2018. feb 04.

A MINTA

írta: Eszter 777
A MINTA

Tanuljuk, hogyan kell szeretni

A MINTA

 

A kapcsolatok, a házasságok, a családok, egyáltalán maga az élet igaz, tiszta mintája elveszett. Ezért a háttérhatalom - amit most a nagypolitikában már meg is neveznek és MÉLY ÁLLAMNAK hívják - sokat tett. Volt két világháború, a múlt században, volt szocializmus, aztán rendszer -gengszter - váltás...majd privatizáció és szabadrabló kapitalizmus. Nem szoktam politizálni, nem is érdekel a nagyhatalmi globális színjáték, a mátrix kenyeret-cirkuszt-a népnek-sakkjátszmája, de ezeket meg kell említenem, hogy értsétek, miért is veszett el a MINTA.

Emlékezz vissza a nagyszüleidre. Ötven évet leéltek házasságban, jóban, rosszban, betegségben, szegénységben, szükségben és bőségben, kinek mi jutott, majd az egyik eltemette a másikat, végül utánament. Szomorú de csodás is egyben. Igaz szeretet, ami most alig fellelhető a mátrixban, a mi mostani világunkban.

A nagyszüleink adták a mintát, de a mi szüleink nekünk már nem tudtak mit adni, mert az ő életükben a világ olyan volt, ahol nem lehetett mást tenni, mint robotként élni, dolgozni. A nők munkára kényszerültek, az otthonokban káosz lett, a nők nem tudták nevelni a gyermekeiket, hanem dolgozni kellett menni, a házasságok már akkor is igen hamar válással végződtek, sokan vagyunk, mint elvált szülők gyermeke - ott pedig, ahol nem váltak el, minden volt, csak szeretet nem. Alkoholizmus, testi és verbális agresszió, fájdalom, félelem, harag. Számtalan lelkileg sérült, belül üres mai negyvenest termelt ki az a sérült család-kapcsolati-házasságmodell, ami akkor volt. Ha most negyvenes vagy, gondolj bele, miben is nőttél fel. A szocializmus - mely a világháború után bőséget, megnyugvást, közös - hamis - ideológiát, és hamis biztonságot ígért, összeomlott a kilencvenes években, akkor, amikor mi tizenévesek voltunk. A szüleink addigra már felvették az otp hitelt a házra, a szocializmusban potom pénzre, amit a háttérhatalom csodás közreműködésével kb négyszeresére emeltek fel, méghozzá egyik napról a másikra. Én emlékszem még arra, hogy a szüleim hogyan omlottak össze, amikor a házunk törlesztőrészlete hirtelen az egekbe szökött, a kenyér, a tej, a benzin és minden más ára tízszeresére ugrott, mert a szocializmus alatti állami megtámogatás azonalli hatállyal meg lett vonva a magyar államtól, ahogy kiléptünk szovjetúnióbácsi börtön-karjai közül… és velünk együtt egész Kelet-Európa úgyszintén gazdasági-társadalmi válságba került. Délen pedig háború dúlt.

A társadalom darabjaira hullt, az anyagi gondok miatt a házasságok jó nagy része válással ért véget, a magyarok kényszervállalkozásokba kényszerültek, mivel a munkahelyek - gyárak, bányák - bezártak, szintén egyik napról a másikra.

Elveszett a biztonság, az anyagi háttér, a biztos munkahely, minden összeomlott. A Torony, a mátrix akkori tornya többé nem létezett.

A szüleinknek nem volt mibe kapaszkodnia. Ha pedig nem váltak el, csak a veszekedéseket hallgattuk, az apa vagy az anya, vagy mindkettő inni kezdett, nem volt kiút, nem volt kapaszkodó, fenyegette őket az elszegényedés réme, nem volt se bőség, se nyugalom, se egység. Káosz volt.

Mi ebben nőttünk fel.

Ezt láttuk.

Eltűnt a szeretet - mert a szüleink azzal voltak elfoglalva, hogy másnap legyen mit enni.

Eltűnt a meghitt, nyugodt, biztonságos otthon - a helyét ideges anya és apa töltötte be, akik rettegtek attól, hogy az utcára kerülünk.

Minden találékonyságunkra szükségünk volt velük együtt.

Mentük a telekre… termeltük a zöldséget, gyümölcsöt, visszatértünk sokan a régi gazdálkodási módszerekhez. A városokból a falvakba költöztünk, mert ott tudtunk állatokat nevelni, és olcsóbb volt az élet.

De mindaz, ami kisgyermekkorunkban volt - napfény, biztonság, a mama almáspitéje, a papa főztje, a “Balcsin” töltött, gondtalan nyarak, mind elvesztek. Nem maradt más, mint a megfelelési kényszer, az otthoni veszekedések, sokatoknál a válás, az apa elment, az anya veled maradt, nem lépett tovább.. és ha nő vagy, LEMÁSOLTAD a magányos nő mintáját, aki egyszerre apa és anya is egyben.

Ha férfi vagy, akkor a SOHA MEGNYUGODNI NEM TUDÓ férfi mintáját, az apától, aki meg akart felelni, de nem tudott.. ÉS NEM Ő TEHET RÓLA.. hanem az akkori társadalmi, politikai helyzet.

 

A minta tehát elveszett.

Amit pedig hoztunk magunkkal az anyától és apától, a párkapcsolatainkba, az sokszor igencsak hiányos. AZT SEM TUDJUK, HOGYAN KELL SZERETNI. HOGYAN KELL A MÁSIK MELLETT KITARTANI. HOGYAN KELL ELFOGADNI A MÁSIKAT.

De tanuljuk. Minden egyes nap. “Emelkedsz a sötétből a fénybe, nap mint nap csak egy kicsit győzelmet aratva, tanulod, hogyan kell szeretni, hogyan kell élni, tanulva a másikat, aki a te fél-elmed.”/EGYség/

 

Mivel a mintát nem találjuk a Földön, le kell hoznunk a Forrásból. Erre - is - valók az Egylélek  Szertartásaim, de sok minden más is, amit csinálok. Érzem magamban az elhivatottságot, és veletek együtt én is tanulom, hogyan kell szeretni. A társam a tanítóm hozzá, és bízom benne, hogy én pedig az övé. Hiszen azért találkozunk a társunkkal, hogy meggyógyítsuk egymást. Abból, ami a minta elvesztésével járt, hogy együtt a régi mintát is visszahozva, de mégis, EGY ÚJ MINTÁT MEGALKOTVA ÚJ VALÓSÁGOT TEREMTSÜNK, ÉS EZT MÁSOKNAK IS MEGMUTATVA, SOK ÖSSZETARTOZÓ PÁROS EGYÜTT EGY ÚJ VILÁGOT, EGY ÚJ TÁRSADALMAT TEREMTSEN.

Nehéz út ez, és a gyerekeink, az unokáink fogják élvezni, mi csak elindulunk az úton, úttörőkként haladva előre, azért, hogy a gyermekeinknek már megmutathassuk az új mintát, hogy nekik már ne kelljen végigélniük azt, amit nekünk kellett, ami miatt összezavarodva, oly sokáig nem találtuk egymást a társunkkal, csak kerestük egymást éveken át, éreztük egymást már gyerekkorunktól fogva, láttuk egymást képekben, látomásokban… és amikor végre találkoztunk, túl sok volt.. túl sok volt a tisztaság, a szeretet, az ősi minták, mert TELJESEN AZ ELLENKEZŐJE MINDEZ, MINT AMIT A SZÜLEINKTŐL LÁTTUNK.

Éppen ezért, meg kell tanulni, meg kell tudni élni, el kell tudni fogadni.

 

“ÁT KELL ÉLNED, HOGY ELHIDD.” Ez áll Budapesten mindenhol, óriásplakátokon, buszmegállókban. Teljesen igaz :) Átéljük. Elhisszük. Megcsináljuk.

Nem adjuk fel.

 

EGYség

 

Megtanulod legyőzni a távolságot,

a hiányt, a félelmet és a haragot.

Megtanulod elengedni a büszkeséget,

nem követelni a választ.

Megtanulod elengedni az intrikát

és a befolyást a füled mellett.

Megtanulod áthidalni a mélységet

és méltósággal viselni a magasságot.

 

Legyőzöd a fájdalmat, tűröd az időt.

Legyőzöd a kétséget, visszaveszed a hitet.

Legyőzöd az irigységet, az önzést.

Legyőzöd önmagad, mélységes nyugalomba

ringatva a lelked, és tűrsz még egy kicsit.

 

Emelkedsz egyre feljebb, a sötéből a fénybe,

nap mint nap csak egy pici győzelmet aratva.

Tanulva, hogyan kell igaznak lenni,

hogyan kell szeretni, hogyan kell élni.

Tanulva a másikat, aki a te fél-elmed.

 

Elengedsz és kimondasz, zokogsz és

elfogadsz. Megtanulod szeretni magadat,

és magadban őt. Nem vársz el, nem kérsz,

nem akarsz, nem rohansz előre.

Stabil vára vagy a szerelemnek és az időnek.

 

Amikor már nem várod, nem hiszed,

amikor már minden szakadt rongyát ledobta

a lelked,

amikor már tudod, hogy nélküle is egész vagy,

amikor már hiszed, hogy EGY vagy,

akkor lép ki az óceán a medréből,

akkor remeg meg a föld,

akkor suhan végig a szél,

akkor perzsel meg a tűz.

 

Van helye, van ideje, van oka.

Van otthona a lelkedben a lelkének.

Ő akkor adja a kezét a kezedbe,

mert megtanultad őt és ő megtanult téged.

Legyőzted őt és ő legyőzött téged.

Emelkedtél és ő emelkedett veled,

elengedted és ő könnyen tudott feléd szállni.

 

Kimondtad és ő értette.

Egész lett és egész lettél úgy is.Most jött el az idő,

itt a hely. A hit hidalta át az időt és

a teret.

Most van itt az a perc, amit vártál és

én vártam.

Legyen a KÉTségből EGYség.

Legyen úgy, ahogy megírtuk MAGunknak.

 

Eszter

2018. február 4.

 

elérhetőség és időpontfoglalás: /tanácsadás, meditáció, mag mágia, fejlesztés, teremtés, fekete mágiák oldása, oldások, tisztítások, bolygóközi reinkarnációs utaztatás és minden, amire éppen szükséged van, nincs lehetetlen/ esztermagegyseg@gmail.com

sms 06 70 77 22 134

 

Szólj hozzá

egylélek párok A minta