A KARMÁRÓL
A HAMIS, KITALÁLT, KREÁLT KARMA
A karmáról
Sokszor a spirituális segítők mindent a karmára fognak. Vége-hossza nincs a karmikus blokkok oldásának és a reinkarnációs utaztatásoknak. Ezzel sokkal több kárt okoznak, mint hasznot. Ugyanis legtöbbször AZ OK NEM AZ ELŐZŐ ÉLETBEN KERESENDŐ! Ebben az életben a családi hozott mintákat /nem ezéletbeli karmaként/, HIEDELEMRENDSZEREKET ÉS káros sémákat kellene felülvizsgálni.
Aki emberekkel foglalkozik, annak legalább minimálisan ismernie kellene a pszichológiát, és egyáltalán fogalma kellene legyen arról, hogy az agyunk a idegpályákon keresztül összekapcsol dolgokat dolgokkal, és ha rossz az összekapcsolás, azaz a HUZALOZÁS, tehát hibás asszociáció van, azaz KÁROS SÉMA, több káros sémából alakul ki a GYENGÍTŐ HIEDELEMRENDSZER, AMINEK SEMMI KÖZE SEM A KARMÁHOZ, SEM AZ ELŐZŐ ÉLETHEZ.
A páciens hiedelemrendszereit és sémáit kellene először feltérképezni. Nem pedig MINDENT A KARMÁRA FOGNI.
A karma mint tanulási folyamat létezik, DE AZT AZ ÖRDÖGI KÖRT, MELYNEK MENTÉN A REPTILIANOK VISSZA TUDTAK JÖNNI, 2017. JANUÁR 13-ÁN MEGSZAKÍTOTTÁK. Én és mások is érzékelték. Nem az adósságtól vagy a tanulási folyamattól menekültünk meg, hanem attól az évszázezredes csalástól, melyen át ugyanúgy szőtték a mondjuk ki HAMIS, KITALÁLT KARMA szövevényes hálóját, ahogyan most is szövik!!! Ez is része a sötét mátrixnak.
Aki pedig ennyire tiltakozik és méltatlankodik ezen, amit már százegyedszerre magyarázok el és szerintem igen logikusan, az vagy nem akarja érteni, vagy igen gyanús, hogy a karmaoldásokból és az előző életes utaztatásokból él úgy, hogy konkrétan NEM FOGLALKOZIK A HOZZÁ FORDULÓ VALÓS PROBLÉMÁJÁVAL.
Az emberek elhiszik, hogy mindennek oka a karma, és feloldjuk, kész, utána MEGMENEKÜL ATTÓL, HOGY MAGÁVAL SZEMBE KELLENE NÉZNIE, egy spirituális segítőhöz forduláskor semmit nem tanul, hanem azt tanulja meg, hogy csettintésre megoldják a problémáját. Ez nem így működik!
Ha spirituális segítőhöz fordulsz, normál esetben IGEN KOMOLY ÖNMAGADDAL SZEMBENÉZÉSI ÉS TANULÁSI FOLYAMAT KÖVETKEZIK, ahol a segítőnek SZEMBESÍTENI KELL AZOKKAL A DOLGOKKAL, MELYEKKEL LEGTÖBB ESETBEN TE MAGAD AKADÁLYOZTAD AZ ÉLETEDET.
Nem szabadna a dolognak úgy kinéznie, hogy hopp egy karmaoldás, ukmukfukk megnézzük az előző életeket és meg van oldva.
Ha ez történt, NEM TÖRTÉNT SEMMI!
KETTÉVÁLIK A SPIRITUÁLIS VILÁG, ÉS AKI TISZTÁN, ŐSZINTÉN CSINÁLJA AMIT CSINÁL, ÉS NEM AZ ANYAGIAK ÁLLNAK A KÖZÉPPONTBAN, ELAD VALAMIT, AMI DIVATOS ÉS VEVŐK RÁ AZ EMBEREK, MINT AZ IKERLÁNGOSDI IS, AMI SZINTÉN EGY NAGY CSALÁS, tehát aki tiszta segítő, az igenis tud fejlődni, változik, látja, hogy a világ változik vele, viszi magával felfelé a szabadon ébredőket, és nem ragaszkodik ahhoz makacsul, amit eddig vallott, hiszen ahogy ébredünk, úgy látunk egyre többet és többet a valóságból.
A MÁTRIXON KÍVÜL.
Hamarosan látványos lesz ez a szétválás és aki nem tudja követni a változást, az nem fog tudni többé hiteles maradni.
Eszter
elérhetőség: esztermagegyseg@gmail.com
sms 0670 77 22 134
Kuti Nóri: naphajnalsugar@gmail.com
sms: 0670 610 3871