2018. már 25.

EGYLÉLEK KINYÍLÓ SZÍVEK SZER

írta: Eszter 777
EGYLÉLEK KINYÍLÓ SZÍVEK SZER

2018. MÁRCIUS 29. CSÜTÖRTÖK 20.00-22.00

Egylélek Kinyíló Szívek Szer

Az Ego és a Lélek Párbeszéde

Egység az ego és a lélek között

Skypon

2018. március 29. csütörtök

20.00-22.00

 

Az egoban van egy rész, amit soha nem fogsz tudni elengedni, mert a fizikai síkon szükség van rá. Nem adhatod fel teljesen. Része a TUDATOS ÉN-nek, így is hívja a pszichológia a tudatos ént: Ego. A felsőbb ént: Superego. /egészen pontosan azt jelenti, hogy a társadalmi - küldetésbeli céloknak adjuk át a felsőb ÉN-ünket./ Az ego szó alap jelentése: ÉN.

Nem adhatod fel teljesen az ÉN-t, de egységbe hozhatod a LÉLEKKEL.

Amikor azonban az ego felülkerekedik, sokszor éppen az ÖSZTÖN ÉN miatt, amely az azonnali öröm megkapására vágyik a fájdalom elkerülése végett.

Néha úgy érzed, rohannál Hozzá.

Néha úgy, elé térdelnél. Elmondanád neki, mennyire szereted.

Majd az ego bekapcsol, és semmit nem teszel. Hiszen mondhatja azt is: engem már nem érdekel.

Az ego részben a lélek védekező rendszere, részben a tudaté. A tudatban pedig sok a rejtett akadály, melyet a gondolkodó, elemző agy állít eléd, hogy megfejtse úgy a rejtélyt, hogy NE KELLJEN KOCKÁZTATNI.

Tudom, hogy pontosan érted, miről beszélek. De vajon érzed is?

A Kinyíló Szívek Szer segíteni fog, hogy érezd.

ÁT KELL ÉLNED, HOGY ELHIDD: az egódat nem kell eldobni, de le kell tenni azt a részét, amely bilincsbe veri a lelkedet, az életedet, a tetteidet pedig a biztos, rossz, járható út felé tereli.

Nyisd ki a szíved. Jézus fogja vezetni a szert, ahogy bizonyára kitaláltátok :)

 

Három egyensúlyi, helyrerakó, egység szer. Olyan témákat ölelnek fel, amik eddig is foglalkoztattak minket, de ezekhez a szintekhez eddig még NEM VOLT HOZZÁFÉRÉSÜNK. Most már van :)

  1. Egylélek Egyensúly Szer - A szabad akarat és a Tervünk EGY - Skypon - 2018. március 28. szerda 20.00-22.00

  2. Egylélek Kinyíló Szívek Szer - Az ego és a lélek párbeszéde - Egység Ego és Lélek között - Skypon - 2018. március 29. csütörtök 20.00-22.00

  3. Egylélek MAG Küldetés Szertartás - A Beteljesülés Kapujában - Ősmagyar Mag Mágia Szer - Küldetés-szerződés - Skypon - 2018. március 30. péntek 20.00-22.00

 

Jelentkezés / részvétel vagy hangfelvételek kérése - részletek: esztermagegyseg@gmail.com

A feltételek továbbra is kedvezőek, és azok is maradnak :)

 

Áldás, Hit, Szer-elem.

Eszter

 

Szólj hozzá

ego lerakás