GLOBÁLIS MAGÁNYRA VAGYUNK ÍTÉLVE?
SZAKRÁLIS KAPCSOLATOK VS HÁTTÉRHATALOM
GLOBÁLIS MAGÁNYRA VAGYUNK ÍTÉLVE?
TÁRSADALMI ELMAGÁNYOSODÁS
SZAKRÁLIS KAPCSOLATOK VS HÁTTÉRHATALOM
Bevezetőnek annyi, hogy már megint én vagyok az, aki bevállalja, hogy megmondja a rosszat is, nem csak a jót :) /nemhiába én képviselem a talpraesett Fényhozót a 3D-ben :))/
Szóval akkor, vágjunk bele.
Egészen biztos, hogy már a cím felkeltette az érdeklődésedet, főként ha azon keserű többségbe tartozol, akiket ez bizony érint. Nem én találtam fel a fenti címbe foglalt spanyolviaszt, erről a témáról mások is cikkeznek, a téma szakértői, párterapeuták, szexuálterapeuták, talán még filozófusok is, és nem ebben az évtizedben először.
Én nem olvasok utána semminek, mert eléggé rohanó életet élek, de azért az a fajta kollektív magány érzet eljut hozzám, ami ennek a cikknek a megírására késztetett, továbbá a tiszta odafentről leérkező információ-áradat. Igen fontos téma, és sokaknak talán ebből a szemszögből még nem sikerült megvizsgálni.
Az összeesküvés elméletek nagy része, melyek a Földön mint esti mesék terjednek, nem igazak. Azonban van egy olyan rész, mely olyan hihetetlen, hogy pont attól igaz, hogy senki nem hiszi el, és pontosan, mint a földönkívüli csészealjakat levideózó valós felvételek, az igazság elveszik a hamisság tengerében.
Pedig az igazság mindig előttünk van, éppen az orrunk előtt.
Kezdjük azzal, amit te is átéltél. Számtalan rossz, lapos, semmilyen, szakítással végződő karmikus, fizikai, fiatalkori, rossz házasságosdi, megcsalósdi párkapcsolatot.
Értelmelten köröket, melyekben igenis jól akartad érezni magadat. Mindenáron. Bármi áron. Bármeddig. Márcsakazértis. Időnként még azt is hitted, hogy szerelmes vagy… NEM VOLTÁL AZ. A szerelem nem ott kezdődik, amikor hiányt, fájdalmat, félelmet, és főleg MAGÁNYOSSÁGOT tapasztalsz meg egy párkapcsolatban. A szer-elem, mely olyannyira túlmisztifikált, hogy sokan csak rálegyintenek a létezésére, vagy tudatosan kerülik, esetleg mindenkire rávetítik, voltaképpen végtelenül egyszerű.
TE+ÉN=EGY.
Mint a matek, csak itt egy meg egy az nem kettő :)
Minden egy. Egységbe kovácsolódik a tudat, a lélek és a két test is, ettől olyan csodás, ha két összetartozó ember szeretkezik egymással, és ezért olyan nagy az esélye gyermek megfoganásának, mindegy, hogy ki hány éves a sztoriban és milyen egészségi női-férfi állapotban van. Mindegy, hogy előtte senkivel nem működött, hogy nem lett gyermek, hogy a nőnek nem volt orgazmusa, hogy a férfinek nem működött a férfiassága, mindegy, hogy előtte senkivel nem tudták megélni az ÖSSZEOLVADÁST. Ez a bizonyos ÖSSZEOLVADÁS, MELYTŐL ANNYIRA FÉLNEK, a világ eredetének alapköve, egy ősi, egyszerű, tiszta dolog férfi és nő között. Csak az emberek bonyolítják túl ennyire, mint ahogy mindent, sőt használják fel önös érdekekre, eljátszva a fenti egységet. Hogy miért játszák el? Mert ha egységet mímelnek, olyan előnyökhöz jutnak, amelyeket másként a másiktól soha nem kapnának meg.
A globális elmagányosodás egyik alappillére a megjátszás. A színház.
Az, hogy az alapvetően szerelmet kereső emberek a megjátszók, a színészek áldozatául esnek, legalább egyszer az életben. Utána többé nem mernek nyitni, mert félnek. Félnek attól, hogy újabb szerelmi átverésbe botlanak. Ez bizony nagyon is érthető. Ki garantálja, hogy a következő párod nem lesz ugyanilyen színész? Hogy nem csak mímeli a szerelmet, és a vállad fölött mással szemezik? Nem csak eljátssza, hogy jó neki veled, miközben azt lesi, mennyi pénz maradt a pénztárcádban? Nem csak arra gondol szex közben, vajon meg tud-e fogni egy gyerekkel, mert férjhez akar menni, biztonságot akar és különben is jó állásod van a bankban?
Ki mondja meg, ki való hozzád?
Ki biztosít arról, hogy nem fogsz újra csalódni? Lepadlózni, százas papírzsebkendőt telesírni és éveken át kínlódni a másik elengedni nem tudásától, miközben elmegy melletted az élet, és míg te a színészed után keseregsz - mert kell még a mozi - addig az igazak elsétálnak melletted.
Elárulom: NINCS BIZTOSÍTÉK. NINCS EGY FIA GARANCIA SEM. Ami van, az az ÉRZÉS, mely ha kölcsönös, AZ EGÉSZEN MÁS ÉRZÉST OKOZ, mint a színészekkel lenni, ahol mindig azt érezted: valami nem stimmel..
Ha azt érzed, valami nem stimmel, akkor nem stimmel. Mikor akarsz elkezdeni végre bízni a megérzéseidben?
Ha pedig jön az igazi, akkor vagy őrülten ragaszkodni kezdesz, vagy elfutsz .Vagy, vagy. Nincs beteljesülés.
Ott állsz megsemmisülve, és vagy nőként a férfi után nézel, aki már hetedhét határon túl jár, vagy férfiként futsz, minél messzebbre, mindezeket magadnak kifogásokkal igazolva.
Tehát annak ellenére, hogy sokat szenvedtél, és vágysz az egységre, a beteljesülésre, ahogy megkapod, vagy két kézzel akarod markolni, vagy elfutsz előle. Logikus végülis.
ROSSZ PROGRAM. MINDANNYIAN ÁTÉLTÜK MÁR. VÉGIGCSINÁLTUK. HÍVTUK IKERLÁNGNAK, LELKITÁRSNAK, DUÁLPÁRNAK, LÉLEKPÁRNAK, EGYLÉLEKPÁRNAK, mindenfélének.
Az igazi kérdésköre évezredek óta tartja lázban a világot. Szinte mondhatni, megoszlott az emberiség: VAN IGAZI és NINCS IGAZI fanokra.
A van igazi fanok mind a mai napig TUDJÁK, ÉRZIK, HISZIK, hogy jön az igazi.
Ettől magányosak, szenvednek, frusztráltak, szenvedésprogramokat futtatnak, közben a fájdalom mentén azonban fejlődnek. Haladnak, mert hajlandóak voltak beleállni a szeretet-térbe, a szív-térbe és elfogadni, hogy változniuk kell. Ne áltasd magad, először MINDANNYIAN azért csináltuk, hogy megkapjuk az igazit. Egy idő után az út természetes velejárójaként fedeztük fel az egészben MAGunkat. Onnantól pedig a bennünk rejlő boldogságot és szeretetet. Nem érezzük magunkat magányosnak, de attól még azok vagyunk, és BÁRHOGY IS PRÓBÁLOD MAGADNAK BEMAGYARÁZNI, HOGY TÖK JÓL VAN EZ ÍGY, NINCS JÓL!!!
A szexualitás hiánya - a kettes szexcsakra töltésének hiánya, hogy a te nyelveden szóljak hozzád -, frusztrációhoz, túl sok stresszhez, testi és lelki betegségekhez, a valódi érzelmek elfojtásához, a természetesen kitörni akaró energiák erőszakkal elnyomásához vezetnek. Persze, mivel én is élem amit ti, azért azt jól tudom, hogy ezen a ponton akárkivel, akárhol, bárkivel, bármikor, az teljesen kizárt. Nem adjuk a testünket és nem csak mi nők nem. Már a férfiak is elkezdtek felnőni, egyre több a tudatos, önmaga testét tisztelni tudó férfi.
Itt lép be az örökös dilemma. Ha már nem vagyunk hajlandóak belemenni egy semmilyen párkapcsolatba, csak azért, hogy az a bizonyos kettes csakra más által ki legyen elégítve - az önkielégítést sokan még mindig bűnnek tartják, elképesztő, pedig a 21. században élünk, ez vicc… - meg legyen esti chips-sorozat-összebújás-megosztjuk a közös képeket az instagramon - jövőre házasodunk, mennyire menő - felvettük az otépé hitelt meg a csokot és bevállatunk három gyereket ezért kombó, és legyen aki fizesse az albérlet felét, szóval MI NEM MEGYÜNK BELE EZEKBE A MÁTRIX MINTÁKBA, akkor jön a magány.
Mert amíg az igazi meg nem érkezik, addig magány van. Vastagon.
Mindenki annyira jól elvan ebben a szépséges asztrális levesben, de tényleg.
Milyen jó angyalokkal suttogni - azt miért nem hallja meg senki, hogy Mihály - a nemzetközi angyalsztár - félreértés ne essék, imádom Mihályt, de mindenért őt hívják, eléggé régóta izzadva törölgetheti a homlokát :) - Gábriel, Uriel, Rafael - a Fényhozót kínosan kerülik, fogalmuk sincs mekkora lényegi erőt és kihagyhatatlan forrásenergiát utasítanak el - még ma sem merik a nevét kimondani, elképesztő, pedig ismétlem, A 21. SZÁZADBAN VAGYUNK, történelmi, apokrif és a Vatikántól kikényszerített iratok is bizonyítják, hogy nem a gonosz - szóval mindenki angyalozik és senki nem hallja meg, hogy a fent említett, egyébként csodálatos és erős entitások már kiabálják: a Földön valami egészségtelen zajlik!
Minden tanító csak a jó hajlandó elmondani? Azt nem, hogy mi történik itt VALÓJÁBAN?
Azt sem, hogy miért várunk évtizedek óta az ikerláng kapcsolatok beteljesülésére és MIÉRT NEM TÖRTÉNIK SEMMI? /mindegy, hogyan hívod, de ezt a fogalmat mindenki be tudja lőni, habár én az ikerlángokban egy atlantiszi lélekrész lopást véltem tavaly ilyentájt felfedezni, de most ebbe ne menjünk bele/
Miért van IDŐBEN TOLVA MINDEN?
MIÉRT VAN AZ, HOGY AMIKOR MÁR MAJDNEM-MAJDNEM, DE TUTIRA OTT ÁLLTOK A FIZIKAI EGYSÉG KÜSZÖBÉN, ÉVEKEN ÁT TARTÓ KARMIKUS KÖRÖK ÉS FEJLŐDÉSI KÖRÖK LEFUTÁSA UTÁN, AKKOR MIÉRT ÉS KIK CSAPJÁK BE AZ ARANYKAPUT ELŐTTETEK?
HÁT SENKINEK NEM TŰNIK FEL, HOGY ITT VALAMI NEM STIMMEL???
HÁT SENKI NEM LÁTJA, HOGY EZ MÁR RÉGEN NEM TANULÁSI FOLYAMAT?
Tisztelettel kérdelek téged, aki olvas most engem, tedd fel magadnak a kérdést.
MEDDIG AKAROD MÉG MAGADNAK AZT MEGMAGYARÁZNI, HOGY TÍZ ÉV UTÁN IS TANULÁSI FOLYAMATON MÉSZ KERESZTÜL ÉS A TÁRSAD IS? A tanulási folyamat egy idő után kettőtökkel tud csak folytatódni. Meddig akarod még elhinni, hogy neked állandóan várni, elengedni, “feladni Istennek” /melyiknek??? a magyarok istene bizony nem az a fajta, amelyik csak vár, és ül ölbetett kézzel, Baált ilyennek ismeritek??/, meg még mindig várni és várni kell és amúgysem várunk, hanem addig is fejlődünk, de amikor egyedül, este elsírod magad a MAGÁNYTÓL, A KIELÉGÜLETLEN TESTED, LELKED, SZELLEMED FÁJDALMÁTÓL, attól, hogy NEM ÉRTED AZ EGÉSZET, akkor nem gondolkozol el?
Én tudom, hogy de IGEN.
Keresed a válaszokat. Velem együtt.
Nem normális, ami itt folyik. Az összetartozó társakat hatalmas erők akarják egymástól visszatartani és ez nem most kezdődött. Mindent bevetnek. Az égegyadta világon mindent. Fekete mágiát. Reptiliánokat. Embereket használnak fel arra a sötét oldalról, hogy közétek álljanak, parancsra, irányítottan, mézesmadzagként eléjük rakva a saját érdekeiket, a saját önzőségük mentén pedig teszik, amit kell. Megakadályozzák, hogy ti együtt legyetek.
Ezért feladjátok.
És ekkor a háttérhatalom újabb pipát húz a hatalmas fekete naplójába. ÚJABB ÖSSZETARTOZÓ PÁR HALÁLA PIPA. /nem fizikai halálról beszélek, te, aki többször belehaltál és újjászülettél ebben a folyamatban, tudod, hogy miről is beszélek.../
A háttérhatalom érdeke, hogy KIFUSSATOK AZ IDŐBŐL. Mindenhogyan. Gyerekvállalás szempontjából, mindenhogyan, vagy csak a lelketek nem bírja tovább.
MINDEN EGYES NAPPAL, AMIKOR AZ ÖSSZETARTOZÓ PÁROK NAGY RÉSZE A FÖLDÖN MÉG NINCS EGYÜTT, AZZAL IDŐT NYER A HÁTTÉRHATALOM. Az összetartozó párosoktól félnek a legjobban, mert egy SZAKRÁLIS - fizikai -lelki-mentális , közös küldetéssel megkoronázott PÁRKAPCSOLAT felér száz másik hagyományos kapcsolat energiájával, ha nem több. A szeretkezésük, az egymásba fonódásuk, a közös életük, a közös teremtésük világokat mozgat meg. Ha összejönnek. Ez a végtelenségig van tolva.
Mert a háttérhatalom érdeke az ELMAGÁNYOSODÁS.
A magányos ember sebezhető. Mindent egyedül kell megoldania. Egyedül cipeli azt a terhet, amit ketten kellene, hogy cipeljenek. Fáradt. Fásult. Sokszor már közönyös. Reményvesztett. Fájdalommal teli, amit elnyom, mert hát élni kell. Nem adhatja fel. /sokan sajnos megteszik, az öngyilkosságok száma még mindig növekszik, évről-évre/
A magányos ember gyenge. Bármikor találni rajta gyenge pontot, mert sok van. Jó préda minden veszélyes személyiségnek. Nárcisztikusoknak, labilisoknak, szociopatáknak, ragadozóknak. Ordít róla, mire van szüksége. EGY TÁRSRA. És tagadhatja ezer évig is magában, akkor is szüksége van rá. Bekajálhatja a mindenütt előforduló rózsaszín angyalkás spirituális maszlagot, akkor is érzi belül, neki ez NEM MEGY. És mivel mindenki töreltenül HISZ, magát érzi rosszul, amikor ő ELKEZD NEM HINNI.
Igazából nem az a baj, hogy nem hisz, mert igenis hisz a Forrásban, az angyalokban, a szerelemben és abban, hogy mégis megkapja a társát még ebben az életben. Amiben nem hisz, az az, HOGY ITT MINDEN A LEGNAGYOBB RENDBEN VAN ÉS MÉG MINDIG TANULNUNK KELL. EGYEDÜL. .
A Föld az Esemény küszöbén áll!
Akkora energiát, amekkora ahhoz kell, hogy ezt rendesen és szépen kivitelezzük a 3D-ben, ahhoz NEM VAGY ELÉG EGYEDÜL! KETTEN KELLETEK!
A küldetésetek lényegi része is éppúgy kettő az egyben, mint mondjuk Mihály és Michaela.
Nem véletlenül emelem fel a hangom és hallattom nap mint nap.
Nem ok nélkül vállalom a hírmondó szerepét, aki olyan dolgokat mond el, amit mások nem mernek kimondani. Én kimondom. NAGY GÁZ VAN. Rendbe kell rakni. Csináljuk, és nem adjuk fel. Napról-napra kezdtünk el haladni, nagyjából az Ősrobbanás Szertartás óta, ami kb március elején lehetett valamikor. Az én közösségem tudja, amit leírtam. De más közösségeknek nem szól senki. Beleforognak az újonnan gyártott mátrix-sémákba: add fel istennek, ne csinálj semmit, várj, majd mindent megoldanak az angyalok.
VAN, AMIT IGEN! VAN FELSŐBB ERŐ, VAN HOVA FORDULNI, VAN KIT HÍVNI, én magam is sokszor szólok a JÓistenhez.
/csak a magyarok mondják, hogy Jóisten, mert tudják, hogy van rossz is: JHVH/.
Van, amit viszont nekünk kell megoldani, és ebben az angyalok, az istenek nagyon is inspirlálnak, mint most engem. Mihály nem tud ide leülni a gépem elé és leírni Nektek ezt a cikket. Ő csak súgni tud!
Baál napistenünk nem tud meggyújtani egy gyertyát, azt neked kell!
A Fényhozó nem tud elűzni egy démont úgy, hogy te nem kéred meg rá!
Érted már?
Van segítségünk, de nem szabad abba a hibába esnünk, hogy nem kell csinálni semmit, minden magától fog megoldódni. Ha kapcsolódni tudsz az áramlásba, akkor jönni fog magától, hogy mikor lépj és mikor ne.
Ami engem és a közösségemet illeti, mi csináljuk a “kemény melót” .Visszavesszük a lopott időt, visszafordítjuk a kifordított valóságot, eltöröljük a sötét mátrixot, nekimegyünk az Illuminatinak, a Reptilian Szövetségnek.
Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy nekünk, nektek, mindenkinek igenis SIKERÜLJÖN.
Nagy az ellenállás, de mi tudjuk, hogy nyerni fogunk, azt azonban nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy csak úgy minden rendben lesz egyszer. Le kell minden olyan akadályt, falat bontani, ami útban van és nekem nem véletlenül mutatják meg hétről-hétre, mi van még.
MI nem hajtunk fejet az elmagányosodásba való beletörődésnek úgy, hogy közben rószaszín csillámpónis szirvárványhányós spiri kamuba menekülünk, hogy majd az angyalkák mindent rendbe tesznek.
A “cuki angyalkák” hatalmas, gyönyörű harcosok, akkora energiával, melyet ha behívunk, akkor ŐK ÉS MI EGYÜTT, EGYSÉGBEN TÉNYLEG MEG TUDJUK OLDANI.
Asztrális illúziónak hívom azt, amikor valaki azt hiszi, HA AZ ASZTRÁLON MINDEN RENDBEN VAN, AKKOR A FIZIKAIN IS MAJD ÚGY LESZ. NEM!
A MUNKA FELÉT ELVÉGEZTE, MEGTEREMTETTE, DE NEM HOZTA LE!
Naná, hogy az időlopásnak, a térmódosításnak és mátrixnak köszönhetően nem is jelenik meg a 3D-ben. Soha, az életben. Ebben biztosan nem, amíg nem hozza le a fizikai síkra.
Na de HOGYAN?
Jó kérdés.
Ezen dolgozunk. A Fényhozó - aki, mint említettem, kihagyhatatlan, lényegi összetevője a nagy kerek egésznek - le tudja hozni velünk együtt, és le tudja hozni a mi akaratunk is, a társunk akarata és HITE is kettőnkben. DE AMI LEGINKÁBB LE TUDJA HOZNI, AZ A CSELEKVÉS. A NEM ÖLBE TETT KÉZZEL ÜLÉS, SÜLTGALAMBOT VÁRVA.
Cselekedetek, tettek nélkül A 3D ÜRES MARAD! ÉS MAGÁNYOS!
Ezek voltak a VAN IGAZI fanok :)
Lássuk az ellentábort .
A színészek színházát, ahol minden jó úgy, ahogyan van és egyébként is hova váljak el húsz év után, meg mi lesz a házzal.
Az érdekkapcsolatok világa, ahol a legtöbbször nem is tudják a részt vevők, hogy érdekek mentén vannak együtt, vagy ha igen, villámgyorsan elhessegetik a gondolatot, mert nem akarnak szembenézni a valósággal.
Pedig kellene!
Ó de hát ők nem magányosok.
DEHOGYNEM!
Még sokkal jobban, mint mi.
Sokkal-sokkal, iszonyatosan keserűen és végtelenül elfojtottan.
Az emberek arcán a korai öregség jelei mutatkoznak. A nők el vannak hízva, vagy nagyon le vannak fogyva. Nincs szex, nincs szerelem. Munka van, esti zabálás, néha esetleg olyan szex, ahol a nő már régen nem érez semmit.
A férfiak arca meg van törve. A hátuk görnyedt. Rohannak egész nap, és hajtják a pénzt. Hullafáradtan kerülnek az ágyba.
A gyerekek már sokszor zavarják őket de sem a gyerekekkel, sem egymással, sem önmagukkal nem tudnak nagyon régóta együtt lenni, csak LÁTSZAT AZ EGÉSZ.
A munkájuk a mátrixban, napi robot. Boldogtalanok, de legalább elmondhatják, hogy nincsenek egyedül. Szerintem meg igen. Én is éltem így, te is éltél így. Már régen kijöttünk ebből és nem is akarunk visszamenni.
A valódi párkapcsolatok, az összetartozó párok olyan kevesen vannak és olyannyira védik jogosan a kapcsolatukat, hogy a legtöbb ember vagy nem tud róluk, vagy csak nagyon keveset.
A küldetések a Földön haladnak ugyan, de nincs elég küldetés-energia-áramlás ahhoz hogy beindítsa a Földön a megfelelően magas rezgést. Túl lassan haladunk.
Azonban ahogy minden akadályt eltávolítunk az útból, úgy sikerül majd mégis elég energiát és magas rezgést létrehozni a fizikai síkon ahhoz, hogy az emberiség egy reggel újra a globális fényre ébredjen….
Addig azonban marad az igazi-tagadók, a fásult, szomorú emberek magányos látszatkapcsolata és a valódi egyedüllétben élők igazi-várása.
Hát szép.
Ez az összkép.
Ahhoz, hogy tudjunk tenni, szembesülnöd kellett ezekkel a TÉNYEKKEL.
Teszünk.
De azt tudnod kell, hogy a sötét oldal is tesz. A terv az, hogy az emberek elszigetelődjenek egymstól, hogy sebezhetőek legyenek, hogy a testüket a boldogság hiánya miatt betegségek ostorozzák, hogy frusztráltak, keserűek, dühösek, fáradtak legyenek. Hogy az élet megtörje őket, mert a terhet egyedül kell cipelniük, sokszor még a látszatkapcsolatban is.
Hogy ne tapasztalja meg az emberiség az EGYSÉGET, mely nélkül A VILÁG NEM TUD TOVÁBBHALADNI.
Az évezredek során sokmindent megtett a háttérhatalom azért, hogy az egység soha ne jöjjön vissza. Kivonták JHVH istenképével a forgalomból a NŐt, mint jin teremtő energiát, és csak janggal teremtenek. Különböző trükkökkel szétzilálták évezredeken keresztül az összetartozó párok kapcsolatát, minden előző földi és nem földi életünkben azért, mert félnek a mi egységünktől.
Az előző életek mindegyikében a szétszúzás a lélek számára feldolgozhatatlan traumákkal járt, melyek visszaköszönnek ebben az életben és megjelennek egymás között megmagyarázhatatlan bizalmatlanság formájában.
A reptilian energiát magukban hordozó csúcsragadozóktól kezdve a hibridekig mindenki tagadja és elutasítja a világ alapvető építőkövét a SZERELMET.
Fáznak még a fogalomtól is, mert ezt az energiát nem tudják befogadni.
A világot a maguk képére formálták és az emberiséget a szeretetlenség és magányosság mélységes poklában akarják tartani, a céljuk pedig az, hogy ADJUK FEL!
Nem adjuk fel. Ha már ezt mind tudod, akkor nem adod fel, mert tudod, hogy mivel állsz szemben.
Hát ezért vállaltam megint én a rossz hírek megmondójának szerepét.
Csukd be az angyalkás honlapokat, ahol minden szép és jó, szivárványt hányunk együtt. Inkább gondolkodj. Azon, hogy TE MA MIT TESZEL AZÉRT, HOGY LEGYEN EGY IGAZI TÁRSAD.
Nem feltétlenül arra gondolok, hogy pasiként borítsd rá az ajtót, vagy nőként kezd el őrülten hívogatni.
Sokkal inkább A TE ÉLETEDBEN MIN KELL AHHOZ VÁLTOZTATNI, ÉS A TE LELKEDBEN, HOZZÁÁLLÁSODON ÉS TUDATODBAN AHHOZ, HOGY A TÁRS, LEGYEN AZ BÁRKI , MEGÉRKEZZEN.
Hagyd abba az üres várakozást. TEGYÉL. Nem a másiknál kell kezdened a tetteket. Majd ő intézi a saját részét. Hanem magadnál.
Ne feledd, minden lépésed borítja a sötétség dominóját, azt a nagy akadályt, amiről írtam, amivel a valódi kapcsolatokat akarják megakadályozni.
Sajnos vagy sem, de a világ átalakulóban van. A diszfunkcionális ,hamis, érdekeken működő kapcsolatok mind borulni fognak és ezt nem valamiféle hibás ítélkezés mondatja velem, hanem ez tény. Látom magam körül is, mindenki tudja.
Ami nem igaz, ami hamis, ami színház, az mind borulni fog.
Házasságok is. Álpróféták is. Ismert emberek is Hivatalok, szervezetek, országok is.
Ami a pénz mentén, érdekek mentén lett felépítve, az nem marad meg a fényben többé.
Szóval ne adjátok fel. Ha te igaz vagy és hiszel abban, hogy van egy igazi párod, akkor tudván tudd a nehézségeket de tegyél. NE VÁRJ HOLNAPIG.
Legyen hát úgy, ahogy VALÓJÁBAN MÁR RÉGEN, ÉVEKKEL EZELŐTT KELLETT VOLNA LENNIE :)
Eszter
2018. július 4.
elérhetőség és időpontfoglalás: eszter888fenyhozo999@gmail.com