2018. júl 12.

A RAGADOZÓ ÉS TE - EGY ÁGYBAN A SZOCIOPATÁVAL

írta: Eszter 777
A RAGADOZÓ ÉS TE - EGY ÁGYBAN A SZOCIOPATÁVAL

OSSZAD...!!

A ragadozó és Te
Egy ágyban a szociopatával
A NŐKÉRT, AKIK NEHÉZ HELYZETBEN VANNAK. A NŐKÉRT, AKIKNEK LEROMBOLTÁK AZ ÉLETÉT, A CSALÁDJÁT, AZ ÖNBECSÜLÉSÉT, AKIKET KIFOSZTOTTAK ÉS ELSZIGETELTEK.
AKIK MÉG BENNE VANNAK,
AKIK MOST SZABADULNAK,
ÉS AKIK MÁR SZABADULTAK.
SOS küldd át annak, akiről úgy érzed, ebben van benne!
Az életét mentheti meg a felismerés!
Lehet a legjobb barátnőd, a hugod, a nővéred, az édesanyád ebben a helyzetben, és valószínű, hogy magát okolja, és nem mer róla beszélni
Amikor az életedbe lép, azt hiszed, eljött a nagy csoda, amire vártál. Sármos. Jóképű. Kedves. Pontosan azokat a szavakat mondja ki, amikre vágysz. Úgy viselkedik, úgy érint meg.
Minta pontosan tudná, mi az, amit igazán akarsz.
Pontosan tudja.
Felveszi a te vágyaidat, felveszi a szerepet, amit éppen akkor el kell játszania.
Nem tudsz ellenállni.
Egyetlen nap alatt mintha kicseréltek volna.
Ragyogsz.
Mert azt hiszed, megérkezett az igazi.
Elhiszed, mert el akarod hinni, hogy mindaz, amit kapsz, az valódi.
Akkor még nem látod, hogy hamis gyémántok csillognak a kezedben.
Csak élvezed, hogy kapsz. Nézed a barátnőidet, a környezetedet és arra gondolsz, ezt mindenki megérdemelné, amit te kapsz. Gyengédség, odafigyelés, türelem, erotika. Olyan szexualitás, amiről eddig azt sem tudtad, hogy létezik.
Előjön a nő. Amit eltemettél, hosszú rutinéjszakák sora alatt, korábbi fizikai kapcsolatokban, ahol tudtad, te valami mást keresel.
Nem szégyenkezel. Azt érzed, ez az egész természetes. Valahol az is, persze, csak nem ilyen formában.
Mert a te ragadozód, amit ad, azt a másik kezével el is veszi. Méghozzá kamatostul. Igazi uzsorakamatot számol fel.
Az első néhány hét után azt veszed észre, az életed máris körülötte forog. Minden percedet igénybe veszi - elveszi. Tehát elveszi az idődet.
Nem baj, mondod, hiszen egy ilyen csodálatos dolog megér ennyit.
Elfelejted a barátaidat. Nem veszed fel nekik a telefont. Mert most épp a ragadozóval vagy. Nem érsz rá, de azzal nyugtatod magad, majd ha ráérsz, visszahívod őket. Amikor ez nem történik meg, azt már észre se veszed, mert elborít valami. Egy érzés. Olyan jó.. nem akarsz ebből kijönni. Mintha valamit bevettél volna, úgy elkábulsz és nem érdekel semmi, csak ő. Ő pedig adja, amire vágysz.
Érdekből.
Nem tudod mi történik veled, de érzed, hogy ez jó, így hagyod.
Az időd már az övé, de fel sem tűnik.
Elszigetel a családodtól, mert rájuk sincs időd. A gyerekeidre sem. Csak a ragadozóra, a te nárcisztikusodra. Akinek csak az a fontos, hogy mindig minden percben rá figyelj. Az övé legyél.
A gyerekeknek csak a minimálisat adod, de azzal nyugtatod magadat, hogy majd holnap... és holnap se lesz másként.
Majd jönnek a találkozások. Őrületes energia, hatalmas szenvedély, ami a hatalmába kerít. Téged. Őt nem. Ő figyel téged. Ezt már észreveszed, mert feltűnő, de annak tudod be, annyira szerelmes lett, hogy le sem tudja venni a szemét rólad. Pedig a szemében hidegség van, de nem akarod látni. Azt akarod látni, hogy ugyanazt érzi, amit te. Pedig nem.
Ő nem érez semmit.
Maximum a győzelem mámorát.
És ekkor már elveszi a testedet is.
A tested is az övé. Azt csinál vele, amit akar.
Igaz, hogy jó neked. Mert fogalmad se volt eddig arról, hogy a tested ilyenekre képes. Izgalmas, új világ ez. Extrém. Arra gondolsz, eddig mégis mit csináltál... mert nem éltél.. az biztos.
Igen, most élsz és érzel. Rengeteg szenvedélyt, vágyat, érzelmet élsz meg. Azonban nem vagy már a magad ura. Csak az érdekel, mikor jön ő, és mikor érezheted ugyanazt,újra és újra.
A függőjévé válsz a gyönyörnek, a szenvedélynek, és neki.
Minden időd az övé és minden porcikád az övé.
És ekkor beköltözik. Csak úgy. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nem kérdezi meg, hova teheti a cuccait. Csak bepakolja valahova. Számára mindaz, ami a tiéd, az az övé. Nem az övé is. Csak az övé.
Neked ez sem számít, hiszen te annyira szereted. Amikor egy picit kiakadsz, édes mosollyal fordul hozzád és mond valami kedveset, amivel egyből lefegyverez.
Olyan jóképű, és annyira imádod a hangját, a közelségét.
És ekkor, hogy már ott van, és betört az életteredbe, elveszi a pénzed.
Hirtelen kiderül, hogy eléggé problémás pasi.
Van egy csomó tartozása, lezáratlan ügye, bírósági dolgok, minden, amit el se tudsz képzelni. Olyan bonyolult és szövevényes, hogy eleinte nem is érted. Becsapódik ugyan egy tiszta pillanatban, hogy húha, ez túl sok, és talán nem igaz az, hogy mindenki hibás és a ragadozód csak áldozat. De elhessegeted. Egy ilyen ember, aki ennyire oda tud figyelni rád, nem lehet rossz ember, sőt, inkább mindenki kihasználja a jó szívét, ezért került bajba.
Segíteni kezdesz, mert empatikus vagy. Mindenben. Pénzben főleg, hiszen mindennek ez a megoldása, mert úgy van tálalva feléd, hogy a pénzed old meg mindent, és majd ha megoldjátok, akkor elkezdhetitek az igazi közös életet, de addig ezt és ezt és ezt és ezt és ezt és ezt és ezt meg kell oldani.
Megoldod. Hát persze, hiszen ő a párod. Kötelességed támogatni és segíteni.
Kisebb szívességeket tesz neked, hogy úgy tűnjön, ő is ad.
De neked az már nem tűnik fel, hogy sokkal többet vesz el, mint amennyit ad.
Most már családapa szerepet is játszik. Kitapintja, mivel foghat meg téged, és meg is teszi. Eljátssza a mintaapát, és beveszed, de az már nem tűnik fel, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül kiüríti a pénztárcádat a maga igényeinek megfelelően, és nem érdekli, hogy a család, amibe került, az miből fog élni. Úgy gondolja, úgyis megoldod, és ha megoldod, majd abból is leveszi a maga kamatait.
Egyre nehezebbek a napok. Nehéznek érzed magadat. Fáj mindened. A tested tiltakozik.
Egyre fáradtabb vagy, fogy az energiád, de betudod annak, hogy egy új kapcsolat ezzel jár, és amúgyis kevés az időd mindenre, most már stresszelsz az anyagiakon, és minden idődet az foglalja le, hogy pótold, amit ő elvesz, de még mindig nem világos számodra, hogy szándékosan veszi el, és esze ágában sincs azzal foglalkozni, neked ez mibe kerül. Mennyi időbe, energiába, és most már erőn felül.
Mivel már az övé az időd, a tested, az élettered és a pénzed, ritkulnak azok a gyönyörteli pillanatok.
Egyre kevesebb van belőle. Hiányolod, és érzed, az a bizonyos valóra vált álom talán mégsem olyan szép, de azt gondolod, hát minden kapcsolat ilyen, eleinte lángoltok, majd leül az egész a szürke hétköznapokban és csak színesíteni kell.
Amikor javaslatokat teszel arra, hogyan színesítsétek a kapcsolatot, azt kapod válaszként, hogy majd ő kitalálja, ő irányít. Ne irányíts.
Az lesz, amit ő mond, akkor, amikor ő mondja. Akkor kapsz bármit, ha ő adni akar. Ha nem akar, nem kapsz semmit.
Beletörődsz. Már veled lakik, veled él, és egyébként is hova menne.
Ekkor már sok a figyelmeztető jel, és a barátok, családtagok is egyre gyakrabban szólnak, de a te szemedben ők akadályozó tényezők, akik irigylik a boldogságodat. Nem veszed észre, hogy kétségbeesetten nézik végig, hogy egy férfi hogyan foszt ki téged. Ők látják, amit te nem.
Majd jönnek a komolyabb anyagi gondok, mert semmi pénz nem elég. Te, aki eddig tudtál bánni a pénzzel, azt veszed észre, hogy kifolyik a kezedből. Az majd csak visszatekintve fog tudatossá válni, hogy mind őhozzá és őmiatta folyt ki a kezedből.
Ekkor még csak azt látod, hogy szélmalomharcot vívsz.
Az életed már összeomlóban van, de még mindig bízol az ő ígéreteiben, hogy majd együtt jó lesz, majd minden meg fog oldódni, ő ott lesz melletted, és segít mindenben, nem hagy el, melletted van bajban...
Igen. A bajban, amit ő okozott.
Itt már számára forrósodik a talaj, mert látja, innen már nem tud annyi mindent kapni, így körülnéz, vannak-e még mások, akik hozzád hasonlóan naivak. És talál. Hát persze.
Egy másik nő, és még egy másik, és még egy másik, és még egy másik és még egy másik. De ezekről nem tudsz, bár itt is vannak jelek, mert néha annyira magabiztos a ragadozód, hogy meg is mutatja, hát ő szeret másokkal flörtölni, ő ilyen, csak kísérletezik, ugyan már, ne vedd zokon.
Már kiszolgáltatott vagy, így hagyod.
Közben folyamatosan figyel téged, jelek, gyenge pontok után kutatva.
Veled is kísérletezik, hogy meddig mehet el. Mik a végső határok. Terveket sző, hogy ha ez és ez nem jön be, mi legyen a következő lépés, amivel még mindig melletted tud maradni, és nem dobod ki, és nem jössz rá, hogy mi az igazság.
Hogy egy ragadozóval, egy szociopatával élsz, egy nárcisztikussal, aki veszélyes rád és a környezetedre nézve, és mindaddig, amíg van mit elvennie tőled, el is veszi. Ő csak akkor hagy el, ha már nincs semmid. Amíg egy cseppnyi energia van benned, addig ő ott van.
Mire végez veled, már nincs meg az anyagi biztonságod, a családod szétbomlott, nincs meg az egészséged, nincs meg a lelki békéd, jóléted, érzelmi egyensúlyod, nincs meg az önbecsülésed, a nőiességed és a hited sem, mire ő végez, már csak a rettegés és a pánik marad, kisemmizve, üresen, ráadásul akkorát csalódva, hogy megfogadod, többé nem leszel szerelmes.
De ekkor még nem gondolsz erre, csak egyre többet sírsz. Életedben nem sírtál még ennyit. Olyat teszel, amit addig soha nem tettél. Könyörögni kezdesz neki a figyelemért, amit az elején megkaptál, mert úgy érzed, elnélkül nem tudod túlélni. Érzed, hogy csapdában vagy, de azt hiszed, hogy ez valami karma és ha vége, majd jobb lesz. Még mindig nem látod, hogy ő kicsoda. Még mindig idealizálod.
Majd jön még több jel, és egy óriási zűrzavar. Ekkor már az életed totálisan romokban. Mindent elveszítettél, amit addig felépítettél. Pénz nélkül, biztonság nélkül, baráti és családi támogatás nélkül állsz egy kietlen hósivatagban, és nem érted, mi történik veled.
Egyre nagyobb a baj. Pánikrohamaid vannak.
Rettegsz mindentől. Az ösztönközpont már üvölt benned, a gyomrod görcsöl, nem tudsz enni, aludni, élni, lélegezni.
Most már nem akarod, hogy ott legyen, mert nem tudod fenntartani őt is és magadat is. Képtelenség. Nincs miből...
A lelked egy iszonyú krízisen megy át és az agy végső mentőövként bekapcsol.
FELÉBREDSZ.
Úristen, mi történik velem...
Miért nincs pénzem, hova lett az életem?
Hova lett a munkám?
Hova lett a családom? A barátaim?
Szédülsz, hányingered van, a kezed és a lábad remeg, és rád tör a valóság: téged csúnyán megvezettek.
JÖN A FÁJDALOM. ÓRIÁSI, ISZONYATOS ÉS LETAGLÓZÓ.
Rájössz, hogy amit te szerelemnek hittél, valójában egy illúzió volt, és minden arra ment ki, hogy amid van, azt add oda.
Mert ő nem tud önállóan létezni, számára természetes, hogy másoktól veszi el, ami kell neki. Igaz, hogy dolgozik, de valahogy soha nincs pénze, és amit elkölt, magára, azt tőled akarja pótolni.
A fájdalom mellé bekapcsol a félelem. Egyedül vagy, és eddig is egyedül voltál, egy színjáték része voltál, egy marionettbábu. Tehát hatalmas bajban vagy, amiről te tehetsz, mert belementél, és most egyedül kell kimásznod belőle.
Ha még mindig vele élsz, ekkor már látványosan alig van otthon. Órákra eltűnik, akár napokra, mert épp vadászik. Más áldozatok után néz, mert látja, itt nincs sok minden a számára.
Érzed, hogy így van, de még mindig nem akarod elhinni, hiszen a te felfogásodtól távol áll, hogy valaki ilyen legyen.
Örülsz azonban annak, hogy nincs otthon.
Elkezdesz felépülni, mert távol van tőled és ekkor már tudatában vagy annak, hogy a távolság, amit tart, az neked IDŐ.
VISSZAKAPOD AZ IDŐDET.
Újra dolgozol, VISSZAKAPOD A PÉNZEDET.
Egyedül vagy, hozzád sem ér. VISSZAKAPOD A TESTEDET.
Nem rád hat éppen, hanem másokra. VISSZAKAPOD A LELKEDET.
Nem ér rá téged befolyásolni, mert másokat befolyásol. VISSZAKAPOD A TUDATODAT.
Megerősödsz.
Újra építkezni kezdesz, és ekkor megjelenik.
Érzi, hogy itt erő van, de tudja, hogy a markában vagy, még mindig, mert nem vagy elég erős. Túl nagy sokk ért ahhoz, hogy elég erős légy, azonban látja, hogy magadnál vagy.
Stratégiát vált.
Nem kér.
KÖVETEL.
ERŐVEL, KEMÉNYEN, HIDEGEN, SZÁMÍTÓAN FŰZVE A SZAVAKAT, ÚGY HOGY ZSIGERI FÉLELMET KELTSEN BENNED.
Máris legyőzött.
Kilátásba helyez szankciókat, mondjuk a családodnak elmondja, hogy milyen felelőtlenül elköltöttél minden pénzt, és milyen pánikbeteg vagy, sírógörcseid vannak, és életképtelen vagy. Vagy bemószerol a barátaidnak, esetleg a munkahelyeden.
Taktikájának lényege a megfélemlítés.
És meg is teszi.
Elhiszed neki, hogy tényleg értéktelen, életképtelen és gyenge vagy, és a te léted attól függ, ő mikor határoz úgy, hogy elveszi a maradék értékedet: a méltóságodat és az önbecsülésedet.
Most már a markában vagy. Vergődsz, de nem tudsz szabadulni.
Ő pedig élvezi, hogy kőkeményen uralkodik rajtad.
Most már nem azért adsz, mert adni akarsz. Azért adsz, mert rákényszerít.
Időnként ekkor is megszán, figyelmességgel, törődéssel, szexszel. Csak hogy érezd, annak ellenére, amit tettél vele, hogy olyasmikkel gyanúsítottad, hogy esetleg hazudott, manipulált, átvert, kihasznált és megcsalt, ő megbocsát, hiszen mindenki téved, ugyan, te is tévedtél, lásd be és lépj tovább, nézd meg, ő még mindig ott van, ő igazán szeret, hiszen képes még ezt is megbocsátani neked.
Te már tudod, hogy ez nem igaz, de mégis belemész a játékba, mert szabadulni nem tudsz, ellenkezni nem mersz.
Fogy az időd ismét, fogy a pénzed, fogy az erőd.
Fogy az életed... a tested.. a lelked...
Egyre kisebb vagy, ő egyre nagyobb.
Időnként vitatkozol vele, de látod, hogy semmi értelme.
Egy időre beletörődsz a helyzetedbe, de mivel már sokkal több a tiszta pillanatod, mint az elején, a belső erő, és a tudatosság, az elme hatalmas és az égiek támogatása besegít.
Jönnek vissza a barátok, akik már nem tudják tovább nézni, ami veled történik. Keményen beszélnek a fejeddel. Felmérik, hogy mekkora a baj, minden követ megmozgatnak. Ekkor már érzed, mégsem vagy egyedül. A családod is ott van, és éreztetik, hogy mennyire gyűlölik a ragadozót, újra és újra szembesítenek a valósággal.
Sok jó szó, sok jó ember hat rád.
Visszavezetnek a fénybe, de ekkor csak úgy megy, ha nagyon kemények veled, hogy ne aludj vissza, ha már felébredtél.
Az angyali, égi segítség most már be tud lépni a tudatodba. Átjár az erő, és tudod, hogy ki fogsz törni. Nem tudod még hogyan, nem tudod még, mikor, de ki fogsz törni.
Olyan spirituális dolgok után nyúlsz, amiket eddig nem használtál. Cikkek, könyvek, emberek jelennek meg az életedben, akik látják, hogy segítségre van szükséged és segítenek. Annyi pozitív energiát kapsz, hogy te, akit korábban a végtelenségig lehúzott a ragadozód, most minden jó szóért hálás vagy, könnybe lábad a szemed, ha megdícsérnek, ha biztatnak, ha megfogják a kezed, ha pénzt ajánlanak fel. Önzetlenül. Mert ők valóban segíteni akarnak.
Felmérték, hogy habár óriási hibát követtél el, a ragadozó a hatalmába kerített és tudják, hogy ez velük is bármikor megtörténhetett volna. Nem hibáztatnak téged. Segíteni akarnak.
Most már tudod, hogy kivel állsz szemben. Eléd kerül a szó: szociopata. Cikkeket olvasol a neten és reszketve olvasod a sorokat végig, a gyomrodba hasít a felismerés: Úristen, minden rá illik!
A valóság ekkor már kristálytiszta.
A monitoron ugyanúgy ott áll, nagy betűkkel: MENEKÜLJ, amit a barátaid is mondanak.
Vészhelyzeti terv fogalmazódik meg a fejedben.
Gyakorlati teendők. Mit hogyan, hova ments, hova tedd, kihez menj, kinek szólj, kit hívj fel. Csinálod, mert már van erőd. Ekkor a ragadozód már óvatos, érzi, hogy menekülni akarsz, ezért egyre keményebb eszközöket keres, hogy ne tudj elfutni tőle.
Olyan mélyen nyúl a gyenge pontjaidba, amennyire csak tud. Ne feledd, ő is a túlélésért küzd, bár az ő szemszögéből nézve ez azt jelenti: a gyengébbet ki kell fosztani, hogy életben maradjon. Azonban ekkor már nem te vagy a gyengébb, hiszen elindult benned a túlélő ösztön és mellé egy spirituális folyamat is. Ébredsz. Arra, mekkora erő van benned. Arra, mennyi mindenre képes vagy. Arra, hogy vészhelyzetben is képes vagy bármit megoldani és előteremteni. Arra, hogy krízisben ki tudod kapcsolni a félelmet.
Titkos szervezkedés kezdődik.
A barátok, család, rokonok hű szövetségeseid, és te szégyelled, hogy nem is olyan régen még nekik estél. Ők teszik a dolgukat, ahogy te is tennéd az ő helyükben.
Azt már felfogtad, hogy mindent el kell engedni, amit lehet. Kidobni nem tudod, mert nem megy el. Neked kell eltűnni előle. Mindent hátrahagyni, mintha legalábbis háború lenne. A te életedben az is van.. háború.
Körülnézel a lakásban, a tekinteted rázkódva fut végig az ő holmijain, és azt veszed leltárba fejben, mi a legszükségesebb. Kifigyelted már a szokásait. Egy ideje te is színjátékot játszol és azért mész bele helyzetekbe vele, hogy ne fogjon gyanút. Ezért most neked sikerül becsapni őt, és ehhez sajnos taktikázni és manipulálni kell. Akár hazudni is. De már éber vagy. Nagyon is. Végre érzed: újra élsz.
Már elaltattad az éberségét. Nárcizmusa csapdájába esett. Elhiszi, hogy megadtad magad neki, így kényelmesen hátradől. Igaz, hogy kér még pénzt, de egyre kevesebbet adsz neki. A pénzed egy jó nagy részét már nem otthon tartod. Nem is olyan bankszámlán, amihez hozzá tud férni.
Eldugdosod a fontos tárgyakat előle, mert hajlamos lopni. Sok mindentől megfosztott már.
Figyelsz és készülsz. Elejti, hogy elmegy pár napra. Annyira biztos magában, hogy nem is gondolja, hogy mire visszajön, te már nem vagy otthon.. és úgy lesz. Az a reggel megy a legnehezebben. Szinte húzza a készülődést, mintha sejtene valamit és minden pillanatban attól félsz, hogy lebuksz. Szinte halálfélelem kerít újra a hatalmába de úrrá leszel rajta. Végre kilép az ajtón.
A feszültség kienged belőled, és tárcsázol.
Még aznap kicuccolsz, családostul, gyerekestül, és a legfontosabbakat viszitek. Bárhova. ahol el tudtok lenni, amíg rendbe jöttök. Az is lehet, hogy van annyi pénzed, hogy külön lehessetek. A lényeg, hogy lelépsz és senki nem tudja, hova, aki a ragadozó ismeretségi körébe tartozik. Velük már megszakítottad a kapcsolatot.
Ott maradt a múltad. Mindened szinte. Az egész életed. Neki. De te és a családod nem. Ez a legfontosabb.
Telnek-múlnak a napok, már biztonságban vagy, de még feszültségben. Mikor jön rá, hogy eltűntél? Tudod, hogy mikor megy haza és gyomorgörcsben várod a percet, mikor szólal meg a telefon.
És valóban. Csöngeni kezd. Újra ugyanaz a rettegés. De nem veszed fel. Nem teszel semmit, mert emlékszel. Arra, hogy ki voltál azelőtt, hogy találkoztál vele, és kivé lettél mellette. Eléggé fáj ahhoz, hogy ne vedd fel.
Hív, újra, újra, újra, újra és újra.
Letiltod a számát. Letiltod mindenhonnan.
NO CONTACT SZABÁLY.
Az egyik legfontosabb, ha ragadozótól szabadulsz. Nem szabad kommunikálnod vele, mert meggyőz. Téged kiált ki hibásnak, és megint visszaránt.
Tartod magad, bár sokszor érzed azt, hogy ellenállhatatlan vágy van benned, hogy újra beszéljetek. Mert a hangja megnyugtat. Mert hiányzik. Mégiscsak egy ember. /???/
Továbblépsz és elkezdesz újra élni. Minden nap feszültségben, de élsz. Dolgozol és amikor az első tartalékot képzed, amikor először érzed, hogy biztonságban vagy, sírva fakadsz. Érkezik a hála.
Hálás vagy, mert senki nem bánt. Senki nem ural. Senki nem lop meg. Senki nem kényszerít olyanra, amit nem akarsz megtenni. Senki miatt nem kell félelemben élned.
Megnyugszol és elkezdesz magadon dolgozni. Könyvek. Filmek. Cikkek. Emberek. Élmények, jelek, helyzetek.
Szeretet vesz körbe.
Azonban egyedül vagy. Tudod, hogy ez hosszú folyamat lesz, amíg túlteszed magad azon, valakinek csak érdekből kellettél. A lelked bezárult egy időre, és ezzel tisztában vagy.
Keresed az utat önmagadhoz.
Haladsz előre, bár nem könnyű, eleinte még járni is nehéz. A testednek, a lelkednek gyógyulnia kell.
Egyre magányosabb vagy, és habár eleinte sokat hívott, már nem hív. Kínoz a tudat, hogy más nővel van és az kattog benned, hogy te nem kellesz. Utólag már idelaizálod őt, megint. Mentségeket keresel a számára. Most, hogy a spirituális úton indultál el, megérted, hogy mennyi mindent tanított neked. Kitartást, kiállni magadért, ébernek lenni, figyelni, nőnek lenni, erősnek lenni. Leküzdöttél mellette és miatta olyan családból hozott hiedelmeket, amiket korábban nem tudtál. Letisztult vagy.
Egy hosszabb szünet után, újra keresni kezd. Addig hív, míg végül magányodban elgyengülsz és feloldod a tiltást. Visszahívod. Az agyadban ott motoszkál, hogy nem kellene, mégis megteszed. Csak hogy halld a hangját.
Amikor beleszól a telefonba, ugyanaz az édes bizsergés fut át rajtad, mint amikor először meghallottad a hangját. Érzed, magába ránt, magába olvaszt, és akarod. Az érzéseiddel küzdesz és azzal: nem szabad. TILTOTT.
Ki tiltja meg? Kérdezed magadtól.
Ő pedig ismét rádérez. Tudja, most mi a gyenge pontod. Ő.
És eléri, hogy találkozzatok. Újra és újra.
Most más minden. Most odafigyel azokra a dolgokra, amikre korábban nem. Azt érzed, figyel rád, pedig most sem így van. Magára figyel, hogy ezúttal ne hibázzon.
Te is figyelsz, hogy ne hibázz, már óvatosabb vagy. Ismét figyelmeztetnek a barátok és a család: ne csináld.
Azzal hitegeted magadat, hogy erősebb vagy, és megváltoztál, ezúttal csak a kapcsolat jó részeit fogod magadba integrálni, és nem engeded meg neki, hogy a korábbiakat érvényesítse. Látszólag nem is teszi. Az életteredbe sem engeded úgy be, mint korábban. Pénzt sem adsz neki. Ő megértő… látszólag. Azonban az érzékei kiélesedve rád fókuszálnak. Mikor gyengülsz el. Most olyan dolgokkal halmoz el, amikről korábban tőle csak álmodoztál. Szerelmet vall. Gyengéd, és nagyon boldoggá tesz.. amikor ott van. Azután a hallgatásával kínoz, és nem veszed észre, hogy ismét ugyanabba a manipulációba esel, amelybe korábban, csak most már sokkal kifinomultabban csinálja. Meghallgat és engedi, hogy kiöntsd neki a lelkedet. Bűntudatot kelt benned, amiért elhagytad, de megint eljátssza, hogy megbocsát. Pedig nem bocsát meg.
Őt a revans élteti ekkor és az, hogy úgy tönkre tegyen, hogy a föld színéről is eltűnj – mert kijátszottad őt és sikerült elmenekülnöd. Saját rafináltságában tetszeleg, hogy újra visszaépült az életedbe. Folyamatosan hiteget, és kezded elhinni megint, hogy szeret. Azt is eljátssza, hogy megváltozott. Ezúttal tényleg komolyan gondolja….pedig valójában nem. Csupán azt akarja, hullj darabjaidra. Menj tönkre.
Konkrétan kivégezni akar.
Szépen lassan közelít, tudja, hogy már figyelsz. Tudja, hogy azokat a korábbi taktikákat, melyekkel az elején simán célt ért, már nem tudja érvényesíteni. Látványosan stratégiát váltott, és érzed, hogy neked is így kell tenni. Azt hiszed, ha erős vagy és nem engedsz mindent meg neki, akkor most mégis lesz ebből egy jó kapcsolat.
Ő pedig egyre beljebb nyomul. Először csak a lábát teszi be az ajtón.. majd a kezét..
Kivárja a pillanatot, amikor újra igazán elgyengülsz. Amikor a magáénak érezhet. Mert akkor fog lecsapni.
Érzed, hogy nem lesz ennek jó vége. Az ösztönök ismét jeleznek. Mégis, azzal hitegeted magadat, ezúttal talán megváltozik, hiszen szeret. Érzed, hogy szeret. Mert ezt az érzést kelti. Ő nem tud szeretni. Ő csak magát tudja szeretni. Ő mindenkit csak használ.
Számára egy tárgy vagy. Egy levadászandó, elejtendő vad. Semmi több.
Elemében van. Te pedig percenként ingadozol, az igen és a nem között. Asztrálisan és mentálisan is befolyásol, azonban ezt még nem veszed észre, csak azt érzed, ismét kezdesz nem önmagad lenni. Neki tetszik a játék, élvezi, főleg azért, mert most tud úgy igazán lecsapni majd rád.
És eljön a pillanat.. amikor egy pillanatra elgyengülsz teljesen. Ekkor döf beléd. Mivel valahol számítottál rá, így nem ér annyira váratlanul, de azért fáj. Főleg a felismerés fáj: mégiscsak egy szociopata. Mégsem igaz ez az álom.
A harag ad erőt, hogy szembeszállj vele. Üvöltesz vele. Szemtől-szemben állsz vele és már nem félsz, mert emlékszel arra a percre, amikor el tudtál tőle menekülni. Nem engeded, hogy újra bántson. Erős vagy és ezt ő is érzi. Meghökken, mert nem erre számított. Azt hitte, sikerült befűznie. Nem sikerült, csupán elgyengítenie.
Már nem tud igazán megfogni. Egy picit élvezhette a győzelmet, de nem tud tönkre tenni téged. Mégis, meg tudott borítani, amiért haragszol magadra. Most már komolyan számot vetsz azzal, hogy véget vetsz ennek.
Biztonsági óvintézkedéseket teszel. Érzed, nem tud hatni rád. Vannak még elgyengülések, de ismét megszakítasz vele minden kapcsolatot.
ÚJABB NO CONTACT. EZÚTTAL VÉGLEGESEN.
Most már tudod, ebből nem lesz semmi. Soha.
BEISMERED, HOGY NEM NYERHETTÉL.
Sem boldog párkapcsolatot, sem boldog jövőt, semmit, amit a ragadozód igért neked.
Egy valamit azonban mégis nyertél: a szabadságodat és önmagadat.
Érzelmileg és gondolatilag is befolyásolt, spirituális erővel és erre abban a percben jöttél rá, amikor beléd döfte a tőrt.
A napok nehezek ezután. Még mindig vissza akar rántani, hiszen most szemtől-szemben küldted el. Ingoványos talajon jársz, és félsz attól, hogy ismét megjelenik. Egyelőre hallgat, de tudod, ez az ő taktikája. Ő azt hiszi, a hallgatásával büntet, de te már tudod, ez csak manipuláció, és nem dőlsz be. Most már semminek sem dőlsz be. Élni kezdesz, úgy igazán. Lassan jön a fény az életedbe, de egyszer csak mindent bevilágít. Szinte vakít, mint a rabot, aki húsz év után szabadul a börtönből. Felfedezed az élet szépségeit. Önmagadat. Kutatsz, olyan fogódzók után, melyek értelmet adnak az életednek. Valahol belül sejted, még nem adta fel. Hívogat is, hol gyakrabban, hol ritkábban, smseket küld, de letiltottad. Határozottabb és erősebb lettél.
Nem hat rád és figyelsz is, hogy ne hasson rád. Nem akarod, hogy újra bántson, és miközben erősödsz, úgy erősödik a nőiességed, a belső erőd. Átveszed az életed felett az irányítást úgy, ahogyan eddig soha nem tetted. Rohamléptekkel fejlődsz, bár folyamatosan érzed, hatni akar rád, és napi szintű küzdelem, hogy ne menj bele, de minél több idő telik el, annál inkább érzed, ő téged már nem ér el. Az idő a te barátod, az ő ellensége.
Ő lesben áll. Vár. Figyel el jelre. Bármire, amibe belekapaszkodhatna. Vannak mások, akikkel szórakozik, de ők nem elegek. Neki te kellesz, mert kihívás vagy. Ismét levadászni, ilyenkor a legizgalmasabb ez a játék.. Neki játék, neked az életed..
Érzed, ,még hosszú idő, hetek, hónapok, amíg teljesen rehabilitálódsz, de már nem csúszol vissza. Keresni kezdesz új párt magadnak, bár most már szinte paranoiásan óvatos vagy, minden apró jelre figyelsz. Ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az nem is az…
Belebotlasz még gyengébb ragadózokba, de simán kikerülöd őket. Néhány „dilisbe” is, és olyan magányos, gyenge férfiakba, akikkel már nem kezdenél. Neked igazi férfi kell. Megemeled az igényszintedet és tudod mire van szükséged. Szeretetre, tiszteletre és valódi, őszinte érzésekre.
Olyan tevékenységek után kutatsz, amik célt adnak az életednek. Felfedezed a spirituális képességeidet, és azt, ki vagy valójában.
Újjászülettél.
Olyan részeket engedtél el magadból, éppen a ragadozód által, melyekre nem volt szükséged: gyengeség, függés, fél-emberség, következetesség és kitartás hiánya.
Más ember lettél és a kerek egész-ség felé haladsz. Meggyógyultál.
Hogy mi lesz vele? Számít? Egyszer eljön a nap az életében, amikor szembe kell néznie tettei következményeivel, melyeket veled és másokkal tett.
Ha elindultál előre, ne nézz hátra.
Soha többet.
E
elérhetőségem: eszter888fenyhozo999@gmail.com

Szólj hozzá

EMLÉKEZTETŐÜL