Mi titkunk

Nem érti senki,

nem tudhatja más,

miért rójuk a köröket,

te ott én itt,

ez a mi titkunk.

Minden reggel hallak téged,

a napok hosszúak,

simogatsz, nem vagy olyan messze,

megérzem, ha arra gondolsz,

amire éppen én.

Nem értem, csak érzem

miért is várok rád,

ezer utat választhatnék helyetted,

nem teszem, figyelek arra

amit suttogsz nekem.

Pedig annyira szeretem a hangodat,

bárcsak hallhatnám,

már tudom, hogy a szívem nem csapott be,

de tudod félelmetes az érzés,

ha valakihez ennyire kötődsz,

mintha a világon nem lenne más.

Minden nap egyre nehezebb nélküled,

nem róhatom fel neked,

már szabadon engedtelek.

Ha ez a mi titkunk,

akkor olyan, mint egy dal,

egy lágy szimfónia, ahol a férfi

felhangolja a nőt,

egyre magasabbra és magasabbra,

majd körbeöleli az angyalszárnyaival.

Ez a mi táncunk,

lassú és finom,

érzem én hogy nyílik a szívem ajtaja,

minden hosszú nappal végén

még egy kicsit, egyre jobban.

Valahogy érzem, hogy már nem játszol,

eldobtad azt a sakktáblát,

ami annyi keserűséget okozott,

én nem tudok sakkozni drágám,

olyan vagyok, mint egy ösztönlény,

ismersz jól - ebben nem változom.

Nem tehetek mást, mint elmondom,

tudom, hogy jó neked, hogy te is érzel engem,

amikor gondolatban megölelsz, visszaölellek,

odabújok a mellkasodra, amit annyira szeretek,

érzem a karjaidat magam körül, amikben elveszek,

nekem te vagy az otthonom.

Ez a mi titkunk.

A mi táncunk.

A mi dalunk.

Eszter