2018. júl 12.

ITT ÉS MOST KEZDD EL

írta: Eszter 777
ITT ÉS MOST KEZDD EL

HASZNÁLD A KÉPESSÉGEIDET

ITT ÉS MOST KEZDD EL
 
Az a meglátásom,, hogy a fekete mágiával - ugye, ezt azért tudtuk -, nem csak a szabad akaratot módosítják, hanem az időt és a teret is, a sorsot, az előre megírt dolgokat úgy elsöprik az útból, hogy akár tíz évvel később következnek be, mindent módosítanak és a fekete mágia bonyolult szövevényes hálója bele van szőve a sötét mátrix illúzióhálójába.
Mi pedig elkezdtük ezt lebontani.
Hihetetlen, hogy mennyire sok módosítást hoznak létre egy fekete mágiával, én látom az egész rendszert, de biztonsági okokból erről nem írok nyilvánosan, még nem, de idővel vállalhatjuk, amit tudunk, anélkül, hogy állandó támadásokat kelljen elszenvedni minden síkon ezért.
De most nagyon küzdenek. Nagyon.
Érzik, hogy nem tudnak ránk hatni, hogy nem érnek el minket, és az öntudatlan, fekete mágia alatt álló, éber kómában lévő emberek is ébredeznek.
Én emlékszem, nekem milyen volt.
Tudtam, hogy altatva vagyok. TUDTAM.
TUDTAM, HOGY TEHETETLEN VAGYOK.
TUDTAM, HOGY KIHASZNÁLNAK, HOGY BÁNTANAK, HOGY BECSAPNAK, HOGY MEGVEZETNEK. De nem tudtam megmozdulni annak érdekében, hogy bármit tegyek, hogy kitörjek. Elszívták az energiáimat. Elszívták a szabadságra való vágyamat. Nagyon sokat aludtam, éber álomban lebegtem, és belül kiabáltam, hogy segítsen valaki, de nem tudtam kitörni, nagyon sokáig.
Aztán jött a küzdés. Újra és újra. Mindig kikerült a fejem a vízből, aztán visszanyomtak, míg végül az erő és a fény győzött, a Fényhozóval karöltve.
Hosszú volt. Belül tudni, hogy nem jó, hogy nem szabadna engedelmeskedni, nem szabadna megtenni, amit az akar, aki magához köt, megátkoz, közben mégis megtenni, és tudni, hogy ez lefelé visz a szakadékba.....
Ezt érzi minden megkötött, megátkozott ember most, de érez mást is. FÉNYT AZ ALAGÚT VÉGÉN. Éreznek minket.
Érzik, hogy közel a megváltás.
Nem csak magunkért csináljuk, nem csak a világért, a szertartásokat. Hanem minden fekete mágikus irányítás alatt lévő emberért, akik már pedzegetik a valóságot.
Ismerem azt a folyamatot is, amikor KIMONDOD A SAJÁT SZÁDDAL, LEÍROD A SAJÁT KEZEIDDEL, HOGY AKI KÖT, AKIRŐL MÉG TUDOD IS, HOGY KÖT, ÁTKOZ, AZ MENNYIRE JÓ EMBER, ÉS FOGGAL-KÖRÖMMEL VÉDED, HA VALAKI SZÓLNI MER....
Azt is ismerem, amikor már nem írod le és nem mondod ki, de még mindig HISZED, HOGY MAJD Ő MEGVÁLTOZIK.
Azt is, amikor már TUDOD, HOGY KIVEL VAGYIS MIVEL - EGY DÉMONNAL - ÁLLSZ SZEMBEN, AKIT AZ ILLETŐ MAGÁBA HÍVOTT, MERT ANÉLKÜL GYENGE LENNE.
Azt is, amikor üvöltve kitörsz, felborítod az asztalt és nem hagyod magad többé. Azt is, amikor a másik meghunyászkodik, és próbál trükközni, állítja, hogy te mindent rosszul látsz....meg paranoiás vagy.. meg a dolgokat másképpen érted, rosszul látod, kiforgatod a szavait.. aztán lődözni kezdi a nyilait rád, és rádfogja mindazt, ami valójában ő...
Azt is, amikor hátat fordítasz és LETILTOD mindenhol.
Amikor nem érdekel, hogy ő ki neked, ki volt, ki lenne, ki lehetett volna - mert tudod, hogy senki az égegyadta világon, és azt is, amikor már annyira érzed, hogy VAGY Ő VAGY TE, A TÉT EZ, akkor az életedben először MAGADAT VÁLASZTOD, és RÁCSAPOD AZ AJTÓT.
Azt is, amikor ez családban történik, de ezt csak mások által elmesélt sztorikból. Az a legkegyetlenebb. Mert a vér kötelez.. sokmindenre, de nem arra, hogy magadat áldozd fel továbbra is a másikért. Amikor szülőket, testvéreket kell otthagyni, mert élhetetlen életet teremtettek neked és nem hagynak élni, mindent maguknak akarnak.. és te szembesülsz azzal, hogy ezek nem a testvéreid, nem a szüleid, ezek megszállás alatt lévő emberek, akik már régen nem azok, akik kiskorodban ringatttak.. próbáltál a lelkükre beszélni, megmenteni őket, mindent, mindent.. a spiritualitás felé terelni, kineziológushoz, szakemberhez küldeni, nagyon-nagyon sok pénzt adtál nekik, hogy hátha ezzel segítesz.. és SEMMI NEM ELÉG. Mert a lelkedet akarják, és nem ők, hanem az, ami bennük van.. ami irányítja őket, ami rádszállt, hogy lehúzzon, mert erős küldetéssel rendelkező fénymunkás vagy.
Kemény menet, és minden elismerésem azoknak, akik a családi fekete mágiából ki tudnak törni. Amit tőlem telik, én megteszem. Odaállok a Fényhozóval és a fény hadseregével, meg veletek, toljuk előre az idő-autókat, bogozzuk ki az idő-tér módosítás szálait, emeljük a Földet, a magyarságot, hangoljuk össze a Naprendszer bolygóit, mindenből a legjobbat hozzuk ki, de te is kellesz ehhez, hogy AKARD.
Mert a szabad akaratod mentén tudsz kitörni, és annak módosítása az első lépésük volt, amikor magukhoz kötöttek, megátkoztak, megállítottak, érdekek mentén.
Nagyon sokszor nem is tudnak róla, mert irányítják őket, de ismerek olyanokat, akik bizony pontosan tudják, hogy mit csinálnak és hogy kik, hogy a reptilian nemzetséghez tartoznak, vagy még rosszabbhoz /a Földön több ellenséges faj is van/.
Törj ki, erős vagy. Ismerem az érzést, hidd el, amikor kitörnél, de nem tudsz. Ha nem tudsz, akkor kérd le a Szabadság Kardját a Fényhozótól, az Igazság Kardját Mihálytól, kérd Gábrielt, hogy ÉPÍTSE BE A MERKABA-SZŰRŐ-KRISTÁLYT a napfonatba, hogy meg tudd különböztetni az igazat a hamistól, kérd Baált, hogy adja a kezedbe a FÉNYTEREMTÉS ESZKÖZEIT, kérd Jézust, hogy adja a kezedbe a tudás Nimród-botját.
Ne tétlenkedj, itt vagyunk, nem vagy egyedül, mögötted állunk és tartjuk a frontot, de
EL KELL KEZDENED HASZNÁLNI A KÉPESSÉGEIDET.
MUSZÁJ.
ITT ÉS MOST.
Ne raboljanak el több időt tőled.
 
Hála a kis csapatunknak
E

Szólj hozzá

IDŐ MÁTRIX SORS KÉPESSÉGEK FEKETE MÁGIA ELLEN