Arany és Kék
Vörös és Fekete
Tűz és Jég

A lelkünk valódi titka,
Az igaz, a szép,
Harcol egymással a tűz és a jég,
Tudjuk, mindez csak álca,
Felállítottuk a pajzsokat.

Király és királynő
Áll egymással szemben,
A szemünk beszél,
Ehhez nem kellenek szavak,
Mert minden szó csak hazugság lenne.

Körülöttünk a harcosok,
Nem hibáztatjuk őket, csak védenek,
Figyelik minden lépésünket,
Ahogy mozdulunk, ők is kivonják a kardjukat.

Sakktábla az élet,
Játszunk és sírunk egymásért,
Ha a szemedbe nézek,
Tudom, mi az igaz,
Ami igaz gyönyörű.

Szabadok vagyunk,
Tűzben, jégben születtünk,
A kardjaink szikráznak,
Összecsapunk és ölelkezünk.

A végső harcnak vége,
A megadás jött el most,
A feladás, hogy a lélek,
Mint száguldó vulkán-én törjön elő.

Ölelsz a tűzben,
A csókod édes, elgyengít,
Nincs több harag, félelem, fájdalom,
Az idő és a harcosaink leteszik a fegyvert.

Tűz és jég harca végül kioltja egymást,
A lemenő nap vöröse elmossa a feketét,
A kék ég simogat téged, amikor jössz,
Aranyba öltöztetem a lelkem.

Eléd lépek, érintelek,
Hagyod, a lelkedből kimossa
A könny a kétséget,
Tűzben születünk újjá,
Most, örökre.

Eszter
/2016. április 1./

A VERSEIMET CSAKIS FORRÁSMEGJELÖLÉSSEL OSZTHATOD MEG.