Lélek-Örvény

Sötét örvényben jársz, szél túr a hajadba,

nincs már félelem benned, megedződtél,

hosszú volt az út idáig,

nem akarsz bizonyítani többé,

a magad örvényében önmagad lehetsz.

Levetetted minden felesleges ruhád,

elengedted minden koloncodat,

kizárod a külvilágot, akit nem kell,

már nem hallod meg többé,

a magad életében te vagy az úr.

Készen állsz, nem vagy gátja semminek,

sem ellensége még mindig önmagadnak,

a lelked nyíló virágként várja a fényt,

magát ölelve át, ringatva, várva a reggelt.

Ő is ott örvénylik benned, megengeded, hagyod,

nem akarsz már te az első lenni,

nem akarod feltépni lelke ajtaját,

és nem várod, hogy kinyissa neked.

Csak haladsz előre, az örvény kívül-belül tombol,

nem bánod, mert érzed, hogy élsz,

nincs benned a mindent ledöntő akarat,

nem várod, hogy megtörténjen bármi.

Ahogy elengeded, úgy engeded be,

hogy a két örvény lebontsa a korlátokat,

hogy a két lélek ne féljen többé,

a vihar magja ilyen tiszta.

Ezer éve volt ilyen egység,

ilyen erő akkor fűzött össze,

most ébredünk rá, hogy nem veszítettük el,

csupán elfelejtettük milyen EGYnek lenni.

Amikor az örvény lassul, és a viharnak vége,

amikor a napfény simogatja az őszi erdőt,

amikor a hegyeket végigcsókolja a lágy őszi eső,

akkor újra születik a fény, és a két örvény nem tombol többé,

akkor válik eggyé férfi és nő.

Eszter

/2015 ősze/