2018. máj 10.

NEM BŰNÖS VAGY, HANEM KIVÁLASZTOTT

írta: Eszter 777
NEM BŰNÖS VAGY, HANEM KIVÁLASZTOTT

GÁBRIEL HÁROM ÖN-OLDÁSI TECHNIKÁT IS ÁTADOTT NEKÜNK

NEM BŰNÖS VAGY, HANEM KIVÁLASZTOTT

Vedd le a keresztet

 

Nem bűnösök vagytok, és a Földre nem bűnhődni és szenvedni jöttetek. Kiválasztottak vagytok, akik vállalták ezt a küldetést, akarták és amikor a Teremtő Anya megteremtett titeket, a nagy kerek egészből ezt a küldetést választottátok, a lélekmagotokat, a szakrális magotokat és a tudatmagotokat pedig ennek megfelelően teremtette meg a Forrás. - Ezek voltak a plejádi emelkedett mester szavai a tegnapi Önfeloldozás Szertartás alatt, a plejádi űrhajóban, ahol egy plejádi tanács előtt álltunk, és egy kék pergamen egyik felét mi fogtuk, másik felét a mester, majd arra kért minket, hogy hunyjuk be a szemünket, figyeljünk befelé és nézzük meg, mi a bűnünk… NEM VOLT OTT SEMMI. A bűn szó alatt nem a rossz döntéseinket, és reinkarnációs “karmacsináló” megbotlásainkat, hanem egy alapvető bűnösség érzést, amivel az emberiséget KÉTEZER ÉVE SOKKOLJÁK, és mélyen belekódolták a kollektív tudatalattiba, hogy a világ maga a pokol, bűnhődni jöttünk ide, az ittlétünk egy büntetés, és ha ledolgoztuk a karmát, akkor talán, de csak talán méltónak ítéltetünk arra /a hamis, Jahve isten által/, hogy a “mennybe” kerüljünk.

Dacára annak, hogy az egyház és a Vatikán hatalma az elmúlt tíz évben jelentősen meggyengült, ezek a sötét mátrix kódok maradtak. Néhány gyöngyszem:

Bűnösök vagyunk, mert pusztítjuk Földanyát. /már úgyis mindegy hangulat uralkodik e téren, pedig ezt nem szabadna/

Bűnösök vagyunk, mert Jézust keresztre feszítettük. /nem történt meg/

Bűnösök vagyunk és tudatlanok, a spirituális dolgokban csak a felszínt kapargatjuk, soha nem nyerünk megváltást, soha nem tudjuk meg az igazságot, mert még az igazságot is a háttérhatalom kreálta, sőt, megengedték nekünk, hogy betekintést nyerjünk, de a valódi igazságot soha nem tudjuk meg.

Bűnösök vagyunk, mert nem vagyunk alázatosak / de igen, csak nem vagyunk szolgák/,  mert nem vagyunk önfeláldozóak / de igen, csak nem mi életünk kárán/, mert nem vagyunk hajlandóak mindent elhinni, amit mondanak nekünk, és megtagadtuk Istent. /a hamisat tagadtuk meg, az istenkép át lett írva az emberiség tudatalattijában, egy büntető, ítélkező, nárcisztikus istenképet emeltek a valódi helyére./

A kereszt a lélekmagban, melyet Mihály mutatott nekem, oly mélyen gyökerezik, hogy mélyreinkarnációs oldással tudtuk csak kiemelni onnan. Mielőtt ezt megtettük, mélytisztításon estünk át, és olyan kristályesőt kaptunk, melyet másik szertartásokon is kaptunk már, amit én égi áldásnak hívok, és amit ezúttal is a Szíriusz-Orion-Plejádi Flotta töltött fel fénnyel.

Gábriel HÁROM nagyon fontos ÖN-OLDÁSI technikát tanított nekünk, amelyekkel a mindennapokban is könnyen tudnak maguknak blokkokat oldani azok is, akik ehhez nem értenek.

Az utolsó kereszt feloldása a lélekmagban - mondta Mihály, és valóban az utolsó kereszt volt, valami, amit minden reinkarnációban magunkkal cipeltünk. Sokunknak volt ez az önfeláldozás másokért, a mi életünk kárára úgy, hogy a legtöbb életünkben nem éltük túl. Meglehet, akkor nem volt más választásunk, de most van.

A plejádi mestertől az űrhajóban ismételten megkaptuk egy szóban, mi a küldetésünk.

JÉZUSTÓL VISSZAKAPTUNK VALAMIT A SZERTARTÁS ALATT, AMIT EDDIG ŐRZÖTT MAGÁNÁL A RÉSZÜNKRE. Volt, akinek ez a HÁLA érzése volt, volt, akinek a  SZABADSÁG, volt akinek a FELOLDOZÁS.

Jézus könnyekig hatott engem, amikor azt mondta: “Bűnösnek érzitek magatokat miattam, pedig nem haragszom.”

Felváltva csatornáztam hol Mihályt, hol Gábrielt, hol Jézust.

Megható de igen erős szertartás volt, több mély oldással és a végén egy globális küldetéssel.

Az emberiség feletti hatalmas fekete keresztet oldottuk fel fénnyel és szeretettel.

Egy olyan keresztet, mely mentén az emberiség bűnösnek érzi magát, és ez a hamis istennel van szoros összefüggésben. Nehéz volt feloldani, sok lánc kötötte, de megoldottuk.

Az emberiségnek 15 nap kell, hogy a bűnösség érzés nagyrészt kioldódjon a kollektív tudat alattiból, nekünk három nap lesz a tisztulási szakasz az oldás után, miközben a mai nap a Szent Grál szeren a női energiát hívjuk egységbe a férfi energiával, pénteken pedig a Magyar Királyság Szertartással áldást, bőséget, békét teremtünk a magyar népnek.

A szertartás után megsúgták a jövő heti hármas egységet :) A hét végén posztolom őket. Három gyönyörű szertartás lesz, amelyek ezúttal csak nyomaikban függenek majd össze, de mindegyik külön-külön is nagyon fontos. A “szalagcímek” :) :

  1. FÖLDANYA GYÓGYÍTÁSA, EMBERISÉG GYÓGYÍTÁSA /csodálatos még leírni is/

  2. NAPVALLÁS SZERTARTÁS - AZ ŐSI ISTENEK A HELYÜKRE KERÜLNEK /Ez lesz a jövő heti “übergigamega”/

  3. ESEMÉNYRE FELKÉSZÍTŐ SZAKASZ II. Bevetés Angyalok :)

 

Hálás vagyok nektek, hogy továbbra is velem tartotok ezen a szép és tiszta fény-úton :)

 

A szertartás hanganyagát itt kérheted: eszter888fenyhozo999@gmail.com,

valamint itt tudsz jelentkezni is a szertartásokra /mindenkit megkérek, hogy az emailemen jelezzen/, és időpontot is itt tudsz kérni tőlem.

 

Áldás

Eszter

2018. május 10.

MA ESTE SZENT GRÁL SZERTARTÁS,

felemelő lesz :)

 

Szólj hozzá

feloldozás plejádok hamis isten Jézus Mihály Orion Sziriusz Gábriel