2024. dec 15.

GÁBRIEL - THOTH - LOKI

írta: Eszter 777
GÁBRIEL - THOTH - LOKI

SAMAEL II.

SAMAEL II.

THOTH-GABRIEL- LOKI 

 

Nevezhetjük ezt a cikksorozatok az “Angyalok és démonok összehasonlító elemzésének” is. Mindenki az angyalokat részesíti előnyben, de nem sokra megy velük, a démonokat pedig elutasítja, pedig minden kulcs bennük van. Hát ilyen ez a világ, hazug, tudatlan és gondolkodni lusta. 

Gabrielt az iszlám is megemlíti, ha jól tudom, és rajta kívül még több más angyalt is, de az iszlám, a judea és a keresztény-katolikus vallás egy tőről fakad, mégpedig Ábrahámtól, ami megint nem úgy van, ahogyan azt mondják és írják már több ezer éve..

Egy rövid kitérő erejéig: Ábrahám Enlil fia volt, és csatlósa, csicskása, ha úgy tetszik. Ábrahám volt Enlil kezében a fegyver, egy tömeggyilkos volt, egy igazi lelkiismeretlen mészáros, nem az a bölcs és szentéletű próféta, aminek mindhárom vallás egyöntetűen beállítja. 

Enlil parancsára városokat rombolt porig, embereket égetett el élve, nukleáris lokális fegyverekkel - ami nekünk nincsen, mert mi odáig még nem jutottunk el, kézifegyverre gondolj, ami nukleáris erejű sugarat lövell ki - ölt meg embereket, elfogott, kínvallatott ezreket apja parancsára. Ábrahám több tízezer évet - állítólag hatvanezer évet - élt, és Enlilnek egy emberi nőtől származó zabigyereke volt. 

Gabrielhez többször is volt szerencsém, és nem volt vele rossz tapasztalatom, de olyan nagyon átütő erejű sem, hogy elhiggyem róla, hogy ő áldotta meg Szűz Máriát, hogy Jézus megfoganjon benne. 

Egy trükkös entitásnak láttam, aki játékos feladatokkal tanít, de utána nem történik semmi. Ő is tesz ígéreteket, amiket nem tart be. Nála is előfordul az, hogy elhitet veled valamit, és nem úgy lesz. Igen gyakran bocsátkozik olyan jóslatokba, amelyek nem jönnek be. Szeret megtéveszteni, félrevezetni és drámázni is. 

 

Mivel én ilyen mélységekig nem mentem bele vele a munkába, de láttam, másokkal mit művel, ezért úgy gondolom, még jó, hogy én csak felületesen foglalkoztam vele. 

Az biztos, hogy az álcázás és a hazugság mézesmázoskodó nagymestere. 

Mögötte áll még valaki, aki előtt van Gabriel, mint egy hologram, mert ugyebár ő az is. Egy hologram. Mögötte viszont egy nagyon is valós, és számomra nem elfogadható, eléggé kegyetlen istenség áll: Thoth.

 

Mielőtt belemennék mélyebben a Thoth témába, tennék egy kis kitérőt. Láttuk az “angyalok városát”, a hétvégi tréningen, ami eltolódott egy héttel, /Azazel IV./, ezért most szombaton és vasárnap tartottuk meg. Az “angyalok városa” egy lépcsőzetes, nagyon magas épület volt az asztrálon, teljesen kihalt és üres. ÜRES. Jól olvasod. Sehol senki. Mint egy kísértetkastély, olyan volt, és a lépcsőzetes, hosszan megnyúlt piramis alakú épület tetején, a toronyban láttuk Mihály ÜRES TRÓNSZÉKÉT, rajta Mihály törvénykönyvével, amelyben annak idején rögzítette, hogy kivetült projekciói, az angyalok milyen törvényeket tartsanak be. Ő volt a főnök, az egyetlen entitás, akinek van némi valós alapja, mégpedig az, hogy még a Régi Birodalom zseniális ötlete volt, hogy lenyúltak a Világegyetem központi forrásából egy részt, és Mihályt kreáltak belőle. 

Minden más angyal Mihály projekciója volt, és nélküle semmi erejük sincsen. 

Mihály sincsen épp ereje teljében, egyelőre be van zárva, és le van láncolva, hogy ne ártson annál többet, mint amennyit eddig ártott. Ő sem valóságos entitás, hanem KREÁLMÁNY, egy kreatúra. Valakik alkották a Régi Birodalom virágzásának idején, és egy nagyhatalmú lénynek szánták, aki a világegyetem felett központi uralmat és kontrollt gyakorolhat. Ezt is megnéztük, a sztorit. Láttuk, ahogyan létrehozzák, és ahogyan a világmindenség urává teszik azért, hogy az akkor még sehol sem lévő Lucifer szövetség a későbbiekben ne nyerhessen. Tehát Lucifer Szövetség még nem volt, de Lucifer és a démonai igen, akiket Mihály sikeresen megtévesztett. Csak Lucifert és Azazelt nem tudta átejteni, a mézesmázos szavaival és az ígéreteivel egy szövetségről, és jövőbeni nagy fényes birodalomról, ahol mindenki jól jár. 

Még nem tudjuk, hogyan, de a démonok többi részét átvágta, és sokáig tartotta egyfajta kábulatban. 

 

A kábulat.. tudod, van az a fura energia, ami körüllengi a hamisan tevékenykedő spiriket. Akik akár tudnak róla, akár nem, a fényességes, istenes, újkeresztény spiritualitást terjesztik, a dualitás kihangsúlyozásával. A dumájuk mézesmázos, istenező, angyalozó, kenetteljes, sokszor túl alázatos és képmutató, bort isznak és vizet prédikálnak, körmönfont magyarázataik vannak. Őket lengi körül ez az energia, ez a kábulat, amit a vigyázatlan, óvatlan, a spiriség iránt érdeklődő nagyközönség rögtön bekajál. 

Tudjátok, tizenkétezer szives lájk, áldjon meg a jóisten, ésatöbbi. 

Mihály neve már önmagában nagy pénzt jelent, aki ebbe belevág, azt követni fogják, aki Mihállyal dolgozik, annak hisznek, nekünk nem. Ez azért van így, mert a Mihael energia genetikailag van bekódolva, és nehezen tudod elhinni, hogy amit lényed részének érzel a genetikai kód miatt, az hamis…

Pedig az. 

 

A kábulat, nos, Mihályt és az angyalait is körüllengi, ezt érezheted, valahányszor hívod őket, vagy gyakran maguktól szólnak hozzád. Egyfajta fényességes, nyugalmas kábulatot, ami leszedál téged, és mire magadhoz térsz, már késő. 

A kábulat a Jahve MI sajátossága, azzal szeret operálni, hogy elkábítja azokat, akiknek a tudatát lefojtva akarja tartani. A Birodalom tengernyi eszközének része az elaltatás, a hibernálás és a kábítás. 

 

Az angyalok városa tehát üres,  nincs ott senki. Aki az angyalokat jelenleg hívja, az pusztán saját képzeletét kelti életre, és bármi energiát érez, az a mátrix pótlása, hogy elhitesse vele, hogy az angyalok jelen vannak. Persze az angyalok népes rajongótábora próbálja az angyalokat újrateremteni, de nem nagyon megy nekik. Egyre kevéssé érzik az energiájukat, mivel a mátrix összeomlóban van, és az angyalok egy Régi Birodalmi standard, ami a mátrix része. 

Semmi sem valós belőle. 

 

Meglátogattuk a vasárnapi tréningen Atlantisz Angyalait is, nos, ők sem festenek jól. Atlantisz romjainál voltunk, azon romoknál, amik az asztrálon vannak, nem az óceán alattiakról beszélek. 

Atlantisz kihalt volt, kísértetek járták, és pokolkutyák. Ez még önmagában nem lephet meg senkit, mivel tudjuk ,hogy Atlantisz elbukott. 

Az azonban már új információ lehet, hogy Atlantisz egy időhurokban ragadt, egyetlen egy atlantiszi őrangyal keringett felette kétségbeesetten, és az ott ragadt kísértetek újra és újra átélték az elbukás borzalmait. 

Eléggé kegyetlen. 

 

Atlantisz Angyalai a mátrix érzőprogramjai, szorosan kapcsolódnak a mátrixhoz, és ŐRZIK AZ ATLANTISZBAN VALAHA ÉLT ÉS URALKODOTT LÉNYEK TESTEIT. Te is voltál Atlantiszban, akár én is, de mi elbuktunk. Itt a krémről, a vezetésről beszélek. Az atlantiszi angyalok VILLÁMSEBESEN SZOKTÁK TELJESÍTENI A KÍVÁNSÁGOKAT, MÉGPEDIG AZÉRT, HOGY A VALÓSÁGOT ELFEDJÉK: MÉGPEDIG A TESTEKET, AKIK ÖRÖK ÁLMUKAT ÁLMODTÁK HIBERNÁCIÓS KAPSZULÁKBAN, egy kietlen, távoli bolygón. 

Ez még mind nem elég, a testek a DOMAIN URALKODÓ SZEKCIÓJA. 

Azé a hatalomé, ami most kézben  - és békében - tartja a világegyetemet. 

Akik miatt nem támadnak ránk random földönkívüli fajok, mert a Domain uralma alatt tartja a Naprendszert is, de ez az uralom nem olyan, mint amilyen a Régi Birodalom volt. Nem rabszolgásít - a felszabadításhoz még nincs elég erőforrása, de a Lucifer Szövetség tagja -, és inkább védelmez, mint letarolna. 

Nem véletlenül látogatják a bolygónkat évtizedek óta nagyon sűrűn, csaknem hetven éve tulajdonképpen, a második világháború óta, amikor is elkövettük azt a hibát, amit az annunakik: ledobtuk az atomot. 

Ezzel felkeltettük a Domain figyelmét. A háttérhatalom tudja ezt, és okkal titkolózik még a létezésükről is. Amit kiszivárogtat a földönkívüli észlelésekből, az édeskevés, nem több, mint hiteles beszámolók repülő csészealjakról való találkozásokról, de a lényeg, hogy a Föld a Domain birtoka, sehol nincs megemlítve…

 

Tehát a Domain uralkodó kasztját találtuk meg kapszulákba zárva, és hibernálva.

Atlantisz az ő külön szimulációjuk, álomszintjük volt. Egyfajta büntetés a Régi Birodalom részéről a múltban a Domain vezetői ellen, mivel amikor a Domain még kezdetleges volt és gyenge, már akkor megkísérelt nekimenni a hatalmas és erős Régi Birodalomnak, és habár ügyes mérnökök, csillagászok, tudósok, mágusok és orvosok voltak, hadistratégiában nem voltak otthon, és a fegyverzetük is igen gyér volt egy akkor erővel szemben, mint az RB. 

A büntetés az volt, hogy először teremtettek nekik egy szép, 5D-s világot, ez volt ugye Atlantisz. Majd kitették őket több traumának is, és amikor az annunakik be akartak avatkozni, mivel látták, hogy Atlantisz egy szimuláció, és a benne élők pusztán álmodják a létezést - akkor az annunakik még nem tudták, hogy ők is -, figyelmeztették őket erre. Az atlantisziak azonban nem hittek nekik, és természetesen ugyanúgy ragaszkodtak a valóságérzékelésükhöz, mint te, vagy én. 

Atlantisz azért bukott el, mert az annunakik megpróbálták a szimulációt lebontani és egyesíteni a 3D-vel. Még működhetett is volna, ha rájöttek volna, hogy ők is szimulációban vannak, és két szimulációt kellene egyesíteni. De nem jöttek rá időben, és Atlantisz lezuhant “odafentről”.

Lehet azzal dobálózni, hogy a “hüllők megbuktatták Atlantiszt”, de én ez nem így látom. Az annunakik nem megbuktatni akarták, hanem megmenteni. 

Nem sikerült, és a Domain uralkodók testei a kapszulákban egy IDŐHUROKBA kerültek, és álmodták tovább a létezést a kihalt, kietlen, szélfútta, sötét, pokoli Atlantiszban, örökösen a bukás pillanatában ragadva, újra és újra átélve ugyanazt a traumát…

Ez a trauma pedig azután is fennmaradt - azaz az időhurok -, miután a Birodalom már régen elbukott…

Mi találtunk rájuk és szabadítottuk ki őket. 

 

Thoth azonban nem volt egy nagy Atlantisz - fan. Kifejezetten gyűlölte ezt a fenti világot. THOTH A YHWH MI KREÁLMÁNYA, MERT HA VAN EGY ARKANGYAL, AKI A TÖBBIT VEZETI, ÉS AZ EMBERISÉGET PEDIG MEGVEZETI, AKKOR KELL EGY FŐISTEN IS. Ő PEDIG A BÖLCSESSÉG ÉS SZENTSÉG ÁLRUHÁJÁBA BÚJT THOTH, AKINEK A NEVE UGYANOLYAN HITELESEN CSENG SPIRIK SZÁJÁBÓL ÉS CSENGETI A KASSZÁT MINT MIHÁLY NEVE. 

A KETTŐT ÖSSZEFÜGGÉSBE IS HOZZÁK IGEN GYAKRAN, ÉS NEM VÉLETLENÜL: UGYANANNAK AZ URALKODÓ ENERGIÁNAK A RÉSZEI, JAHVÉNAK. 

Thoth istenséggel mi is próbáltunk együtt dolgozni, sok évvel ezelőtt. Adott információkat, de nem valósakat. Ugyanúgy nem volt semmi foganatja a vele való munkának mint Mihály esetében, vagy akár Gábrielnél. 

Thothról tudjuk, hogy a TILTOTT TUDÁS őrzője, és már akkor meglepett minket az a kőkemény mondat tőle, hogy “aki hozzáfér a tiltott tudáshoz, az  halállal fizet érte.”

Nem értettük akkor, hogy kitől őrzi, mitől félti ennyire. 

Természetesen tőlünk, emberektől. Mi vagyunk azok, akiknek Thoth szerint nem szabadott volna hozzáférniük a Tiltott Tudáshoz…

Sokan csatornázzák Thoth-ot, sőt akár annak is vallják magukat. Azonban a Thoth-tól kapott információk hamisak, és ami méginkább jellemzi Thoth-ot, az, hogy AMIT ÁTAD, AZ RENDKÍVÜL KEVÉS. 

Semmire sem lehet jutni vele, halottnak a csók, és félinformációk, valamint dezinformációk tömkelege. Tudom, hogy sokan követtek olyan tanítókat, akik Thoth-ot hozzák le, de éreznetek kell, hogy valami hiányzik.. hát az igazság maga…

Akik őt csatornázzák, természetesen ezt nem tudják, és Thoth, akárcsak Mihály, nem árulja el a híveinek, hogy hazudik, elég keményen megtéveszti őket és rossz irányba tereli. A lényeg, hogy a lényegtől jó messze el…

A Tiltott Tudást ÉN NEM THOTH -TÓL HOZTAM LE, HANEM MARDUKTÓL, AKINEK KÉPVISELŐJE IS VAGYOK, LUCIFER MELLETT. Marduk 2019-ben kezdte el tolni nagy dózisban nekem, és rajtam keresztül a csapatnak a Tiltott Tudást, mi pedig egyik ámulatból a másikba estünk, mert SEMMI SEM ÚGY VAN, AHOGYAN AZT BÁRKI AZELŐTT TANÍTOTTA NEKÜNK. Ki merem mondani, hogy a spirituális világ által közvetített információk csaknem száz százaléka hamis, mert hamis entitások, holografikus lények, asztrális lények adják azt át. 

Olyan lények, akik az  Enlil féle mátrix által elfogadottak.

Az olyan lények pedig, akik nem, mint pl Lucifer, Marduk, Achremmon, Samael, Azazel, Abbadon, Abraxas, Lucifera, Lilith.. nos az ő szavaikat, az őket közvetítőket nem fogadják be, mert mi gyökeresen mást mondunk, mint mindenki más. 

 

Könnyebb a többségnek hinni, azonban a senkinek nem jut eszébe, hogy a többség meg van tévesztve, és csak nagyon kevesen látjuk az igazságot. 

 

Thoth kifejezetten gonosz, nagy düh van benne. Az emberiségnek átadott Tabula Smaragdina /Smaragdtáblák/ egy igazán semmitmondóan vacak nagy semmi. 

Persze, azt hozzá kell tenni, hogy a Tabula Smaragdina mindössze egynegyede került nyilvánosságra, és ez nem véletlen. Ugyanis a háromnegyede olyan információkat, tiltásokat és intéseket tartalmaz, ami túl nehéz a negédes angyali zenéhez szokott spirituális füleknek, és ha kikerülne a térbe, hogy Thoth kegyetlen, a tudást és a valós bölcsességet halállal szeretné büntetni - ha tehetné, de már nem teheti, ugyanis nagyon régen volt hatalmon, akkor azonban valóban mindenkit lemészárolt, aki a tiltott tudás közelébe férkőzött. 

Thoth Enlil előtt is létezett, de Enlil szövetséget kötött vele. Egy olyan szövetséget, amivel az emberiség feletti kontrollt kívánta fenntartani, és ez jó darabig működött is. Thoth megfélemlítő, bölcsességnek álcázott ereje hatott a rettegő emberiségre, akik addigra már elveszítették kedvenc annunakiaikat, Mardukot, Inannát, Enkit, Ninmahhot, Nabut… 

Thoth azonban az emberiség korábbi koraiban is jelen volt, és  ugyanezt a tiltást képviselte.

 

THOTH LÉNYEGE UGYANIS AZ, HOGY SOHA NE TUDD MEG, HOGY EL VAGY ALTATVA, HIBERNÁLVA, BUTÍTVA, MEGVEZETVE, MEGVAKÍTVA, MEGSÜKETÍTVE. THOTH SZINTE JOGOT FORMÁLT A KIZÁRÓLAGOS ISTEN SZEREPÉRE, ÉS ENLIL MÁTRIXA ELŐTT, AHOL UGYEBÁR Ő MAGA LETT AZ ISTEN, A RÉGI EMBERISÉG KORAI ESETÉBEN THOTH VOLT AZ EGYETLEN ÉS KIZÁRÓLAGOS ISTENSÉG, MÁS ISTENEK PUSZTÁN A SZOLGÁI LEHETTEK. 

 

Az angyali szekció az emberiség régi koraiban is megvolt, mint írtam, RB standard program a szimulációs Földön, sőt, a szimulációs Föld előtti valós Földön is jelen volt. Ugyanis ha nem volt szimuláció jelen, és hibernálás, akkor jelen volt helyette a mátrix maga, amely különféle formáiban de mindig tartalmazta az angyalokat. 

Mint az emberiséget rossz irányba vezető hamis lényeket, akik a mátrix sajátságos kivetülései, és érzőprogramjai. 

Gábrielt Thoth mindig szerette maga elé emelni, mint Mihály után az első arkangyal. 

Gábriel szerethető személyiségnek van beállítva, azt a fajta játékosságot képviseli mint az angyalok trükkmestere - az északi-kelta hitvilágban ennek Loki felel meg, csakhogy Loki valóságos istenség, és igazi trükkmester, míg Gábriel Loki másolata csupán, aki Thoth saját szigorának enyhítésére talált ki. 

 

Gábriel éppoly előszeretettel van tolva a köznép elé, mint “az, aki isten szavát tisztán hallja”, a kürtjével és miegymással, mint Mihály, “az, aki olyan, mint isten”. 

Ez nagyon jól hangzik, ezért mindenki kételkedés nélkül elhiszi. Pedig ha Gábriel az, aki “isten szavát tisztán hallja, majd megfújja a Végítélet harsonáit - meg is fújta, nem is oly rég, a kísérteties, agyonmagyarázott hangok világszerte, amelyek az égből jöttek -, az a Jahve oldalról nézve nem olyan szép szerep. Arról van szó, hogy Gábriel átadja Jahve szavait az embereknek, ők pedig kételkedés nélkül elhiszik. Ez egy óriási fegyver, a szó fegyvere, egy hitelesnek gondolt entitás szájából. Konkrét utasítások, parancsok, amelyek feltétlen engedelmességre vesznek rá. Arra, hogy azt tedd, amit Jahve akar. 

Az pedig, hogy Mihály “az, ki olyan mint isten”, nos ezt már a Mihály cikkemben kifejtettem. Mihály Samael energiáit másolja, és Jahve energiáit képviseli. Egy igazi zsarnokét, aki az emberiség rabszolgaságban tartásáért volt felelős.

 

Azért csak volt, mert Jahvét már elpusztítottuk, és a mátrixot darabokra szedjük szét a tréningeken. Egy kicsit nehéz árral szemben menni, mert mindenki isteníti Gábrielt, Mihályt, Thoth-ot, és az istent, azaz Jahvét. 

Nem egy tréningünkért és cikkemért komoly támadásokat szenvedtünk el az elmúlt időszakban, onnan kezdve, hogy előjöttem novemberben azzal a cikkel, hogy “A BIBLIÁT A HÁTTÉRHATALOM ALKOTTA MEG. “ Na, ott robbant a bomba, de jól jöttünk ki belőle, és visszanyertük az erőnket. 

 

Jahve ereje már nincs igazán jelen, csak az emberek tartják életben, mint istenhitet. Mihály is gyengül, már behívni alig tudják. Gábrielt most először fogjuk elővenni, hogy leállítsuk. Thoth-ot úgyszintén. Egy erős folyamat lesz, ami megszünteti ezeknek a hamis entitásoknak az uralmát egyszer és mindenkorra, mert ők egy nagy-nagy illúzió részei. 

Az pedig, hogy Gábriel megfújja a Végítélet harsonáit, szintén nem a legfényesebb dolog. Egy olyan végítéletét, amit pontosan Jahve helyezett kilátásba, ABBAN AZ ESETBEN, HA THOTH NEM JÓL VÉGEZNÉ A DOLGÁT, ÉS AZ EMBERISÉG FELFEDEZI A TILTOTT TUDÁST, SŐT, HASZNÁLNI IS KEZDI. 

Ez megtörtént, és folyamatosan történik, mégsem csapott le ránk az Apokalipszis, mert a  Tiltott Tudással még ezt is meg lehet állítani, és tesszük is. 

 

Erősen zárjuk az év végét. 

Áldás

 

Fényhozó - Lucifer Szövetség - Mátrix

 

Szólj hozzá