GALILEA 

JEZUEL - KETTŐ - 

3.rész

Morpheus

A szövetségek az egység ötös szerveződésű részei. Olyanok, mint a sejtek. Öt Létező, vagy öt ember, öt lény alkotja. Az ötösök a pentagram tökéletes alakjában állják a sarat, tűzön-vízen át. Az ötösök minden krízist, minden háborút kibírnak. Az ötös a közepe mindennek, az origója, az ötös az Eredet. 

A JCS központjában forrtak a kedélyek. Mindenki szabadulni akart onnan, most, hogy felosztották a “szerepeket.” Valójában senki nem akart háborút, de tudták, hogy ez elkerülhetetlen. A szabadságért vívják a háborút ezúttal, nem a hatalomért, pénzért, földért zajlik, mint az előző két világháború, amely innen úgy festett, mint unatkozó gyerekek játékai a legóval.. akik egymás torkának esnek az ostoba játék miatt. Az istenek tudták, hogy igazából az első és második világháború - mint ahogyan a nagy pestisjárvány, a londoni tűzvész vagy a tatárjárás is - egyazon okért zajlott. Az Aratásért. Azért a jelenségért, ami a háttérhatalom sajátja - időről-időre az emberiség megérik az Aratásra. Kellő félelem, fájdalom és harag valamint kellő populáció halmozódik fel ahhoz, hogy legyen elég energia a learatott lelkekben, amely táplálja a nem földi testben lévő elitet. A földi testben lévő elit pedig csupán bábja a nem földi testben lévőnek. Igazi fekete piramis ez, és csúcsteljesítménye lenne a Novus Ordo Seclorum, az az Új Világrend, melyért az időcsúsztatások korszakában most először akár harmadik világháborút is képesek lennének vívni, és nem az emberekkel, hanem az istenekkel. Az emberiségnek önmagában az istenek és földönkívüli fajok segítsége nélkül esélye sem lenne, ámde az eddigi világégések során nem kellett az elitnek felvállalnia magát, ezért tudták eljátszani a hatalomért és pénzért folyó színjátékot az emberiségnek. Most már nem tudják. Senki nem hinne nekik. Az istenek tisztában voltak egy ekkora háború jelentőségével, és készültek rá. Arra is fel kell készülniük, ha a háború most sem fizikai síkokon zajik majd. Erre ki kell képezni az embereket, és habár a felébredettek kiképzése már késznek mondható, a nagyjából hatmilliárd nem felébredett ember felkészítésére nincs elegendő idő. Ezért kellett felosztani a csapatokat. Ezért kell egységben gondolkozni. 

A csapatok felosztva várták a parancsokat, azonban várni kellett. Nem mehettek ki onnan, mert mindenki, aki odabent volt, közellenségnek minősül az elit szemében, még maga Ford elnök is, sőt, most már Alexander is. 

A JCS központja így hadibázissá avanzsálódott, és a harckészültség életbe lépett. A kamerák a földön hevertek, kikapcsolva, továbbra is. A riporterek is odabent ragadtak. A világ már nem erre figyelt, hanem arra, hogy hova meneküljenek, és az emberiségben gyökeret vert a rettegés - nincs hova, de a remény is: ez a bolygó az embereké. 

Lucifer összehívta a Tanácsot. Új tanácsot állítottak fel, a régi helyett, melynek sorsáról még mindig nincs hír. A Vulcanus izzó sziklái mélyen magukba zárták a titkot. Annak a mészárlásnak a titkát, amely egy újabb időhajlítást tett lehetővé a háttérhatalom számára akkor, amikor úgy tűnt, kicsúszik az idő a kezükből. Ez “régen” volt, de Földi időszámítás szerint a mosthoz, 2035-höz képest 3105-ben. Valójában. 

A Tanács vegyes összetételű lett. Volt benne ember, Létező - istenség, arkangyal, démon. 

A Tanácsot Lucifer vezette, a háborút pedig Jezuel Alexander és Pete mellett. 

May C. Clark a külvilággal tartotta a kapcsolatot, és elkezdte szervezni az evakuálást, ami külső szemlélő számára értelmetlen szélmalomharcnak tűnt, May azonban nagyon is jól tudta, hogy mit csinál, és abbéli igyekezetében, hogy hatalomhoz jusson, jót tett a világnak. A külvilág reagált ugyanis May utasításaira, és összeállt a mátrix maradványából egy rendszer, egy olyan rendszer, amely védelmező szárnyai alá tudja venni a családokat. Az emberek összefogásáról szólt ez a rendszer, olyan, mint egy rejtett fényhálózat ott, ahol eddig látszólag csak a mátrix volt jelen. A világ forrongott odakint. 

Senki sem tudta még, a JCS központban, az első órákban, hogy hónapokra fognak itt ragadni, de így lett. Eközben odakint a világ végérvényesen megváltozott. Az elit pedig kivárt. Pontosan tudta, miért vár ki.. azért, mert a föld alatti társadalom haderejét is mozgósították, és mivel tudták, hogy a JCS-ben az űrből várják a támadást, teljesen váratlan lecsapáson alapuló tervet aktiváltak. Igen, aktiváltak egy D tervet, a föld alatti hadsereg támadását a felszínnel szemben, még úgy is, hogy ez azzal jár, hogy a lenti társadalom rájön, hogy hazudtak nekik. Nem csak az az ötvenhárom, akik Morpheus Köve körül állnak éppen most… hanem az összes. Az elit kivárt, és két hét telt el a sorsdöntő naphoz képest, amikor Jezuel élő adásban támasztotta fel B.W.-t. Két hét, ami lázas készülődésben, fegyverkezésben és kiképzésben telt el. Két hét, amiben minden perc számított, nem lazsálhattak. Az elit mélyen hallgatott, nem támadtak. Alexander repülőgépei visszatértek a bázisra, de készenlétben maradtak. 

A Tanács éppen ülésezett. Verőfényes napsütés volt odakint, de csak a jól levédett parkig mentek ki az emberek mindig. A Létezők és az emberek egymással szemben, pontosan tizenhárman alkották az Új Szövetség Tanácsát.

A Fényhozó hangja úgy zengett a központi hallban, hogy minden jelenlévő hallotta. 

• Az elit le fogja kapcsolni a műholdakat. 

• De ezzel saját magukat is rossz helyzetbe hozzák. - szólt hozzá Pete. 

• Igen. Mindez nem számít nekik. - konstatálja B.W. 

• A föld alatti társadalmat fogják mozgósítani.  - jelentette ki Menra. Minden szem rászegeződött. Az istenek tudták, hogy ideje előhozakodni a tényekkel. 

• … milyen föld alatti társadalmat..? - kérdezi Pete.

• A föld alatt valóban van egy világ. - erősíti meg a Létezők szavát Alexander, aki hetvenhét fokig jutott a szabadkőművesek beavatásán. - Emberek élnek ott. Számuk értesüléseim szerint jelenleg elérheti a harmincmilliót is. 

Az emberek, akik a tanács tagjai voltak - Pete, B.W. May és Nathalie, Alexanderen kívül, döbbenten meredtek a férfira. 

• Föld alatti társadalom….? - May homlokát ráncolva most még öregebbnek tűnt, talán ezer évesnek is akár. Erről ő nem tudott. Nem csoda, hiszen a szabadkőművesek megválogatták a kiadott információt és azt is, hogy kinek adják ki. 

• Igen. Föld alatti társadalom. Régóta létezik. Nagyjából százötvenezer éve földi időszámítás szerint. - mondja Lucifer.

• Százötvenezer..?? - May ismét ledöbben. Azt érzi, csúnya módon kihagyták valamiből, és ha ebből kihagyták, másból is. - Én erről miért nem tudtam? És a földi emberek miért nem tudták? - elhallgat. Tudja, hogy miért nem.. azért nem, mert akkor lementek volna a föld alá, és leleplezték volna a hazugságokat. Ami fent zajlik, azt is, ami lent zajlik, azt is, és May a hazugsággyár óriási gépezetének része. Fontos része… hitte eddig. Már nem olyan biztos benne. 

• Egyesíteni kell az erőinket velük.  - folytatja a Fényhozó. 

• Ez nem is kérdés. - mondja Pete. - Na de hogyan? Ugye nem gondoljátok, hogy csak úgy puszira leengednek oda minket??

• Nem. Nyilván nem. Lemegyünk engedély nélkül is. - mondja Menra magabiztosan. 

• Védik a lejáratokat. - mondja Jezuel. - Tudjátok jól, hogy nem csak szemmel látható módon. A hadseregük elsőrangú a Világegyetemben. Több pénzt, erőforrást és mágikus erőt használtak fel a föld alatti világ elrejtésére, mint magára a Földre, és a föld felszíni mátrixra. 

• Odalent a mátrix még a fentinél is sokkal erősebb. - mondja Menra. - Totális diktatúra. 

• Igen az,de már nem lehet tovább fokozni. Felébredtek páran. - mondja Lucifer.

• Hányan? - kérdi Alexander. Gyomrába titkos görcs kúszik be. A szabadkőműves beavatások része volt, hogy mindenre felkészítsék őket. Erre is.

• Éppen most, ötvenhárman. A többieket pedig ez az ötvenhárom ébreszti.

• De még nem láttak minket élőben? Addig, amíg nincs fizikai bizonyítékuk a létezésünkre, addig nem fognak teljesen biztosak lenni benne, hogy jól érzik, amit éreznek. - mondja most B.W. 

• Valóban nem, de éppen azért megyünk oda, hogy saját szemükkel lássák az igazságot. Eleddig föld felszíni embert nem láttak, úgy hiszik, hogy kipusztultatok, Létezőt pedig főleg nem, aki szabad, csak félig, vagy egészen lekötözött démonkat és föld alatti isteneket. - mondja Jezuel. - Mielőbb indulnunk kell. Nem várhatunk. 

• De innen nem mehetünk ki… - mondja Pete. 

• Bármikor kimehetünk. - kontrázik Lucifer. 

• De hát lelőnek minket… - hüledezik Pete. 

• Kizárt. - mondja magabiztosan Jezuel. - Hiszen nem is fognak minket LÁTNI. Sem érzékelni. Semmivel. 

• Ahha értem… Már megint valami spirituális trükk. - Pete vigyorog. B.W. és May megkönnyebbül. Alexandert meg sem lepi a dolog. Nathalie is a csapat része, de most csatlakozik, mert a hatalmas épületben máshol volt eddig dolga. Friss, fiatalos, illatos, mint a lágy tavaszi eső. B.W. kedvtelve méri végig a lányt. Tetszik neki, amit lát. 

A Tanács tagjai Lucifer, Jezuel, Achremmon, Azraela, Menra, Samael, Lilith, Lucifera az isteni oldalról, B.W., Nathalie, May C. Clark, Alexander, Pete és a köpcös, Joe.

Hat-hat, középen Jezuellel. Pontosan úgy, mint az apostolok idejében. Nem véletlenül. 

Egy igazi döntéshozás először is páratlan számú résztvevővel működik a legjobban, mert a hat-hat foglalhat állást egy ügyben két ellenkező oldalon is, a tizenharmadik a döntőbíró, aki mindent felülről lát, aki bölcsebb mindegyiküknél, és ez itt Jezuel. Az elit tanácsa se véletlenül tizenhárom odafent, a Nibirun. Minden háborúskodás így kizárható a tanács tagjai között, mert a tizenharmadiknak mindig pártatlannak kell maradnia. Objektív döntést kell hoznia, egyik oldalra sem állva. A hat-hat természetesen keveredik - istenek is állhatnak emberek pártján, és fordítva. Itt nem a származás a lényeg, ahogy minden valós döntéshozó testületben, hanem a rálátás. A rálátás az összefüggésekre, a dolgok mikéntjére, arra, hogy a Terv hogyan épül fel. Ebben kétségkívül Jezuel volt az ász. Ő átlátta a Tervet, mivel a megalkotásában nagy szerepe volt az idők előtti időben, még az istenek terveinek megírásában is. Ezért tanította ő a Tervet, főként az apostolokon keresztül, akik nem voltak mások, mint a Tanács tagjai. Mindenkor. Minden időben. Minden helyen. Akárhányszor jött Jezuel le a Földre emberi alakban, mindig maga köré hívta a Tanácsot. Most, hogy Lilith is jelen volt, aki a Földön Jézust nőként képviselte ebben az inkarnációban, nem ok nélkül, hogy a védelem teljes legyen, és Jézus sebezhető, emberi formájának elrejtése, a vonzódás Lilith és Jezuel között olyan erős volt, hogy szinte szikrázott közöttük a levegő. Lilith a világ számára ismertebb nevén nem más, mint Mária Magdolna. Lucifer és Lucifera mindent megtett azért, hogy ezt titokban tartsák, még a Tanács tagjai előtt is, azzal, hogy elfedték a szemük elől az igazságot - a Tanács emberi tagjai nem láthatták meg a párost. Most még nem. 

Remegett a föld Morpheus Kristálya körül. A föld alatti embereknek van egy érdekes sajátossága. A hit erősebb mindennél. Nem láthatják a Napot, az eget, a felhőket. Nem érezhetik bőrükön az igazi esőt. A lágy, simogató tavaszi napfény nem ringatja álomba a lelküket. A földi Édenkert, a Föld maga, nem altatja el kiélesedett érzékeiket. Ezeknek a kiélesedett érzékeknek nem kell más, mint állandó csapásirány: a hit. Az érzékek ugyanis a hit mentén igencsak irányíthatóak… és a föld alatti emberekkel szemben éppen ezért a hit kétélű fegyver. Az a hit, amit nem támaszt alá fizikai valóság, jelen esetben az abba vetett hit, hogy a földfelszín veszélyes és kihalt, szörnyek lakják, és élhetetlen, az a hit erősebb tud lenni egy világtól elzárt emberben, mint az a hit, amit szemmel látható valóság támaszt alá, mégpedig azért, mert ez a hit állandóan maga előtt tolja a Remény szekerét, és ez a szekér mindig két lépéssel a hit előtt jár.. a hitet pedig a Reménnyel manipulálják a hívő ember szemében, a hívő ember szeme pedig örökre csukva marad. Azonban ha ez a hit kap egy fizikai visszajelzést a saját bezárt világán belül - ez Morpheus Kristálya -, akkor a hit nagyon hamar alakul át, mert sokkal nagyobb bizonyítéknak érzi az ember azt, ami a saját világába beleilleszthetően változtatja meg a valóságát, mint azt, ami a saját világával gyökeresen ellentmond, még akkor is, ha valójában az a valóság. Morpheus Kristálya épp kitörni készült a föld alatti valóságból, szó szerint megsemmisítve mindent maga körül. A kristály ugyanis sokkal nagyobb volt, mint amilyennek gondolták a föld alatti emberek. Mélyen volt beágyazva a föld alá, és magával Morpheus istennel együtt kezdett földrengés kíséretében kiemelkedni belőle, az emberek pedig, akik a kristályt érintették, nem tudták a kezüket a felületéről elszakítani, emelkedtek a kristállyal együtt. A kristály áttörte a földfelszín alatt mesterségesen kialakított szinteket. A föld alatti emberek szinte beleolvadva a kristályba, sértetlenül emelkedtek ki a földfelszínre úgy, hogy hajuk szála sem görbült. Egy sivatagban találták magukat. A nap forró tüze égette az arcukat, legalább ötven fokos hőség tombolt a Szaharának azon részén, ahova az emberek közül csak kevesen bírnak eljutni - a Szahara közepén voltak. Fájt a szemük a hirtelen fénytől, fájt a bőrük a kegyetlen Naptól, nehezen vették a levegőt a hirtelen megnőtt oxigénkoncentrációtól. A homokban fetrengtek a kíntól, ahogyan a szervezetük kétségbeesetten próbált átállni arra a valós létre, amelyre a genetikájuk igazából teremtett őket. Messze minden lakott településtől, nem volt más körülöttük, csak végeláthatlan sivatag. Morhpeus szándékosan ide hozta őket. Nem akart egy nagyváros kellős közepén azonnali lelepleződést, hogy az elit rögtön lebombázza őket. Elképzelni sem lehetett jobb helyet a föld alól kibukkanásra, mint a Szahara közepe -a madár se jár erre, szó szerint, a radarok sosem pásztázzák ezt a térséget, mert itt évszázadok, mi több, talán évezredek óta nem történik soha semmi különös. Ember ide nem jön, még a karavánok is kerülik ezt a helyet. Morpheus gyógyítani kezdte a sokkos állapotban lévő, földön vonagló föld alatti lakókat. Lassan tértek csak magukhoz. Vizet fakasztott a sivatagból egy föld alatti vízeret felhasználva, ami jó mélyen volt arrafelé, emberek számára megtalálhatatlanul mélyen, Morpheusnak azonban nem volt akadály a mélység. Úgy tört fel a forrás földönkívüli morajlással a sivatag mélyéből, hogy a föld alatti emberek azt hitték, földrengés van. Sok földrengést tapasztaltak meg a föld alatti élet során - sokkal többet, mint fajtársaik itt, a föld felszínén, ugyanis a földrengések zöme el sem jut a földfelszínig. 

Égi Fény és Égi Csillag egymás kezét fogva álldogáltak, elkülönülve a csoporttól.  Már mindenki magához tért, mindenki ivott, a homokot, a felhőket, a Napot csodálták, többen zokogtak, szakadatlanul, és a kietlen sivatagot gyönyörűnek találták ahhoz képest, ahonnan ők jöttek. A páros azonban az eljövendő feladatra koncentrált.

• Mit gondolsz, mennyi idő kell ahhoz, hogy megtaláljanak minket? - kérdi Égi Csillag a párját. 

• Nagyjából egy óra.  - morogja a földet nézve Égi Fény. Nem akarja a lányt szembesíteni a valósággal. Azzal, hogy halálos veszélyben vannak, és bármikor rájuk találhatnak. No nem a föld feletti szörnyek. Azok nem léteznek. Vagyis inkább, a föld feletti szörnyek részben az emberek, részben pedig az elit. Azok az igazi veszélyes ragadozók. - Egy óra alatt észlelik a földmozgást és azt, hogy itt vagyunk. Lelőnek minket, mint a kutyát. És akkor még nem vettük számításba a föld alatti elitet. 

• És a hadseregüket… - mondja Égi Csillag, és erősebben szorítja a fiú kezét. Morpheus felé fordul, aki védelmező teret épít éppen a föld alattiak köré. - Ő megvéd minket. 

• Kétlem. - a fiúnak rossz előérzete van. Nem bízik annyira Morpheusban, mint a többiek. Tart attól, hogy egyetlen istenség kevés lesz ahhoz, ami jön… Látja maga előtt a gyakorlatias valóságot, azt, ahogyan a lenti elit feljön a kristály ütötte üregen át - azt, ahogyan a fenti elit lemegy ugyanott. Nyilván tudnak egymásról, összedolgoznak, sőt, már értesítették egymást, és ami még rosszabb, és erre még csak most gondol ő maga is, a lenti elit a kristály felemelkedésének pontos koordinátáit is megadta a fenti elit számára.. tehát még egy órájuk sincs… Nézi a szinte elvakult embereket, ahogy Morpheus kezét fogva elmélyülten teremtik a védőpajzsokat maguk köré, nézi ahogyan ezek az emberek az eddigi halvány hitüket most vasbeton erejű hitre cserélték, és egy valóságos, kézzelfogható istenségbe vetették, tőle várván mindent. A megmentésüket is. Ez egyértelműen kevés lesz. Miért nem hívja Morpheus a társait? Égi Fény eközben nem tétlenkedik, szinte olvas a fiú gondolataiban, és az istenséghez lép. 

• Morpheus… - szólítja meg a Létezőt. 

A három méter magas, sötét hajú, sötét szemű, egzotikus arcú istenség felé fordult.

• Már hívtam őket.  - mondja a lánynak. 

• A többi istenséget?

• Igen. 

• Akkor miért nincsenek itt? 

• Nem tudom őket elérni. Nem érzékelem őket. - mondja Morpheus, és szinte úgy hajtja le a fejét, mint egy kisgyerek, aki rosszat csinált. Magát okolja azért, mert észázezredeket töltött odalenn, mélyen a föld alatt, elzárva, leláncolva és leblokkolva, a képességei és érzékelése nagy része pedig kiveszett. Eltompult a telepátia, és meglehet, nem is hallja a testvérei válaszát. 

• Segíthetek? - teszi fel a kézenfekvő kérdést a bátor lány. 

• Megtennéd? - tetszik Morpheusnak Égi Fény aktivitása. A lány leül mellé, egészen közel, és megfogja a bal kezét. Szemét behunyva elmélyül az istenség elméjében, a sivatag elveszik körülötte, a forróság, a torkát kaparó homok, a perzselő napsütés, a veszélyérzet, a félelem… mind-mind a ködbe vész, csakis az istenség bonyolult, sokrétű, többdimenziós elméje létezik most.  A lány barangol benne, mint a hullámzó, egymás fölé épített autópályákon. Tökéletesen összerakottnak tűnik Morpheus elméje, félelmetes logikával, magas intellektussal, dinamikusan áramló analizáló gondolatokkal. Morpheus csendben fogja a lány kezét, és beengedi a tudatába. A szívcsakrájukban szerelem érzés indul el egymás iránt, de ennek az érzésnek most nincs köze ahhoz, amit az emberek szerelemként ismernek, ez csupán természetesen és tisztán áradó teremtő elem. A világegyetem legerősebb teremtő eleme. 

Az egymás felett tekergőző, hullámzó “autópályák” - téridősíkok - közül ráérzésre kiválaszt egyet - valójában veszi az adást -, és elindul rajta előre. Először gyalogol, majd száguld, valósággal repül, és úgy csapódik be a JCS központjába, mint egy üstökös. Lucifer érzékeli legelőször. Felkapja a fejét.

• Morpheus…. - a többi fej várakozón felé fordul, a Tanács entitásai tudják, ki Morpheus, de régen lemondtak már róla, pedig mint az alvás és éberség istenségének, kulcsfontosságú szerepe lett volna az öntudatra ébresztés folyamatában. - Ez egy leány. - folytatja Lucifer, még jobban érzékelve az energiát. - Lágy, édes, mint a zamatos szőlő. - teszi hozzá mosolyogva. - Morpheus egy föld alatti leány segítségével kapcsolódott. De… nem a föld alól jön a jel… ez nem a föld alatt van… - Lucifer homlokát ráncolva koncentrál. Percekig. Végül felnéz. - A Szaharában vannak. 

Nem tart sokáig a Tanács emberi tagjainak felfogni azt, hogy a föld alatti emberek néhány tagja egy rég elfeledett istenség társaságában a Szahara közepén rekedtek, és felhozták azt a kristályt, amit Belső Föld Kristályának hívunk, segítségre szorulnak, és sürgősen értük kellene menni, különben a biztos halál várja őket. Védtelenül. Morpheus védelme ugyanis, lévén a képességei még nem tértek vissza, édeskevés. A leány mindent átadott Lucifernek telepatikusan, amit Morpheus üzent. Morpheusnak pedig elmondta, mit látott. Egy épületet, amiben egy gigászi csarnok telis-tele van mindenféle lénnyel, emberekkel és nem emberekkel egyaránt, többen fegyverzetben, várnak valamire, valami hívásra, valami jelre, hogy kirontsanak az épületből, de a baj az, hogy az ellenség sehol… 

• Lesből fognak támadni. - kommentálja a dolgot Égi Fény Morpheusnak. A föld alatti társadalom minden tagját kiképezték egy esetleges háborúra, bár olyan nem létező szörnyek ellen, amik állítólag a föld felszínén élnek. - Vagy egyáltalán nem fognak támadni. - gondolkodik a lány hangosan. 

• Vagy egyetlen döntő csapásra készülnek. - mondja Morpheus. - Még úgy is, hogy ezzel elpusztítják a földfelszínt, hiszen ott a föld alatti hatalmas bázisuk. Van hova menniük. Ti pedig - néz a lányra -  járulékos veszteség vagytok csupán. 

• Azt kétlem, hogy ezt itt körülöttünk - mutat Égi Fény a csodálatos sivatagra - elpusztítanák. Inkább azt a sötétséget, ami lent van. Azt a világot, ami ennek itt fenn, láthatatlanul tartja a pilléreit. 

• Gyorsan tanulsz.  - mosolyog rá az istenség. 

• Nem. - mondja a lány. - Csak hallom Lucifert. Beszél hozzám. 

• Oh, hát ha hallod, akkor kérdezd meg őt kérlek, hogyan jussunk el hozzájuk, mert habár vannak rá tippjeim, nem tudom, ti túlélnétek e. 

• Mire gondolsz? Egy téridőugrásra? Azt tanultuk a föld alatt, hogy az lehetetlen, mégis ezt olvasom ki a gondolataidból. - mondja Égi Fény.

• Igen, arra. Tudnotok kell, hogy nemcsak lehetséges, hanem jelenleg ez az egyetlen esélyünk eljutni a többiekhez. Ott védve leszünk, itt védtelenek vagyunk. Ami nem lehetséges, arról miért tanultatok volna bármit is, minden, amiről azt mondták nektek, hogy nem lehetséges, az mind valóságos és idefent az istenek részéről mondhatni szokásos és hétköznapi. Odalent úgyszintén lehetséges, mert a téridőugrás pont azért téridőugrás… bárhol, bármikor, bármelyik galaxisban...

Égi Fény gyomra liftezett a hallottaktól. Hány és hány hazugságot taníthattak még nekik? Ahogy nézte a Szaharát, és elmélyült a látványban, csak arra tudott gondolni, hogy mekkora hazugságban éltek eddig. Mennyi mindent eltitkoltak előlük, és nyilván a fenti emberek elől úgyszintén. A sivatagban vannak legalább fél órája, és semmi nem támadta meg őket, semmilyen szörny, semmilyen veszélyes lény. Néhány skorpiótól eltekintve, amit félrerugdostak, nem volt semmi veszélyes itt. A skorpiót pedig maguk is ismerték, a kígyókat, amelyek közül néhány a forró homokon napozott, úgyszintén. Lassan elúszott a még mindig beszélő istenség hangja, és a lány a JCS központjában volt. Szinte fizikailag érezte ott magát, és most alaposabban körülnézett. Látta, ahogy a Tanács tagjai éppen szétszélednek a tanácskozás után, nem tudta, hogy kik ők, sem azt, hogy ez egy gyűlés volt, csak azt érezte, ismeri őket valahonnan. Mintha mindig is ismerte volna őket. Megakadt a szeme Jezuelen, mély melegséget érzett, ahogy ránézett. Minden szeretet alapja… ezt tanították nekik róla, képeket mutattak nekik Jézusról, és a keresztre feszítés hazugsága odalent is dívott. A lentiek azonban beszűkült világuk miatt nem vonták ezt kétségbe. Soha. A fenti világban már más volt a helyzet, és a lány egyszerűen érezte, hogy a keresztrefeszítésnek valami köze van ahhoz az épülethez, amiben most asztrális kivetítéssel tartózkodik. Jezuel megfordult és ránézett. Látta őt, ahogy a többi Létező is látta. 

Hosszú, barna hajú, kedves arcú lányt láttak, aki félszegen álldogál a hall közepén, félig-meddig áttetszően. Jezuel odalépett a lányhoz, aki egész testében remegni kezdett a közeledtére. 

Jezuel megállt a lány előtt.

• Üdvözöllek, Égi Fény. Régóta figyelünk már téged, és még néhányótokat a lenti világból. Tudjuk, hogy kulcsai vagytok annak, ami most történik a világban. Idefent, és odalent. 

• Jézus… - Égi Fény szinte suttogott. - Téged keresztre feszítettek itt, a fenti világban, kínhalált haltál a bűneink miatt, és megváltottál minket azzal, hogy megnyílt a föld mélye, mi menedéket találtunk odalent, még mielőtt a fenti világot megszállták volna a ragadozó szörnyetegek… akik Morpheus szerint nem léteznek, és szerintem sem, de akkor hogy lehetséges az, hogy az őseink arról számoltak be, és adták ezt nemzedékről nemzedékre át, hogy időről-időre súlyos, döngő lépteket hallottak a föld felszíne felől, a fejünk felett, sok rétegnyi föld ellenére is, és mi magunk is hallottuk a lépteket, hatalmas állattól származhatnak. 

Jézus mosolyogva megölelte a lányt. Annyira tetszett neki a tisztasága, az ártatlan naivitása, és az, ahogyan mindenáron próbál felébredni. 

• A dinoszauruszok korában is lehettek már emberek közületek odalent. Azok között pedig voltak olyan állatok valóban, amikről mintázhatták számotokra a mai világ szörnyeit, a morfonokat, amik tényleg nem léteznek. Voltak ötven méter magas dinoszauruszok is idefent. Ami pedig a mostani döngő lépteket illeti.. nos, most is vannak idefent nagyobb állatok, és vannak gépek, tankok, és mindenekelőtt autók.. kamionok… - Jezuel leültette a lányt, és mellételepedett. Elmesélte neki az igazságot. Azt az igazságot, amit Égi Fény gyermekkora óta látott látomásokban. Azt is elmondta Jezuel neki, egyáltalán milyen is ez a világ, itt, fent. Égi Fény hol sírt, hol nevetett, Jezuel igyekezett színesen, könnyedén előadni azt, amiről oly régóta hazudtak nekik. Végül elmesélte a keresztrefeszítés történetét, és azt, hogyan nem történt meg vele, és hogyan játszotta el az elit az egészet, jó előre gondolva a jövőre. Égi Fény csak nagy nehezen nyugodott meg. Felkavarta az egész. Több Létező is odagyűlt köréjük. Az emberek nem látták a lányt, de felfigyeltek a jelenetre, és arra, hogy az istenek beszélgetnek valakivel, akit ők nem látnak. A gyakorlatias Alexander máris ott termett, és faggatózni kezdett, ki van itt, hogy néz ki, milyen korú, honnan jött. A föld alatti világ első ide érkező embere körül hamar felzúdulás támadt, az emberek kérdései csak úgy záporoztak a lány felé, akinek szavait Jezuel közvetítette. 

• Olyan érzésem van, mintha a Ghost megelevenedett volna. - vigyorog B.W., félénken megfogva Nathalie kezét. 

• Hidd el édes, ez teljesen normális. - Nathalie és B.W. az elmúlt hetekben egyre többet közeledtek egymáshoz. Lassú lépcsőfokok voltak ezek. Egyik a másik után. Annyi minden történt körülöttük, és a helyzet a világban annyira feszült volt, hogy nem sok idejük volt azon gondolkozni, a másik hogy érez, csak beleengedték magukat, sodródtak egymás felé, és ez a kapcsolat nélkülözött minden drámát és játszmát. 

• Hihetetlen, hogy egy föld alatti társadalom volt végig szinte az orrunk előtt. - jegyzi meg Joe. 

• Neki mennyire hihetetlen inkább, hogy egy földfelszíni világ volt végig a feje felett, hallott minket, érzett minket és mégis, megfélemlítették. Elhitették vele, hogy ha feljön ide, akkor meghal. - Pete mérges volt. Érezte, hogy őket idefent, úgyszintén átverték, és olyannyira, hogy az átverés most is tart. Támadást várnak az elittől, és nem történik semmi. Hónapok óta. A furcsa csak az volt, hogy a föld alatti lány pusztán percekről beszél, miközben idefent eltelt két hónap. 

• Mióta vagytok ti odalenn? - intézi kérdését Pete egyenesen a lányhoz, akit nem látott, de érzett, nagyon is. 

• Senki sem tudja pontosan. - hangzik a lány válasza. - Talán húszezer éve, talán százötvenezer éve. Nem tudni. 

• Az lehetetlen. - mondja Pete. - A dinoszauruszok, akiknek a lépéseit hallották az őseid, hatvanöt millió éve kihaltak és százhatvanöt millió évig uralkodtak a Földön. 

• Ők voltak a morfonok ősei, így mondták nekünk.  - mondja Égi fény. - Hatalmas ragadozók, akik az akkori emberiséget kiirtották, úgy százezer évvel ezelőtt. 

• Százezer… és azt mondod, percek teltek el, amikor felemelkedett a kristály, és mi éreztük a rengést, de ez két hónapja volt. Kerestük a forrását, és nem találtuk. Először azt hittük, az elit megindította a támadást a föld alól. - mondja Pete, és gyomrába markol a kétség… hát már odalent is csúsztatják az időt… az istenek elmondták nekik az igazságot. Azt, hogy az úgynevezett világvége és Esemény előtt az elit újra és újra megállítja az időt. 

• Fel is voltunk készülve a föld alól érkező támadásra.  - veti közbe Alexander. - De valóban nem történt semmi. Nem értettük. Az istenek szerint áttörés történt, de mint mindig, most is akadályozzák az együttműködést, mert nem árultak el ennél többet. Kihasználják, hogy a képességeikkel többet látnak és éreznek, mint mi. - szúrós szemmel néz Luciferre. Alaposan a bögyében van a Fényhozó. Ez fordítva is igaz volt. Lucifer se kedvelte különösebben a hamis hadvezért, már csak azért sem, mert  Alexander több előző inkarnációjában volt hozzá szerencséje, mint szerette volna. Hol mindenáron alkut akart kötni a Fényhozóval, hol egyszerűen csak rimánkodott neki kegyelemért, máskor megvesztegette volna néhány leszállított lélekkel. Lucifer áruló, kétszínű gazembernek tartotta, és csakis azért viselte el, mert kiváló stratéga, és arra itt most nagy szükség van. 

• Tévedsz. - vág vissza Alexandernek. - Vannak dolgok, amelyeket jobb akkor közölni veletek, amikor már szembesülni is tudtok vele. 

• De mi nem szembesülünk semmivel. Ti beszéltek egy állítólagos lány nevében, aki lehet, hogy itt van, lehet, hogy nincs itt. - Alexander gúnyosan forgatja ki Lucifert. Mint mindig. 

• Itt van. - jelenti ki Nathalie, az örök hívő, akinek az istenségek szava megfellebbezhetetlen, és ily módon még ő van a legjobb helyzetben, mert homlokát jóval kevesebb gond ráncolja, mint szkeptikus társaiét. 

• Honnan tudod? - csap le a naiv lányra a kíméletlen hadvezér.

• Érzem. Tudom. Egyszerűen csak tudom. 

• Persze. Mivel te mindent elhiszel, amit mondanak. Olyan vagy, mint az állampolgárok, csak ők a tévének hisznek el mindent, te meg az isteneknek. Szerintem egyik sem különb a másiknál. 

• Miért vagy köztünk, ha ennyire megveted őket? - Pete-ben forr a harag. Nem hiányzott még ez az akadékoskodás ide. 

• Mert nem igazán van más választásom, esetleg a biztos halál, ugyanis nem végeztem ki az elnököt, sem a sleppjét, holott erre határozott utasítást kaptam. - Alexander nyugodtan beszél. Nem zavartatja magát, annak ellenére sem, hogy Ford elnök néhány lépésre áll tőle. 

• Tudtam erről.  - jelenti ki Ford szárazon. - May drágám? Hogy áll az evakuálás? 

Mielőtt a kiszáradt kórószerű ajkak közül valamilyen válasz hangzott volna el, az arkhón leszármazott vénlány szájából, B.W. megtörte ezt a posványos állóvizet, ami tele volt feszültséggel. 

• Gyerekek, hát senki nem gondolkodik el azon, amit ez a lány, Égi Fény mond? Nevezetesen, hogy úgy hiszik, nagyjából talán százötvenezer éve lehetnek odalent, de nem is kérdés, hogy több, mint százmillió éve ? 

• Érdekes felvetés. - mondja Nathalie. - És szerintem igaz is. Hiszen a lány azt mondja, percek teltek el a rengés óta, amit mi támadásnak hittünk, mi két hónapot éltünk meg azóta. Tehát, nagyjából az, amit mi itt hónapoknak érzünk, azt ők odalent perceknek élnek meg. 

• Mitől lehet ez? 

• Azért, mert odalent egy saját Napjuk lehet. - mondja Nathalie. 

• Igen.  - Égi Fény válasza máris jön, Luciferen keresztül. - Saját Nap, saját galaxis, saját idő, saját Belső Föld. Más időszámítás, de még a percek is mások, itt nálatok minden olyan lassú. Mintha lassítva mozognátok, lassítva beszélnétek. A lenti elit ezt ki is fogja használni ellenetek. A két idősávot. Azt, hogy mire feleszméltek, már nem is léteztek… nekünk így tanították. Mi tudunk arról, hogy a föld felszínén másképp telik az idő, és másik Napotok van. 

• Ez nem magyarázza a másik idősíkot. Ugyanazon a bolygón vagyunk. - Alexander cinikus, de igaza van. - Itt valami más áll a háttérben. Bizonyára tudtok arról, hogy az időcsúsztatások lassan belökik a Földet egy fekete lyukba, dacára annak, amit az istenek a Nibirun elindítottak. Egy ellenpólust. 

• Igen. - megint Nathalie. Nem csak hisz, hanem sokat lát és sokat tud. - A harmadik világháború célja valójában az, hogy megállítsuk ezt az eseményt. Az elit a Földet a végső megsemmisülés felé kergeti. 

Égi Fénynek ez új. 

• Ez azt jelenti, hogy a mi világunk is.. uramisten… 

Égi Fény csak most érti meg, miért volt annyira fontos Morpheusnak felhozni őket, hogy a lehető legnagyobb kockázatot is vállalta, velük együtt. Itt megszakad a kapcsolat, amit Égi Fény csupán három percnek élt meg, az asztrálutazás valójában tizenöt percig tartott. 

• A Nibiru ellenpólusként? - veti közbe Nathalie. - Mármint az élet ellenpólusaként? 

• Úgy volt, eredetileg. - válaszol Lucifer. - Most már nem az élet ellenpólusa a Nibiru. 

• Hanem? 

• Az időé. 

A Szahara homokja forrósodik. Délre jár. Menniük kell, méghozzá minél előbb. Morpheus csak reméli, hogy Lucifer megtalálja hozzá az utat. Az emberek körülötte várnak. Bíznak. Hisznek. Melegük van, izzadnak, szomjasak, éhesek, fáradtak, nagyon fáradtak. A szervezetüknek egy óriási sokk a felszíni világ. Csend van, olyannyira, hogy még akár a homok pergését is meg lehetne hallani, ha valaki éppen arra figyel oda. Egy halott tájon vannak, rég halott tájon, ahol a Remény szekere ezredévekkel ezelőtt hagyta itt gúnyos lenyomatát - egy kiszáradt tenger kegyetlenségét az élettel szemben. Igen. Most már nem a Nibiru az élet ellenpólusa, hanem a Föld. 

Charlotte Lincoln az alagútban csapdában érzi magát. A dübörgés, amit hallanak, a távolból, egyre erősödik. Ezt morajt már nem az autók okozzák, amire a föld alattiak először felfigyeltek, és ami általános pánikot okozott. Ez a zaj sokkal erőteljesebb. Charlotte az apja karjába markol. 

• Apa… mi ez apa… - könnyek gyűlnek a szemébe. Kiélesedett érzékekkel figyel, mint egy lőtávolságon belüli vad az erdőben. - Apa… hallod ezt, apa..

Raymond Lincoln erre már nem tudta azt mondani, hogy nincs semmi baj. Pontosan tudta, hogy mi történik. Mind tanultak a Belső Föld Kristályáról, amit a lenti barbárok Morpheus Kristályának hívnak, és arról, hogy amikor ez a kristály a földfelszínre tör, elindul az UTOLSÓ HÁBORÚ. Remegett a gyomra. Túl sok minden történt az elmúlt huszonnégy órában. Nem gondolta volna, hogy az események ennyire gyorsan fogják követni egymást, habár a Végítélet forgatókönyve minden felavatott kezében megvolt, és Raymond is emlékezett az ősi iratra, amiből a Biblia Jelenések Könyve fejezetét hamisították, és némileg feltupírozták. A Jelenések Könyve olyan volt, mint egy burkolt, ámde jéghideg fenyegetés, ami vagy eljön, vagy nem, ezzel szemben a Végítélet forgatókönyve a tökéletesen kivitelezett, előre eltervezett Apokalipszis. Sokadjára. Raymond sosem emlékezett az előzőekre, és ahogy ránézett a lányára, hát ő sem, pedig ha tudná, hogy hányszor ültek itt, ugyanígy.. hányszor szorongatta a kezét, ugyanígy… De akkor a Kristály nem tört ki.. csupán egy erős földrengés vette kezdetét, ami azután szétterjed a teljes földfelszínre innen, a mélyből, és még mielőtt kipusztította volna a teljes földi ökoszisztémát, a Nibiruról megállították az időt, újrakezdődött minden, visszaállították a dátumokat és máris megvolt az új mátrix. A régi mátrixhoz tökéletesen hasonló mátrix, ami soha semmiben nem térhetett el az előzőtől, mert ha igen, akkor az egész rendszer összeomlik. Hát megtörténik.. Raymond maga sem tudta, ő fél -e jobban, vagy a lánya. A gyönyörű, nagy jövő előtt álló lánya, aki kifogta a legjobb ficsúrt, aki habár igencsak motivált volt a felszíni nők kergetésében, mégis, kvalitásait és intellektusát tekintve elképzelni sem lehetett nála jobban Charlotte számára. A gyönyörű, királynőnek nevelt lánya, aki itt fog elpusztulni az alagútban vele együtt, ha a felszíniek lejönnek ide, és megtalálják őket. 

A moraj erősödött, és lassan repedezni kezdett körülöttük az alagút fala. Nem tervezték bele az építésekor ezt a megterhelést. Idelent minden sokkal gyengébb lábakon állt, mint fent, mert nem kellett idelent számolniuk a felszínen szokásos, itt nehezítettnek számító körülményekkel. Egyre nagyobb repedések kúsztak fel egészen a kivilágított mennyezetig, és előttük, az aszfalt is repedni kezdett. A kocsik imbolyogtak, a kristály keltette föld alatti rengés félő, hogy elpusztítja a teljes alagutat. A kocsik megindultak, egymásnak dudálva nyomták a sofőrök a gázt. Egymásba koccantak, de most nem lehetett megállni. Vagy kijutnak innen időben, vagy mindannyian itt halnak meg. Kifelé hajtottak a hosszú alagútból, ami sosem akart véget érni. Láthatatlanul is összedolgoztak a sofőrök - egyikük sem veszítette el a fejét, ki voltak erre képezve. Nem átlagos sofőrök voltak. A kocsisor fegyelmezett tempóban haladt kifelé, és az első kocsi már elérte a végét. Egy keskenyebb betonút következett, de még mindig veszélyes terepen voltak, a föld alatti teljes civilizáció veszélyben volt. A mesterséges égbolt repedezett, szó szerint látni lehetett, ahogy a fejükre omlik az “ég”, a föld alatti emberek egymást taposva keresték a kiutat, de csak néhányan találták meg. Volt egy átjáró. Egy titkos átjáró a föld felszínére, amit a lentiek közül csak azok tudtak, akiknek nem sikerült teljesen törölni az emlékeit - hiszen idelent is volt inkarnációs ciklus, és akik most emlékeztek, az az százhuszonhét ember, voltak a túlélésre kijelöltek. Valahogy tudták, hová kell menni, a többiek fejvesztetten, egymáson végigtaposva menekültek az épületek belsejébe, ahol nem volt menekvés, a lenti, nem jól összerakott épületek úgy omlottak össze sorra, mint a kártyavár. A százhuszonhét ember viszont összegyűlt egy mesterséges réten. Az átjáró nem előttük, felettük, mögöttük volt, hanem éppen alattuk.  Egy veszélyesnek minősített, a végtelen sötétbe vesző lyuk volt ez, egy lyuk, ami ki tudja, hol ér véget. Az elit úgy tanította, hogy a Föld magjában, ezért aki beleesik, az nem éli túl. Borzalmas kínhalált hal az emésztő, ötezer celsius fokos izzó magmában, mely a bolygót kormányozza. Valóban, aki ide beesett, többé nem került elő, ugyanis a földfelszínre vergődött ki, oda, ahol őseik lejöttek ide annak idején, és aki kijutott, már nem tudott visszatérni, mert ha visszatér, idelent a törvények alapján életét veszik. Ezért aztán az idők során számtalan föld alatti ember jutott fel a földfelszínre ezen az átjárón át, és soha, egyikük sem tért vissza. Az ősök azonban elmondták gyermekeiknek ezt a mítoszt - a földfelszínre jutott emberekről, az átjárón át, mert az ősök még emlékeztek arra, hogyan is kerültek ide, a dinoszauruszok kihalásakor történt apokaliptikus katasztrófák alatt. Nem sok túlélője volt a fenti civilizációnak akkor, a föld megnyílt, és szó szerint lezuhantak ide. Mivel azonban minden, ami a Földön történik, egyszerre fizika, egyszerre félelmetes logika, és tökéletes terv, és egyszerre az istenek keze nyoma, valójában az történt, hogy abban az Apokalipszisban Jahve a föld alá száműzte a túlélő embereket, és az isteneket is, valamint több ezernyi démont - majd megalakította a föld alatti társadalmat, hogy uralma teljes legyen. Az átjárót bezárta, azonban az istenek megtalálták hozzá a kulcsot - egy IDŐRÉST. Hát ezért van más idő idelent és más odafent. 

4. rész

Rés a pajzson

Charlotte kiszállt az autóból. Körülötte valóságos föld alatti apokalipszis tombolt, és az volt a legrémisztőbb benne, hogy a föld feletti emberek ezt föld alatti rengésnek érzékelték csupán, és semmit nem tudtak arról, ami a lábuk alatt történik. Az elkényeztetett lány nem szokott hozzá semmilyen extra körülményhez, ami próbára tette volna a komfortzónáját. Fázott - a lenti meleg úgy elillant az ál-égbolt leszakadásával, mint a szél. A Nap nem volt igazi égitest, egy mesterségesen kialakított csillag volt, ami látványosan zuhant a semmibe, szó szerint szétporladt, hamvaiba holt, és a lenti emberek minden jóslatot megelevenedni láttak ebben. Eljött hát a világvége, így érezték. 

A lenti emberek, akik nem találták a kiutat, és nem tudtak az átjáróról, azért is nem tudtak emlékező társaik után menni, mert az a százhuszonhét okosabb volt náluk, mélyen legbelül tudták, hogy nem engedhetnek fel mindenkit a földfelszínre, mert akkor odafent is elindul az Apokalipszis, ezúttal a valódi.. ugyanis oly mértékben borulna meg az egyensúly, amit már nem lehet helyrehozni. Ezt is betáplálták az emlékeikbe, ezért gyülekeztek titokban, és sorra vetették bele magukat a lyukba, az ősi átjáróba. Charlotte volt az egyetlen az elit tagjai közül, aki érezte, hogy valami itt nincs rendjén a föld alatti emberekkel. Nem kontrollálhatóak többé. Az elit számolt a pusztítással, azzal, hogy az emberek idelent halnak meg, de Charlotte megérezte azokat, akik menekülőutat találtak. Fura, szorongató érzés kúszott a gyomrába, onnan fel a szívébe - a csakrák megérezték, hogy anomália van, a saját hitrendszeréhez képest, amely szerint az elit mindenek felett áll, és minden felett hatalmat gyakorol -, és képek villantak fel előtte. Emberekről, akik a feneketlen lyukba ugranak, a látszat ellenére pedig nem a mélybe zuhannak, hanem egy alagútba jutnak, amely a felszínre vezet. Látta maga előtt, hogy több mint százan vannak, és nem törődnek a hátrahagyottakkal, mert nem törődhetnek. Vagy ők, vagy a többiek. Charlotte meglepődött ezen, hiszen az ilyesféle gondolkodás az elit sajátja, habár ők maguk tenyésztették és nevelték ki ezt a föld alatti civilizációt, és ők maguk táplálták be ezt a fajta hozzáállást. Túlélés mindenek felett. A faj fenntartása érdekében. Semmi sem lehet ennél fontosabb. 

Az alagútból kijutva már az összeomló városban voltak, ez a város csak egyike volt a föld alatti civilizációknak, és a távolabb lévők majd egy óra múlva kapják a rengést, viszont nagyon érzékeny volt ez a föld alatti infrastruktúra. Egy ilyesfajta rengésre nem készültek fel. Össze fog omlani a többi város is - gondolta Charlotte magában. Egy domino effektus érvényesül, holott nem így kellene lennie. Ki kellene bírniuk egy ekkora rengést, hiszen nem kelthetett az a kristály ilyen erős tektonikus mozgásokat, de úgy tűnik, hogy mégis - a kristály valahogy kapcsolatban áll a tektonikus lemezekkel, és sokkal nagyobb hatásfoka van a felemelkedésének, mint ami fizikailag be kellene, hogy következzen. Egy kis rengésnek kellett volna lennie csupán, amit alig éreznek meg idelent. Ehhez képest az egész föld alatti világ összeomlik néhány órán belül. Egyszerűen nem volt logikus, főleg Charlotte jól kiszámítható világában nem volt az. Számára egészen eddig az élet egyszerű volt, minden előre eltervezve, minden gikszer kizárva. Most ott ácsorog egy összeomló város szélén, nézi a sikoltozó, menekülő embereket, akiket ők teremtettek. Az apja sokat mesélt neki a kezdetekről, arról, ahogy kikísérletezték a hogyanját ennek az egésznek, hiszen egy olyan átlagos humanoidból, mint az ember, csak genetikailag módosítva lehetett föld alatti élőlényt kreálni, méghozzá úgy kellett mindezt kivitelezni, hogy ha valaha is szükség lenne a föld feletti világban új egyedekre, odalent legyen a tartalék, akik a földfelszínre érve néhány hetes átmenet után átálljanak a föld feletti életre. Charlotteban semmi szánalom nem volt az egymást taposó emberek láttán, számára ezek éppúgy valóban csak egyedek voltak, mint föld feletti társaik. A kiválasztottak ők voltak, az elit, és ezen nem változtathat semmi - nyugtatta magát a lány. Akkor viszont az a több mint száz egyed, akik éppen szökni próbálnak innen, mit keresnek az átjárónál? 

Raymond Lincoln neki háttal, éppen vitatkozott valakivel. Az öreg Mauer mindig akadékoskodó volt, most azt vitatták meg, hogy feleslegesen jöttek le ide, vissza kell fordulniuk, de az alagútnak vége, maradt a titkos átjáró, ami egyik elit tag számára sem volt titkos… Azonban joggal tartani kellett attól, hogy a felszínre érve megtámadják őket a fenti emberek, akik eléggé fel vannak már paprikázva az elittel szemben. 

• Valahol Kongóban fogunk kilyukadni, ha felmegyünk az átjárón, az afrikai dzsungel kellős közepén. - Mauer a fejét csóválva próbálja lebeszélni Raymondot arról, hogy az átjárón felmeneküljenek innen, nem lehet, hogy nincs kiút.. ha van is, azt nekik a magasabb rangú elit tagjai nem mondták meg..

• Vannak ott bázisaink. - magyarázza Raymond. - El tudunk bújni. 

• Igen, és meddig? - veti oda Mauer mérgesen. - Van fogalmad arról, Ray, hogy mennyire nincs hatalmunk a felett a terület felett? Jahve már régen nem fér hozzá a szakrális erővonalakhoz arrafelé, az ottani törzsek az elmúlt kétszáz évben teljességgel visszaszerezték őket. 

• Barátságosak is lehetnek. Azt sem tudják, hogy mi kik vagyunk. - Raymond nem lát más kiutat. 

• Vagy éppen nem lesznek azok. Kell, hogy legyen idelent egy föld alatti rejtett, atombiztos és földrengésbiztos alagút, ami elvezet minket az űrhajóhoz. Oda kell mennünk Ray! Nem maradhatunk idelent, és nem futhatunk az esőerdőben a niggerek karjaiba! Nem beszélve arról, hogy mi magunk fegyvereztük fel őket, és indítottuk a háborút arrafelé. Nincsenek barátságos törzsek Ray, el vagy tájolva.. Harcok dúlnak, helyi zavargások, öldöklések, és tizenegy éves fiúk kezében van a fegyver.. mert mi magunk szerveztük így… mi akartuk így. 

• Mauer barátom, tudod jól, hogy a bázis számukra megközelíthetetlen és láthatatlan, és mi magunk egy föld alatti teremben fogunk kikötni. Onnan úgy és akkor megyünk fel, amikor akarunk… 

• De előbb - utóbb fel kell mennünk, és úgy lőnek minket le, hogy azt sem tudják, kikre lőnek… Ray… azt is mi intéztük el, hogy ennyire agresszívak legyenek, valamint gondolkodás nélkül öljenek. Katonákká tettük őket a mi céljaink érdekében, de ők minket nem ismernek fel. 

• A titkos földalatti alagút, ami kivezetne az űrhajóhoz, valószínűleg beomlott. - szól közbe Charlotte. - Ahogyan az is, amin mi kijutottunk volna. 

Ray a lánya felé fordul, erőteljesen néz rá.

• Honnan tudod?

• Csak.. .csak látom.. tudom.. és apa… 

• Látomásokra kell hagyatkoznunk Ray? Hát idáig süllyedtünk? - Mauer hangja vág, mint a borotva, és nyikorog, mint az ezer éves rozsdás vasajtó. Eleve hogyan történhetett ez meg? Hogy lehetnek a lányodnak LÁTOMÁSAI? Mi azt alaposan kézben tartjuk nemdebár? Azt kellene csak látnia, amit mi láttatni akarunk vele, az pedig nem látomás, hanem csupán mozivetítés. - az öreg, rosszindulatú Mauer szándékosan taposott a fiatal lány lelkébe, akit mélyen lenézett, mert soha semmiért nem kellett a lánynak megküzdenie, és szándékosan közölt olyan információt, amit a lánynak még nem szabadott volna megtudnia. A látomások programozása bevett gyakorlat az elitnél - pontosan azért, hogy nehogy olyan irányt vegyen az elme, ami az elit körében nemkívánatos, se szabadság, se szabad akarat, se önérvényesítés, se szabad párválasztás nem jöhet szóba. 

Charlotte mindig is sejtette ezt. Elfogadta, hogy az elit tagja, és ennek megvan az ára. Felkavarta ugyan, amit hallott, de az elit vére folyt az ereiben, nem vesztette el az önuralmát, éppen azért volt az, aki.

• Mauer. - megvetően ejtette ki a nevet a száján, mintha csak köpött volna egyet. - Irgalmatlan vén fajankó vagy. - ezzel megszegett egy ősi íratlan szabályt, ugyanis az elit körében a rangban és korban felettük állóknak alanyi jogon kijárt a tisztelet, és bármit megtehettek az alattuk állókkal, de szó szerint bármit, akár a gyilkosságig is el lehetett menni. Következmények nélkül. Charlotte azonban átalakult. Hatott rá, elérte a százhuszonhét szabad ember ereje és lelkükben tomboló tűz. Magasról tett a szabályokra. - Az lesz, amit apám mond. Ő mindig tudja, mi a helyes döntés. Ellentétben veled. - keményen nézett a vénember szemébe, állta a pillantását, amiben szemmel láthatóan átfutott a rémület. Sok minden miatt. Amiatt is, mert nem az lesz, amit ő akar, és ezzel kockáztatja az életét, nem ő dönt, ezúttal nem, pedig az öregnek esze ágába sem volt Kongóba menni. Az miatt is, mert ezelőtt tizennégy évvel óriásit hibázott, és csak a magas rangjának köszönhette, hogy nem fizetett meg érte - még nem, bűntettét az elit eltussolta. Kétezer embert mészárolt le ok nélkül, hogy megmutassa a hatalmát. Az elit soha semmit nem tesz pusztán hatalomvágyból, mindig gazdasági okok állnak a háttérben, és jól megszervezett, több ezer éves tervnek engedelmeskednek mindannyian, feltétel nélkül. Az eset éppen Kongóban történt, kétezer ember, nők és gyermekek vesztek oda egy tűzvészben, amit maga Mauer gyújtatott az embereivel az éj leple alatt, hogy kegyetlenül kivégezve őket nyomást gyakoroljon a helyiekre, éppen az átjáró miatt, amiről túl sokan tudtak már arrafelé. Az egész háború, ami Kongóban zajlik, alapvetően az átjáró miatt tört ki, bár mindezt elfedték politikai és vallási okokkal, ez az elit taktikája. Valójában az átjárót akarták visszaszerezni, amit még a második világháborúban tökéletesítettek a németek, egy atombiztos bunkerbe ágyazták a titkos feljáratot a föld alatti civilizációból, a kongóiak azonban felfedezték már jóval a németek előtt, és nagy harc volt a németeknek újra a markukba kaparintani. A második világháború óta az átjáró elhagyatottan állt, és nem használták semmire, azonban a helyiek ismét elfoglalták, és a bunkerbe is bejutottak. Nem volt jogos Mauer részéről éppen azokat az ártatlanokat lemészárolni, akiknek ehhez semmi közük sem volt, de rosszkor voltak rossz helyen, a közelben akartak letelepedni, kivágták a fákat, tisztást alakítottak ki, építkezni kezdtek, a háború elől menekülve próbáltak az esőerdő mélyén megbújni ott, amit elátkozott helynek tartottak a helyiek. Ezek a nők és gyerekek messziről jöttek, a Nigéria partjait övező városokból, és éppen az átjárónál kötöttek ki. Nem mertek bemenni, féltek tőle, jobban hittek a babonáiknak, mint a belső hangjuknak, de a gyerekek játszottak ott, és egyikük lejutott az átjáróba, hogy azután soha többé ne lássák. Mauer erre alapozta a mészárlást, megtorlásként, hogy többé senki ne merjen az átjáró közelébe se menni, és tovább táplálják azon legendáikat, hogy az a hely elátkozott. Hát ezért félt Mauer odamenni, és ezt mindenki tudta róla az elit tagjai közül, de nem volt szokás felróni egymásnak a hibákat. Most azonban időszerű volt, és Ray már éppen belekezdett volna, amikor a lánya gyorsabb volt nála. - Te vén szartúró. A saját bőrödet félted, fel fognak ismerni a bennszülöttek, ha kivonszolod a seggedet a bunkerből, nem beszélve arról, hogy éppen miattad nem jutunk a bunker és az átjáró közelébe már közel tíz éve egyáltalán. A helyiek úgy védik, mintha ez lenne a mennyország kapuja, és bármire képesek, hogy megvédjék azt tőlünk. Te egy esetlen, idióta démonizált ősi istennek álcáztad magadat, hogy a támadást misztikusnak állítsd be, és elhitesd velük, hogy a támadás idegen erők műve, de éppen ezért, az istenképzeted miatt, jól megjegyeztek maguknak, lerajzoltak, kifaragtak kőből, bálványt csináltak belőled és imádkoznak a kegyelmedért, hogy többé ne támadd meg őket, részben miattad tartják fenn az erős védelmet az átjáró körül, mondván, a te haragodtól tartván, mivel azt akarod, hogy védjék meg, te, mint ősi isten, az ő átjárójukat, ha nem védik, újra támadni fogsz. Te ostoba vén pojáca. Miattad küszködünk évek óta azzal, hogy odajussunk, mert a Központi Terv része lenne, hogy újra a birtokunkba vegyük. Ott helyben kellett volna téged is tűzbe vetni. - a lány hangja felfelé ívelt, a végén már kiabált, többen is felfigyeltek rá. Dühös volt, és elhatározta, hogy ha már a föld alatti emberek bemerészkedtek az átjáróba, hát ő is megteszi. A titkos utat az űrhajóhoz éppúgy elfelejthetik, mint azt, amit velük az elit közölt, ugyanis a tektonikus lemezek már igencsak súrlódnak - nem sok idejük van a menekülésre, az elit alagútjai többé nem járhatóak. Soha többé, senki számára. 

• Véget ért a földalatti civilizáció. - teszi hozzá Raymond. - A lányomnak igaza van, Mauer, és jobban jársz, ha befogod a szádat. - int a többiekre, akik közül néhány arcon ott volt a harag. Felfogták, hogy jelenleg egyetlen út van kifelé, akár visszafejlődés, akár nem. Vissza, a földfelszínre. Az elit ráadásul kivonta Mauer tettét a csúsztatott időből adódó jóvátételből - az elit hibái általában az időcsúsztatás miatt kiküszöbölésre kerültek -, Mauer tette azonban újra és újra megismétlődött, amint a hamis, csúsztatott idő odaért ahhoz a dátumhoz, amikor a mészárlás megtörténik. Újra, újra és újra, csak azért, hogy Mauer újra élje ugyanazt a napot. A nap elején, amikor az egészet eltervezi, még bizakodón, a nap végén, már egyenesen felvillanyozva a közelgő öldöklés gondolatától is, éjjelre már egyenesen felajzva, és mire felkel a nap, értetlenül állva saját tette nyomait szemlélve, majd másnap isteni díszbe öltözötten nekitámad a kongóiaknak, hogy elrettentse őket, és amikor az elit központjától vállveregetést vár, megsemmisitő, lealjasító büntetés várja. Az, hogy nem veszik be a Központi Tervbe utólagosan a tettét, hogy az a hamis idősík része legyen, ezzel visszaigazolva tettét, és elsimítva a következményeket, hanem éppen ellenkezőleg - azzal, hogy újra és újra megtörténik, úgy jár, mint az emberek, akik felett uralkodik: ahogyan velük is újra és újra megtörténnek a földi inkarnációk, és újra és újraélik a tetteiket, ezzel indokolatlanul sok hamis karmát felhalmozva, úgy, hogy azt csak időugrással lehet jóvátenni, és az időben visszamenve feloldani, akár asztrálutazással is - amely képességre az elit törekvése ellenére is tengernyi földi látó tett szert, látomásaik pedig a SAJÁTJAIK voltak, ellen tudtak állni a spirituális kontrollnak. Mauer azonban nem hitt a látomások erejében, sem a spirituális erőben, ő abban hitt, amit a két szemével látott. Nem kért és nem is kapott segítséget az időben való visszautazással történő spiriutális feloldásban, hanem követelte az elit vezetőitől, hogy semmizzék a tettét - tegyék meg nem történtté, ahogyan a saját hibáikat szokták, amelyek közül sok ennél jóval nagyobb volt. Nem kapott választ ezekre a kérésekre, és úgy tűnik, itt az idő, hogy Mauer szembenézzen a tettével. Tudta jól, hogy ha kijön az átjáróból a dzsungelbe, ott ottani helyiek fogják felfegyverezve várni, és ha rájönnek, hogy ő nem istenség, hanem éppen olyan ember itt a háromdimenziós síkon, mint ők maguk, kíméletlen kegyetlenséggel fogják feláldozni a valódi isteneik oltárán… akkor pedig azok meg is jelennek, mert éppen az ő istenségképe tartotta vissza az övékét mindezidáig, és ezt Mauer magától Jahvétól leste el…

• Felmegyünk az átjárón. - Ray a többiek felé fordult, elszakítva lányát a gondolataitól, aki saját látomásait szemlélve éppen azt látta, hogy a százhuszonhetek feljutottak a kongói dzsungelbe, és a helyiek csőre töltött fegyverrel várják őket, közvetlenül az átjáró föld alatti terméből felvezető lépcsőnél, mielőtt kijutnának a vágyott szabadba. Charlotteban tombolt a furcsa érzés - segítenie kell nekik. Nem engedheti meg, hogy ezeket is lemészárolják, hiszen nem tehetnek semmiről, ártatlanok… 

• Apa - szólal meg hirtelen. - Emberek vannak az átjáró fenti kijáratánál. Lenti emberek. Feljutottak. 

Ray, és mások is, hitetlenkedve fordulnak Charlotte felé. 

• Az meg hogy lehet..? - egy negyvenes éveiben járó nő kérdezi, aki a hatéves fia kezét szorongatja. - Az átjáróról az itteniek nem tudnak. Megtiltottuk, hogy akár rágondoljanak efféle szökésre. Kiirtottuk belőlük még a szabadság csíráját is. 

• Úgy, hogy vannak közöttük nyitottabb tudatúak. - mondja Charlotte. - Megérezték, meglátták, és a kristály se véletlenül emelkedett fel. Ötvenhárom ember is feljutott… - elhallgat, koncentrál, és LÁT. Látja őket. Morpheussal együtt. - A Szaharában vannak, a sivatag közepén. Messze minden élő civilizációtól, de kapcsolatba léptek a JCS központtal és az átjutási műveletet Lucifer irányítja. - elhadarja, amit érez, amit lát. 

• Átjutási művelet? - kérdi megint a nő. 

• Igen. Átjutás a Szaharából az USA-ban fekvő épületbe. A földfelszíniek központi hadibázisára. Azért, hogy összesítsék erejüket, és a  dzsungelben lévőket is át fogják vinni, hacsak nem ölik meg őket a helyiek… nem hagyhatjuk, hogy megöljék őket..

• Te most ki mellett állsz? - kérdi élesen a nő. - Csak nem a birkák mellett? A lenti birkák még büdösebbek, mint a fentiek, tudod nagyon is jól, vagy már elfelejtetted, hova tartozol? Egyébként is, a kristállyal feljutók mind látók, és nagy hasznukat vennék a JCS-ben! Nem gondolod, hogy engedjük, hogy odajussanak? Nekünk az szolgálná az érdekeinket, ha mindannyiukat lelövik. Hiszen ellenünk szövetkeznek! 

• Nem ellenünk. - Charlotte arcán szinte üdvözült mosoly terül el. - Azt sem tudják, mi kik vagyunk, ha odasétálánk hozzájuk, nem biztos, hogy felismernének minket. Kivéve .. - a vén Mauerre néz - néhányunkat talán igen. Nem bántanak minket, hiszen a JCS-ben is többen vagyunk jelen, Alexander felügyeli a bejutott kémeket, akiket még az istenek sem ismertek fel, vagy ha mégis, hagyják őket ténykedni, mert amíg nem állnak útjukba, nem piszkálják a darázsfészket, és minden energia kell oda. 

• Nem rossz érvelés. - elsőként Raymond fogadja el lánya indokait. - Az a bizonyos energia nekünk is kell. Kellenek azok a látók. Mind az ötvenhárom. Mielőbb fel kell mennünk… habár arra nincs idő. - homlokát ráncolva gondolkodik. - Charlotte. Ha látod őket, akkor oda is tudod magadat vetíteni. Hívd be Morpheust, elég sok lánc van még rajta ahhoz, hogy engedelmeskedjen. Védd meg őket. Állítsuk le a fegyvereseket. 

• Morpheus Luciferhez van kapcsolódva.- mondja Charlotte. - Már nem fog engedelmeskedni. - jelenti ki teljes meggyőzödéssel, és igaza van. Mély levegőt vesz.  - Apa. Adjatok nekem helyet. Egyedül vetítem magam oda. 

• Ne… ! - Raymond a lányához ugrik, de már késő. Charlotte a földre ül, és magába mélyedve máris kapcsolódik az átjáróhoz. Odavetíti magát… és már ott van.  Látja maga előtt az egész jelenetet, először kívülről. Az ötvenhárom ember az átjáró lépcsőjén halad felfelé a szabadságba, és fegyveresek állják útjukat. 

Nem történik még semmi, a csőre töltött puskák a lenti emberekre szegeződnek, akik ijesztően néznek ki a fentiek számára. Szemük túlságosan világos, kékes, bőrük fehér, ajkuk rózsaszín, vékony szemöldök, áttetszően világos, vékony száj, áttetsző szempilla, olyanok, mint az albínók… Nem mindegyikük néz ki így, de legtöbbjük igen, viszont azért vannak kivételek, főleg azok, akik nem tenyésztéssből születtek, hanem természetes úton. Mint Égi Fény és Égi Csillag. A kristály körül a Szaharában mindannyian természetes úton születtek. Az a százhuszonhét azonban, akik az átjárón jutottak fel, már nem egészen, legtöbbjük szinte élettelennek tűnt. A fentiek pedig élettől duzzadó izmú, fekete, izzadt harcosok, tökéletes ellentéteik a lentieknek, akik amint felérnek a szabad levegőre, a földön fetrengve kínok között, kapkodják majd a levegőt, mert a tüdejük nem szokott hozzá a fenti levegő összetételéhez, a napfénytől megvakulnak legalább húsz percre, mire a szemük, ami amúgyis túl világos a fenti fényhez, alkalmazkodik majd. Azelőtt meghalhatnak, mielőtt lelövik őket, nem biztos, hogy egyáltalán túlélik. A Szaharában bizonyára Morpheus védte meg őket ettől - fut át Charlotte-on. Kapcsolódik. Érez. Lát. Hall. Látja őket, és azt is, hogy a feketék megrettenek tőlük. Láthatatlan de kikezdhetetlenül erős védőpajzsot von köréjük. Mindegyikükben erőt és bátorságot kelt, érzéseket küld át nekik. A hitükbe is betáplálja, hogy védelem alatt állnak - ezt tanulta az elit iskolájában, a hit programozza az elmét, ezen múlik minden -, és a fegyveresek nem lőnek. Megtorpanva nézik a fura embereket, akik a föld alól kerültek elő, és nem is tekintik őket embereknek, inkább nem e világi lényeknek. Több harcos szellemnek hiszi őket, és kiveri a hideg veríték, mások földönkívülinek, megint mások isteneknek, de embernek egyikük sem. Charlotte a harcosok fejében jár most, és a babonákon, mítoszokon alapuló hitrendszereket mozgatja meg, az archetipikus területeket, az eredmény pedig magáért beszél. A feketék leteszik a fegyvert és hátrálva utat engednek a föld alattiaknak, akik támolyogva jönnek ki a napfényre, majd összeesnek  és a földön vonaglanak. A harcosok közül hárman odaugranak, hogy segítsenek, vizet adnak nekik, ami óriási segítség a sokk alatt lévő szervezetnek ebben a helyzetben. Vízzel locsolják az arcukat, a testüket - a testek forróak, mintha csak lázuk lenne -, a szemüket kinyitni sem tudják, vörös, gyulladásos tünetek a szem körül, a feketék közül az egyik elszalad segítségért, egy asszonyért, aki ért az ilyesmihez.  Hamar visszatér az asszonnyal, aki gyógynövényeket hoz, némelyik őrölt, némelyiket felkeni a földön fekvő emberek bőrére, és közben mormog, ősi szómágiát alkalmaz a lélek és a tudat gyógyulásáért, mert úgy hiszi, a tudat kapcsolja be a rosszullétet ezeknél a fura idegeneknél, a tudat, amely elhiteti a testtel, hogy a megváltozott körülmények miatt veszélyben van. 

Charlotte szinte tiszteli ezt a javasasszonyt, és ez az érzés - tisztelet egy egyszerű ember iránt -, új neki. Nézi az asszonyt, aki ugyan nem látja őt, de érzékeli. A feketék körbeveszik a földön fekvő embereket, és ők is mormolnak egy ősi, dallamos szöveget. A kegyetlen kezű dzsungel megszelídül,a húsos, párát ontó levelek szinte suttognak, a fák között kergetőző hőség lágy szellővé változik. 

Charlotte visszajön, és már ismét a föld alatti városban van. Még mindig minden remeg körülöttük a föld mélye, és vészesen repedezik a lenti világ, mintha csak egy cukormázból épített kastélyt látnál szétolvadni. A lány feláll, nagyjából két perc telhetett el. Raymond megkönnyebbülve öleli át. 

•  Megtörtént? - kérdi a lány arcát simogatva. Végtelenül büszke rá. 

• Meg, apa. Rendben vannak. Értük megyünk. Induljunk az átjáróhoz.

Senki sem tiltakozik ezután. Nem láttak semmit, de éreztek valamit, amikor Charlotte Lincoln, egy gigavállalat és a fenti civilizáció nagy szeletének várományosa fittyet hányva az elit tanításaira segített a föld alatti szökevényeknek, megkockáztatva ezzel azt, hogy a JCS épületébe kerülnek, és ellenük fognak fordulni. 

Érezték a többiek, ezek az élet és akarat nélküli háttérhatalmi bábok, akik dacára uralkodásuk dicsőségének, üresebbek voltak, mint a kibelezett majtroska baba, hogy közülük egy más, mint ők, és ezt az egyet kell követni, akkor is, ha ez akár az életükbe kerülhet, hiszen arra, hogy az átjárón visszamenjenek a földfelszínre, nem kaptak engedélyt. Utasítás az űrhajó hollétéről azóta nem érkezett, holott a háttérben munkálkodó főnökeiknek már tudniuk kellett arról, hogy összeomlik a föld alatti mátrix. Mégsem segítenek nekik, mégsem tesznek semmit, ők is a feláldozhatók közé tartoznak, és ezt mindannyian azonnal felfogták akkor, amikor a magabiztosan lépdelő Charlotte után indultak az ősi átjáró felé. 

Morpheus és Lucifer  Égi Fényen át kommunikálnak, a JCS központjában pedig Nathalie tolmácsolja, amit hall. Időrést kell nyitni, ami megnyitja a teret is, mondja a lány a többiek felé fordulva. Az időrésen át, ami olyan, mint egy téridőkapu, a fénysebességnél gyorsabban kell áthozni a Szaharában vesztegelő csapatot, és van már egy másik is, Kongóban, a föld alatti világ feljáratánál, ott százhuszonhét ember jött fel a felszínre, a Szaharában pedig ötvenhárman vannak.  Az időrés nyitásához mindenki kell, aki a JCS-ben jelen van, mert az emberi test akkora energiaforrás, ami ehhez elengedő. Az elit is tudja ezt, és részben ezért zsigerelik ki az energiát az emberekből - maguknak nyitnak időréseket, és ezáltal csúsztatják az időt. Egy időcsúsztatáshoz egy egész emberiségnyi energia kell - és ahhoz, hogy megállítsák az időt és újraindítsák, pedig, egy egész Naprendszernyi kell, ezért tartja a rejtett kéz rajta a pracliját a Naprendszer összes bolygóján, és az emberiségnek elismert naprendszerbéli bolygók állapota mindegyike már egy-egy ilyen végtelenségig csúsztatott idő, majd az idő és azzal együtt a tér fekete origo pontba - egyfajta értelmezés szerint fekete lyukba - való zuhanásának az eredménye. 

• Rést kell nyitnunk a pajzson. - mondja a Fényhozó. 

• Egy rést a mátrixon. - teszi hozzá elgondolkodva Pete. 

• Igen, ha ezt megcsináljuk, számotokra is láthatóvá lesz a mátrix. - Lucifer tudja, mit jelent ez. Azt, hogy a mátrix virtualitása azok számára, akik most a JCS-ben vannak, lelepleződik. Lucifer a riporterek felé fordul. - Készítsétek elő a kameráitokat. Kapcsolódjatok fel a világhálóra, jelentkezzetek be minden felületre, ahova csak lehet. Amit az elit nem tiltott le. A tévécsatornákat is értesítsétek, most azonnal. Ezt az egész emberiségnek látnia kell. Eljött az ideje. 

A riporterek teszik, amit mond. Perceken belül létrejön a kapcsolat több tévétársasággal is, és habár az elit megmókolta a műholdakat, hogy ne lehessen adást közvetíteni, egy ukrán hackerzseni, Oleh Pridius feltörte a NOVUS ORDO SECLORUM rendszerét. Az NWO szerverén kettő egész hete futott a megállíthatatlan víruscsomag, amely minden protokoll ellenére kivédhetetlen maradt, és a két hét bőségesen elegendő volt Pridius mérnöki csapatának, a NASA-tól, az ESA-tól és az RCA-tól szökött csillagászati mérnökök számára, hogy a műholdakat átállítsák. Évek óta szerveződött egy titkos csillagászati társaság, a Sirius E, /Sirius Europa/, amely pontosan erre az eshetőségre felkészülve létrehozta a saját központi szerverét, amelyről át lehet venni a média feletti irányítást, a műholdakét és ilyenformán az internet és a telefonvonalakét is. A következő lépés már a vízszolgáltatás, a távhő és az atomenergia átvétele és felszámolása lesz, a bolygó megmaradásának érdekében, és erre is volt a nagyközönség elől az emberiség forradalmárainak titkos és zseniális, jól előkészített terve - az ACCSE /Alpha Centauri Central Sun Energy/az Alpha Centauri Galatikus Egységének humanoid segítői révén - három és négy méter közötti, áttetsző testű energialények - a mi Napunkból nyerni a tengernyi energiaforrást a Föld lakossága számára, hiszen a Nap annyi energiát termel, ami az egész Naprendszert el tudná látni bőséggel. 

Az SE-re kapcsolódnak a riporterek, és máris megjelenik minden tévében ugyanaz az adás, minden netes felületen ugyanaz a kép. 

A képernyőkön látszik a JCS hallja, a Létezők és a körükben álldogáló emberek, valamint a Létezők mögötti embertömeg és Ares harcosai is, valamint Achremmon démoni serege, akik az elmúlt hetekben bejutottak a központba és az emberiség mellé álltak, az egységbe, ahol mindig is helyük volt. Ők voltak a legerősebb harcosok. A legnagyobbak a seregben, méretre és tudásra is. Az Egyesült Seregben, ami a háttérhatalmi elittel szembeni háborúra készült fel, azonban régóta nem történt semmi… és Lucifer valamint Alexander is sejtette, hogy mentális és asztráltámadásra készülnek, már csak azért sem fizikaira, mert idebent is igen nagy az erő. Teljesen logikus, hogy a háttérhatalom nem fog nyíltan szembe szállni velük, hanem megvárja, amíg kifáradnak, amíg erőforrásaik kiapadnak, akár kénytelenek elhagyni a JCS épületét. Az bizonyos, hogy valamire várnak… 

A központi hall fényei bevilágították a csapatot. Az emberek feszülten a tévére meredtek, tudták, hogy valami történni fog, többen egymás kezét is fogva figyelték, mi következik most. A képernyők egy pillanatra összezavarodtak, és eltűnt a kép, ahogy megingott a mátrix molekuláris szerkezete. A JCS halljában többszörös szertartáskört építettek az istenek és az emberek, valamint a démonok - ők voltak a külső kör. Egy időgépet hoztak létre ilyenformán. A középen körben álló hét ember - Nathalie, B.W., Pete, Alexander, May, Joe, Lilith közrefogta körben szürke örvény támadt. Az istenek a hátuk mögött kört állva koncentráltak, közvetlenül a hét ember mögött a Tanács tagjai voltak. A szürke örvény látványosan bontotta meg a padló szerkezetét, és erős vonzással kezdte maga felé húzni az embereket, de az istenek visszatartották őket, és egy vákuum hatást igyekeztek előidézni az örvényben, amely áthozza a Szaharából a másik csapatot. Az örvény nőni kezd, és a téridő meghajlik körülötte. A kamerák ezt már nem tudják venni, csak egy része látszik, de főleg a szürke örvény, amely felfelé halad spirálisan a padlóból a mennyezet felé. Lassan bontakoznak ki az emberek az örvényben, és egy erős hang is hozzájárul a jelenséghez - olyan, ami kifejezetten bántja az emberi fület, mert olyan magas hangtartományban van. A központi hallban lévő emberek fájdalmasan a fülükhöz kapják a kezüket, miközben élő hús-vér emberek sétálnak ki az örvényből - ezt már a kamerák is veszik és az a több milliárd ember, aki mindezt látja, nem hisz a szemének. Az egyik riporter magához ragadva a kezdeményezést, miután magához tért, és az emberek a szürkeségből kibontakozva, támolyogva leülnek a padlóra az istenek közé, a riporter élő adásban közvetíti amit lát. 

• Ez egy téridőkapu, hölgyeim és uraim! Egy téridőkapu, amelynek eddig a létezéséről sem tudtunk! Az emberek, akik előjöttek belőle, a világ egy másik pontján ragadtak, a Szahara homoksivagatában. - a riporter szava váratlanul elakad, mert egy nagyobb entitás is kezd kibontakozni az örvényből. 

• Ez Morpheus… - a riporter miután néhány másodperc múlva visszanyeri az önuralmát, folytatja. - A föld alá volt láncolva évmilliókig. Most itt van velünk. - büszkén mutatja meg az istenséget a világnak. - Ami itt történik drága nézőim, mindent felülmúl. Gondolták volna ezt akár fél évvel ezelőtt? … - a riporter szenzációhajhász módon folytatta - Gondolták volna hölgyeim és uraim, hogy a háttérben az emberiség elől elrejtve a mi oldalunkon is szerveződött egy titkos társaság, ez az SE, a Sirius Europa. Oleh Pridius egy ukrajnai zseni...

Lucifer durván félbeszakítja a mondandóját. 

• Talán nem kellene neveket kiadunk, de te elég ostoba fajankó vagy ahhoz, hogy ezt máris megtetted. Oleh számára szavatoltam a névtelenségbe burkolózását, amíg te bele nem köptél a levesembe. Még mindig nem fogod fel, hogy itt már nem a hírnévért megy a játék???!!! - dörgedelmesen kiabál a riporterrel, akinek a Fényhozó haragja láttán remeg keze-lába. 

• Elnézésedet kérem.. - suttogja, fejét lehajtva. 

• Ez ide kevés. Már elárultad Oleh-et. Keresni fogják. Oda a szabad kommunikációnk. - Lucifer mérgesen néz körül, latolgatja a másik eshetőséget. - Marad a telepátia. 

• Telepátia?... 

Lucifer szó nélkül hagyja ott a riportert, és pillanatok alatt összehívja a Tanácsot, amíg több ember és más Létezők a Szaharából átjött kábult embereken segítenek, akiknek a szervezete még nem alkalmazkodott a teleportációhoz, ahol a test szó szerint molekulákra esik szét és újra összerakódik. 

Alexander szólal meg először.

• Most, hogy kiadta Oleh-et, és az SE-t, új terv kell. Többé nem tudunk közzétenni semmit nyilvánosan. 

• A telepátiát alkalmazzuk. - mondja Jezuel. 

• Tömegesen? - kérdi Nathalie. 

• Igen. - mondja Lucifer. - Átprogramozzuk az elméjüket. Meg fognak hallani minket. 

• De hogyan programozzátok át? - a lánynak meg sem fordul a fejében, hogy ennek ő tevékeny részese lehet. 

Lucifer egy darabig maga elé néz, majd felemeli a fejét.

• Feltörjük a frekvenciazárat. A Föld körül egy frekvenciazár fojtja le az alapvető humanoid képességeket, mint a telepátiát, a tisztánhallást és a tisztánérzést, a látomásokat, és tengernyi más dolgot is,valamint a frekvenciazár tartja vissza a Naprendszerből érkező fajok jeleit az emberiségtől. 

Nathalienak már sokadjára fordul fel a gyomra az elit mesterkedéseitől. Lassan fogja fel csak a Fényhozó szavait. 

• Bizony, így van. - erősíti meg Jezuel. - Az Evangéliumokban közzétettük a feltörés módját. 

• Az Evangéliumokban? - most B.W.-n a sor, hogy émelyegjen. - Tehát minden igaz volt? Jól éreztem végig? Amit tettetek velem, Jezuel, amikor újjáéledtem, és amit akkor láttam...

Az emberiség Megváltója mosolyog. 

• Igen Bryne. Minden igaz volt.  Tehát visszatérve az Evangéliumokra, a frekvenciazár kódját írtuk bele, egészen pontosan, valamint a sematikus rajzát, illetve a szakrális geometriát is segítségül hívtuk. A kód végtelenül egyszerű, és benne van a fejemben, azonban leírva nem tűnik ennyire egyszerűnek. Szándékosan úgy alkottuk meg, hogy csak az arra érdemes tudja értelmezni. 

• Sosem gondoltam volna, hogy ebbe bele fogok látni.  - tűnődik Pete. - Pedig mindig tudtam, hogy közöm lesz valami nagyszabású világmegmentősdihez, erre készültem sok éven át… minden kódot felkutattam, amit csak tudtam, de most érzem csak át, hogy gyakorlatilag a tizedét sem értem itt a dolgok menetének. - felnevet. - Pedig annyit agyaltam rajta, mi lehet az a mátrix… virtuális valóság?  Vetített képek halmaza? Vagy a szemünket állították át, hogy a valóságból csak annyit lássunk, amennyit ők akarnak, hogy érzékeljünk? Vagy ez egy nagy világ kicsinyített mása, és a nagy világból vetítődik ide a kicsi? Mi pedig mindannyian hologramok vagyunk? De hogyan lehetséges ez, amikor tapintható testem van, öt érzékszervem és minden tapintható körülöttem? Vagy azt állították át bennünk, hogy magunkat és a világot hogyan érzékeljük? 

• Valahol mindegyik részmegoldásod igaz.  - Jezuel a feltörekvő férfit nézi. A tudásszomja szinte kielégíthetetlen. Ismerte őt régről… az Evangéliumok egyik írója, az ő egyik apostola volt, ahogyan Bryne és Nathalie is. - A mátrix egy virtuális valóság és a fizikai földi ökoszisztéma keveréke, valamint a szemetekben és az agyatokban is át van állítva a valóságérzékelés, hogy ne lássatok minket.. vagyis idáig nem láttatok minket. Most már láttok. 

• És mi változott meg, hogy már látunk titeket? - veti közbe a szintén kíváncsi Nathalie. 

Jezuelt megelőzve Lucifer reagál erre.

• A mátrix. Pontosabban a mátrix téridőszerkezete változott meg, mert megváltoztattuk azt a Nibirun, ahogyan a teljes földi téridőt is. 

• Tehát valóban jártatok a Nibirun. Azt mondták nekem a fejesek, hogy valakik megváltoztatták a földi időt és teret, és ez a világra végzetes következményekkel fog járni, úgy tálalták ezt, mintha bármitől félnem kellene. - mondja megvető hangnemben Alexander, akinek itt minden eltöltött perc egy óriási változás mélyen, legbelül. Afelé, amit mindig is tennie kellett volna, amiért erre a bolygóra küldték, azzal szemben, amit eddig csinált. - De én nem ijedtem meg, sőt. Kilogikáztam, hogy ha megváltoztatták a földi téridőt, akkor minden meg fog változni, és az eddigi világgal éppen az émelyítő változatlanság volt a baj. Az a tény, hogy soha semmi nem halad előre… látszólag. De ha belegondolok abba, hogy valójában igen, haladt, és eljutott egy adott téridőpontig, újra és újra, majd visszarántották a téridőt, és megint minden látszólagos mozdulatlanságba dermedt, én pedig mindig ott voltam, újra és újra… - itt  Alexander elhallgat, és beléhasít egy felismerés.  - Oh, hát persze! - szinte felpattan, de azért mégsem, mindenesetre csak úgy izzanak a szemei. - A korábbi téridőkben, amiket egymásra csúsztatva ismételnek, tehát a korábbi kétezerhuszonegyben, vagyis korábbi kétezerhuszonegyekben, mindig másképp cselekedtem, mint ahogyan most, nem álltam át hozzátok, hanem megtámadtam az emberiséget, parancsra. Most pedig nem teszem. 

A Fényhozó elismerően néz rá, 

• Fizikailag nem támadtad meg, mert nem volt rá szükség. - javítja ki a férfit. - Az elit minden időismétlésben eddig rejtve tudott maradni. 

• Vajon az én döntésem és mások döntése most, ezekben az időkben idézte elő azt, hogy most minden másképp történik? - teszi fel a kérdést Alexander, ami mindenki mást is foglalkoztat. 

• A ti döntésetek és a miénk is. - feleli Lucifer. - Mindenki döntése. Egy közös döntésünk van, a Szövetség és az Egység. 

Jezuel közben maga elé vetíti az Evangéliumok egyikét, mások számára is látható formában. Áttetsző alapon kékes írást lehet látni, amelyet a Bibliából szándékosan kihagytak. Az írás alatt geometrikus ábra látható a Földről, ábrázolva rajta az északi és déli mágneses és földrajzi pólusokat, a köztük lévő majdan növekvő különbséget - az idő azóta utolérte magát, és már igen nagy a távolság a földrajzi és mágneses pólus között -, az egyenlítőt igen érdekes szögben megdőlve, egy vele merőleges vonalat, amely pontosan a földrajzi és mágneses pólusok közé esik, a bolygó belsejében egy spirálisan mozgó fekvő nyolcast, amely az ötdimenziós kivetített képen mozog is, ahogyan a betűk is mozognak, mintha beszélnének, valamint a Föld körül egy szürke pajzs szerű, itt a képben szilárdnak látszó burkot, amely benntartja a rezgést a bolygón, és nem enged ki innen semmit a Naprendszerbe. Még egy árva gondolatot sem. 

• Amit láttok, az tizenkétezer éves rajz, ugyanis az emberiség által ismert jézusi eljövetel és apostolok köre lineáris időszámítás alapján tizenkétezer évvel ezelőtt történt. Egészen pontosan tizennegyezer-hatszázkilencvenhárom éve. Az időcsúsztatások miatt nem tudjátok pontosan kiszámolni, de én konkrétan tudom. Tehát tizenkétezer évvel ezelőtt a frekvenciazár még ennyire erős volt. - mutatja ujjával a Föld körül követve a szürke burkot. A frekvenciazár egy adott lineáris téridőben tartotta a Földet évmilliókon keresztül. - Jezuel ujja lejjebb halad az Evangélium kivetített lapján, és egy sematikus rajzhoz ér. Egy szabályos gömb egy nagyobb gömbben, a nagyobb gömb sötét, a kisebb világos. A világos forog, a sötét vele forog, és mindezt kívülről szabályozza egy kisebb égitest, szürke színben ábrázolva, minden szemlélő tudja, hogy ez nem más, mint a Hold. 

• A Hold egy mesterséges égitest, amelynek belsejéből szabályozzák a Föld forgását. - mutatja Jezuel a képen a Holdat. A Hold belsejéből egy olyan alacsony rezgésű frekvenciahullám érkezik a Földre, ami a téridőt lineárisan tartja,a földi élővilágot háromdimenziós rezgésen. 

• Kétlem, hogy mindez a Hold műve lenne. -szól közbe Alexander. - A háromdimenziós rezgés lényege a tér, az idő és a távolság. A tér határozza meg, hogy hol helyezkednek el a tárgyak és élőlények, a távolság azt, hogy milyen távolságra rezegnek a molekuláik, az idő pedig a lineáris idővonalat köti le, hogy időben öregedjenek, pusztuljanak mind tárgyak, mind élőlények. Ez önmagában egy mű égitesttől nagy feladat lenne. 

• A Hold azt az alacsony frekvenciát bocsátja ki magából, amivel ezek a tárgyak és élőlények nem tudják átlépni a háromdimenziós szintet, azaz síkot. - válaszolja Jezuel. - De a háromdimenziós sík nem csak téridőből és rezgésből épül fel, hanem gravitációs hatásból is, minél nagyobb a gravitáció, annál alacsonyabb a rezgés egy adott téridőben, és a gravitáció a lineáris időt köti le, és nem engedi a párhuzamos idősíkokat beintegrálódni. 

• Igen, a Földön magas a gravitáció, és adott mértéken, ahol még lehetne párhuzamos téridő, már túl van. Viszont az emberek téridőhöz való hozzáállása is meghatározza a téridőt. Az emberiség lineáris téridőre van nevelve. - állapítja meg Alexander. 

• A frekvenciazár pedig csak tetézi ezt. - Nathalie kezdi érteni. - A Hold pedig a tudatot és az érzelmi frekvenciát is lehúzza alacsonyabbra, mint ami normális lenne. 

• A Hold és sok minden más is.  - Alexander homlokát ráncolva próbálja összerakni a képet. Ezt már nem tanították neki az elit szabadkőműves iskolájában. - A tudati frekvencia természetes emelkedését a frekvenciazár gátolja meg, és azt, hogy a Naprendszer bolygói emeljék az emberiség tudatszintjét, a maguk szintén természetes és előre is meghatározható módján. Ha ez nem így lenne, már könnyedén tudnánk kapcsolódni a Jupiterhez, az Uranushoz….

• Igen, igen. Tehát a feladat, feltörni a frekvenciazárat. - Jézus továbblapoz. - A frekvenciazár feltöréséhez számsorok vannak. 333, 666,999, 369, 1111, 7777,8888,2222. Ezeket kell meghatározott sorrendben ötvözni. 

• Ezek szakrális számok. Rendszeresen szoktam őket látni. - mondja Nathalie, csodálkozva. 

• Hol szoktad őket látni? - kérdi Lucifer, enyhe cinikus éllel a hangjában.

• Órán, telefonon, bármilyen kijelzőn. 

• Ami a mátrixhoz tartozik, az a mátrixé. - mondja Lucifer. - A mátrix közvetíti ezeket neked, átfordítva mindennek a jelentését, mint mindig. 

• Tehát ezek angyali számok is… - Nathalie elbizonytalanodik. - Mindig jönnek ezek. 11.11, 22.22, 333, 777, 888, 999…. 666…, az utóbbiról ráadásul úgy tartják, az ördögöt idézi meg.

Lucifer felnevet. 

• 666 a bőséget jelképezi, a fentről leérkező bőséget. A számok nem mennyiséget képviselnek, hanem a számok szimbólumok, és nem alá-fölérendeltségi viszonyban vagyunk velük, hanem egy csapatban. Amikor látsz egy számot, az nem azt jelenti, hogy ez és ez fog történni veled, és te hagyod, jó vagy rossz, hanem azt, hogy neked kell előidézni valamit, de egy számsor nem elég, össze kell rakni, mint egy kódot. 

• Igen, az emberiségnek a mátrix rendszeresen sugározza a szabadulásuk, azaz a frekvenciazár feloldásának kódját, de soha senki nem rakta egybe a számokat, hanem külön-külön akarják azokat értelmezni, pedig logikus lenne egy összefüggő számsorozatként, azaz kódként megfejteni. - teszi hozzá Jezuel. - Soha nem akartátok összeállítani kódként, de még számsorként sem, mert le van fojtva az elmétek, és a mátrix azt sugározza felétek, hogy ki vagytok neki szolgáltatva - ezzel is. Küldd nektek egy számot, és nem történik persze semmi, de mivel elhiszitek, hogy fog, ez is a felesleges reménykedő várakozást támasztja nektek alá, például a 11.11.

Nathaliet kerülgette a hányinger. 

• De nekünk azt mondták a spirituális emberek, hogy ezek angyali számok, és ha kérünk valamit, amikor ilyesmit látunk, az teljesül. 

• És teljesült? - kérdi Lucifer.

Nathalie lehajtja a fejét. Kezd ráébredni, hogy egész eddigi életét, legfőképpen a spirituális részét illúzióban élte le. Teljes elme-lélek rabszolgaságban.

• Nem… néha, vagyis… talán ritkán igen…. 

• Az nem az angyali számoknak köszönhető, hanem a teremtő erődnek. - szögezi le a Fényhozó, mélyen belenézve a lány szemébe, hogy ébressze őt. Ébressze rá arra, hogy a saját kezében van a saját útja, nem pedig a mátrixéban, amely angyali számoknak nevezett kódokkal félrevezeti az emberiséget. 

• A félrevezetés azon alapszik, hogy a frekvenciazárat elfedi az emberi szem elől azzal, hogy adott angyali történésekkel tömi az emberi elmét. - mondja Jezuel. - A kódok tehát nagyon egyszerűek. Amikor összerakod őket, kihoznak egy számsort, ami nem tükrözi a földön ismert matematikai alapelveket, melyek a mátrix alapnyelvezeteként a mátrixot szolgálva lettek kialakítva még akkor is, ha a matematikával leképezhető maga a Világegyetem is - de mint olyanhoz a tudósok szintén számkódokat használnak, megoldókulcsokat, egyenleteket. A kódokat úgy rendezzük össze, hogy nem a földi matematika módszerét fogjuk használni. 

Jezuel lejjebb pörget az ujjával az Evangéliumon. 

• Itt van a számkód - mutat ujjával egy érdekes kódra, amelyben az összes szám, 8, 11, 2, 3, 7, 6 és 9 benne vannak, majd felnéz a Tanácsra.

• Nem csak azért kell feltörni a frekvenciazárat, hogy telepatikusan kommunikálhassunk. Azért is, mert ez a szabadulásunk kulcsa a mátrixból. 

• FOLYTATOM :) -