Egyre többen számoltok be nekem szaporodó paranormális jelenségekről, sőt, én magam is gyakran tapasztalom ezeket. A paranormális aktivitás EGYÁLTALÁN NEM TERMÉSZETELLENES DOLOG, még akkor is, ha belénk van programozva, hogy ezektől féljünk. Ősi félelem jár át téged, ha valami “paranormálisat” tapasztalsz, és sajnos arról számoltok be, hogy ösztönösen leállítjátok ezeket a jelenségeket, sőt menekültök tőlük, és ezzel valamit kihagytok, ÁLTALÁBAN EGY NAGYON FONTOS ELŐRELÉPÉST.

Tisztázzunk valamit… amiről SEHOL NEM FOGSZ OLVASNI SPIRITUÁLIS BERKEKBEN. 

A paranormális jelenségek A MÁTRIXON KÍVÜLRŐL JÖNNEK. AZ ESETEK KILENCVENKILENC SZÁZALÉKÁBAN NEM TÁMADÓ JELLEGGEL. Abból a világból jönnek, amelyik az emberiség túlélésének kulcsait rejti - pontosabban párhuzamos valóságokból. Amikor egy paranormális jelenség támadó jellegű, ami igen ritka, akkor egy lény dühe a lekötözött voltából ered, és tombolása segélykiáltás feléd. Sok Létező van a párhuzamos valóságokban lekötözve, erejétől megfosztva, habár sokat kiszabadítottunk.

Valójában az emberiség vágyik a természetfölötti megtapasztalására, csak ezt mindig szép, fehér fényben ragyogó angyalként, neki megjelenő Jézusként vagy Szűz Máriaként képzeli el, holott azok a világok, amelyek a paranormális aktivitás során megjelennek, nem az emberiség szépérzékét elégítik ki, hiszen valóságos világok, valóságos létezőkkel, amelyek éppoly életteliek, mint mi magunk. 

OLYANNYIRA ICIPICI LINEÁRIS TÉRIDŐSÍKBA VAGYUNK BESZORÍTVA, HOGY AZ EGYÉRTELMŰ, HOGY EGY ENNÉL SOKKAL NAGYOBB VILÁG A MÁTRIX ELHALVÁNYODÁSÁVAL EGYIDŐBEN BELÉP A MI SÍKUNKBA, és ezzel jelzi, HOGY JÓL HALADUNK AZ ÚJ VILÁGREND MEGÁLLÍTÁSÁBAN. Nem csak jelzi, egyébként, hanem a változtatást is elősegíti azzal, hogy a párhuzamos idősíkokkal eltörli a mátrixot. A fátyol a valóság és a mátrix között egyre halványodik, ezért szaporodnak a paranormális jelenségek körülöttetek… ti pedig féltek tőle, pedig befogadni kellene őket és a valóságot.. ha valóban élni akartok, IGAZI ÉLETET. 

Odáig már eljutott a világ egy része, hogy ha szellemek jelennek meg nekik, tudják, hogy a szellemek általában segítséget kérnek tőlük, ÁT KELL ŐKET ENGEDNI.. no de hova is? Nos, abba a téridősíkba, ahova akkor kellett volna belépniük, amikor itt a mátrixban meghaltak. A szellemvilág egy beragadt téridősík, egy senkiföldje, ahonnan nincs kiút, hacsak nem nyitja meg azt idelent a mátrixban valaki, és segíti a léleknek az átkelést. A szabadságba, ahol fejlődni tud, illetve újrainkarnálódni a Földre, de ez sem egy egyszerű történet, ugyanis LEGTÖBB ESETBEN HÁTUNK KÖZEPÉRE SE KÍVÁNTUK AZT, HOGY IDE INKARNÁLÓDJUNK. Ide lettünk kényszerítve. Amikor pedig meghaltunk, sem minden esetben tudtunk kilépni a mátrixot szürkezónaként körbeölelő szellemvilágból, a síkból, ahonnan egyedül nincs kiút. Amikor a szellemek jeleznek neked, nem mindig azt akarják, hogy te segíts nekik. Sokszor inkább ők akarnak segíteni neked. Sokkal több a szürkezónából a segítő szándékú ideérkezés, paranormális jelenségek címszó alatt, mint a segélykiáltás. Az emberek azonban félelemre vannak programozva ebben is. Pedig kénytelenek lesznek ehhez hozzászokni, mert még ennél is több és szemmel láthatóbb lesz a paranormális jelenés. 

Feláll a tarkódon a szőr, jeges borzongás fut át rajtad. Van, akinek meg sem kottyan, és van aki világgá tud futni tőle. Ez attól függ, mennyire erős benned ez a YHWH program. 

A mostani világrend sem több, mint egy hamis, lineáris sík, és az Új Világrend sem lenne különb. Sőt, még mesterségesebb, még cizellálltabb, jól kidolgozott virtuális térben, ami SEMMI PARANORMÁLISAT NEM ENGED BE. 

A háttérhatalmi elit a mi világunkon túli világok TELJES ELHALLGATTATÁSÁRA KÉSZÜL azért, hogy az embereknek egyrészt ne legyen fogalmuk sem arról, valójában mit jelentenek ezek a jelenségek, és ezáltal ne kapjanak tiszta és tökéletes információkat sehonnan, csak a mátrixtól - valahol szűken értelmezve az információk lehozása is “paranormálisnak” minősül, mindamellett, hogy valójában teljesen természetes -, másrészt azért, hogy ezek a párhuzamos téridősíkok ne tudják a mátrix terét fellazítva a világot átemelni a magasabb rezgésű tartományokba. 

Tisztázzzunk még valamit…

Nem csak azt a természetfölötti jelenséget kell elfogadni, ami szép és fényességes. Azt is, ami nem az, mert attól még, hogy nem az, nagyon is valóságos, és attól még, hogy nem fényes, hanem mondjuk  sötét és ijesztő, - pontosabban te látod annak -, még a valóság része. 

A háttérhatalmi elit több évezredes munkája nyomán teljesen elnyomta a mátrixon kívüli világokat. A középkorban még több volt a paranormális aktivitás, mint most, az ókorban és annak előtte pedig teljesen természetes és magától értetődő volt. Mára már csak “para.” 

A filmművészet sem segít túl sokat azzal, hogy minden paranormális jelenséget szenzációhajhász módon félelmetesnek, fenyegetőnek és veszélyesnek állít be. Persze, én is odavagyok a horrorért és minden olyan filmért, sorozatért, ami a természetfölöttiről szól, de tisztában vagyok vele, amikor nézem ezeket, hogy na, ez túlzás.. sőt, nem a valóságot közvetíti. Az a cél, hogy az emberek féljenek ettől, és egyáltalán meg se hallgasság a “túlvilág” üzeneteit. 

A háttérhatalmi rezsim azonban alapból is kapcsolatban áll egy olyan “túlvilággal” amely különbözik attól, amit mi annak tartunk, egészen rejtve van előttünk, a Nibiru az itteni középpontja, és cél, hogy fenntartsák vele a mátrixot.

Az emberek pedig, akik félnek a “paranormálistól”, önként és dalolva segítenek nekik ebben, pedig a világunkon túli világ az, ami ha be tud ide lépni, az elit Novus Ordo Secloruma mehet a kukába. Az emberi elutasítás a paranormálissal szemben növeli a velünk párhuzamos téridősíkok és a miénk közötti távolságot. Hogy értsd, ahhoz, hogy egy lény, /szellem, démon, angyal, istenség, bármi/ átlépjen a mi téridősíkunkba, azaz számodra az öt érzékszerveddel is érzékelhető legyen, óriási energiára van szüksége, amellyel szó szerint ezt a távolságot hidalja át, amit az emberiség sajnos növel. Óriási küzdés ez a “paranormális lények”, “természetfölötti lények” részéről: belépni a mi téridőnkbe, figyelmeztetni minket, segíteni nekünk, mert le kell küzdeniük a távolságot, a távolság pedig olyan, mint egy tér is idő nélküli fekete lyuk. 

NEM A PARANORMÁLISTÓL KELLENE FÉLNI, ÉS NEM A DÉMONOKTÓL, A SZELLEMEKTŐL ÉS A “SÖTÉT OLDALTÓL”, hanem azt kellene felfogni, hogy a jelenlegi állás szerint egy totálisan mesterséges, kreált, főleg vizuális és virtuális világba akarnak belekényszeríteni minket, amelyből már számunkra nincs kiút.. mintha mi is szellemek lennénk, akik egy téridősíkba ragadtak, és sajnos ez így is van. 

Pontosan ezért akarnak nekünk segíteni a paranormális jelenségek kíséretében ide belépő lények. Ők egyszerre érzékelik a párhuzamos valóságokat és téridősíkokat, átlátják, ami idelent folyik. Az pedig egyáltalán nem szabadna, hogy bárkinek új legyen, hogy mit jelentenek ezek a fogalmak: ALVILÁG, FELVILÁG. Semmiképpen sem azt, hogy az al-világ egy pokoli hely, ugyanis a pokol a mátrixban van, és azt sem, hogy a felvilág a mennyország. Ráadásul nem csak két világ övez minket körbe,hanem több milliárdnyi, mondhatni, végtelen mennyiségű téridősík. A miénk korlátozott és rögzített, de a többi nem az, azok között az ott tartózkodóknak szabad az átjárás. Ahol szabad az átjárás, ott tenni is lehet. Vannnak persze olyan téridősíkok, amelyek szintúgy be vannak ragadva, mint a szellemvilág, de a legtöbb szabad és átolvadni is tud egy másik téridősíkba. 

Biztosan nagyon izgalmas lehet démonokat idézgetni, és őket leláncolni egy-egy fekete mágiához, de bármily kényelmetlen is az igazság, mégis azt kell mondjam - a démonokat jól ismervén -, hogy aki ekkora lényeket láncra akar verni, az nagy árat fizet érte. Azt, konkrétan, hogy újra és újra a mátrixba fog inkarnálódni, és ugyanazt az életet fogja élni, ugyanis például egy démon leláncolásával a saját téridejét is leláncolja. A démon ki fog szabadulni a szorításából, de ő maga többé nem számíthat a másvilágoktól semmilyen segítségre, hiszen onnan akar hatalmat nyerni, és ez ideig-óráig működik is: saját hatalmától megrészegülve újra és újra el fogja követni ezt a ballépést, de ebből az egészből hiányzik az a tisztelet, és alázat, ami ezek felé a lények felé alap lenne. A fekete mágia az ilyen lények leláncolásából táplálkozik, és a téridő megkötésén alapszik: az legyen, amit a fekete mágiát elvégző akar, ezzel megállítva a valódi történéseket, hogy belekényszerítse a téridőbe a saját akaratát. Nagyon veszélyes mutatvány, és visszacsap, mert a lekötözött, rögzített téridő előbb-utóbb kioldódik, és megtörténik mindaz, ami addig vissza lett tartva, ráadásul annak a sokszorosa történik meg, mert a lekötött téridő ‘gyűlik’, és ezerszerzes erővel csap le. Mint amikor egy gumikötelet a végsőkig feszítesz, majd végül elengeded. 

Én arra tanítom a csapatomat, hogy tiszteljék ezek a lényeket. Nem csak a démonokat, hanem a többi Létezőt is - angyalokat, arkangyalokat, isteneket, mestereket, és legyenek tisztában az erejükkel, a hatalmukkal és a tudásukkal, sőt, elősegítsük ezeknek a lényeknek az Utat hozzánk. Ugyanis a mi túlélésünk és fajunk fennmaradása a tét. Az a tét, hogy ne találjuk magunkat egy mesterséges, elfajzott világba tíz éven belül úgy, hogy a változások észrevétlenül kúsznak be a végsőkig elkeseredett, félelemben tartott emberek számára. 

Mi látjuk a változásokat, de látszólag nincs ráhatásunk, valójában van, és a láthatatlan világok segítenek nekünk ebben. Azért jelennek meg nektek, azért adnak jelt magukról, azért jönnek álomban és éber állapotban is, azért egyre több a jel, a Jelenés, mert itt az idő.. azaz ITT AZ Ő IDEJÜK A MIÉNKBEN. Beléptek a mi téridősíkunkba, és lassan haladnak egyre beljebb. Meredek az, amit most mondok: az lenne a cél, hogy be is engedjük őket, nem pedig az, hogy hanyatt-homlok elmeneküljünk… mert a spiritualitás nem szabad, hogy csak elmélet legyen…. beszélni sok dologról lehet, hívjuk, hívogatjuk a Létezőket, de amikor VALÓBAN MEGJELENNEK MAJD, akkor, ahogy sokszor mondtam már, nem kifejezetten szemet gyönyörködtető formában fognak megjelenni. A paranormális jelenségek gyakorisága  ennek az előszobája csupán. 

Az döntő jelentőségű lépés lenne az emberiség részéről, ha nem félne tőlük, ha másképp állna hozzájuk, de a módszeresen kialakított rossz hírükre tekintettel, ez lehetetlen vállalkozásnak tűnik, viszont így is átlépnek véglegesen a mi téridőnkbe, azonban az emberek meg fognak ijedni tőlük, holott a Létezők fizikailag is jól látható jelenléte az emberek között távolról sem újkeletű - az emberiség korábbi koraiban, még Atlantisz előtt, valamint Atlantiszban, sőt az emberiség ezen korában, az ókorban, ez teljesen természetes volt. 

Azokat a bizonyos szürkezónákat, ahol a szellemek tartózkodnak, és a távolságot jelentő fekete zónákat kell áthidalnunk mielőbb, mert a paranormális valójában normális… és az a nem normális, ami itt folyik, ezen a világon…

Ezt mindannyian tudjuk, de az emberek félreértelmezik a paranormális jelenségeket, pontosan úgy, ahogyan a sötét oldal mibenlétét és jelentőségét is. Ugyanúgy félnek tőle, elhárítják és nem értik meg. Nyilvánvalóan nem véletlen az, hogy a túlélésünk és fennmaradásunk kulcsait jelentő téridősíkokat és lényeket félelmetesnek állítják be előttünk, és ősi programokkal választanak el tőlük. Ezeknek a programoknak az átírásához nem elég az, hogy ma eldöntöd, többé nem félsz, és valóban nem fogsz félni. A program ősibb, mint az ember, korábbi korokban is próbálták ezeket a világokat tőlünk minél távolabb tartani, kisebb-nagyobb sikerrel, azonban Jahve mátrixa az első - illetve annak különböző, időcsúsztatott változatai -, amely valóban el tudja fedni ezeket a velünk párhuzamosan létező világokat a szemünk elől. Azonban Jahve mátrixa, ahogyan minden más mátrix, nem tökéletes. Vannak benne rések, ahol betör a valóság, mint egy feketére festett ablakon a nem tökéletes festésen keresztül a napfény…. élesen és szemmel is jól láthatóan, mert a Létezők a “másik oldalról” igencsak nagy erőt koncentrálva láthatóvá teszik magukat. 

Ha valaha is gondoltál úgy a paranormális aktivitásra, mint számodra áldásos dolog, akkor jobban érted a lényegét ennek a folyamatnak. Amikor egy Létező ideérkezik hozzánk test nélkül, megváltoztatja a teret és az időt, amiben te vagy, itt, a mátrixban. Ezért áll meg a levegő körülötted, lehűl, a szobában csend lesz, szinte süket csend, vagy ha a szabadban vagy, a szél hirtelen hallgat el körülötted, és még a madarak is elcsendesednek. Szinte “megállnak” a felhők az égen, és akár még a Nap is elsötétülhet. Jelzi a téridő, ami körülötted van, hogy ÉPPEN VÁLT EGY MÁSIKRA, ÉS ILYENKOR VALÓJÁBAN NEM IS A LÉTEZŐ KERÜL A TE SÍKODBA, HANEM TE AZ ÖVÉBE, mondhatni  “átránt” egy rövid időre az ő valóságába, hogy közöljön veled valamit, vagy adjon neked valamit, esetleg segítséget kérjen tőled. 

A YHWH rendszer azon alapszik, hogy NEM HAGYHATOD EL AZT, azaz a mátrixból nem léphetsz ki. Se élve, se halva. 

Ezért Jahve megtiltotta a kilépést innen, és a belépést ide. Az embereknek és minden Létezőnek. Ha valami, valaki ide belép, vagy innen kilép, annak következményei vannak. A mátrixból kilépve elhagyod a mátrix téridejét, és mindazt, amit a lineáris időben megéltél. KVÁZI ELFELEJTED, mivel ez a téridősík nem valóságos, úgy kell elképzelned a több, valóságos és hatalmas téridősíkhoz képest, mint egy szimulációt. Amikor visszalépsz ide, nyomokban emlékezni kezdesz, erre a téridősíkra, és amit itt megéltél, de amit odakint éltél át, azt elfelejted, tehát elfelejted azt, ami ezen a világon túl van. Amikor ott vagy, látod ezt a világot, de mintha áthatolhatatlan, áttetsző fátyol takarná, se színek nincsenek, se illatok, se kézzelfogható, tapintható világ nincsen, csak test nélküli lebegés… Minél többet tartózkodnál a szürkezónában, odakint, ami közvetlenül a miénk mellett van, annál többre emlékeznél abból a világból és ebből is. Ezért van az, hogy a szellemek kifejezetten jól tájékozottak a múltról, a jelenről és a jövőről, ezért akarnak minket olyannyira figyelmeztetni bizonyos küszöbön álló dolgokra, hogy elkerülhessük őket. 

Amikor kilépsz innen, és baj nélkül áthaladsz úgy a szürkezónán, hogy ott ragadnál, átlépsz a szabadságba, ahonnan már szabad az átjárás a síkok között, viszont ide még mindig nehezen tudsz belépni, mert a szürkezóna és a fátyol - egy téridő nélküli vesztegzár, és egy beragadt téridősík - utadat állja. 

A tükörről ismeretes, hogy jó átjáró, minden Létező számára, oda és vissza, valamint szinte minden TÜKRÖZŐDŐ FELÜLET. /hiszen “Tükörországban” vagyunk. - és valóban, ez a világ csupán tükörképe valami sokkal nagyobbnak, ezért szimuláció csupán. A tükröződő felületek az elsők, amelyeken keresztül a leghatásosabban tudnak velünk kommunikálni a “túlvilág” lényei. A tükröződés lehetővé teszi számukra, hogy szabad szemmel láthatóvá tegyék magukat, kihasználva konkrétan a tükröződés jelenségét. Egy nálunknál jóval nagyobb világban vannak, és idevetítik magukat. Ezért ilyenkor pusztán kivetítések. 

Megjelennek álomban, igen gyakran, ilyenkor elég pusztán a tudatunkba belépniük. 

Ugyanez a helyzet akkor, amikor a harmadik szemeddel látod őket - ekkor is a tudatba lépnek be, illetve amikor telepatikusan hallod őket - tehát az öt érzékszerveddel nem érzékelhetőek, de a hatodik, hetedik érzéked tisztán veszi tőlük az adást.

Az ennél nagyobb energiát igénylő módszerük a fizikai síkon való megmutatkozás különféle módjai, a tárgyak mozgatásán át a konkrét fizikai megjelenésig, szabad szemmel jól láthatóan. Ezzel zajt, hangot és  REZGÉST keltenek körülöttünk, amit érzünk, látunk és hallunk, azaz HITELESEK előttünk, mert az öt érzékszervünket is igénybe veszik. Ezt követik a szagok, illatok és jelenések. Jelek a szekrényen, az ajtón, az ablaküvegen, esetleg a tulajdon bőrünkön. 

A szobádban keringő apró világitó fények - fényforrás nélkül természetesen -, az égen megjelenő furán mozgó fények, az éjszakában látott árnyak, és a szemed sarkából látott árnyalakok, melyek ha odanézel, eltűnnek - mert nem tudják sokáig fenntartani a fizikai síkunkon való tartózkodást - szintén ide tartoznak. 

Kopogtatások, zajok, magától recsegő parketta, magától nyíló ajtók, maguktól lebegő függönyök…. adhatnak rá a szkeptikus magyarázot, de tudod, hogy nem igaz. Érzed legbelül, hogy ez bizony a megmagyarázhatatlan fogalomkörébe tartozik. Jéghideg fuvallat a bőrödön - A FIZIKAI MEGJELENÉSÜK ÉS A NEM FIZIKAI KÖZÖTTI HATÁRVONALBAN TARTÓZKODNAK, éppen akkor ennyit sikerült elérniük…. az arcodat, karodat, lábadat megérintő láthatatlan kezek - ugyanez. 

A spiritualitásban előnyben részesítik a nem fizikai megjelenést, mert a fizikaitól félnek, tartanak, vagy nem bíznak abban, hogy ki és mi jelenik meg. A nem fizikai megjelenésnél még HIHETED AZT, HOGY TE IRÁNYÍTASZ, a fizikai síkodon konkrétan látható, hallható, érzékelhető jelenségeknél már TUDOD, HOGY NEM TE IRÁNYÍTASZ, de elmondom neked, a többi esetben sem, hiszen, mint mondtam, annyira icipici téridősíkra vagyunk beszorítva, és nálunkénál sokkal nagyobb lények és világok lépnek be ide időnként, egyre gyakrabban, hogy nyilvánvaló, hogy akkor és úgy jönnek, ahogyan ők akarnak. Amikor te hívod őket, akkor se nálad van a gyeplő, és ezt meg kell értened. Kellő alázattal és tisztelettel kell ezekhez a lényekhez viszonyulnod, mert eljátszhatják ugyan neked, hogy a kormány a te kezedben van, de tekintve a htalmukat, képességeiket és intellektusukat, ez bizony nem igaz, még akkor sem, ha fekete mágiát alkalmazol, és leláncolod őket - ugyanis ki fognak szabadulni a kötelékből. 

Egy biztos: KI KELL NYITNUNK AZ ÁTJÁRÓKAT, hogy a szabadulás felé vezető úton a következő lépéseket megtegyük. 

Néhány részlet a GALILEA c. könyvem elejéből…:

Rettenet

A búgás erősödve kúszott fel a fehér oszlopokon, amelyek tökéletesre csiszolva annyi mindent láttak már itt. A lábujjuktól a fejük búbjáig egyre erősödött a rezgés, és lassacskán az egész csarnok remegett, rázkódott, búgott és rezgett. Az “ablakok” remegve váltak cseppfolyóssá, és áttekintést nyertek tengenyi téridősíkba, ha valamelyikük is az ott tartózkodó több ezrek közül, akik a földi reinkarnálódásra vártak, be tudott volna nézni az egyikbe, látta volna a saját valódi jövőjét. Azonban nem volt már rá erejük, a mély búgás csak egyre mélyebbé vált, és az ablakok, amelyek mindig ugyanazt a funkciót szolgálták eddig a Reinkarnációs Csarnokban a Vulcanuson, mégpedig azt, hogy aki a Földre megy, előre láthasson mindent, kellően felkészülhessen és emlékezhessen vagy teljesen, vagy legalább nyomokban, a mai napon nem töltötték be szerepüket. Hiába mutatták a jövőt, senki nem tudta még csak a fejét sem arra mozdítani. A búgás túl mély lett. Már-már ijesztő. Szólni sem bírtak, sem hangosan, sem gondolatban egymáshoz. Teljesen elhatárolták őket, és érezték, ez csapda, de már késő volt. A Szaturnusz ezúttal nem a megszokott feloldozó oldalát mutatta. A Vulcanuson százötvenezer éve tartózkodó galileák most jöttek rá, hogy egy időcsúsztatásba kerültek, és jóllehet, a Szaturnusz már visszanyerte régi formáját, ezúttal mégis olyan volt, mint kétszázezer évvel ezelőtt, amikor a Galilea a semmihez sem hasonlítható mély pokolba, egy fekete lyukba zuhant, és ők az utolsó pillanatban menekültek meg. Sokak maradtak hátra és hullottak atomjaikra a fekete lyuk mágneses vonzásában, és a galileák ma azért ijedtek meg annyira, mert az a búgás, az a mély, félelmetes zúgás, ami a Galilea semmibe való zuhanását megelőzte, és amit már a bolygón kívülről éltek át, minden erejükkel ellenállva annak, hogy ezzel elaltassák őket, tudván, ha nem maradnak tudatuknál, ők sem érkeznek meg soha a Vulcanusra, az a zúgás ugyanilyen volt. Baljós, sötét morajlás, mintha egy feneketlen kútból jött volna. Menra érezte, hogy széthullik a tudata. A zúgás felkúszott a tarkójába, és kemény vasmarokra fogva szinte összeroppantotta a tudat alatti most még elérhető részét is, majd még feljebb, mint egy jeges szorítás, terjedt a feje hátuljától a feje teteje felé, majd onnan előre a homlokára… a tudata milliárdnyi részecskére robbanva szétszóródott a világűrben, és valamennyi része, oly kicsi… a Földre. Ráhullott a teljes sötétség, és kikapcsolt. A lelke volt csak éber, amely rettegve húzódott a sarokba, a tudata megmaradt szegletébe, amely éppen a Földre zuhant. Az egész akkora traumával járt, hogy Menra emlékeinek töredékét tudta csak magával vinni, azt is a lélek védte a teljes megsemmisülés elől - a lélek, amely reszketve a negyedére zsugorodott össze. A lélek érzékelte, hogy nagy, sötét alakok állják őket körbe. Őt a lelket, és társát, a tudatot. Érzékelte, hogy legszívesebben ott helyben örökre megsemmisítenék, hogy sötét lényekből mérhetetlen gyűlölet és cinizmus árad. Reptilek. A lélek érezte, de nem tudta. Mert tudni csak a tudat tudott, amely kikapcsolva, védtelenül hevert a lélek szorításában, és a lélek úgy kapaszkodott a tudatba, mint remegő kisgyermek az anyjába. A reptilek apró implantokkal - kristályhoz hasonló, a Nibiru vulkanikus kőzeteiből származó, rendkívül fertőzött, szennyezett energiával pakolták tele a tudatot. A lélekhez nem nyúltak. Szánnivalónak tartották, és nem számoltak vele, mivel nekik nem volt…  A Föld egyre közeledett, és Menra úgy érezte, elveszítette a Világegyetem biztonságos ölelését, elveszítette a saját súlyát, a saját énjét. Mindenéből kifosztva, aprócska lényként zuhant a Földre, és kegyetlennek, sivárnak érezte az egészet az a kicsinyke lélek, amely éppen akkor Menrát jelentette. 

Időhurokban 

Emlékezés 

Tizenkilenc évet élt le mostanáig. Nem értette, mi történt. A Föld teljesen más állapotban volt odafentről, a Vulcanusról nézve akkor, amikor ő és több ezer társa inkarnálódott, a Földön a Gergely-naptár szerint 3221-et írtak. Az emberiség gyakorlatilag a teljes kihalás szélén állt. A bolygó gyalázatosan megtépázott állapotban volt. Tengernyi éhezésen, járványon, háborún, aszályon, áradáson, cunamin, földrengésen, vulkánkitörésen voltak túl. A híres-hírhedt tűzgyűrű, amely a Szent-András törésvonalnál indult, és Új - Zélandon ért véget, már 2025-ben aktiválódott, és a lakosság nem tudott mit kezdeni a hirtelen felcsapó istenek haragjával, több millió halottja volt a borzalmas tűzviharoknak, és az eget fulladásig betöltő hamufelhőnek. Eltakarta a Napot kerek tíz évre, és ez újabb szörnyűségekhez vezetett - a Földön ekkorra a tétován, ijedten toporgó elit nem bírta tovább - kitört a harmadik világháború. Ez 2035-ben volt. Már nem a hatalomért és a pénzért folyt a véres öldöklés, hanem a termőföldekért, a vízért és igen…. a levegőért…. az olyan területeken, ahol még lehetett károsodás nélkül levegőt venni, és az átlaghőmérséklet nem kúszott harmincnyolc celsius fölé - akkorra már a Föld éghajlata teljesen átrendeződött, és sávonként trópusi vagy szinte jeges éghajlat váltotta egymást a végtelenül esős, dohos, óceáni éghajlattal ott, ahol nem is volt a közelben sem óceán, de még tenger sem…. A Föld haldoklott és rajta az ostoba, mihaszna emberiség úgyszintén. Menra nem értette, mi történt, amikor a Földre érkezett, és 2002-őt mutattak a naptárak. Ezerkétszázhúsz  évet csak úgy eltüntettek volna? Most 2021 volt, nyár, és már mutatkoztak azok a jelek a Földön, amit az emberek nem akartak észrevenni. Menrát itt Melindának hívták, és a szülei még ötéves korában települtek át Magyarországról az Egyesült Államokba. Oly természetes volt számukra ez a látványos menekülés a gondjaik elől, mintha az teljesen normális lenne, hogy az ember csak úgy, hirtelen, egyik napról a másikra elvágja a gyökereit. Végleg. A gondok azonban a globális helyzet miatt itt is utolérték őket. Sokkal inkább, mintha Magyarországon maradtak volna. A félelmetesen begyűrűző gazdasági válság itt, New Yorkban sokkal inkább éreztette a hatását, mint azt a magyarok otthon akár egy kicsit is sejthették volna. Melinda Mel néven élt itt, mindenki így hívta, a teljes nevét nem mondták ki. Szülei Eve és Thom néven hasítottak a most éppen teli new yorki utcákon, ahol az emberek úgy kergették az élvezeteket, mintha az utolsó napjaikat élték volna, pedig az utolsó napok még több ezer évnyi távolságban voltak tőlük, mégis, mindenkinek amolyan apokaliptikus hangulata volt és joggal. Mel mindenkinél jobban tudta, hogy miért. Azóta az emlékei visszatértek. Hirtelen történt, egyik pillanatról a másikra, nagyjából egy évvel ezelőtt. Álmában történt. Úgy ébresztették fel a mélyalvásból, amit a Reinkarnációs Csarnokban bocsátottak rá, hogy nem kérdezték meg erről sem, ahogyan arról sem, amikor elvették az emlékeit. Teljesen kiszolgáltatottnak érezte magát idelent, és már tudta, az ébredés első pillanatától, hogy miért is tiltakozott annyira az ellen, hogy a Földre jöjjön. Az emlékei aznap éjjel úgy csapódtak belé, mint meteorit a világűr egy elhagyott bolygójába. Utána napról-napra egyre többre emlékezett, és ez sokkoló volt. Nagyjából fél év alatt a teljes repertoár visszatért, még a nem földi inkarnációk is. Ennek tudatában nagyon nehezen tudta elviselni innentől kezdve a földi létet. Minden nap kín volt számára, főleg az első három-négy hónapban, majd fokozatosan és tudatosan megszokta, hogy itt kell lennie. 

Az a szégyenletes időcsúsztatás, amibe bedobták őket, és ami az eredetileg megállapodott 3221-es évi megfoganásról szólt volna, és arról, hogy ő és a többi több ezer galileai teljes értékű harcosként és istenként jön a világra, teljes képességekkel, teljes emlékekkel és teljes védelemmel, valamint teljes asztrális és mentális fegyverzettel és eszközökkel, kísérőkkel és őrzőkkel, sokadmagával megszületésüktől fogva az emberek által “csodagyereknek” titulált tudati állapotban azonnal működésbe léptetve a győgyító, tanító és harcos képességeket, valamint a mágikus fizikai sík változtató képességeket, nos, e megállapodás semmis. A Tanács hibázott volna? Törte oly sokszor a fejét Mel. Hogyan kerültek a reptilek a Reinkarnációs Csarnokba? Hogyan tudták átcsúsztatni az idősíkokat úgy, hogy őket több ezer társával együtt jóval korábbi időtérbe tegyék? Hogyan jutottak egyáltalán be a tudatukba? Hogyan érték ezt el? Mi történt valójában? Tengernyi megválaszolatlan kérdés gyötörte Melt, éjjel és nappal, aludni is alig tudott. Tisztában volt vele, hogy a reptilek avatkoztak közbe, mert ezzel időt nyerve elkerülték azt, hogy a gyermekként inkarnálódott galileák a jövőbe érkezve előre megállítsák a pusztítást, és hogy ők bőven arathassanak a Földön, és ezzel az időcsúsztató technikával gyakorlatilag a végtelenségig lehet nyújtani a reptilian faj elkerülhetetlen megsemmisülését. Az időcsúsztatás egy olyan tett volt, amit régóta csinálhattak, így lopták az emberiség idejét, és lefojtott mátrixban tartották őket. Szinte tenyésztették. Melt az első perctől fogva taszította ez a világ, már egészen kicsi korában is azt érezte, nem fér bele a saját testébe, és valami őrült színjáték része. Nem az, akinek látszik, sem ő sem más, sem semmi körülötte. Kicsiként még látta is időnként, hogy olyan a valóság, mintha vetítenék - később már nem látta, ahogyan a tobozmirigy fokozatosan bezárult, magával vitte a mélybe a titkokat is. Sok év kellett hozzá, mire ismét kinyílt és vele együtt a harmadik szeme is. Hirtelen történt az emlékek visszatérése előtt évekkel. Először azt sem tudta, mit lát, csak látott… alakokat, árnyakat, halvány, majd egyre erősödő színeket, végül meg tudta különböztetni őket egymástől és lassacskán bontakoztak ki a képek. Majd a képeknek jelentésük is lett, a tudata elkezdte lefordítani azokat, majd a képek összeálltak egy történetté, az pedig egy másik történetbe belefonódva, mintegy alátámasztotta az előzőt, és a sok kép, történet végül kezdett összeállni egy nagy kirakóssá. Mel egyre éberebb lett, egyre többet vett észre az őt körülvevő fizikai világból is. Amikor az emlékek visszajöttek, és a kirakós elkezdett összeállni, megindultak a rég eltemetett képességek is. Egy idő után rájött, hogy pusztán gondolattal tud a fizikai síkon változtatni, és ekkor ugrott be a kép, amit a Reinkarnációs Csarnokban Azraelával élt át.. és az is, hogy a fogantatásukba belenyúltak. Nem az lett, amiről a Tanáccsal megállapodtak. A Tanácson nem tért napirendre, nem tudta eldönteni, vajon ők tudtak-e erről, vagy csak belerángatták őket, esetleg, már későn vették észre a módosítást. Egy biztos, utána kell járnia. Ennek és annyi minden másnak is, amiket a képek alapján látott. A kirakós, ami összeállt félelmetesen tükrözte a földi lét valóságát, azt amilyen módosításokkal ezt az embereknek tálalja az uralkodó elit, ami pedig méginkább hátborzongató volt, az az időcsúsztatások sokasága. Ha az emberek tudnák, hogy hányszor lett végrehajtva az időlopás… Mel hosszas gondolkodás után kezdte megérteni az emberiség tudati állapotát. A lefojtottság mértéke mögött komoly reptil-arkhón szövetségi meló van. A Vulcanusról az inkarnálódás előtt sokkal alacsonyabb tudatszintű emberiséget láttak. A Szövetség úgy tűnik, nem tudta megoldani azt, hogy az időcsúsztatásokkal a tudat alacsony szintjét is megőrizzék, és a jövőből azt hozzák át. Akárhányszor visszacsúsztatták az időt, az emberek tudata mindinkább erősödött. 

Mel itt, New Yorkban úgy érezte, a lehető legsűrűbb a mátrix. Ennél sűrűbb a tudatmódosító kivetítés már nem is lehetne. Az emberek viselkedését így értette meg, idővel, és már sajnálta őket. Tudatában volt annak, hogy ez az érzés, a sajnálat, csak a Földön jön elő belőle, Földön kívül sztoikus nyugalommal szokták szemlélni azt, amit az emberek a Földön csinálnak, és nem igazán érinti meg őket a Tanács egyik intelme sem, miszerint kötelességük szolgálni, segíteni…. és együttérezni. Egyikük sem érzett együtt odafent az emberekkel, egy cseppet sem, azonban ahogy ideérkeztek, a mátrix, vagy talán a Forrás csinált velük valamit… mert olyan mély, saját magukat is elérő empátiába süllyedtek, hogy semmi mást nem akartak jobban, mint segíteni és szolgálni. Érezték, hogy ez a bolygó segítségre szorul, a rajta élő lakosság méginkább, és segítség nélkül ebből a Szövetség okozta sok millió éves slamasztikából nem tudnak kilábalni. Talán sok milliárd.. mélázott el Mel, egy napfényes-árnyas parkban ülve, egy padon, nézve az embereket, akik semmiről nem sejtve semmit, úgy kergetőztek a gyermekeikkel a park selymes füvén, mintha maguk is gyermekek lennének… Sok millió, sok milliárd… ami a Földön ennyi évbe tellett, az a világűrben nem sokat számított. Az emberek számára az idő lineárisan le volt lassítva, főleg azért, mert csak egyetlen téridősíkot érzékeltek, és ez volt az a pont, ami Melt nagyon kétségbe ejtette. Hiszen így voltaképpen úgy hiszik, számukra csak egy lehetőség létezik… Egy kimeneti pont.. egy lehetséges jövő… és itt bekapcsolt végre a tudatába az, amit Azraelával vitattak meg, a leszületésük előtti utolsó pillanatokban. A Holt Tengely… ez lenne hát az, ami az emberek számára az utolsó esélyt jelenti. A Holt Tengelyt a Vulcanusról, sőt, egyik bolygóról sem lehetett kinyitni, és Melnek végre az is világossá vált, miért küldték ide őket.. miért tette ezt a Tanács… amit tett. Miért hagyták, hogy belenyúljanak a tudatukba.. a lelküket megtépázva összezsugorítsák, és csökevényes, fejletlen formában dobták őket le a Földre.. hát ezért.. a Holt Tengely volt a közös küldetésük, mindannyiuknak, akik egyszerre, vagy maximum két évtizednyi különbséggel érkeztek le. A Holt Tengely volt a cél. A megtalálása annak, amiről Mel azt hitte, nem is létezik. Idelent már érezte, tudta, de igen, létezik. Nagyon is léteznie kell, mert van egy pont, ahonnan ezt a lineáris idősíkot ide vetítík, és van egy pont, ahol ki tudnak innen menekülni, ha forró a talaj.. a Szövetség számára mindig volt kiút innen, a mátrixból…

Mel felállt a padról, és ásított egyet. 

Homlokát ráncolva találta el őt a gondolat - mi van akkor, ha már a Szövetség számára sincs kiút innen? Mi van akkor, ha a Tanács nem azért egyezett bele a tudatuk és lelkük megcsonkításába, mert ezzel tanulnivalót kívántak számukra a mátrixban elhelyezni, amolyan nehezített pályaként, hogy mindenképpen sikerüljön az aktulális kiküldetés? Mi van akkor, ha már nem is volt más választásuk? Ha azért tették, mert máshogyan ide már nem lehet lejönni? 

A felismerés jeges félelemmel töltötte el, és ez emlékeztette őt arra a hideg vasmarokra, amely a fejét fogta, amikor a tudata nagy részét a leszületés előtt gyakorlatilag megsemmisítették azzal, hogy más bolygókra szórták szét, és nem csak a Naprendszerbe.. tudta jól, ez valahol áldás is, hiszen más bolygókon ő a szétszórt tudatrészeknek köszönhetően ugyanúgy létezik más és más idősíkokon, azonban az a tudat, hogy a Föld voltaképpen halálra van ítélve, és a Szövetség beszorult ide.. valamint a számukra is ugyanolyan fontos lenne, hogy a Holt Tengely ismét átjárható legyen, még akkor is, ha a túl sok időmódosítással és csúsztatással éppen a Szövetség zárta azt be… ez a gondolat rémisztő volt., már csak azért is, mert amikor Mel lassú, ólomléptekkel elindult a parkból kifelé vezető sétányon, és felette a mesterséges édenkert levelei lágyan susogtak, már tudta a választ minden kérdésére. Szövetséget kell kötnie még a Szövetséggel is. Mert innentől közös érdekük, hogy ezt túléljék, és azzal, hogy őt társaival együtt a Földre száműzték, rákényszerítették őket arra, hogy ami számukra odafentről csakis Gaia és az emberiség számára volt tét, valamint a Szövetség és a Szövetség Földön, emberi testbe ragadt tagjai számára, az onnantól kezdve, hogy inkarnálódtak, számukra és élet-halál kérdése volt. Hiába, hogy a teljes pusztulás majd több, mint ezer év múlva következne be. Valójában már bekövetkezett, mert csupán a naptárak mutatnak mást, az órák és az évek csak egy kreált valóság részei, és azzal, hogy a Földet a pusztulás végső percei előtt újra és újra átcsúsztatják egy régebbi idősíkba, elkezdték a lehetőségek végtelen számát jelentő téridősíkok milliárdjait elpusztítani, lassan, de biztosan, mint a csendes gyilkosok. 

Hát ez lenne a Gaia Projekt. Mel szomorúan sétált ki a parkból. Az utca zaja olyan távol került tőle, mintha már máshol lenne, nem a Földön. Gondolatban valóban nem itt járt - értette már, mi történik itt. Az időcsúsztatások kivégzik az emberiség idejét, terét, és végül elérik az utolsó, már lineáris idősíkot is. Így lesz hát vége. Egyetlen lehetőséggel, melyet odafenn nem ismertek, idelenn pedig csak ezt ismerték. Ezért gondolkodnak az emberek lineárisan - ismerte fel Mel. Ha nem találják meg a Holt Tengelyt és nem tudják kinyitni, elkerülhetetlen a vég, és annak a számára, aki rájött, hogy csúsztatott időben vannak, már el is érkezett, és éppen az utolsó pillanatban van a megsemmisülés előtt - pontosan úgy, mint a Galileán -, mert tudja, hogy mi történik, tudja a valós időt és tudja a valós történéseket, így számára a tudata egyetlen tizedmásodperc alatt teljesedik ki, és a vészhelyzetben lévő tudat ösztönösen hívja vissza elveszett részeit máshonnan, így minden része egyben van, az az Egység egyik formája, no de ekkor, pontosan ekkor teljes öntudatra ébredés következik be, és onnantól tizedmásodpercek alatti élethalálharc indul a túlélésért. 

Hát ezért jöttek ide. 

A Halál Árnyékának Völgyében 

Elveszve

Soha, senki nem csinálta még ezt meg. Nagyon kockázatos volt. A tudat örökre elveszítheti kapcsolatát a testtel, és a Földön rendszerint, ha valaki elhagyja a tudatát, és csak a teste marad lent, kómába esik, és gépek tartják onnantól életben. Fura ez, mert a tudat sokkal többet jelent, mint az agy maga, a tudat maga az élet, ahol a tudat van, ott van az élet, ahol nincs tudat, ott a test magától kapcsol ki, mint egy gép. 

Az emberek a mátrixban vagy öntudatlanul engedik el a tudatukat, vagy öntudatlanul, és mindkettőnek fokozatai vannak. Aki tudatosan engedi el a tudatát, az első körben vagy meditációval teszi azt, vagy valamilyen kábítószerrel, amely átlendíti a tudatot a mátrixon, és alternatív dimenzióba helyezi azt, azonban ebben az esetben nagyban függ a dolog attól, hogy milyen érzelmi töltettel teszi mindezt, mert amennyiben negatív érzelmekkel van tele, az érzelmek teremtő erejének hatására negatív, ijesztő, félelmetes alternatív valóságba kerül a tudat ráadásul úgy, hogy a testet bármilyen veszély érheti közben, és a tudat egyáltalán nem biztos, hogy vissza tud jönni. Ha meditál valaki, akkor egy adott szintig irányítja a tudatát, főleg, ha vezetett meditációt hallgat, de a tudat egy adott szint után önállósodni kezd - ahogyan Menráéké -, és minél mélyebbre merül a trancendensbe, annál inkább nehéz a tudatát visszahozni. Ha öntudatlanul engedi el a tudatát, az mindig valamilyen nagyon erős trauma hatására történik, olyan trauma hatására, mely lekapcsolja a gondolkodó elmét, kikapcsolja az érzelmeket, és a tudat szó szerint leszakad a testről, azonban sosem szakad le a lélekről, mert nem tud - a tudat és a lélek úgy jár kéz a kézben, mint egy szerelmespár, kivéve annak, aki a lelkét eladta - azaz szándékos és durva leválasztást önnön maga számára kért olyan lényektől, akik a lelkét elorozzák, learatják vagy a legtöbb esetben használják a maguk céljai elérésére, ilyenkor tengernyi energiát nyernek a tudat nélkül teljesen kiszolgáltatott lélekből. A tudat az, ami meg tudja a lelket védeni, sőt, a testet is, mindentől, még a haláltól is. A tudat akkor, amikor valaki öntudatlanul engedi el, egyáltalán nem irányítható, Menráék pedig átlendültek abba az állapotba, amikor néhány tizedmásodpercig nem tudták irányítani a tudatukat - akkor, amikor együtt átmentek a Holt Tengelyen - majd ismét visszanyerték felette az irányítást akkor, amikor az alternatív univerzumba léptek. Ekkor fogták fel azt, hogy a kezükben van a döntés. A tudatukat leszakítják e a testről, vagy ott tartják, és ők úgy döntöttek, hogy leszakítják, és a testet elhagyva elhagyják a mátrixot is, ugyanis ha nem, akkor a mátrix, mire visszalépnek a testbe, mindent elfeledtet velük. Ezt a jelenséget Felejtés Zónának hívták. Az emberek több néven is nevezik. Fátyol, homályzóna, alkonyzóna, senkiföldje. Egy hely a tudat és a test között, amikor a tudat túlságosan elszakadt a testtől és a mátrixtól, a mátrixban egy automatikus program működésbe lép, és előidézi a felejtést, a mátrix számára kényelmes, biztonsági okokból van ez így. Ugyanis ha valaki a tudatával olyan mértékig tud kilépni a mátrixból, hogy felfedez nagy titkokat, megért mélyebb dolgokat, és ezzel a tudással visszatérve a mátrixba, felfedné annak mikéntjét, és ezeket a titkokat, amiket látott, az emberiség előtt, az a mátrix számára végzetes lenne - az emberek tömegesen ébrednének fel az információ hatására, mi több, az energia hatására, amely ekkor eljönne azzal együtt, aki lehozta az információt. Éppen ezért a Felejtés Zóna martaléka lesz minden komolyabb tudás és információ, titok, rejtelem és megoldás a mátrix ellenében. Menra nem ismert még senkit, és a társai sem, aki a Felejtés Zónát megúszta volna. Nagyon sokan jártak a mátrixon kívül a tudatukkal, és senki sem bírt igazán nagy áttörést elérni. Az az információ azonban, mely Menráék szeme láttára bontakozott most ki, egyszerűen túl értékes volt ahhoz, hogy a Felejtés Zónába dobják be, mintha kincseket dobnál ki a szemetesbe….. ezért döntöttek úgy, hogy végleg leszakítják tudatukat a földi avatar-testjükről, és járjon ez odalent bármilyen következményekkel is, inkább nem térnek vissza soha, mint hogy mindezt elfelejtsék. 

Van még egy módja annak, hogy a tudat leszakadjon a testről, sőt, részlegesen a lélekről is. Ez a mód az őrület. Az őrület, amely egy trauma hatására indul el, és szó szerint kettéhasítja a tudatot, majd egy részét átviszi a mátrixon túlra, a lélek egy részével együtt. A tudat egy része ilyenkor a mátrixban marad, és a másik része a mátrixon kívül kóborolva keresi a lélek veszélyben lévő részét, melyet folyamatos asztráltámadások érnek, ami átmegy a tudatnak, és az illető azért viselkedik úgy, ahogy, mert retteg, és bizony joggal…. a mátrixban maradt tudatrésze azonban próbálja regisztrálni a mátrix valóságát, és görcsösen kapaszkodik bele, hiszen a test a mátrixban van, a tudat két része pedig két különböző dolgot keres és védelmez, vagy éppen támad, attól függően, hogy a kettéhasadt, éppen ezért szintén kiszolgáltatott tudatot milyen mértékű mentális támadások érnek - a tudat egyik része a testet védi, vagy támadja, amikor a mentáltámadások erre programozzák, a másik része pedig a lelket védi, vagy támadja. Aki elveszti a tudata feletti kontrollt úgy, hogy lelke fele a mátrixban marad, a kettészakadt lélek és kettészakadt tudat előbb-utóbb megsemmisíti önmagát, a legtöbb esetben öngyilkossággal. 

Menra Azraelára nézett, öten lebegtek pentagrammot alkotva. 

• Bízom benne, hogy nem őrülünk ettől meg. - mondta, kicsit félve a nagyon is lehetséges ténytől. 

• Nem, mert tudatunknál vagyunk, és a tudatunk egész. - válaszolta Azrela. 

• Mi lesz a testünkkel ? - kérdi Lucifera, közelebb húzódva Luciferhez, aki átölelve a vállát, szorosan tartotta a cseppet sem biztonságos téridőben, ahol most voltak. 

• Azt elveszítettük, visszatérésre nincs lehetőség. - jelentette ki profánul Abraxas. - Talán nem is baj. 

Menra megborzongott.

• Sajnos bármit tehetnek ezek után a testünkkel. Eltemethetik, elégethetik, gépekre kapcsolhatják. Bármit. Azt látják, hogy kómába estünk, és nem lehet minket felébreszteni. Ha a tudatunk idefent megsérül, és mégis visszatérne a testhez mondjuk akkor, amikor éppen lekapcsolják a gépekről… vagy akkor, amikor a krematóriumba tolnak be…. - nem folytatta, elcsuklott a hangja. Jeges félelmet érzett. Az emberek odalenn tudás nélkül sajnos, bármire képesek. 

• Akkor az lesz, hogy a tudat kettéhasad és a lélek is, és egyik felünk örökre idefent ragad, másik felünk örökre odalent. Hányan jártak már így… - mondta Abraxas, aki láthatóan nem félt semmitől. Már régen elengedte a félelmet, sok inkarnációnyi melója feküdt ebben, főként, hogy démonként igencsak hátrányos helyzete volt a mátrixban. 

• Van egy biztosíték. - gondolkodott hangosan Lucifer. - A Világegyetemben mindenre van biztosíték. Erre is van. Csak az… - összeráncolta a homlokát. - Az a Nibirun van. 

• Uramisten… - suttogta Menra mintegy maga elé. Nem akarta, hogy a többiek a félelem legkisebb jelét is észrevegyék rajta, pedig félt, nagyon félt. Rettegett, hogy elveszti a tudatát, és akkor mindennek vége, a lelkét elkapják és használják az idők végezetéig, és még azon is túl. Lucifer bátorítóan szorította meg a kezét.

• Ne félj. - mondta. - Tudom, hogy félsz, nem kell szégyellned. Mi itt majdnem mind félünk, és ugyanattól amitől te, kivéve Abraxast. Ő azért nem fél mert a lelke nem használható, mivel a démonok fajába tartozik, és a démonok maguk is szoktak lelkeket használni. - itt elvigyorodott, tetszett neki ez a paradoxon. Egy démon van velük, ez még jól jöhet. Nem is tudta, mennyire beletrafált. 

• El kell mennünk a Nibirura. - mondta Azraela. 

Körülnéztek jobban, hol is vannak. Itt minden más volt, nagyon más. Csak nézték elképedve. Ők látták a különbséget, de ha bármelyik ember felment volna oda, ahol most ők voltak, nem. Még csak azt sem tudta volna aki ide hirtelen lép be, előkészület nélkül, hogy hol is van, és nagyon megijedt volna ugyanattól a lehetőségtől, amitől ők - hogy elveszti a tudatát örökre. Mert más a tudat és a test elszakadása, és más a lélek és a tudat elszakadása. A test nélkül a lélek és a tudat ki van téve bárminek, ha a tudat gyenge, vagy csak egy része van jelen. Egy alternatív világegyetemben voltak, ahol minden olyan volt, mint az eredendő állapot. A bolygók sokkal nagyobbak voltak, gigásziak, és tisztán, fényesen, jól kivehetően ragyogtak a sötét anyag ölelte űrben. A hatalmas bolygók körül, melyeket az emberiség előtt már felfedtek, a Neptunus, az Uranus, a Jupiter, a Szaturnusz, tengernyi élhető és lakható, sőt, most is lakott édenkerthez hasonló bolygó keringett, közrefogva a négy titánt. Más megabolygók is voltak, az emberek mostanság csak számokkal és betúkkel jeölték őket, mert a mátrix tudta jól, ha valaminek nevet ad, azt Létezővé teszi. A megabolygók közül több még nagyobb volt a Jupiternél is, és azok körül is számtalan bolygó keringett, többségük szintén lakható. A Föld vonalában, a Földdel egyvonalban hét másik Földhöz nagyon hasonlító tesztbolygó keringett, mint ahogyan a Föld is egy tesztbolygó, de a Szövetség ugyebár semmit sem bíz a véletlenre. A Merkúr vonalában a Tűz Tengely foglalt helyet és a Vulcanus mellett számtalan, Naphoz közeli bolygó rótta köreit a központi csillag, a Nap körül, és átellenben, ahol a Plútó van, a Kuiper - övben, a Sárkányok tengelyén milliónyi teljesen egyformának tűnő bolygó keringett, ők adták a külső védelmező kört. A Neptunus-Uranus tengelyén lévő megabolygók e kettővel együtt voltak a Víz Tengely, a felemelkedett érzelmekért felelős teremtő sáv, a Jupiter-Szaturnusz vonalon e kettővel együtt több gigabolygó alkotta a Levegő Tengelyt, ők voltak a felemelkedett értelemért felelős sáv, és a Tűz Tengelyen, a Vulcanus-Merkur vonalán lévő tűzbolygók adták a Nappal szembeni védelmet, majd a Tűz Tengely és a Nap között ott volt, amit kerestek, az egyetlen hely, ahol tudatvesztés nélkül lehet átlépni a Nibirura: a Holt Tengely. Egy éjfekete széles sáv a Nap körül, melyet tévesen a Fekete Nappal azonosítanak, pedig nem az. A Fekete Nap egy fekete lyuk kezdemény a Nap mögött, mely mindaddig, amíg egységben van a Nappal, addig nem jelent veszélyt, a Nibiru pedig egy teljesen más égitest. Halálcsillagnak is hívhatnánk. Időről-időre megközelíti a Naprendszert, és a Holt Tengelyen lép be oda, majd elpusztít mindent, pontosabban a teljes ottani téridőt, minden bolygó felszínét és lakosságát, és csak a túlélők maradnak, vagy a DNS mintázatuk, mert az mindig megmarad, és abból bármekkora új társadalmat fel lehet építeni. 

Az Eredendő Univerzum csodaszép volt. Ragyogó, fenséges, érintetlen és tiszta. Egy adott közös térideje volt, és a bolygóknak külön-külön is volt téridejük, a Naphoz igazítva, ez volt a Naphoz viszonyított egyéni téridősík, melyet nem volt szerencsés változtatni, ilyen a Földnek is van, de a Naphoz viszonyított keringési idejéhez mért időszámításon belül olyan időmódosításokat hajtottak végre, ami a mátrixot szolgálta, és nem magát a bolygót, és annak természetes idejét. És.. az időn múlik minden. Azon, hogy az időt mihez viszonyítják. Az Eredendő Univerzumnak eredendő térideje volt, módosítás nélküli, karmikus terhektől mentes. Tiszta, és eredeti, amit nem terhel semmi, és gyakorlatilag egy nullpont. Ez a nullpont számos lehetőséget rejt magában. Egy tiszta téridő, amiben még nincs akadálya az Eredendő Sorsnak, amely a közös Terv része. A Tervé, amely egy állandóan mozgásban lévő változó, mégis adott csapásirányok mentén. A Tervé, melyet a reptil-arkhón Szövetség sosem fogadott el, mert a Terv szerint nekik létezniük sem kellene, ugyanakkor az is benne van a Tervben, mint alternatív lehetőség, hogy életre kelnek a Szíriusz-Orion háború után, ahogy ez meg is történt, mert minden tiszta, eredendő fajnak van egy ellenpólusa, egy elágazása, ahol a fejlődés lehetőségét az ellenpólus biztosítja, és ez maga a biztosíték. Biztosítéka annak, hogy minden kiküldetés sikeres, mert van tét. Ellenpólus nélkül pedig nincs. 

Lucifer elgondolkodott, belül már a Nibirun járt. Kereste a biztosítékot, amely a tudatot biztonságban megőrzi, bármire vállalkozik is. Hosszasan koncentrált, mélyen belül utazva, mielőtt valóságosan is a Nibirura lépnek majd. Hosszú, éles kanyonok, kihalt vasforró völgyek felett járt, a folyók visszafelé folytak, vizük olyan sűrű és szennyezett, akár a higany, a levegő sötét, belélegezhetetlen és radioaktív sugárzással teli minden halott fűszál. 

A Nibiru úgy néz ki, mint egy sokszoros atomháború utáni terület, ahol se most, sem a távoli jövőben nem lesz élet. Soha többé. Talán soha nem is volt… vagy ha igen, az ellenpólusú fajoknak mindig más a környezeti igényük, mint az eredőjüknek. Aki a Tervet kikerülve él, az nem kap meg semmit gyilkolás, ragadozó vadászat, és gyűlölet nélkül, amit a Terv részesei eredendően megkapnak. Fényt, élelmet, levegőt, biztonságot, szeretetet, újjászületést, kegyelmet… A Tervtől elszakadottak számára minden nap az utolsó, és mindig az utolsó utáni pillanatban vannak. Az utolsó UTÁNIBAN. 

TILTOTT TUDÁS TRÉNING 2021

A HOLT-TENGELY

PARANORMÁLIS AKTIVITÁS

Azaz a valóság érintései a valótlanságban

A hidak a szabadság felé

2021. december 18. szombat

15.00-19.00

Skype

részvétel: 10.000 Ft/fő

hanganyag: 5.000 Ft

jelentkezés: hajnalcsillagterranova@gmail.com

Egység. Szövetség.

Eszter-Fényhozó