2023. aug 31.

TILTOTT TEREMTÉS

írta: Eszter 777
TILTOTT TEREMTÉS

MÁGIKUS BOLYGÓTAN II. JUPITER-PLÚTÓ - FELOLDÓTÁBLÁK I. SZERELEM, SZABADSÁG, BŐSÉG

 

TILTOTT TEREMTÉS

MÁGIKUS BOLYGÓTAN II. JUPITER ÉS PLÚTÓ

ÉS 

FELOLDÓTÁBLÁK I. SZERELEM, SZABADSÁG, BŐSÉG

NASA - Partial Ingredients for DNA and Protein Found Around Star

 

A távoli világok csak fizikailag vannak távol. Valójában közel vannak, igazából Benned vannak, bár ezt kevesen sejtik, és még kevesebben tudják. Az emberi elme túl szűk ahhoz, hogy ezt be tudja fogadni. Bolygók, amelyek ötszázszor nagyobbak, mint a Föld. Távoli világok, amelyeknek pusztán a létezéséről tudunk, de ember még nem járt ott, és sok száz évig még nem is fog, de mégis, tudni akarjuk, mit rejtenek a távoli világok, mi van bennük, miben rejlik az az erő, amellyel hatni tudnak ránk, ekkora távolságból is. Az energiának nem akadály a távolság, de még az idő sem.. ezt is nehéz felfogni, pedig így van. Az energiának csak az energia létezik, tértől, időtől függetlenül, hatva a távoli jövőre, a közeli jelenre, a még távolabbi múltra… 

A tőlünk számunkra elképzelhetetlen távolságra keringő Plútó, amely ebben a percben is hat minden idegszáladra. A hatalmas Uránusz, amely éppen most kelthet negatív gondolatokat benned, ha nem figyelsz oda eléggé. A hatalmas, tekintélyes, de szintén távoli Jupiter, amiről csak annyit tudsz, hogy a FORTUNA MAYOR - NAGY SZERENCSE -, de vagy esetlegesnek tartod, mint olyat, vagy fel sem fogod, hogy a Jupiter éppen most is hat rád, minden idegszáladra, minden sejtedre, a teljes fizikai síkodra. 

A bolygók olyanok, mint a Vonzás Törvénye. Akkor is hatnak, ha nem tudsz róla. 

Csodálatos, tervezőasztalra illő mérnöki csoda vesz minket körbe, ahol távolról sem véletlen semmi sem - a Naprendszer, amelynek mozgása, ereje minden nap , minden éjjel folyamatosan hat ránk. Nem vagy egyedül a gondjaiddal, a feloldandó blokkjaiddal, a félelmeiddel, ott vannak a bolygók, és állnak rendelkezésedre, ha úgy érzed, végre kézbe veszed az erejüket. 

Minden eszköz előtted van, csak meg kell látnod, át kell érezned. Legyen hozzá bátorságod, mert tudod mi a szabály a Szabad Akarat Univerzumában: az, hogy nincs szabály… :) 

 

Az a tudás, ami tiltott, még most is az. Azt gondolnád, hogy talán az ókorban és a középkorban lehetett tiltott bármilyen tudás is, de tévedsz. Csakhogy most nem a nagyhatalmak tiltják meg, legalábbis ők ugyan ki nem mondanák, hanem maguk az emberek egymás között és egymástól tiltják el mindazt, ami nem egyezik a hitrendszerükkel. 

Számtalan bőségteremtő tréninget és szert tartottam sok év alatt. Személyesen is, online is. Még több szerelem teremtő tréninget és szert, és még annál is több globális teremtést a Föld és az emberiség jövőjéért. Soha, de soha nem támaszkodtunk pusztán entitásokra, soha nem követtük a katolikus hitrendszert, soha nem kértünk és imádkoztunk semmilyen jóistenhez, soha nem dicsőítettük a fényt. Soha. 

Nekünk erre nem volt szükségünk, mert tudtuk, hogy az Erőt és a Teremtést magunkban találjuk. Belül és nem kívül. 

Csináltam sok minden mást is, indítottam Teremtés Iskoláját, egyéni mágusképzést, egyéni tarotképzést /még most is van nálam ilyen/, személyiségfejlesztő képzéseket, és mindent, ami segíti elengedni a rossz sémákat, és a rossz gondolkodásmódot. 

Én sem úgy kezdtem ezt a földi életemet, hogy mindent tudtam, és most sem tudok mindent, távolról sem. Senki sem tud mindent, és SENKI DE SENKI NEM LEHET AZ EGYETLEN MEGOLDÁS MINDENRE, bárki állít ilyet, az nem több, mint egy egocentrikus, nárcisztikus bagóleső. Ez az igazság. 

Akiben van egy csepp alázat, az felméri a TUDÁS hatalmas mértékét, azt, hogy a tudás itt van, mindenki számára hozzáférhető, pusztán a megrögzött dogmáknak és sémáknak köszönhető az, hogy oly kevesen halljuk meg tisztán azt, amit meg kell hallani, de ez nem jelenti azt, hogy CSAK MI LENNÉNK AZ EGYETLEN LEHETSÉGES ÚT BÁRMIRE IS EZEN A BOLYGÓN… pusztán annyit jelent, hogy minél több hitrendszert engedsz el, annál tisztábban fogsz hallani, és te magad is kell, hogy kapj tiszta infókat. 

Tudod, az, hogy nincs szükség közvetítőre semmilyen istenhez, az a tanítókra is igaz kellene, hogy legyen. Nem lehetnek kiválasztottként többek másnál azért, mert ők és szerintük csakis ők hallják az igazat. Én azt tartom igaznak, ami a GYAKORLATBAN IS MŰKÖDIK. 

Annak örülök ugyan, hogy hallom az információkat, és le tudom közvetíteni a Tiltott Tudás egy részét, de csak egy részét, mert nem én vagyok az atyaúristen… mások is hozzák le, és adják át, mert ezt nem lehet nem átadni, elemi késztetésünk, hogy megmutassuk a világnak. 

Viszont arra tanítom azokat, akik velem dolgoznak, hogy ők is hallják, ne csak én. Önállóan. Nem akarok egyeduralkodó lenni valamiben, mert nekem minden EGY és minden CSAPATMUNKA. 

Mások, sokan, - nem mindenki -, ezzel már nem így van. Felfedezi, hogy lát valamit, hall valamit, és egyedül akarja birtokolni a tudást és az ezzel járó hatalmat. A bőséget is, és minden mást úgyszintén, teljesen úgy, mint a Tiltott Tudás legnagyobb ismerője, a háttérhatalmi elit.. amely nem akarta soha átadni az emberiségnek ezt a tudást, amely ki tudja rántani az embereket a rabszolgalétből, mert annyira erős, autentikus, és a szabad akarat felé terel, a Sorsteremtés felé vezet és legfőképpen az önálló gondolkodás felé.

Azért tartok mágusképzést, hogy ti is önállóak tudjatok lenni. Ne legyetek rám szorulva, csak azért, mert nekem ez a “főállásom”, non stop veszem az adást, non stop használom a képességeimet, így nyilván előrébb járok, mint azok, akik a napjuk java részét egy mátrixos melóhelyen töltik le, és mire hazaérnek, hulla fáradtak. 

Túl sok tanítónál látszódik egyre masszívabban a spirituális ego, az a fajta, ami igen csúnya utakra visz, és túl sok tanítót hagynak el a tanítványaik azért, mert ledegradálja őket, viszont ezek a tanítók félnek beismerni a tévedéseiket, és méginkább félnek visszavenni a stílusból, mert akkor úgy hiszik, nem lesz tekintélyük. De. Lesz. 

Ha olyan sokat papolnak Jézusról, talán alázatot is tanulhatnának. 

Ezek a tanítók ugyanúgy kiveszik az emberek kezéből a Teremtő Erőt, mint a világot irányító rejtett kéz. Ugyanúgy elnyomják őket, tévutakra, illúziókba vezetik őket, mint a háttérhatalom. Ugyanúgy nem hagyják őket szabadon gondolkodni, sem ellentmondani, mint az elit. 

Pedig a nézőpontok ütköztetése szüli az életképes megoldásokat. Én magam csak a rosszindulatú, gúnyos kritikát és a hátam mögötti szarkavarást nem tűröm el, valamint a hazugságot. Minden más, ami építő, jöhet. Hiszen együtt építkezünk. Nem én, egyedül. 

 

A Teremtéshez kellesz TE, kellenek a letisztult érzéseid, a letisztult gondolataid, az akaratod arra, amit el akarsz érni, és kell hozzá az Erő és az INFORMÁCIÓ. Egy hiteles információ arról, hogy merre érdemes haladnod. Ha ezt az információt te magad nem tudod lehívni, akkor lehívhatja helyetted más, akiről tudod, hogy hiteles. 

Az információ irányt fog mutatni neked, amin érdemes elindulnod. Ha te magad nem tudod lehívni, annak nem az az oka, hogy képtelen vagy rá, hanem az, hogy egyrészt még mindig nem bízol eléggé magadban, sem az intuíciódban, másrészt tele vagy félelemmel és néhány hamis hitrendszerrel, amit fel kell ismerned és ki kell iktatnod. 

Ha ez sikerül, hasítani fogsz és méghozzá önállóan, és szereken már nem azért fogsz részt venni, hogy tanulj, hanem azért, hogy segíts. 

 

Senki de senki nem lehet másoknak semmilyen módon kiszolgáltatott ezen a bolygón, sem a tudásuknak alávetett, kiszolgáló báb, ami egy újabb hatalmi gépezetet szolgál ki, és önállótlan katonaként felhasználják. Ez nem szabadna, hogy egy percig is elfogadott legyen. 

Ezért kell a kezedbe venni a teremtést és a képességeidet. 

Amit tudok, megteszek, hogy ez neked is menjen. 

Másképp én is tarthatnék TikTok live-ot, ahol pirosra festett műkörmökkel, negédes és agyonsminkelt fejjel, vigyorogva, nyomhatnám az angyalos csillámpóni témát, és pakolnám a Tarot kártyákat, persze látványosan, hogy meggyőzzelek arról, minden jó lesz és már nem kell sokat várni, és az aktuális mindig fasza energiák alapján minden még annál is tutibb lesz. 

A legfontosabb, hogy tedd le az EGÓdat, azaz ha nő vagy, akkor loholj a pasi után, aki biztosan csak a másik feled lehet, mert a lélek nem nézi a 3D-t, hát igen, de az elme nézi, és ha tetszik hanem, VANNAK SZABÁLYOK Férfi és Nő között.. de én azt látom, hogy kétségbeesett, frusztrált, idióta tanítók által megnyomorított és kisemmizett nők loholnak olyan pasik után, akik már mindenhol letiltották őket - na de ugye ez csak a híres neves eltávolodási szakasz.. röhej.. van eltávolodási szakasz, de van női büszkeség is. 

Én magam is lerajzoltam egy EGYLÉLEK PIRAMIST, amiben felvázoltam egy folyamatot, de ez nem jelenti azt, hogy ezt egyetlen szerencsétlenre rá kell húzni.. 

Ez pusztán egy térkép, egy útjelző, nem pedig egy szentírás. Olyanokat én nem adok ki a kezemből. Mert a Szentírást éppúgy utálom, mint a rózsafüzért… 

Azt is látom, hogy bezárt, jégbe fagyott szívű férfiak menekülnek az erőszakos nők elől, és nem tudnak mit kezdeni a rohammal, még csak idejük sincs elmondani a nőknek, hogy még nem akarják… mert a mai nő nem fogadja el a NEMet..

Azt is látom, hogy kétségbeesett, magányos nők esnek nárcisztikusok hálójába /nőkben is van egyébként nárcisztikus/, és elhiszik, hogy eljött a nagy Ő, majd újra és újra pofára esnek a szerelem hálójában, éppúgy, mint Árész és Aphrodité..

A nárcisztikus pedig éppúgy csak saját magát nézi, mint Nárcisz a tóban, aki csak saját magába volt szerelmes.

 

Azt is látom, hogy az emberek ismerik a Vonzás Törvényét, de túl fáradtak, túl cinikusak ahhoz, hogy használják is. Elfeledkeznek róla, lusták magukon dolgozni, inkább a hamis tanítók illúziókkal és csillámos angyalszárnyakkal kikövezett, igen költséges útjára lépnek, hogy MÁS OLDJA MEG HELYETTÜK. 

Azt is látom, hogy nem ismerik az emberek a SZABAD AKARATOT, nem igazán tudnak a SZABADSÁGGAL MIT KEZDENI, félnek saját kezükbe venni az életüket, és félnek önállóak lenni. Jobban szeretik másra bízni ezt az egészet, és még olyan áron is, hogy nem lesznek szabadok. Talán így soha. 

 

Látom azt is, hogy mindenki az Aranykorról regél és a magasfokú teremtésről, de nem tudják, igazából ez mit is jelent, mert ha tudnák, nem arra mennének rá, hogy minél több embert zsebeljenek ki… Olyan emberek beszélnek a teremtésről, akik rettegnek attól, hogy valaki többet tud majd náluk, és olyan emberek beszélnek az istenről, akik saját magukat tekintik annak… 

Undorító, aljas, ocsmány dolgok ezek, amelyek jóhiszemű embereket tesznek tönkre, és akik elindultak volna a valódi Teremtés útján, és egy valódi, értékes kapcsolat felé, de ezek a tanítók félrevezették őket, hiszen az a céljuk, hogy minél tovább legyenek náluk ezek az emberek és nekik fizessenek…

Egy szónak is száz a vége. 

TE  és amit Te tudsz, az a lényeg. Nem az, amit más tud. 

Van, amiben én tévedek, van amiben te tévedsz és van amiben mindenki téved. Hiszen ha mindent tudnánk, azt el sem bírnánk. 

 

Van azonban ez a Tiltott Tudás dolog, amit én is közvetítek, és van benne jó pár nagyon jó módszer az önfejlesztéshez, az önmegismeréshez, és az illúziók lebontásához, valamint a teremtéshez. Az irány megtalálásához és a képességek kibontásához. 

A MÁGIKUS BOLYGÓTAN pl kifejezetten érdekes, lenyűgöző és élvezetes teremtés, amellett, hogy könnyű. Nincsen tele bonyolult, követhetetlen gyakorlatokkal.

A Mars-Vénusz tréningen kézbe vettük a szerelmet, és a jinjang energiákat, a JupiterPlútó Tréningen pedig kézbe vesszük a bőséget és a képességeket. Az istenek szisztematikusan haladnak a könnyebb szintektől a nehezebbek felé, és a legfontosabb minőségekkel kezdik. 

SZERELEM.

BŐSÉG.

KÉPESSÉGEK.

SZABADSÁG. 

Ezek a létezés alapvető feltételei, amelyek közül mindegyiket a mátrix elmosott, elhalványított és elvett tőlünk, pontosabban elrejtette, de nem VALAHOVA, hanem BENNED, BENNEM, BENNÜNK tette rejtetté. Ezért kell a Plútó, ami fellebbenti a fátylat a rejtettről. 

 

Egy szerelem nélküli magányban élő, bezárt szívű, boldogtalan - vagy illúzió boldogságban  - élő embert sokkal könnyebb uralni és irányítani, mint egy olyat, aki mellett van egy Társ. 

Egy szükségben élő, kiszolgáltatott, magát túlhajszoló, három műszakot nyomó embert sokkal könnyebb elbutítani, mint egy olyat, aki bőségben él, és ez már önmagában ad neki egy szabadságot. 

Egy képességeit még csak nem is ismerő, kiszolgáltatott avatart sokkal könnyebb befolyásolnia a mátrixnak, mint egy olyat, aki húsz kilométerről kiszagolja a mágikus támadást és még el is tudja hárítani. 

Egy szabadságot nem ismerő, de önmagát szabadnak tartó embert sokkal könnyebb átejteni, és globális léptékben is átverni, mint egy olyat, aki küzd a szabadságért, és egy olyan embert pedig, aki már lemondott a szabadságáról, sokkal könnyebb leuralni és rabszolgává tenni, mint egy olyat, aki holtig nem adja fel. 

 

A két hétvégi tréning egymás után felszabadító lesz. A Jupiter és a Plútó mellett nagy szerepet kap az Uránusz is, egyrészt az INFORMÁCIÓ miatt, másrészt a MENTÁLIS ERŐ miatt. A szombatin a FELOLDÓTÁBLÁK lesznek a porondon. 

13 Feloldótábla van, minden kapura egy. 

Az első hárommal kezdjük sorrendben, SZERELEM, SZABADSÁG, BŐSÉG. 

Ezek a Feloldótáblák autentikusan a mayáktól jöttek, még 2019-ben, és a mostani Mágikus Bolygótanba passzolnak bele tökéletesen, mégpedig azért, mert a minőségeket Tarot kártyák, azokon túl pedig bolygók jelölik. Ütőképes tudást fognak Neked adni ahhoz, hogy ezt a három fontos alapminőséget felszabadítsd magadban. Azért hívják az istenek Feloldótábláknak, mert egyrészt a régi annunaki M.E. táblák között ezek is ott voltak, nem akármilyen tudást fognak átadni vele Nektek, másrészt mert a mátrixból oldanak ki… Nem csak egyszerű rajzok ezek, amik rávilágítanak dolgokra, hanem MÁGIKUS ESZKÖZÖK a fizikai síkon. 

A hozzájuk tartozó Tarot kártyákat is el fogom magyarázni, és a közeljövőben a Tarot kártyát is megtanítom Nektek, egészen pontosan az asztrológiai jelekkel tarkított Álmok Tarotját. 

A Feloldótáblák is a kezdete egy komoly felfedezőútnak, de szorosan kapcsolódva a Mágikus Bolygótanhoz. 

Két ütős tréning, amit imádni fogtok :) 

 

A SZOMBATI TRÉNING TÉMÁI: A FELOLDÓTÁBLÁK ÉS A MÁGIKUS BOLYGÓTAN ÖTVÖZÉSE

  • ELSŐ FELOLDÓTÁBLA: SZERELEM - HOLD, KARDOK 9, KELYHEK 10, SZERELEM KAPU - FÉLELEM KAPU. ARES ÉS APHRODITÉ - AZAZEL - VENUS ÉS MARS 

  • MÁSODIK FELOLDÓTÁBLA: SZABADSÁG - TORONY, KARDOK 3, BOTOK 8 - SZABADSÁG KAPU - FÁJDALOM KAPU. MARDUK ÉS LUCIFER. MARS ÉS PLÚTÓ

  • HARMADIK FELOLDÓTÁBLA: BŐSÉG - DIADALSZEKÉR, ÉRMÉK 10, KARDOK 5 - FORTUNA ÉS APOLLÓ - POSEIDON - BŐSÉG KAPU ÉS HARAG KAPU

 

A VASÁRNAPI TRÉNING TÉMÁI: 

  • ELSŐ RÉSZ: A JUPITER ÉS A PLÚTÓ MINŐSÉGEI. JUPITER ÉS PLÚTÓ KAPUK A NIBIRUN.

  • MÁSODIK RÉSZ: JUPITER-PLÚTÓ-URÁNUSZ A DNS-BEN - IGEN NAGY TITOKRÓL LEBBEN FEL A FÁTYOL

  • HARMADIK RÉSZ: JUPITER-PLÚTÓ - MÁGIKUS BOLYGÓTAN

  • NEGYEDIK RÉSZ: NIBIRU 2026 - ÚJ INFORMÁCIÓK

 

  1. TILTOTT TUDÁS TRÉNING 2023 MÁGUSKÉPZÉS - FELOLDÓTÁBLÁK - SZERELEM, SZABADSÁG, BŐSÉG - szombat- 2023. szeptember 2. , 17.00.20.00, Skype, részvétel: 8.000 Ft/fő, hanganyag: 4.000 Ft

  2. TILTOTT TUDÁS TRÉNING 2023 MÁGUSKÉPZÉS - MÁGIKUS BOLYGÓTAN - JUPITER-PLÚTÓ - vasárnap - 2023. szeptember 3., 16.00-20.00 Skype, részvétel: 10.000 Ft/fő, hanganyag: 5.000 Ft

jelentkezés: hajnalcsillagterranova@gmail.com 

 

Áldás

Eszter - Fényhozó - Lucifer Szövetség






Szólj hozzá