációt. Anu és Nanmah...

Marduk türelmetlenül vágott a szavába.

-          Elaltatott? A Birodalom hibernált minket??? Tizenöt földi éve? De.. De hiszen a Földön már hatszázezer éve ott vagyunk... - itt el is hallgatott, és már tudta, a sokkoló ébredésen kívül még mi okozta a pánikot az imént.. Hiszen az agya már jelezte, hogy itt valami nem stimmel. Tudta jól, hogy a hibernációs álomidőben letelt idő, ami nem a valóság, a százezerzerese is lehet a valóságosan átaludt időnek. Egész univerzális történeti korszakokat szoktak megálmodni az űrutazók az utazások során, hibernálva.

-          Folytatnám, ha nem bánod. Tehát Anu és Nanmah italába mérget kevertek. Ők a helyszínen meghaltak. Az időzítés úgy esett, hogy a halálukat már nem láttátok meg, Enlil rendezte ezt el így. Enlil azóta elindította a saját szimulációját.

Marduk feje kavargott.

-          Anu és Nanmah meghalt? - a nagyanyja és a nagyapja voltak, Anu a Nibiru királya volt. - Ki most a király?

-          Ningal régensként irányítja Nighidzsidzsát.

-          Hogy kit??? Ugye most csak viccelsz??? Ezt egyszerűen nem tudom elhinni... Nem tudom.. Nem .. nem.. - Marduk a fejét ingatta. Ningal a testvére volt, de ellene fordult már régen, még a Földön.. Ezek szerint csak szimulációban...viszont akkor a valóságban ő uralkodik a Nibirun, Nighidzsidzsa pedig balkézről való gyermek volt, akit Enlil magához vett, erőszakkal és felnevelt olyanná, amilyen... Nergal, Enlil fiának árnyékában.

-          És hol van Enlil? Hogy érted, hogy elindította a saját szimulációját?

-          Úgy, hogy azóta elfogtuk, és egy külön űrhajóba zártuk, földkörüli pályára állítva. Most ő is álmodik. A Föld mostani korszakát, amelyben az emberiség úgy hiszi, ti magukra hagytátok őket.

-          Nem hagytuk őket magukra, Anu visszahívott a Nibirura, mert a Birodalom háborúba kezdett velünk.. De akkor ezek szerint ez sem történt meg...

-          Nem. Nem történt meg. A legutolsó, ami igazából megtörtént, az volt, hogy ti elájultatok az altatótól és ide kerültetek.

-          No de akkor mi van a Földdel?

-          Virágzik a társadalma. Az emberek jól teljesítenek. Titeket nem akarnak ott látni.

-          Az emberek nem akarnak minket látni a Földön?  - Marduk megdöbbent. Hiszen az emberek imádják őket.. Istenekként tisztelik.

-          Jól hallottad. Belelátnak az álmaitokba, azaz a szimulációkba. Látják, hogy mit tettetek a Földdel, és ennek következtében ők mit tettek a Földdel Enlil szimulációjában. Nem akarnak titeket fogadni a Földön. Minden hibát kikerülnek, amit ti okoztatok. Ti mind, az annunakik. - a szürke hangja most is tárgyilagos volt. Nem volt benne sem ellenszenv, sem utálkozás. Puszta tények.

-          Hát persze.. Hiszen sosem ismertek minket...Csak látják, hogy mit tettünk VOLNA.

-          Így igaz. Atomcsapást csináltatok. Nergal ledobta az atomot a Sínai félszigetre. A Nibiru özönvizet okozott, a Birodalom megtámadta a Földet, és kis híja volt csupán, hogy túléltétek az emberiséggel együtt, de sok millió halottal, mert a Birodalom engedélye nélkül embereket alkottatok.

-          Az Adamu Eva projekt. - Marduk elmosolyodott. Nagyobb csoda még nem történt vele. Megalkották magukból és egy előemberből az embert. Ezek szerint mindezt csak álmodták.

-          Igen. Nem mehettek oda. Meg se forduljon a fejedben.

-          De bizony, odamegyünk. Méghozzá hamarosan.

-          Azt tudnod kell, hogy az emberiség nem úgy áll most, ahogyan te hiszed. Rendkívül fejlettek. A szimulációban egy másik emberiség úgyszintén. Ez utóbbi, a szimulációs Földön, már a Marsot akarja meghódítani, és 2024-et írnak.

-          Az hogy lehet? Nem jön ki a matek.

-          Dehogynem. Enlil lenullázta az időszámítást. A ti korszakotok időszámításunk előtt néven szerepel a szimulációs emberiség történelmében, és Enlil letagadott titeket is, és még saját magát is. Az emberiség NEM EMLÉKSZIK rátok. Azt sem tudja, hogy ott voltatok.

-          És a valós emberiség a valós Földön? Mert ezek szerint az emberiség, amit mi megalkottunk, csak egy szimulált emberiség, és Enlil mátrixában élnek.

-          Igen, jól látod. A valós emberiség egymillióháromszázhuszonhatot ír, de többször is újra indították az időszámítást, mert kétszáz millió éve a Földön élnek.

-          Na de közben volt egy apokalipszis. A Birodalom meteoritzáporral sújtotta a Földet, hogy a dinoszauruszokat kiirtsa.

-          Túlélték. De ezt te is tudod. Tanultad, még a Nibirun a Föld történelmét.

-          Ja igen, hogy ők... hát persze..

-          Igen. Még mindig ők. Rendkívül erősek és okosak. Jobbak nálatok, ha engem kérdezel. Ti most gyengék vagytok és sebezhetőek, ráadásul az annunakik krémje, azaz ti, mind itt vagytok hibernálva.

-          Akkor ébressz fel minket...

-          Csak egy időre Marduk. Most csak egy időre. Ki kell végeznetek Enlilt. Mint mondtam, elfogtuk. A szimulációs emberiséget és a Föld szimulációt teljesen tönkretette. Tudatokat károsított meg. Sokkolta és traumatizálta őket. Azután, hogy elítéltétek és kivégeztétek, még egy kis időre vissza fogtok aludni, hogy utána véglegesen felébresszünk titeket. De addig még erősödnötök kell.

-          Kivégezni?? De hiszen annunaki nem ölhet annunakit.

-          Ezúttal meg fogjátok szegni ezt az ősi törvényeteket. - mondta végül a szürke szárazon.

Marduk nem felelt. Gondolkodott. Közben a többi szürke sorra ébresztette fel a társait. Mindenkit. Inannát, Ninmahhot, Enkit, Nabut, Nintut, Adapát.. Sokakat. Hirtelen felnézett a szürkére, akivel eddig beszélt.

-          Hol van Abzu?

A szürke csak ingatta a fejét. Tudta, hogy Marduk nem fog örülni a válasznak.

-          Enlil kivégezte a Marson. Ti már hibernálva voltatok.

Marduk szemébe könnyek szöktek.

-          Még emlékművet is állított neki. Az emberiség - mindkettő, a valódi és a szimulált is, csak a marsi arcként emlegeti, mert még az űrből is látni lehet.

-          De hogyan.. Hogyan történhetett meg mindez? - Marduk hangja elcsuklott. Abzu a nagybátjya volt, és a példaképe. Az emberiség megálmodója, az Adamu Eva projekt zseniális kitervelője, Abzu volt az első, aki a valóságos Földre lépett, és ők csak követték, vagyis követték volna, ha Enlil nem kapja őket el. Ezek szerint elkapta őket, és a Abzut pedig megölte, hogy senki ne állhasson az útjába.

-          Enlil a Föld feletti uralomra pályázott. - mondta a szürke, aki olvasott Marduk gondolataiban.

-          Tudom. Ezzel nem mondasz újat. Sikerült neki? - szinte félve kérdezte. Pedig nem volt egy félős típus, de egy olyan valaki, mint Enlil, ha ekkora hatalmat kap...

-          Nem. Mielőtt kivitelezte volna, elfogtuk. Megpróbálta, de az emberek visszaverték a támadásait. Egyedül, nélkületek kevés volt, és azt pontosan tudta, hogy ti nem támadtátok volna meg az embereket.

A többiek is felébredtek. Inanna egészen közel Mardukhoz, fázva, kicsit sokkos állapotban mászott ki a hibernációs kapszulából. Meztelen testén még plazmacseppekben folyt le a hibernációs folyadék, Marduk gyönyörködve nézte. Inanna úgy ahogyan volt, meztelenül lépett oda hozzá, és megcsókolta. Átölelték egymást. Hosszú, szoros ölelés volt, ami kellemesen bizsergette Inanna testét, aki még szinte alig fogta fel, hogy amit eddig valóságnak gondolt, csak hibernációs álom volt. Most, ebben a percben még Mardukra koncentrált. Elveszett az ölelésében, és szinte eggyé vált vele.

Marduk maga mellé ültette, majd a többieket is bevárta.

Elmondta nekik, hogy a szürke mit mondott. Megzavarodtak, sírtak, ledöbbentek. Mindenki kicsit másképp reagált, de a döntésük egyértelmű volt. Enlilt valóban ki kell végezni. Húsz percen át beszélt Marduk, majd hagyott nekik időt, hogy megnyugodjanak.

A szürkék fertőtlenítő kabinba vitték őket. Azután felöltöztek, ettek, és aludtak. Bármilyen fura is, a hibernációs álom nem igazi álom. Inkább egy illúzió. Egy virtuális valóság.

Másnap reggel indultak el a nagy útra. Enlilhez, a Földre. A Birodalom űrhajója, habár öreg volt, hipertérűrugrással hamar a Föld mellé érkezett. Meglátták a kis, szürke űrhajót, amiben Enlil egy kapszulában álmodta azt, hogy ő a Föld ura, maga az ISTEN.

A gyomruk is felkavarodott tőle, amikor a szürkék, a Domain, áthozta az űrhajójukra a testét, kapszulában. Még nem ébresztettèk fel, majd a tárgyaláson, amin más fajok is részt akarnak venni.

Marduk az űrhajó hídján állva figyelte a Földet. Annyira gyönyörű volt, annyira valóságos. És ők sosem mehettek és nem mehetnek oda.. Ezt nem tudta elfogadni.

Hetekig állomásoztak ott, bevárva a fajokat, hogy a tárgyalás összeálljon. Addig volt ideje gondolkodni, ahogyan a többieknek is. Mindennek a végére fog járni. Még hetek voltak vissza, amikor egy nap az egyik szürkéhez lépett.

-          Altass el. El kell intéznem valamit. - mondta.

-          Rendben. - egyezett bele a szürke, ellenvetés nélkül. - Mennyi időre?

-          Elég lesz pár nap. Siess. Nem várhat a dolog.

A szürke egy kapszulához kísérte, belefeküdt, és a folyadék máris körbevette. Infúzión át kapta a zöld folyadékot, ami a mélyálomhoz kell. Lassan, mint a mázsás súlyok, lecsukódtak a szemei. A teste elnehezedett, és mély álomba merült.

Már nem volt ott, az űrhajóban, hanem a Földön járt, abban az időben, amit nagyon szeretett. Abban a korszakban, amikor a Földön az annunakik az emberekkel éltek együtt. Látta Babilont, látta Inannát és látta az embereket, akiket mindennél jobban szeretett. Tudta, hogy nincs sok ideje, és azt is tudta, hogy mire Enlil tárgyalása megkezdődik, ennek meg kell lennie...

------------------------------