2017. nov 06.

EGYÜTT SZABADON

írta: Eszter 777
EGYÜTT SZABADON

AZ EGYSÉG TÉNY - oszd meg azokkal, akik értik és érzik, és azokkal, akik még nem

EGYÜTT SZABADON

 

EGYLÉLEK BENNED

NE KÍVÜL KERESD, AMI BELÜL VAN

A MUSZÁJ, AZ AKAROM ÉS A KELL,

AZ Ő ÉS CSAKIS Ő ÉS AZ IGAZI KERGETÉSE

HELYETT AZ IGAZ, A BEFOGADÁS, A MEGENGEDÉS

 

Engedd el az elvárásokat.

 

Az egylélek kapcsolódások olyan tiszták és ősiek, mint a lelkünk. Szabadon, szabad akaratból döntjük el, kivel akarunk lenni itt, a Földön. NEM EGY FELSŐBB HATALOM IRÁNYÍT, HANEM MI. Mi érezzük, mi akarjuk, mi tudjuk. Mi létesítünk egymással telepatikus, mentális, asztrális, lelki és fizikai összefonódást, és mi döntjük el, szabad akaratunk mentén, hogy ebből az összetartozásból LESZ-E FIZIKAI KAPCSOLAT.

Amikor két ember ennyire tud egymáshoz kapcsolódni minden síkon és dimenzióban, az csodálatos. De ha ebből muszáj, akarom és kell lesz, akkor jön a távolodás, a fájdalom, az ego tombolása, a szemet szemért, fogat fogért. Az egyik akarja, a másik nem. Majd a másik akarja és az egyik nem. Mindaddig fogják kergetni egymást, mint a kutya és a macska, amíg meg nem értik: nem az a fontos, hogy ki kinek az egylélek párja, hanem hogy KIK TUDNAK EGYMÁSSAL HARMÓNIÁBAN ÉS EGYENSÚLYBAN ÉLNI.

Van egy ÉRZÉS a két ember között ugyan, ami miatt valóban úgy érezhetik, egy a lelkük, egy a tudatuk, egy a testük. Azonban NEM SZABAD, HOGY EZ HATÁROZZA MEG két ember között a kapcsolódás minőségét, MERT EZ TÚL NAGY ELVÁRÁSOKAT TÁMASZT.

Ezen már biztosan átmentetek, vagy ha még nem, most értitek meg.

Vagy inkább megérzitek.

Hiszen az egylélek kapcsolódások egyik eszenciája pontosan az, HOGY NEM FONTOS, HOGY EGYLELKEK-E. NEM AZÉRT FOGNAK EGYMÁSSAL KAPCSOLÓDNI, MERT AZOK, HANEM AZÉRT, MERT JÓL ÉRZIK MAGUKAT EGYMÁSSAL, EGYENSÚLYT TEREMTENEK EGYMÁS KÖZÖTT, ÉS AZ, HOGY ŐK KIK EGYMÁSNAK, AZ TÁVOLRÓL SEM OLYAN FONTOS, MINT AZ, HOGY MIT TUDNAK EGYMÁSNAK ADNI ÉS A VILÁGNAK.

Ez a lényeg.

Nem az, hogy ki kinek a másik fele.

Az egylélek érzést ne a másikban keresd. Ott nem fogod megtalálni. Valóban csak EGY EMBER VAN A FÖLDÖN, AKIVEL TÖKÉLETESEN TUDSZ KAPCSOLÓDNI, ősi teremtésből, egy tőről, egy lélekként fakadtatok a világmindenség kezdetén, de a kapcsolatot ennél sokkal hétköznapibb és mégis a fizikai síkon felülemelkedő dolgok hatják át. Az egylélek érzést magadban keresd. Ez nem jelenti azt, hogy bárki lehet az egylélek párod. Távolról sem. Azt az érzést, amiről beszélek, csak egy emberrel tudod megélni, mással hiába keresed, azért nem találod, mert AHOGY A KIRAKÓSOK KÖZÜL SEM ILLESZKEDIK MINDEGYIK A MÁSIKBA, úgy az emberek közül sem mindenki mindenkihez. Csak egyhez passzolsz tökéletesen, és csak ez a lényeg.

Arra figyelj, ami belül zajlik, ne arra, ami kívül.

Ez itt a sötét mátrix körülötted, és itt semmi nem az, aminek látszik, mindennek az ellenkezője az igaz.

Amikor két ember egymásra talál és megérzik egymásban a passzolást, a tökéletes harmónia lehetőségét, akkor kapcsolódnak. Minden síkon és dimenzióban. Ennyi pedig TÖKÉLETESEN ELÉG.

Az egylélek szerek, amiket tartok, nem arról szólnak, hogy mindenáron bevonzd a társadat. Arról szólnak, HOGY ÖNMAGADAT FELEMELD, A BENNED ÉLŐ FÉRFIT ÉS NŐT EGYMÁS MELLÉ EMELD, ÉS ÖSSZEPASSZINTSD, MINT EGY KIRAKÓS KÉT TÖKÉLETESEN ÖSSZEILLŐ DARABJÁT, VALAMINT A MAGADBAN ÉLŐ NŐI MINŐSÉGET, ILLETVE FÉRFI MINŐSÉGET ANNAK MINDEN ASPEKTUSÁVAL EGYESÍTSD, HOGY A REZGÉSED OLYAN LEGYEN, HOGY A HOZZÁD TÖKÉLETESEN ILLESZKEDŐ MÁSIK EMBER MEGTALÁLJON TÉGED, ÉS KAPCSOLÓDNI TUDJ VELE.

Semmilyen kényszer, tudatos meghatározás, skatulya, kategorizálás nem illik az egylélek kapcsolódásra, MERT AZ SZABAD.

SZABADNAK SZÜLETTÜNK, SZABADON VÁLTUNK TESTET, SZABADON DÖNTÜNK ARRÓL, KIVEL AKARUNK LENNI. AZ  MÁR EGY MAGASABB TUDATSZINT, HOGY AZZAL A VALAKIVEL,  AKIVEL TÖKÉLETESEN ÖSSZEILLÜNK, ÉS AZ A TÉNY, HOGY TÖRTÉNETESEN EZ A TÖKÉLETES EGYEZÉS AZÉRT VAN, MERT EGY LÉLEKBŐL TEREMTETTEK MINKET, ÚGYMOND HAB A TORTÁN, MELYBŐL HATALMAS ENERGIÁK TÖRNEK ELŐ ÉS MELYEK MENTÉN LEHOZZUK AZOKAT A MINTÁKAT A FÖLDRE, AMIK ELVESZTEK.

Ezt pedig szintén nem azért csináljátok, mert muszáj vagy kell, hanem azért mert árad belőletek ez az erő, ez a minta, ez az összetartozás, ez a szeretet és ez a fajta küldetés természetes lételemetek. Nem kell hozzá keret, kategória, skatulya, mert egyszerűen csak tény.

AZ EGYSÉG TÉNY.

 

Eszter

2017. november 6.

 

elérhetőség és időpontfoglalás: esztermagegyseg@gmail.com

sms 06 70 77 22 134






Szólj hozzá

szabad akarat Eszter szabadon ébredők egylélek SZABADSÁG egylélek szerek