2021. sze 02.

GALILEA VI. RÉSZ A FÖLD ALATTI TÁRDADALOM

írta: Eszter 777

AMI IDEFENT, AZ ODALENT

GALILEA VI. RÉSZ

JEZUEL

KETTŐ -

2. rész

Ami idefent, az odalent...

May C. Clark, egy ősi arkhón család sarja. Tisztában van a hatalmával, amit az elittől kapott, és azzal a felelősséggel is, ami ezzel jár. May szereti kézben tartani a dolgokat, márpedig a mai nap erre kiváló lehetőséget ad neki. Eddig csendben hallgatott, a kamerákat is figyelmen kívül hagyva megbújt az elnök háta mögött. Most előrelép, rekedtes vénlány hangján olyan hátborzongatóan szólal meg ez a vén szipirtyó, ami sokak számára a teremben visszatetszést kelt, és sokan máris kutatják, mi rejlik a vénlány álarca mögött, milyen lény irányítja őt valójában.

Ford elnök! Uram! - fordul oda ahhoz a férfihez, akinél az elmúlt fél óráig abban reménykedett, eléri, hogy ő legyen az elnökhelyettes Alexander helyett - a szárnyra kapott pletykák Alexander nagyon is valós rémtetteiről jórészt tőle származtak. Nem egy beépített embere volt a média berkeiben. - Mit gondol, mi lenne Peter Marx dolga az Új Egyesült Haderők kötelékében? Alexander mellé helyezné?
May kedvesem. Itt nem én parancsolok. - válaszolja Ford. - Az istenek kezébe helyezem a népemet. Ők döntenek.

May nem számított erre a válaszra, azt gondolta eddig, hogy Ford csak megjátsza magát ezzel a nagy alázattal, és amikor az elnök Jézus elé térdelt, a gyomra majd’ felfordult tőle. Ő nem hitt Jézusban, lévén arkhón - sem a szeretetben, sem semmilyen valódi, emberi érzelemben. Egyetlen dologban hitt May C. Clark. A hatalomban.

Pete Marx azonnal reagált a helyzetre. May felé fordult.

Drága Hölgyem. Ford elnöknek igaza van. Itt nem mi diktálunk, és úgy hiszem, az isteneknek is van főnöke. Úgy hiszem Jezuel az. - mutat rá Jezuelre, lendületesen. - Itt valójában, ebben az egész buliban, drága szabadkőműves, áruló Hölgyem, Jezuel a főnök.

May szárazon felnevet, de belül dühös.

Meglehet Marx, de válaszoljon a kérdésre.
Alexander mellett lennék, hogy rálássak a döntéseire. Ugyanis jól átlátom az összeesküvéseket, valahogy erre születtem. Pillanatok alatt átlátom a mátrix mintázatát.
A mátrix nem létezik, ez egy konteós hülyeség. - cáfol villámgyorsan May, annak ellenére, hogy a terem megnagyobbításakor tisztán látszott, hogy igenis létezik a mátrix. De még mennyire.
Hölgyem. Ne kössön bele a beleköthetetlen tényekbe. Legyen észnél, és tegye, amit kell.
Maga nekem ne parancsolgasson Marx. - sziszegi a fogai közül ez a vén kígyó.
Látom, az egója nagyobb, mint az esze. - legyint egyet Pete, és otthagyja. A Napisten mellé sétál ismét, és megint a tömeg felé fordult.
Tehát emberek, felkérem az Amerikai Egyesült Államok elnökét arra, hogy adja parancsba, Wayne Alexander álljon elő a földi hadtesttel, én pedig elvállalom Alexander jobbkezének szerepét, amennyiben Maximillian Ford egyetért ezzel.
Egyetértek. - válaszolja gyorsan Ford.
És nekem milyen szerepet osztanak ebben a csodás bábszínházban? - kérdi élesen May.
Maga kedvesem marad mellettem, és felügyel rá, hogy minden rendben menjen. Ahogyan eddig is. - mondja Ford a vénasszonynak. Az tobzódik tovább, nem nyugszik meg. Élni akar a hatalomújraelosztás lehetőségével. - Uram, ha szabad javasolnom, a nők és gyermekek védelmében megkezdeném az evakuálást, mivel komoly hadicsapások várhatóak. Légi, vízi, földi egyaránt, sőt, ha szabad megjegyeznem, az űrből is várhatunk támadást. Mint az az Ön számára bizonyára ismeretes, a földi elit az űrben jelentős haderőt halmozott fel. Támadni fognak, és mivel a földi haderő kevésnek bizonyul majd az istenek seregével szemben, az űrből várhatjuk a támadást.
Igaza van May, drágám, mint mindig. - Ford bátorítón szorítja meg May kezét a kamerák előtt, és az amerikai nézők élvezkednek a látványon, bálványozzák elnöküket ezekben az órákban. Az elnök valójában figyelmeztetőn villantja szemét May felé, jelezvén, hogy maradjon veszteg, különben kiküldi a mesterlövészek elé, hiszen a testőrök mellett elsősorban Mayt is ki akarják végezni mielőbb. - May C. Clark, legyen az Új Egyesült Társadalom tiszteletbeli elnöke, aki az evakuálást irányítja, és a menekülttáborokat szervezi és felügyeli.

A vakuk villognak, a kamerák izzanak. Izgalmas a mai nap. Lehetőséget kap most mindenki, jó és rossz, a közös célért. Mert itt és most nincs jó és rossz. Egység van.

Alexander hamarosan megérkezik, több katonai haderőt hozva magával, mint ameddig a szem ellát. Ez önmagában nem nagy sereg, csupán annak tűnik, és Wayne tisztában van ezzel, de hirtelen ennyit tudott összeszedni. Egy nagyobb hadsereg mozgósításához napok kellenek. Nekik pedig, ahogy érezte a helyzet feszültségéből, annyi idejük nincs.

Az épület felé közeledik, mesterlövészeit már visszavonta állásaikból, és most győztesként vonul be a JCS épületébe. Lucifer hangját hallja, még mindig szokatlan az emberi fülnek - egy istenség hangja mélyebb illetve magasabb rezgéstartományokban is zeng, mint amit a fül felfogni képes, mégis, az ember hallja legbelül azt is, amit a füle nem hall.

A mostani háborúban az elit elárulja az elitet. Az emberiség pedig összezár az elit megmaradt tagjaival szemben. Atlantisz bukásakor - folytatja a Fényhozó -, az istenek árulták el az isteneket, és a megmaradt istenségekkel szemben összezárt az akkori lakosság és az elit mellett voksolt. Mindezt azért, mert Atlantisz akkorra már félúton volt a teljes lezuhanás felé, káosz volt mindenhol, az utcákon, a tereken, a csarnokokban, a szentélyekben, a szertartás helyeken, a városokban, és az otthonokban is. Testvérek fordultak egymás ellen. Apák és anyák egymás ellen. Apák fiaik ellen. Anyák lányaik ellen és fordítva. Azok, akik egymás ellen fordultak, két szemben álló tábor volt, pontosan ugyanúgy, ahogyan most. Az egyik tábor az elitet akarta, és az új, élhető fizikai síkot, lévén az átmenetben lévő idő és tér Atlantiszban már jószerével élhetetlen volt. Elviselhetetlen. A másik tábor az isteneket pártolta, mondván, lesz ahogy lesz, ők túlélik. Bármi áron. Bátrak voltunk… - mondta végül. Majd ismét felszárnyalt a hangja, mint egy tomboló főnixmadár. - Az Atlantisz Restart napjait éljük, testvéreim. Az újraindítást. Azt, hogy ami akkor nem sikerült, az most fog. Azt, hogy ami ott történt, annak az ellenkezőjét valósítjuk meg. Ez az Atlantisz Restart. Minden időben pontosan fedve egymást, mert ha elképzelitek testvéreim, hogy az idő egy fekvő nyolcas, a bal fele a régi Atlantisz, a jobb fele az Új Atlantisz felé vezető út, a közepe az Eredet, a zéró pont, és a szűk, jobb oldali része ahogy tágul. úgy megyünk ki a hamis időből a valós időbe, nos, akkor ha a két oldalát a nyolcasnak egymásra fekteted, tökéletes fedést érsz el. Az Eredet a lényeg, a fekvő nyolcas közepe. Most éppen ott vagyunk, mindannyian. Az egész Föld az Eredetben van, ezért tudtunk hozzátok átjönni.
És hogyan sikerült csak úgy megjelennie az Eredetnek? - vág közbe a köpcös kétkedve. - Mi hívta elő?

Lucifer szélesen mosolyogva néz rá.

Ti. Ti hívtátok elő. Azzal, hogy sikerült a bolygó helyzetét minden ízében tarthatatlanná tenni. Valamint mi hívtuk elő, a Nibirun. A jövőben.
Ez nagyon izgalmasan hangzik. - mondja a köpcös. - Na és mi a dolgunk az Eredetben?
ÖSSZE-TARTANI az Eredetet. Ez a dolgunk. Mindannyiunknak. - válaszol Lucifer.
Azaz.. az Egység. - állapítja meg közbeszólva Nathalie, aki Pete-tel ellentétben nem a konteós oldalakat bújta az elmúlt tíz évben, hanem a szíriuszi fényhajósokat. Az is valami.
Mindannyiótok tud itt valamit, amit a másik nem tud. - lép közbe Jezuel, szinte folytatva a lány gondolatait. - Amit tudtok, összerakjátok azzal, amit mi tudunk.

Néhány ember felsóhajt a szavai hallatán. Mások nevetnek, kacarásznak, ez csak valami vicc lehet, gondolják magukban, végignézve az isteneken és a seregen, ezeken a nagy hatalmú, bikaerős, óriási szuperhősökön. Hol vannak ők ehhez?...

A mi tudásunk messze elmarad a tiétektől. - szól közbe Nathalie megint. - Lehet, hogy tudunk tényeket, esetleg nagyon tudunk szeretni…- lopva pillant a halálos zavarban lévő B.W.-re. - gyógyítani is akár, ébreszteni, segíteni, de ez mind annyira a mátrix szintjén van, hogy nem hinném, hogy a mi tudásunk a tiétekhez képest érhet bármit is.
Pedig ér. - szögezi le Lucifer. Mélyen a lány szemébe néz, és örömmel fedezi fel benne a legértékesebb kincset, ami most, ezen a bolygón egyáltalán számít. A Hitet. A Fényhozó szemében olyan mély szeretet lángol, ahogy a lányra néz, hogy most Nathalie jön zavarba. Érzi ennek a lénynek most, szinte minden szívdobbanását, a rezgését, a harmóniát és erőt, amit őt jellemzi, és amit a lány annyira szeretett volna érezni idáig, és most érzi… mélyen, minden porcikájában, a vérében lüktetve, a szívében áradva. Az erőt, a bátorságot, a hitet. Azt, hogy gondolkodás nélkül mész, és csinálod. Nem hezitálsz. Nem kételkedsz. Lucifer megint megszólal.
Nathalie.. - kedzi. - Az, ami benned van, és ami itt minden emberben benne van. - széles mozdulattal mutat a tömegre. - Az a mély emberi szeretet, az a mély, sokat szenvedett, sok inkarnációt kiállt, eltéphetetlen ember és ember közötti kötelék, mely összetart egy közös ügyet olyannyira, hogy az Eredet összekovácsolása meg sem kottyan neki, az a hatalmas bizalom, amit ember emberbe vet háború idején, az csakis a tiétek. A tiétek, és mi tanuljuk ezt tőletek, mert mi voltunk azok, akik egymást árultuk el. Nem ti.
Mi is elárultuk egymást.. - Nathalie hangja suttogásba vált, de mindenki hallja, több milliárd ember, és ismét sírnak a tévé előtt. Igaz felismerések napja ez. - Hányszor, de hányszor öltük egymást halomra, Lucifer, hányszor de hányszor égettük el egymást élve, egy hamis isten nevében rémtettekre voltunk képesek, a hatalomért és a földért feladtuk egymást, az előző két világháborúban pedig olyan borzalmas dolgokat tettünk, amelyek…
Nem. Nem Nathalie. Nem. - szakítja félbe Lucifer. - Az nem volt más, csak játék. A mátrix játéka, egy kegyetlen játék, amit veletek űzött, és sokszor nem tehettetek mást.
Te túlságosan szereted az embereket….- Nathalie is sír. - Igaz minden rólad, amit valaha is éreztem.. te vagy az, aki az emberiség legnagyobb védnöke. Nem is a testvéred, Jezuel, ő egy harcos, egy forradalmár, egy géniusz. Egy nagy csillag az emberiség szemében. Egy csoda. A szeretet maga, de te, Lucifer, te vagy az, aki igazán mélyen szereted az emberiséget, olyannyira, hogy értük, értünk.. bármit képes vagy elviselni.. - itt Nathali hangja zokogásba fullad, Lucifer átöleli a lányt. Oly régen ölelte át.. még Atlantiszban, amikor Nathalie egy négy méter magas, gyönyörű istennő volt, hosszú, barna hajjal, igéző szemekkel, gyógyító és tanító, és neki legnagyobb szövetségese… egy istennő, aki soha nem árult el senkit… Lucifer szemébe is könnyek gyűlnek.. tudja, elérkezett a pillanat, hogy az Atlantiszi Szövetség újra felálljon.

Lucifer nem nagy örömmel nézi végig, ahogy eközben Wayne bemasíroz a sereggel. Helyet csinálnak nekik az istenek, még nagyobbá teszik a csarnokot, Lucifer erősíti varázskörét. Egyre nagyobbra növeli, és egész Amerikát aláveszi. Az űrből érkező támadásokra ő is számít ugyan, de ez nem ügy, nekik, isteneknek. Sokkal inkább az itt jelenlévő tömeg, és a tévék előtt ülőkkel szembeni hamarosan várható mentális és asztrális támadás.. az sokkal inkább… ugyanis a mátrix, miután elveszítette az emberiséget, felfedi önmagát, és támadni fog, önmagát és csatlós lényeit többé nem takargatva, nekitámad az embereknek nyíltan. Lucifer kitölti a varázskört erővel, és növeli tovább, másodpercek tört része alatt, Európára, Ázsiára… Afrikára, Ausztráliára.. az egész bolygóra, míg egy hatalmas vörös pajzzsá nem válik, és a pajzs alatt az elit is ott van, akik így, igaz csak átmenetileg, de saját csapdájukba estek. Lucifer tudja, hogy elég néhány árulás, és máris áttörik a védelem, mert amit gondolatokkal hoznak létre, az gondolatokkal távolítható el. Először csak kis rések, majd egyre nagyobbak…. és van gyenge pont is, éspedig az emberiség félelme.

Lassan, megfontoltan szólal meg.

. Jezuel testvéremhez még annyit, hogy az emberiség mély, megdönthetetlen hitet vetett belé. Itt a csavar az egyházzal szemben - saját fegyverüket fordítjuk ellenük, és ez a hely itt… ez tökéletes ehhez, mert a JCS kampányában mi is részt vettünk, láthatatlanul. Támogattuk, mégoly undorító is, mert Jezuelt népszerűsítette, és határozottan elválasztotta őt az emberek fejében az egyháztól, ez pedig most az emberiség javára válik. Jezuel az egyetlen Létező, akinek a Teremtő mindenek felett hatalmat adott. Minden felett van hatalma.

Akkor az elitet is könnyedén letértedteti. - veti közbe megint a köpcös. Lucifer kedveli őt, éles az esze, figyel, minden apró részletre. Szereti az ilyen embereket. Ezekkel lehet együtt dolgozni, mert ha az istenek szeme elkerül is valamit, az ilyen embereké sosem.
Jól gondolkodsz testvérem. - mondja elismerően. - Azonban amennyiben az emberiség össze tudna zárni az elittel szemben, Jezuel könnyedén érvényesítheti akaratát, és úgy tud hatalmat gyakorolni az elit felett. Amennyiben nem, úgy nehéz lesz és bármin elcsúszhat az ügy.
No de nem kellene Jezuelnek felettünk is hatalmat gyakorolni..? Hiszen simán rávehetne minket arra a hatalmával, hogy össszetartsunk.
Rávehetne, de szabad akaratot kaptatok ezen a bolygón, és ez azt jelenti, hogy ti döntötök, rabok akartok lenni, avagy szabadok.
Értem én, de az emberek nem akarnak rabok lenni. Az nem szabad akarat.
Nem az, valóban, de az embereknek maguknak kell megtapasztalni a rabságot, és a szabadságot is, hogy a kettő között különbséget tudjanak tenni.
Igen, ez világos. Azonban aki rab, az sokszor nem is tudja, hogy az… - itt a köpcös elhallgat, mert leesik neki az egész mátrix lényege, és az, ahogyan az elit visszaélt a szabad akarattal, és ahogyan módosította azt. - Mert nincsen nagyobb rabság, mint amikor elhiszed, hogy szabad vagy.
Igen. És minden a HITEN múlik. Amit hiszel, az vesz körbe. Ezért emeltem ki Nathaliet, aki maga a hit. És ezért emeltem ki Jezuelt, akiben mindenki hisz.
Oh.. tehát a belé vetett hitünk tart ébren. - szögezi le a köpcös végül. Mindent ért. És nem csak ő. Mindenki. Az egész világ.
Igen. - erősíti meg őt Lucifer, és a szívében a szabadság tüze tombol. Végre.. végre itt az idő. Tényleg itt az idő. Semmi kétség.

A JCS központ épülete így vált az Első Új Atlantiszi Szövetség székhelyévé. Odabent mindenki szövetséges volt, jó ember, rossz ember, hüllő, arkhón, démon, angyal, isten, ember… fény és sötét, humanoid és nem humanoid egyaránt. Így vált mindenki Létezővé, mert szövetségre léptek egymással, az egység szövetségére, ami egy közös cél érdekében arra késztette őket, hogy félretegyék az ellentéteket, és semmisnek tekintsék a dualitást. Azt a dualitást, amely évmilliók óta kínozza a világot, azt a kettősséget, a dualitás borzasztó illúzióját, melyre a mátrixot alapozták. Az ősi hazugságot, hogy a sötét rossz, a fény jó…. a hamis, megalkuvó, gusztustalan egyház szó szerint FÉNY-ŰZŐ életet élt, milliárdok vérén és könnyein gazdagodtak meg és tartották a hatalmat fenn az emberiség felett. A hamis, mocskos egyház, a hamis istenével, verte bele az emberi fejekbe, hogy az, hogy van fény és van sötét, egyáltalán létezik. Nem létezik. Sose létezett, de ha már különválasztod kívül, akkor különválasztod belül is, és elítéled magadat, ha szerinted “sötét” gondolataid vannak, azaz mernél kiállni magadért, mernél önmagad lenni… az, hogy önmagad vagy, annak tökéletesen fele sötét, fele fény, és ez a kettő EGY, és ez az EGYetlen valóság. Minden más hazugság.

Odabent értették ezt. Mindenki értette. Mindenki érezte. Még Alexander is, aki rögtön behozta oda a katonás rendet és fegyelmet azzal, hogy elkezdte képességeik, kvalitásaik és tudásuk, szakmai tapasztalataik alapján az embereket csapatokra osztani. Elkezdte megszervezni a földi sereget, és ebben Pete jó segítője volt, akinek rendkívüli szimata volt az emberekhez, ahhoz, hogy ki mire képes és adott helyzetekben mire hogyan reagál. Az istenek hagyták őket döntéseket hozni, hogy ősi szakrális erejük mentén ismerjék fel az emberek egymást, mert a képességek, kvalitások, tudás és szakmai tapasztalatok is mind-mind arról szólnak, egykoron valójában ki voltál. Amikor összeállt a nagy team, öt csapat lett végül, nagyjából háromezerötszáz emberből, plusz tizenötezer katona jött Alexanderrel, akik maradtak a szárazföldi alakulat, valamint húsz pilóta, akiknek a repülő járgánya mintegy két mérföldre a JCS-től, egy erdő határolta nagy tisztáson“parkolt”. Alexander, habár kicsinek ítélte haderejét, amit elsőre fel tudott vonultatni, azért valóban nem volt az annyira kicsi, a “repülő járgányok között” volt minden, ami ide kellhet.

Tomcatek, Voodoo-k, Tigerek… néhány pilóta nélküli harci bombázó is, UCAV-ok, de mindez nyilvánvalóan kevés lesz egy űrből érkező támadás ellen…. azonban a teljes űrhajó hadi flottát, amelyet az USA évtizedek óta kifejlesztett és titokban tart, az elit tartja a kezében.

A Space X program csak fedősztori volt - Elon Musk expedíciója a Marsra -, hiszen már régen kész kolóniák vannak a Marson, sokkal inkább hadiflotta felépítése volt a cél. Dollármilliárdokat költött az USA éves szinten arra, hogy titkos űrhajó hadiflottát építsen vész esetére, bár jórészt inkább a Földön kívülről várták a támadást, nem pedig belülről. Mégis, minden háború belülről kezdődik el… a belviszályok vezetnek oda, hogy az ellenfelek nyíltan felvegyék a fegyvert, és belső problémáikat külső erőforrások erőszakos megszerzésével akarják pótolni. Lucifer tudta ezt, és Ares, a háború és béke istene úton volt a saját seregével a Föld felé a Marsról. Hozta magával Aphroditét is, hogy az ellenségeket megbékítse, és minderre Jezuel alkotott stratégiát, mindezt azonban az emberekkel egyenlőre nem közölték, mert a világháború mátrix játékán mindannyiuknak át kellett menniük. Az elit valóban nem számított arra, hogy az emberiség ilyen hamar fellázad, - hiszen kész idősík állt előttük egészen akár 3115-ig bezárólag -, tudták előre, mikor mi fog történni, de a Nibirun jártakkor az istenek megmókolták az elit tervét, és sikerült jóval előbb lecsapniuk, itt, a JCS központjában, a harmadik világháború hajnalán, ahol már több milliárd néző a tévék előtt készülődött, a híreket maximumra hangosítva, hogy mindenről időben értesüljenek. Készülődtek az evakuálásra, és arra, hogy akár meg is halhatnak, de most valamiért mindezt az emberek nem bánták. A gyermekeket féltették, de az anyagi javaikat és az életüket nem. Világossá vált a számukra, hogy egy hamis valóságban élnek, és sokkal jobban ki akartak szabadulni belőle, mintsem féljenek a haláltól.

A kamerák most már nem vették a JCS hallját, a hírműsorok azonban sorról-sorra elemezve az eseményeket, beindultak és mindenhol, tévében, rádióban, neten, az elmúlt órák elképesztő eseményei mentek. Az emberek végre felkapták a fejüket. Erre már igen.

A spirik hangoztatták, hogy mindezt látták előre, és hogy íme, igazuk lett, holott ebből semmit sem láttak előre.

A katolikus egyház mély hallgatásba és hírzárlatba burkolózott, immáron világossá vált, hogy valóban nem lesz új pápa, még ha egyet ki is rángattak volna soraik közül akár erőszakkal, ahogyan a mai napig azt tervezték. Ezután az egyháznak nincs szerepe, az istenek személyesen tették tiszteletüket ezen a bolygón, ráadásul olyan istenek, akiknek nevét az egyház évezredek óta módszeresen feketítette be az emberek előtt. Olyan istenek, akiknek nevét a gonosszal tette az egyház azonossá, most az emberiséget védelmezik, és csatasorba állítják, hogy legyőzzék együtt a valódi gonoszt. A Rejtett Kéz szövetségét.

Lucifer stratégiája azon alapszik, hogy több irányból, egységesen védelmezik a bolygót, de ki kell innen űzni az ellenséget. Az elitet.

Jezuel stratégiája pedig azon, hogy az emberiség maga válassza a szabad akaratát, és az elit kiűzésének alapját azzal teremti meg, hogy nem ad energiát többé nekik.

Baál stratégiája szerint az ötös team, az öt csapat - akik értenek a gyógyításhoz, annak bármely formájában az első, a felderítők, hírszerzők a második, a védelmi osztag a harmadik, a támadó osztag a negyedik, a tervező-stratégák az ötödik -, együttes erővel térdepelteti le a túl magabiztos, és még mindig rejtőzködő elitet.

Achremmon stratégiája a mágiában rejlett, és az ötös team mindegyikében talált mágusokat. Azraela úgy gondolta, a támadó osztag az övé, a halál ezúttal a kezükben van, és hogy a halál mit is jelent, azt majd az emberek maguktól fedezik fel. Mert a halál kimenet a mátrixból.

Menra a védelmi osztagot érezte magáénak, és minden harcost a Létezők közül behívott az asztrálról. Az ötös team olyannyira volt tökéletes, amennyire csak lehetett.

A JCS dolgozói is benne voltak, igencsak lelkesen - végre úgy érezték, valódi szerepet kaptak egy hatalmas játszmában, és nem csak a kóklerek semmitmondó szövegeit terjesztik jó pénzért. Elnézve az isteneket, úgy gondolták, megmenekültek a karma válaszcsapásától ezért, és mivel a JCS-ben sok látó, jós és médium is dolgozott, számukra az istenségek kegyessége felért egy valódi megváltással. A hatodik csapatot alkották ők, az ötös egységen kívüli igazi biztosítékot, és az istenek sorba aktiválták a VALÓDI képességeiket, nem azokat, melyeket mindeddig pénzért szolgálatba állítottak, és oly haloványak voltak, mint a lecsapott légy jele a falon.

Az űrben, a Föld termoszférájában az elit szürke űrhajóinak serege már sorakozott. Úgy alkották ezeket a hajókat meg, hogy a műholdak, radarok, minden elől rejtve legyenek, de nem voltak rejtve a JCS látói elől, akik hamar felfedezték őket, és mivel képességeiket az istenek megszázszorozták, már azelőtt felfedezték őket, hogy a hajók csatasorba álltak volna. Először egy nagyobb kört alkottak a termoszférában a Föld körül, majd beálltak négy szabályos körbe. Kívül a legnagyobbak, belül a legkisebbek. Tele nukleáris töltetekkel, szabályozott hatósugarú atombombákkal, melyek egy részét az USA felé irányítottak, miközben a földi elit már menekült, megkülönböztető jelzés alapján fehér színű űrhajókon, ellátmánnyal jól felszerelkezve. Az elitet mentő akció teljes titokban zajlott, és habár előzetes megállapodás szerint Ford elnök irányítása mellett kellett volna ennek zajlania, Fordot ezentúl mindenből kihagyják, és a teljes gárdáját is, ugyanis Alexander után az amerikai szenátus majdnem minden tagja a JCS felé indult, a családjukat is bepakolva az autókba, hogy a JCS központjában menedékre leljenek. Sokan közülük nem állt kapcsolatban a földi áruló elittel, de tudott róluk. A képviselőház testülete is úton volt ugyanoda, mindannyian elhagyták a Fehér Házat. Ahol az elnök, ott a hatalom.

A Föld országai is szervezkedésbe fogtak, egyesítették haderejüket, de voltak konfliktusok. Az elit ott volt mindenhol, berágva magát a legkisebb zugba is, és minden haderőt a markában tartott, így aztán nehéz volt kivonni az eszközöket, az emberi haderőt és gépi haderőt a kezükből. Világszerte puccsok, forradalmak, lázadások törtek ki, káosz uralta az utcákat, az emberek féltek, de összefogtak. Nem volt más választásuk, a túlélés a tét…

Több ország kormánya állt az emberiség mellé, mint amennyi az elit mellé - zömében inkább azok, akik eddig is az elitet támogatták. Olyan országok, mint Izrael, amely maga volt a háttérhatalom, előtérbe tolva. Nyilvánvalóan. Vagy éppen Észak-Korea, Kína és Japán.

Hamar eldőlt hát, hogy jóval nagyobb még kormány szinteken is az emberiséget képviselő többség az elittel szemben, nem beszélve az emberek milliárdjairól, akik közül az átlagemberek számára nem volt kérdéses, hogy nem kívánnak az elittel együttműködni. Az összeesküvés elméletek támogatói fénynapjaikat élték mostantól - égtek a vonalak, forrott az internet, a közösségi média szinte izzott.

Az Eseményt váró spirituális tömeg pedig dolgozott, méghozzá keményen, mert végre megértették, itt nem csupán az istenekre van szükség, hanem az emberekre is. Minden kétséget kizárt az a több órányi élő adás, amit mindannyian végignéztek.

Az elit azonban továbbra sem bújt elő, holott világszerte óriási tüntetések indultak meg a JCS-ben lezajlott események után, az emberek követelték az elit megjelenését. Álljanak ki, mutassák meg magukat. A Vatikán ellen terrorcselekményeket terveztek, és ehhez már nem kellett egyetlen dzsihadista sem… az emberek maguktól ragadtak fegyvert, és tömegével kezdték el támadni minden létező fegyverrel, ami átlagember kezébe kerülhet, a Vatikánt. Az öreg papok a föld alatti folyosókon menekültek, a Vatikán valaha szentséges épülete kongott az ürességtől. Az emberek két napi ostrom után törték be a falakat, és mindent birtokba vettek. A Vatikán felső szintjei nem nyújtottak sok újdonságot, csupa kereszt, oltár, szentkép, jónéhány fényűző lakosztály… de a Vatikán alagsorából hamar felfedezték azokat a titkos járatokat, amelyek azokba a termekbe vezettek, ahol például Jezuel apostolainak eredeti evangéliumai sorakoztak. Sok tudós, kutató, géniusz is beszállt ebbe az akcióba, és együtt mentették a felbecsülhetetlen emberi tudástárt, amit a Vatikán évezredek alatt eltitkolt az emberiség elől.

Charlotte Lincoln egy hófehér limuzin hátsó ülésén ült, az apja, Raymond Lincoln mellett. Habár az apja folyton-folyvást nyugtatta, hogy nem lesz semmi baj, Charlotte nem így érezte. Gyomrát halálos rettegés szorította össze. Az emberiség fellázadt a háttérhatalom ellen, és az istenek, és nagy hatalmú seregeik segítik őket ebben. Az elit évmilliók óta tartott ettől, amióta csak Atlantisz megbukott. Mindent elkövettek, hogy ne így legyen, mindent, ami lehetséges, és ami nem, azt megvalósították, kikerülve a Teremtő Tervet. Az isteneket elűzték innen, az embereket lebutították. Nagyon jó, erős, kikezdhetetlen, totális illúzió mátrixot építettek fel, melyen nem volt rés a pajzson. Az elmúlt évezredekben az egyház segítségével sikerült elhallgattatni szinte már-már örökre az emberek spirituális képességeit, de az átkozott Vízöntő kora…. visszahozta az egészet. Tudták, már a hetvenes években tudták azt, hogy nem tart a hatalmuk sokáig. Mégis, Raymond azt mondogatta a lányának, hogy nem lesz semmi baj. Hogy megússzák. A Földet ugyan el kell hagyniuk, de túlélik ezt az egészet.

Lucifer megmondta, hogy az emberi testben lévő elit nem tud elmenekülni. - sírta a lány, apja karját markolva szépen manikűrözött körmeivel, tökéletes, munkát sosem látott, karcsú, hófehér ujjaival, melyeken számtalan gyémántgyűrű csillogott. Charlotte egy igazi hercegnő életét élte, és eddigi harminc éve során csakis az elit tagjaival találkozott, még párkapcsolatot is csak onnan létesíthetett, és volt is párja, elvárás volt, hogy legyen. Számára születése előtt kiválasztott földi párja volt, Fontanie Marcelli, zsidó-olasz-francia elit család fiatal, harminckét éves sarja, igazi lázadó típus, akit nehéz volt féken tartani, de volt az a hatalom, amivel lehetett. Fontanie nem volt itt, egy másik limuzinban ült, amely ennek tökéletes mása, hárommal hátrább araszolt a titkos alagútban, mélyen a föld alatt. Marcelli fékevesztett szabadságvágya mindig hatással volt Charlotte-ra, és imádta ezt a fiúban - azt, amit ő sosem mert megtenni, azt a fiú rendre megtette, kivívva ezzel az elit haragját, de az elit sokkal inkább zárt össze, mint maga az emberiség, amit irányított. Egy - egy hiba, apró bosszantás még megbocsátható. Charlotte betartotta az elit írott és íratlan törvényeit, és nem vágyott a szabadságra, inkább vőlegényén keresztül élte azt meg. Ő szerette ezt az életet, elzárva a világtól. Tudott a világról mindent, ötéves kora óta folyamatosan tanult, méghozzá igen keményen - ez is elvárás az elit tagjai számára. A valódi történelmet, a valódi pénzügyi és politikai rendszert, a valódi tudományt… Charlotte okos volt, művelt és cseppet sem életre való, míg vőlegénye, Marcellli imádott elvegyülni az izzadt tömegben a kaliforniai tengerparton verőfényes napokon, és szörfözni, begyűjteni a csajok elismerő pillantásait, Charlotte pedig sosem vágyott erre. Nem féltette a vőlegényét - az elit egyik fontos szabályát, a belterjes házasodást még Marcelli is betartotta, azonban igen sokat kalandozott, sok forró éjszakát töltött el, szórva a milliárdokat ötcsillagos szállodákban, ezért Marcelli neve a világ számára is ismert volt, míg Charlotte-ról senki sem tudott. A lány most hátravetette jól ápolt, fényes, fekete hajtincseit, és az apjához bújt.
Kislányom, Lucifer hazudott.
Apa, Lucifer nem hazudik. Sosem hazudik.
Ez badarság kislányom, Lucifer kiváló stratéga. Pontos, jól előre kiszámított tervei vannak. Tudta, hogy nézzük az adást, és nekünk üzent ezzel. Jól tudod, hogy mindig az ellenkezőjét kell annak tenni, amit ő sugall…
Eddig ez be is vált… - ismeri el a lány. - De apa…. most minden megfordult.. a visszájára.
Ne aggódj kicsikém. - nyom egy puszit lánya feje búbjára Raymond. - Ezúttal is megússzuk.

A limuzinok - szám szerint százötvenhárom - fegyelmezett sorokban araszoltak az alagútban. Lassan mentek, lekapcsolt fényszórókkal - rajtuk kívül itt úgysem járt más. A limuzinok tömve voltak az elit cuccaival, táskák, bőröndök egymásra tornyozva, és Charlotte mellett az apján kívül ott ült anyja és három kisebb testvére is. A húga, aki huszonöt volt, és a két fivére, akik ikrek lévén egyidősek - mindketten húsz évesek. Charlotte úgy érezte, a halálba vezeti őket a sofőr, pedig a fehér űrhajó már várta őket a dokkban, és tudták, hogy el fogják hagyni a Naprendszert, nemsokára. Végleg. Ez a gondolat is halálra rémítette a lányt és nem csak őt - mindenkit, az elit összes hipergazdag tagját, akik szintén fegyelmezetten, jórészt szótlanul ültek a méregdrága autókban - mondani most bármit, ostobán hangzott volna. Charlotte-ot zavarta a megint beállt csend az autóban. Fészkelődött, ki-kinézegetett az ablakon, de nem látott semmit, csak a vaksötétben méterenként felvillanó lámpákat az alagút jobb és bal oldalán. Az alagút egy bunker mintájára lett megépítve, háromezer mérföld hosszan, ez a csapat az utolsó háromszázötven mérföldre nevezett be - a fehér űrhajó a keleti parttól százötven mérföldre, a Csendes-óceánon várakozott. Az alagút a Csendes-óceán alatt is folytatódott ugyanis, és a felszínről lehetetlen volt bemérni, se hő-se mozgásérzékelőkkel nem volt mód arra, hogy az ott haladó kocsikat és embereket bármi érzékelje. Ezenkívül az alagút egy atomtámadást is kibírt volna, és száz mérföldenként lakható bunkerek várták az esetlegesen bajba kerülő elitet, luxus módon felszerelve, akár másfél évnyi élelemmel és vízzel, fűtéssel, világítással és oxigénnel. A bunkerek működtetéséhez és a bunkerek közötti termelő bázisokhoz termonukleáris energiát használtak fel. A Föld mélyéről és a felszíni erőművekből egyaránt nyerték az energiát, láthatatlan utakon úgy, hogy a felszíni lakosság erről mit sem tudott, még az atomerőművekben dolgozó mérnökök sem. Kifejezetten nagy területek álltak rendelkezésre termesztésre és állattenyésztésre a termelő bázisokon, hatalmas, több hektáros területek, speciálisan fűtve, imitálva a fenti időjárást a növények és állatok számára. Mindenki, aki itt dolgozott lent, az elitnek, sosem látta még a felszínt, és nem is tudott róla, hogy van egyáltalán élhető felszíne a bolygónak, mert ezt a tényt előttük mélyen titkolták. Dolgoztak itt nők, gyerekek, családok, egész kolóniák, mondhatni városok, méretükből ítélve inkább falvak, a föld mélyén, és az alagútba sose mehettek ki. Az elit tagjait sohasem láthatták, és nem tudhattak arról sem, hogy mikor haladnak át az alagúton, és kik. Révén ez az alagút a vészhelyzeti menekülési útvonal volt, valóban szinte soha senki nem ment át rajta. Most azonban a termelő bázisokon dolgozó nők és férfiak, gyermekek, távoli morajlásként hallották az autókat az alagútban, és rögtön tudták.. baj van. Erre jó alaposan felkészítették őket. A hazugság, amivel egész életükben etették őket olyanok, akik szintén nem tudták az igazságot, és ők maguk sem látták az elitet és a felszínt soha, az volt, hogy a földfelszínen egy ellenséges és agresszív földönkívüli faj uralkodik, rendkívül veszélyes, kegyetlen ragadozó egyedekkel, amelyek azonnal elpusztítanak minden emlőst és humanoidot, aki a felszínre téved, illetve radioaktív sugárzás van a felszínen, amitől a szerencsétlen felszínre tévedő egyed elevenen ég el. Valójában az elit ezzel a hazugsággal, ha az időcsúsztatások nélküli eredeti Földet nézzük, nem járt messze az igazságtól…

A termelő bázisokon dolgozók felkapták a fejüket az autókonvojra, ráadásul az a konvoj, melyben Charlotte nagyjából középen volt a családjával, egy másik konvoj előtt, és egy másik mögött haladt - több ezer jármű motorja remegtette végig az eleddig üresen tátongó alagutat, amit a felszín alatt dolgozók előtt szintén veszélyesnek állítottak be, és azt mondták nekik, hogy néha letéved ide a felszínről az a bizonyos ragadozó faj.

Sokan megpróbálták az évezredek alatt, amióta ez a föld alatti világ létezett, megtudni az igazat, és felderíteni az alagutat, feljutni a felszínre, azonban az elit egész hadsereget alkalmazott arra, hogy bárkit lelőjenek, aki erre vállalkozik. A hadsereg minden tagja mentálisan és lelkileg keményen meg volt törve, születésüktől fogva kegyetlen nevelést kaptak, hogy az akaratukat megszüntessék. Így aztán akaratlan zombikként valóban gondolkodás nélkül lőttek, ráadásul a földi törvényeket nem ismerték, ők sem látták sosem a napvilágot, szilárdan hitték, hogy amit az elit állít, az igaz. Egész életüket a védelmezésre, az őrködésre és a harcra tették fel, és az utóbbi száz évben több lázadás is kitört - amelyeket mind, egytől-egyig az elit a hadseregével véres mészárlással és nyilvános kivégzésekkel torolt meg, így az elmúlt tíz évben senki nem merészelte megpróbálni felfedezni az igazságot. Idelent az elit, elbújva az élesen bíráló emberiségtől és a földi törvényektől, azt tehetett a lenti kolóniákkal, amit csak akart, és azt mondhatott nekik, amit csak akart. Jó ideje tenyésztették az embereket idelent, és a természetes születést a családokban, szigorúan szabályozták. A szerelem ellen nem tudtak mit tenni, sok család alakult, sok sajátos esküvő köttetett, sok gyermek született természetes úton. A bűnözés ellen sem tudtak mit tenni, folyt a csencselés, a szabadkereskedés titkon, élvezeti szereket is gyártottak, és voltak rablások, gyilkosságok is. Ezért aztán az elit egy idő után kénytelen volt lenti törvényeket alkotni, bíróságokat és rendfenntartó egységeket felállítani, szülészeteket, kórházakat létrehozni, szociális rendszert, pénzügyi rendszert alkotni, és kolóniákként egy-egy vezetőt kinevezni. Így odalent idővel egész társadalmi rendszer épült fel, és esténként a gyermekeket szüleik azzal riogatták, hogy ha nem lesznek jók, elviszik őket a fekete ruhás emberek, és odaadják az elitnek hogy élve egye meg őket…. és hogy ez természetes, és ez a világ rendje, egyfajta természetes kiválasztódási folyamat. Renitenskedés, lázadás kizárva, ha mégis megtörténik, annak kegyetlenkedés a vége az elit részéről. Vallásuk is volt, mégpedig igen egységes - ugyanis Jahve még annak idején a legerősebb démonokat és istenségeket, titákonat a föld alá száműzte, így ezek a lények rendszeresen látogatták a bázisokat, próbáltak segíteni, ébreszteni, megjelentek, eltűntek, jeleket adtak. Mivel azonban az ő erejük is meg volt csapolva, akárcsak a föld alatti társadalomé, igen gyengék voltak ahhoz, hogy áttörést érjenek el a lentiek teljesen átprogramozott tudatában, ha mégis, a lázadásokat mindig leverte az elit. Kegyetlen világ volt ez. A lenti embereket speciálisan kellett táplálni, vitaminokkal, nyomelemekkel ellátni, mivel sosem láttak napfényt, pedig emberek voltak… volt sportolási, szórakozási lehetőség, és még bordélyok is működtek. Voltak szakmák, lehetett egyfajta elit által szigorúan irányított karriert építeni, és a csúcs az volt, ha az elit oktatói közé kerülhetett valaki. Az oktatók egyfajta guruként voltak ismeretesek, ők voltak az a belső kör, akik ismerték az elitet, de nem ismerték az igazságot. Nem voltak guruk, lekorlátolt tanítók voltak, akik beléjük programozott hazugságokat tanítottak úgy, hogy nem érzékelték az igazságot, mert a képességeik nem működtek. A tudatosodás sem. Az elit pontos nevét nem tudták a tanítók, álneveket ismertek, és személyesen sem látták őket soha, mégis, úgy hitték, ismerik őket, mert hamis információkkal látta el a tanítókat az elit, és magabiztossá tette őket, nagy titkok és rejtélyek tudójává, mintha tényleg fontos emberek lettek volna…. pedig nem voltak azok. Egyikük sem volt az.

Csakráikat, képességeiket születésükkor leblokkolták a mi keresztelőnkhöz hasonló szertartással, és védelmező főistenként ugyanúgy Jahvét tették meg a lenti világban, mint a fentiben. Jahve volt az Isten a lentiek szemében is, aki állítólag megvédi őket minden bajtól - főként az egyébként segíteni akaró, föld mélyén leláncolt démonoktól, akik szerették volna felébreszteni a lenti embereket az igazságra, és kivezetni őket a felszínre, mivel tudták ezek a Létezők jól, ha egy napon sikerülne egyesíteni a fenti és lenti emberiséget, az elsöpörné az elitet. Minden kapcsolatfelvételt büntettek az elit pribékjei, akik olyanok voltak, mint idefent a középkorban az inkvizítorok. Vallattak, kivégeztek, kínoztak embereket. Információért cserébe arról, vajon a leláncolt Létezők mit mondtak nekik.

Charlotte tudott a lenti világról. A lenti társadalomról és arról, hogy főként belőlük táplálkozik az elit, mert a fenti emberek sokkal szabadabbak, az istenekhez könnyebben hozzáférnek, nemkülönben a tudáshoz, és nehezebb őket elnyomni. A lenti emberek azonban teljesen ki vannak szolgáltatva az elit kénye-kedvének, és nagyon sok energiát nyernek belőlük, a mérhetetlen gazdagság, a milliárdok pedig nem elsősorban a földfelszínen végzett bizniszekből vannak… sokkal inkább onnan, amit a föld alatt, titokban csinálnak. Charlotte számára ez természetes volt, meg sem fordult a fejében, hogy ez nem korrekt, hogy ez gátlástalan, undorító és szörnyű. Ő ebben nőtt fel, neki adott volt, hogy őket szolgálják az emberek, fent és lent.

A lenti földeken dolgozók hallották meg először a morajlást, a termelő és feldolgozó létesítményekben már csak utána. Az emberek felegyenesedtek a munkájukból, és füleltek. Egyre erősödött a zaj, és enyhén remegett a lábuk alatt a talaj. Egy idő után már felismerték, hogy autókat hallanak, méghozzá az alagútból, és ezúttal nem egyet, hanem sokat.. nagyon sokat. Talán több ezret. Átfutott rajtuk a vészhelyzeti forgatókönyv, amire tanították őket. Az, hogy ha ez megtörténik, a felszínen lévő veszélyes faj betört a lenti világba…

Rettegés és pánik lett úrrá a földeken, majd a gyárakban, üzemekben is. A pánik úgy terjedt, mint a tűzvész, az emberek a központi épületek felé kezdtek el rohanni, ami vész esetén menedékként szolgált. Nem mintha a félelmetes lények elől el lehetne bújni. Az elit csatlósai általában hangosbeszélőkön kommunkáltak velük - visszafelé irányuló kommunikációt a fenti világ tapasztalatai alapján nem adtak a kezükbe -, és ezek a csatlósok, akárcsak a fenti világban, itt is magának az elintek adták ki magukat, de még így is álneveken - őket hitték az elitnek a tanítók, akik a lenti világban az elit által felspannolt legnagyobb tiszteletnek örvendtek -, és most is így tettek.

“EMBEREK! NYUGALOM! NINCS VÉSZHELYZET! ISMÉTLEM, NINCS VÉSZHELYZET!”

Szólt a hangszórókból iszonyú hangerővel az egyik csatlós szava a rémült, egymást taposó, tülekedő emberek felé.

“MINDENKI TÉRJEN VISSZA A MUNKÁJÁHOZ” EZ PARANCS!”

“AZONNAL TELJESÍTSÉK A PARANCSOT!”

Sokan lenyugodtak, feltétel nélkül hittek a megmentőiknek tartott elitnek, akiről azt gondolták, nekik köszönhetik, hogy a fenti borzalmas világ sosem éri el őket. Mások azonban, úgy kétszáz ember nem. Volt bennük valami a fenti emberekből, valami belső erő, ami megakadályozta most, ebben a kétséges pillanatban, hogy valóban a szabad akarat nélküli végzetes rabságot választják-e - idelent születni, szolgálni, dolgozni és meghalni, boldogság nélkül, élet nélkül, robot módjára. Ez a nagyjából kétszáz ember nem tért vissza a munkájához, bár a központi épületből kimentek, csapatostul. Volt közöttük néhány szószóló, néhány hangember, akik közül volt egy, aki kifejezetten bátor volt, és régóta tervezte, hogy felszökik a fenti világba, mert valahogy mélyen belül érezte, ez itt körülöttük nem más, mint egy óriási hazugság.

Égi Fény néven keresztelték meg, a lenti világ valódi földfelszín híján egy valaha volt Föld természeti szépségeinek neveit viselte, férfi és nő egyaránt, de még az elit is.

Égi Fény egy férfi volt, magas, a bőre nyilvánvalóan viaszosan fehér, szemei világoskékek, haja világosszőke, a háta közepét verdeste. Százkilencven centis magasságához az istenek szálkás, izmos testalkatot adtak neki, és mély baritont, mellyel jól lehet szónokolni. Égi Fény a társai felé fordult, mind a kétszázhatvanegy ember összegyűlt körülötte, és rá figyeltek.

Emberek! - szólalt meg jellegzetes, igazi vezetőkre hajazó hangján. - Ez az egész itt nem igaz! Mennünk kell! Mielőbb! Autók vannak az alagútban, tehát az elit menekül!
Igen, mert a morfonok betörték az alagút bejáratát! - morfonoknak hívták a fenti idegen fajt idelent, és egy húszas éveiben járó férfi, Első Tűz szólalt meg.
A morfonok nem léteznek!- kiabál vissza neki Égi Fény. - Soha nem is léteztek! Emberek vannak odafent, ebben biztos vagyok, ugyanolyanok, mint mi.
Tudom, tudom, láttad. Látomásban. - szól most közbe Égi Csillag, Égi Fény párja, egy barna hajú, fiatal lány. - Én hiszek neked.
Én nem hiszek neki! - emeli fel a hangját Földi Mocsár, egy negyven körüli férfi. Öt gyermekes családapa, akinek négy gyermekét a sereg szolgálatába állították, egy szem leánya maradt a családnál, ezért megkeseredett és hitevesztett volt, már sok éve. Leánya is ott állt mellette, Zöld Patak, aki nevét arról kapta, hogy úgy énekelt, már a bölcsőben, mint egy patak finom csobogása a hegyekben. A hegyekben, melyeket ezek az emberek sosem láttak, a patak, melyet sosem érintettek, melybe lábukat sosem lógathatták, vizét sosem kóstolhatták..
Apa! - szól rá Zöld Patak Földi Mocsárra. - Apa, tudtuk, hogy egyszer eljön ez az idő. Kérlek apa! Én fel akarok menni! - a lány hangja felfelé ívelt, szinte toporzékolt, tombolt benne a kíváncsiság és a lázas izgalom.
Felmegyünk. - jelenti ki Égi Fény, és Égi Csillag mellé állva támogatni, buzdítani. lelkesíteni kezdi az embereket. - Gyertek velünk! Kimegyünk az alagútba.
Az autók el fognak minket gázolni, gondolkodás nélkül, és halomra lőnek minket. - fogalmazza meg a nagyon is valós igazságot Földi Mocsár.
Nem úgy fogunk oda kimenni, hogy észrevegyenek. - fogja hangját suttogóra most Égi Csillag.

Volt egy titkos találka helyük, ami el volt rejtve a lenti világban mindenhol jelenlévő kamerák elől. Egy ősi hely, legalábbis az ő fogalmaik szerint ősi volt, és egy nagy kristály is volt ott, fehér, kicsit áttetsző kristály. A fenti világ spirijei “Belső Föld Kristályának” hívják, és helyesen, mert valaha egy Belső Földhöz tartozott, ami most is megvan, jóval a lenti világ alatt, a Föld magja és a felszín között nagyjából félúton, egy kristálymező, melynek több nagy kristálya is van, és egy nagy közülük ebbe a rabosított emberi világba került. A kristályról tudott az elit, azonban nem tudott vele semmit sem kezdeni. Elég nagy kristály volt, jó ötven méter magas, húsz méter széles, harminc méter átmérővel. Elpusztítani nem merték, mert tudatában voltak annak, hogy ez a kristály valahogyan összeköttetésben áll a lentebb lévő kristálymezővel, és ha egyet megbolygatnak, mindegyik mozgolódni kezd, az pedig óriási, beláthatatlan kövektezményekkel járó előbb a Földmaghoz közeli, majd a felsőbb rétegeik hatoló, majd a földfelszínt elérő földrengésekhez vezetett volna. Ezért aztán annyiban hagyták a dolgot, és eltűrték, hogy a lenti világ emberei rendszeresen a kristályhoz járjanak, a fenti világ spirituális tanítói és látói pedig érzékeljék a kristályt, arról pedig gondoskodtak, hogy a kristályon kívül túl sok mindent ne érezzenek a fenti látók, és ne is lássanak, maximum néhány embert halványan, eltorzult képekben, hogy ne jöjjenek rá, valóban létezik egy lenti társadalom is.

A titkos helyről is tudott az elit, de úgy volt vele, meg kell adni a népnek, ami a népé, elérni úgysem tudnak semmit a kristállyal, és az ostoba szertartásaikkal, mellyel a föld mélyének ősi erejét akarják előhívni, amiről az elit tudta, az még nagyon sokáig szunnyad odalent..legalábbis így hitték.

A kétszázhatvanegy ember elindult a kristály felé. A titkos hely felé, amelyről nem tudták, hogy az elit tud róla, mert a színjáték idelent ugyanúgy ment, mint odafent, az elit ugyanúgy félrenézett sokszor, ha valamit nem tartott magára nézve ártalmasnak. A titkos hely valóban rejtve volt a kamerák elől, egy régi gyárépületben volt, amelyet bezártak. Senki nem járt ide, csak azok, akikben még maradt a lenti emberiségből egy cseppnyi hit és remény arra, hogy valaha jobb világ jön el. Ez a kisebbség tényleg kevés emberből állt, és generációról generációra szállt a kristály története, miszerint egy dühös démon kitépte a lenti kristálytengerből, és idehozta, hogy mindenki lássa, mit veszített el.. ugyanis a lenti emberiség saját eredetét és ősi Atlantisz-mítoszát a Belső Föld kristálymezejének tulajdonította, és úgy gondolták, valaha sok méter magas éterikus lényként a Föld magjának közelében éltek, majd rezgésük lezuhant olyannyira, hogy nem bírtak meglenni többé oly közel a nagy hőt kibocsátó maghoz, hogy fel kellett jönniük ide, a lenti világba, a rezgés zuhanását pedig a fenti szörnyek Földre való betörésének, a morfonoknak tulajdonították.

A dühös istent nagyon tisztelték, és Morpheusnak nevezték el…. Aki a római mitológiában a mi világunkban nem más, mint az alvás és éberség istene, és a morfium névadója. A csapatnyi ember a kristály előtt állt. Morpheus Kövének nevezték, és mindannyian áhítattal érintették meg. Ilyenkor átszellemültek, a csakráik beindultak, a képességek élesedtek. Tudták, hogy bármi, amit megtudnak, most és máskor, és amit eddig megtudtak a kristálytól, azt titokban kell tartaniuk, mert kivégzik őket érte, ha egy óvatlan szó is elhagyja a szájukat. Ezért aztán nem is nagyon beszéltek sohasem, amikor idejöttek, inkább hallgattak, és magukba zárták, ami belül, a bensőjükben elhangzott. Itt a föld alatt minden annyira másképp működött. Nem hallotta az elit a gondolataikat, nem érezte az érzéseiket, nem tudott rájuk kapcsolódni, e tekintetben legalább biztonságosabb volt. Más tekintetben azonban messze nem volt az.

A kétszázhatvanegy ember most Morhpeus Kövéhez kapcsolódott, és várták a sugallatot, mi legyen. Ötvenhárman közülük meg is hallották. Azt, hogy először is, nem törtek be a morfonok az alagútba, mert morfonok nem léteznek. Ezt már sokszor hallották a kristálytól, éppen ezért akartak a felszínre jutni. Másodszor azt, hogy az odafenti emberiség bajban van, az elit meg fogja támadni és minden bizonnyal meg is semmisít őket. Harmadjára pedig azt, hogy világháború készül odafent, és szükség lenne a lent és fent ősi Szövetségére, amely még a fenti és a lenti mátrix kialakulása előtti időkből származik, mert volt Atlantisz valóban, közel a maghoz, és fent is volt Atlantisz.

Atlantisz pedig nem csak egy város volt, és nem csak egy civilizáció.

Atlantisz egy FOGALOM.