A szerelem hullámai

Egy-lélek

Egy-tudatosság

Egy-s-ég

Mindenkinek szüksége van valakire. Akkor is, ha nagyon jó egyedül lenni időnként. A társ az, aki kiegészít, aki melletted van, aki nem engedi el a kezed akkor sem, amikor kitéped a kezéből. A társ az, aki nem hagy magadra, és nincsenek se feltételei, se elvárásai.

Azonban ő is ember.

Van egy pont, amikor egy időre elsétál, majd visszajön.

Néha te sétálsz el.

Sokszor sok a kétség.

Időnként van egység.

Majd idővel egyre többször van egység.

Átmentek a félelem, a fájdalom, a számtalan bizonytalansági tényező, a bizalom hiányának és a hit hiányának hullámain. Közben vágyódtok, de egyikőtök sem meri kimondani.

Megint máskor együtt vagyok minden létező szinten és síkon, dimenzióban, és olyankor minden olyan természetes. Nincsenek kérdések.

Eleinte ezek rövid ideig tartanak, és jóval hosszabbak a szünetek. Majd egyre hosszabb ideig, és rövidül a távollét, eltűnik az idő és a tér közöttetek.

Ingadoztok.

Ki-be jártok a magatok illúziómátrixán, nem mindig olyannak látjátok a másikat, mint amilyen valójában.

Hamis tükröt tartotok a másiknak és a magatok félelmeit vetítitek rá a másikra, no meg a magatok hibáit.

Amit a másikban láttok, sokszor ti magatok vagytok.

Mátrix. Igazi mesteri illúzió, melynek alap hajtó ereje az emberi ego és a felelősségvállalás hiánya.

Idő kell, míg az ember leteszi azt a tengernyi elvárást, ami a vállát úgy nyomja, mint egy iga. Maga sem akar el-várni, ellökve ezzel magától, amit vár, nem akar akarni, de ilyen az emberi természet. Bizonyos idő és számtalan keserűség után jön rá az ember, hogy ebben a buliban nem ő a főszereplő. A másik az.

Hiszen egymás gyógyításáról van szó. Kigyógyítani egymást a múltból, a gyerekkortól kezdődő lelki sérüléseken, a korábbi párapcsolatok sarát lemosni egymás lelkéről.

Ezen keresztül másokén.

Sőt, a világén, a megrekedt, boldogtalan emberiségén.

És csak mindezek után jössz te.

Először Ő, és aztán te.

Nem vagy tudatában annak, hogy magadat helyezed a középpontba, hiszen megszoktad, hogy te TE vagy.

Azonban Ő meg ő. Nem akarja azt érezni, hogy ezt és ezt meg kell tennie. Azt szeretné érezni, hogy ott vagy neki, biztos pont vagy, és nem kergeted az őrületbe az Én-kultusszal.

Az emberiség nárcisztikus programot futtat.

Gondolj csak bele a fészbúkszelfizőkbe, akiknek az oldala csak magukkal van tele. A barátnők, akik azon sopánkodnak, hogy aktuális pasi miért nem velük foglalkozik.

Abba már nem gondolnak bele, hogy a pasi vajon mennyit kap.

Persze sokan éppen az ellenkezője alapján működtök.

Itt a bibi, a különbözőség, a sok fájdalom és kétség alapja.

Nem értitek egymást.

Az egyik adni akar és ad is, de nem érti, a másik miért nem tudja elfogadni.

A másik is ad, de kapni is akar, és nem érti, a másik miért nem tudja befogadni.

Kapni igazán egyikük sem tud, és az egyik fél még adni sem igazán, mert nem azt tanulta meg, hogy ha ad, akkor kap is, hanem akár már hároméves korától egy jéghideg anyától és egy soha nem ott lévő apától azt, hogy adhat ő bármennyit, vagy nem kap, vagy semmi nem elég.

Ha semmi nem volt másoknak soha elég, akkor jön a megfelelési kényszer. Abban a pillanatban, hogy a társ feltűnik, görcsösen kapaszkodva résen vagy, vajon elég jó vagy-e.

Persze, bárhogyan is mutatja, hogy igen, te nem hiszed el, mert a fejedben futó rossz  programot nem tudod kikapcsolni csak úgy, egyik pillanatról a másikra.

Ő bizonygat, te hitetlenkedsz.

Majd te bizonygatsz és nem hiszed el, hogy elhiszi.

Majd belekötsz mindenbe és ő nem érti.

Majd ő elfordul és te nem érted.

Vissza szeretne jönni, és te fordulsz el, márcsakazértsem alapon.

Ő értetlenül áll, hiszen úgy érzi, ő nem bántott téged.

Te meg úgy, hogy de igen, bántott.

Ő is úgy érzi, hogy te bántottad.

Jön a fájdalom, amely nagyon le tud titeket blokkolni.

A félelem is.

Félelem a fájdalomtól, félelem az elutasítástól, mindentől.

Az elveszítésétől és számtalan olyan dologtól, ami nem is valós.

Csak a fejetekben van.

Vagy éppen csak a tiédben.

Vagy csak az övében.

A káosz egyre nő.

Végül feladod.

Vagy éppen ő adja fel.

Nem bírjátok tovább ezt a keserű játszmát, ezt az állandó harcot.

Elsétáltok.

Vagy csak az egyikőtök.

Bemagyarázod magadnak vagy te, vagy ő, hogy jó ez így. Jobb, mint az állandó fájdalom.

A sosem sikerül, mindig az utolsó pillanatban omlik össze minden állapot.

Menj oda a nagymamádhoz és kérdezd meg tőle, ő hogyan szerezte meg a nagypapát. Valószínű, hogy egy nagyon érdekes történetet fogsz hallani tőle, és könnybe fog lábadni a szemed. Rájössz arra, hogy sosem volt ez másképp. Az összetartozó párok mindig végigjárták a maguk útját egymás felé és az igazi szeretet mentén épülő tartós kapcsolatot, amely a sírig tart és még azon is túl, nem adják könnyen. Meg kell érte küzdeni önmagatokkal és a másikkal, egymással és egymásért.

Magányos harcosok, akik önmagukban egymásért küzdenek.

Nagyon sokáig van sötét.

Még a mélységes sötétségnél is üresebb reménytelenség.

Majd olyan hirtelen történik valami, és minden megtelik színekkel. Vagy azért, mert ő jelentkezik, vagy azért, mert te. Mindegy, hogy ki kezdi a visszautat a másikhoz, vállalva ezzel az alázatot és a szív megmérettetését az ész háttérbe szorításával.

Nincsenek szerepek, férfi és női.

Ez nem szerepekről szól.

Ez az őszinte, tiszta szív útjáról szól és arról, hogy mered vállalni amit érzel, fejest ugrasz és tudod, hogy el fog kapni téged, mert ott van, ahol hagytad.

Vagy éppen ő ugrik fejest és várod, már jó előre felkészülve, hiszen tudod, hogy jön.

Milyen érdekes, hogy a távolság órái, hetei, hónapjai alatt kiélesednek az érzékeitek. A telepatikus kommunikáció is beindul és mosolyogva csodálkozol rá arra, jé ez tényleg létezik..

A szívetek is kapcsolódik, és éjjelente egymással álmodtok.

Érzed, amikor közel van a pont, hogy újra találkoztok.

Már szinte tudod.

Ilyenkor nincsenek kétségeid.

Hiszen nincsen tét.

Olyan könnyű, egyértelmű minden.

Találkoztok és a rövid boldogságot megint kétségek és félelem követi… hát ezért vártál ennyit?

Ezért szenvedtél ennyit?

Csak ennyi????

Itt látod a dolgokat rosszul.

Ha nincs elvárás, az azt jelenti, hogy NINCS.

Nem várod, hogy több legyen.

Annyi van, amennyi éppen ott és akkor lehetséges.

Idő kell, ha már eltelt jónéhány hónap vagy akár még több, évek…

Mennyi óra külön...mennyi elvesztegetett idő..

Nincs az elvesztegetve. Olyankor, amikor külön vagytok, még többet tanultok, mint amikor együtt.

Lélegzetvisszafojtva vársz.

Vajon most mi lesz?

Felhív. Vagy ír.

A találkozás és a jelentkezése között eltelt idő, mindegy mennyi volt, örökkévalóságnak tűnik.

Amikor azonban megszólal a telefon..

Vagy pittyeg, hogy írt..

Remegés kerít a hatalmába és attól tartasz, hogy nem fogsz tudni megszólalni.

A második találkozás már könnyebb. Még mindig remeg a lábad, remeg a szíved és ahogy ránézel, el se hiszed, hogy ő itt van.. veled..

Ezek után.

Igen itt.

Mert ő is akarja.

Légy ekkor már nagyon tudatos.

Tudd, hogy elfogad olyannak, amilyen vagy.

Ha együtt vagytok, minden bizonnyal megbocsátottatok egymásnak.

Nincsenek elvárásai. Se feltételei. Neked se legyenek. Csak úgy fog működni.

A szeretet alapozza meg a szerelem hullámait, és ha igazán erősek azok az alapok, a hullámaitok magasan fognak szárnyalni és nem a mélységekbe zuhannak.

Itt már tényleg vizsgáztok, hogy mit tanultatok eddig. Sikerült-e kétségek nélkül elhinni a másikat. Befogadni.

Nem fog azonnal menni.

Ezt mindig tudd. Nem egy nap, nem egy hét. Hónapok, attól függően, milyen mélyek a sebek, milyen hosszú volt az elválás és mi volt az ok.

De gyógyulgattok. Egymással. Nem kell rohanni. Türelem. Mindent idejében. Ha megint elsietitek, ha megint ugyanazok a rossz sémák jönnek elő, újra szétválás következik.

Le lehet ezt hozni a fizikai síkra, nem csak örökké álmodozni. Azonban ehhez türelem, kitartás, szenvedélyes szeretet, nyugalom és adni tudás kell, feltételek és elvárások nélkül természetesen belehelyezkedni ebbe az egészbe.

Mindig nagyon jól figyeld, ő mit mond neked.

Figyelj rá, mert ez fontos neki.

Hallgasd őt meg, és legyen számodra fontos, neki mi a jó. Ne dönts helyette és ne irányíts. Beszélgessetek. Kommunikáljatok. Ha már itt tartotok, hidd el, hogy érdekli, mit érzel, mit gondolsz.

Még mindig nem te vagy a főszereplő, és nem is leszel soha az.

Azonban van egy jó hírem.

Neki azonban te vagy a fontos, ahogyan neked ő.

Kölcsönösség.

Egyenrangúság.

Egyensúly.

Finomhangolással.

Eszter

2017. július 3.

 elérhetőség és időpontfoglalás tanácsadásra: esztermagegyseg@gmail.com

sms: 0670 77 22 134