EGYLÉLEK JELEN-VALÓSÁG A KEZDET, A MÚLT LEZÁRÁSA SZERTARTÁS SKYPON
2017. DECEMBER 28. CSÜTÖRTÖK 20.00-22.00
Egylélek JELEN-VALÓSÁG
A Kezdet és a Múlt Lezárása
Szertartás
Skypon
2017. december 28. csütörtök
20.00-22.00
2017-ben lehullottak a leplek, kiderült az igazság az életünk sok területén, sok emberrel kapcsolatban látunk már tisztán. A Társunk is - azonban vannak olyan élethelyzetek akár nálad, akár nála, amelyet EGYEDÜL NEM TUD LEZÁRNI, és habár saját szabad akaratából van - jó esetben - benne a helyzetben, NEM MINDIG VAN EREJE A MÚLTAT MAGA MÖGÖTT HAGYNI. Még érted sem, még kettőtökért sem.
Talán azért, mert meg akar másoknak felelni.
Vagy azért, mert nem akar másokat megbántani.
Vagy, mert nem tud valakit, valamit elengedni.
Vagy mert fekete mágia van a sztoriban… és az sötét indáival még mindig nem engedi el.
Segítünk a Társnak és magunknak, mert nekünk sem sikerült még mindent lezárni, ÉS A MÚLT LEZÁRÁSÁT EBBEN AZ ÉVBEN KELL MEGTENNÜNK, DECEMBER 31-IG, HOGY A 2018-AS HOLD ÉVÉBE ÚGY LÉPHESSÜNK ÁT, HOGY MINDENT TISZTA LAPPAL KEZDHETÜNK.
Az Atlantiszi tiszta energiákat és a Világlélek Eredendő Ősforrását hívjuk segítségül ahhoz, hogy kimozdítsuk a párunkat és magunkat a sötét örvényből - vagy annak utolsó hullámaiból.
A Jelen-valóságot kell érzékelnünk, nem számít, mi volt korábban, vagy mi lesz. A most a fontos, mert az egylélek párok a jelenben teremtik a jövőjüket.
A heti hármas egység, az év utolsó hetében, magába foglalva a 2017-es évet, a Csillag évét
-
Egylélek A DÖNTÉS Szertartás Skypon 2017. december 27. szerda 20.00-22.00
-
Egylélek JELEN-VALÓSÁG A Kezdet és Múlt lezárása Szertartás Skypon 2017. december 28. csütörtök 20.00-22.00
-
Egylélek A CSILLAG ÉVE 2017 Szertartás Skypon 2017. december 29. péntek 20.00-22.00
Jelentkezés és részletek: esztermagegyseg@gmail.com
A részvétel továbbra is kedvező minden szertartásra, minden szert felveszek, a hanganyagot pedig azoknak, akik a megjelölt időpontokban nem tudnak ott lenni, el tudom emailben küldeni.
2017 MÉLTÓ LEZÁRÁSA
2018 NYITÁNYA
Áldás, Egység, Szeretet
Eszter