2018. sze 30.

LEVÁLASZTÁS

írta: Eszter 777
LEVÁLASZTÁS

A MOST zajló végső összecsapásokról

Mindannyian tapasztaljátok, ami történik. Leválnak rólunk emberek. Ha nem válnak le, leválasztjuk őket magunkról. Mindenki máshogyan, de meghúzzuk a végső határokat. Azokkal akikkel valóban megegyezésünk van másik életből és NEM ERRŐL A BOLYGÓRÓL, lezajlik a végső összecsapás, valamilyen formában. Ha ilyet tapasztalsz, és csinálsz most végig, akkor tudnod kell, hogy azért nyílt ki a bicska a zsebedben és azért vagy vele olyan, amilyen egyébként te nem vagy, mert ő már RÉGEN NEM A TANULÁSI FOLYAMATOD RÉSZE, de valahogy nem tud kiszállni. 
Húzd meg a határokat.
A spiritualitásban azt tanultuk meg, hogy a világ egy nagy egység. Időközben rá kellett jönnünk, hogy nem, nem az, most válik nagy egységgé. Az, hogy mindenki EGY velünk, az lehetővé tette, hogy tanuljunk olyanoktól is, akik bántottak minket, konzekvensen és folyamatosan és az egység égisze alatt lévén EMPATÁK vagyunk, gyakorlatilag bármit megengedhettek maguknak, mert mi spirituálisan felébredt fényemberek vagyunk, és egy nárci, egy ragadozó pont azt használja ki, hogy azt gondolod, mindig minden a te hibád, és ugyebár újra és újra felteszed magadnak a kérdést, neked ebből vajon mit kell megtanulni. 
Csakhogy eljön a pont, amikor SEMMIT. 
Én is ezerszer feltettem magamnak a kérdést. Miért nem tud kiszállni az én ragadozóm? Más hüllők ilyenkor már régen mással foglalkoznak. Másfél-két év totális elutasítás után már csak a saját megélhetésük érdekében is továbbállnak. A válasz a Fényhozótól az volt, ez már régen nem az én tanulási folyamatom, hanem ez az övé, de mivel nem veszi a leckéket, eljött a végső leszámolás, amikor az energia átfordul és ő kénytelen lesz megállni, mert megállítják. Nem én állítom meg, hanem a Sors. Azt is mondta a Fényhozó nekem tegnap, hogy ezek az emberek év végéig tűnnek el mindenki életéből, az év végéig az lehet egy óra múlva, egy hét múlva, két hónap múlva, de tőlünk is függ, mennyire tudjuk meghúzni a határokat és elvonatkoztatni attól, hogy de ők EGYEK VELÜNK, EZÉRT MEGTEHETIK. Egyek valahol a végtelenben, de meg kellett értenünk, hogy a másik oldalt képviselik és akkor, amikor a sötétség energiái a Földről kivonásra kerültek, és a dualitás helyét felváltotta a fény-fény egyensúly, akkor azt az erőt, ami által be tudtak lépni az életünkbe, elveszítették. A végső leszámolásra, arra, hogy megmondd neki, hogy kijelentsd, hogy végleg becsapd az ajtót, azért érzel késztetést, mert egy teljesen másik fény-egység valóságban vagy, a mátrixon kívül, míg ő a mátrixban van és nem tud átlépni a te valóságodba, azonban veri a falait, mert érzi, ez az a hely, ahol nem tud elérni téged többé. 
Spirituális emberek vagyunk, akik legszívesebben mindenkit megmentenének, mégis, sajnos nem csak a legnagyobb "ellenségeink" hanem mások is folyamatosan megmutatták nekünk, hogy nem menthetünk meg mindenkit, főleg, aki nem megmentést akar, hanem hatalmat felettünk, vagy éppen energiát. Aki a mi életünket teszi tönkre. A veszélyes személyiségek. Léteznek és sajnos szembe kell nézni vele, hogy ők nem léphetnek át az új életünkbe. Nem is tudnának, de ahhoz, hogy te építeni tudd magad, végleg le kell velük számolnod. Becsapni az ajtót. Meghúzni a határt. Elzárkózni végérvényesen és feléjük a szívedet megkeményíteni, meg sem hallva a szokásos érveiket. 
Légy önmagad és légy szabad. Ez nem csak arról szól, hogy lebegünk a fényben a cuki angyalkákkal és minden tutis.
Arról is, hogy bizony mersz önmagad lenni és egységet alkotni a fénytestvérekkel, összezárni azok előtt, akikről pontosan tudod, hogy amíg nem fordulsz el tőlük, nem engednek el. Addig bántanak, ameddig hagyod. Van bennük fény, mondod. Igen van, de ezt a részüket is arra használják, hogy téged meggyőzzenek arról, maradj. Merj kemény lenni velük és ne kapcsoljon be benned a mindenki EGY tanítás ilyenkor, ugyanis ez most a te életed károsító rész, mely elveszi tőled a továbbfejlődés lehetőségét. 
A spiritualitás nem csak fényről és a szép dolgokról szól. Ez egy kőkemény tanulási folyamat, és hidd el nekem, hogy egy tibeti szerzetes is meghúzza a határokat, még ha könnyebb is neki, ott fenn a hegyen... Ez egy nehéz és csodálatos tanulási folyamat és az, hogy megtanulsz SZABAD LENNI, az arról is szól, hogy megtanulsz KISZABADULNI a mérgező emberek szorításából. Ha ők az egység részei, akkor integrálódjanak és tanuljanak úgy, ahogyan te! Tegyék le a manipuláció eszközeit és csinálják végig azt, amit te, mert a te hátadon felkapaszkodva úgyis le fognak esni rólad. 
Ne félj kijelenteni: ne keress többet. Felejts el. 
Ne foglalkozz azzal, más mit szól. Én sem véletlenül tettem lépéseket, és vállaltam fel, hogy leállítom a ragadozót. Ez most végre sikerült. Amikor valaki átmegy éveken át tartó beteges zaklatásba, nos lehet felettem ítélkezni, de aki ítélkezik, üljön be a székembe, és csinálja végig helyettem, utána meglátjuk, mit fog mondani. 
Az én idővonalamon lejjebb, az én ragadozómmal való leszámolást láthatjátok és azt, ahogyan a fényt választom, és van elég bátorságom ahhoz, hogy ezt felvállaljam, és kiálljak mellette. 
Nektek máshogy lesz, nekem ez a sorsfeladataim egyike, hogy ezt így kellett megtennem, habár nem szívesen tettem, és ha már idáig fajul a dolog, hogy név szerint írok ki valamit valakiről, higgyétek el, hogy maximálisan rászolgált, nekem pedig diktáltak odafentről, tegyem meg. A Fényhozó már egy hete mondogatta, írjam meg a név szerinti levelet a ragadozónak itt, nyilvánosan. Tiltakoztam pont azért, mert nem szívesen teszek ilyet, ez túlnyúlik az én határaimon, a komfortzónámon és nagy fájdalmat okoz neki. Amikor azonban kiírtam, megértettem: végre VÉGE. Végre megértette, hogy NEM. Végre abbahagyja és megtanul legalább egy leckét. 
Nekem a fény és szeretet, szabadság és igazság tanítása a dolgom. Az, hogy ezt megtettem, a szabadsághoz való jogom érvényesítése. 
Merjetek szabadok lenni. 
A szabadság nem ott kezdődik, hogy kilépsz a börtön ajtaján, hanem ott, amikor a rácsokat szétfeszíted. Kezdd el szétfeszíteni a rácsokat.

Áldás
Eszter

 

Szólj hozzá

MÁTRIX ESEMÉNY MÁTRIXON KÍVÜL